Az utóbbi időben valóban gyakoribbak lettek a heves viharok, vagy csak többet veszünk észre belőlük? A rejtély megoldását segítheti az amatőr meteorológusok mozgalma,
amely napjainkban virágkorát éli. A viharvadászok – ahogy magukat nevezik –
sokszor a veszélyt is vállalják, hogy a zivatarfelhők és tornádók közelébe kerüljenek.
A múltkor a határban kapott el a zivatar. Felpattantam a biciklimre, hátamra vetettem a fényképezőgép állványát, és elindultam hazafelé a zuhogó esőben. Körülöttem csapkodtak a villámok. Csak később gondoltam át, hogy hátamon a fém kameraállvánnyal ideális villámhárító lehettem volna – meséli Mirk Tamás, aki ezernyi társához hasonlóan hobbiszerűen foglalkozik a meteorológiával.
Tamást már régóta érdekli az időjárás, de gyermekkorában furcsamód félt a viharoktól. A földrajz sem ment neki igazán, így programozó lett, nem pedig hivatásos meteorológus, bár még erről a pályáról sem mondott le teljesen. Szabad idejében gyorsított felvételeket készít zivatarfelhőkről, villámokról. A kamera, amellyel a gyorsított filmeket készíti, nem sokban különbözik egy átlagos digitális fényképezőgéptől. Csakhogy egy orosz informatikus készített egy olyan kiegészítést a géphez, amelynek segítségével programozhatóvá válik a fényképezőgép. Be lehet táplálni például, hogy öt–tíz másodpercenként önműködően csináljon egy-egy képet. Egy számítógépes program segítségével pedig az elkészített fényképeket filmkockákká alakítva gyorsított felvételen vizsgálható a zivatarfelhők mozgása, kialakulása, viselkedése.
– A gépet felteszem egy állványra Pilisvörösvár határában, ahonnan a nyugat felől érkező zivatarrendszerek szemből fényképezhetők, de akár innen is készíthetek felvételeket – mutat pilisvörösvári szobájának hegyekre néző ablakára –, majd elindítom a programot, ezután akár napokon keresztül készíti a kamera a sorozatfelvételeket. Ebből is látszik, hogy nem kell sok pénz ahhoz, hogy valakiből amatőr meteorológus váljék. Az első gépemet használtan vettem tizenötezer forintért.
Más viharvadászok autóval üldözőbe is veszik a zivatarfelhőket, hogy a legközelebbről tudják megfigyelni a viharok kialakulását.
– Előző nap áttekintettük a helyzetet. A rendelkezésre álló időjárásimodell-számítások adatait összevetve meghatároztuk, hogy az ország mely térségeire érdemes figyelnünk, hol van a legnagyobb esély tornádók kialakulására – fog bele május 20-i kalandjaik elmesélésébe egy budapesti étteremben Molnár Ákos, aki a viharvadászok közül először tudott lencsevégre kapni egy tornádót. – Másnap a friss adatok már egyértelműen mutatták, hogy a Duna–Tisza köze déli része a legígéretesebb.
Hatan indultak el két autóval dél körül a Népligettől. Ekkor már elkezdtek kipattanni az első zivatarok a Duna mentén, amelyek, bár ígéretesnek tűntek, messze voltak, így félő volt, hogy lekésik őket. Ezért a zivatarcellák vonala mentén elhelyezkedő, akkor még egészen ártalmatlannak tűnő felhőkre koncentráltak.
– Csongrád és Szentes térségében leállítottuk az autót, mert a csapadékzóna elénk húzódott. Meg kellett várnunk, hogy a zivatar elhaladjon mellettünk. A zivatarfelhőből ugyanis a szél általában elfújja a csapadékot az egyik irányba, így a vele átellenes oldalról lehet igazán jól megfigyelni az eseményeket. Hatalmas szerencsénk volt, mert a gócok viszonylag lassan, nagyjából 40 km/h sebességgel haladtak, és amint az egyik zivatarfelhő elérte a Kiskunfélegyházát Csongráddal összekötő útszakaszt, épp el tudtunk slisszolni a két cella közötti néhány kilométeres résen. Mindkét zivatarfelhőből jégeső esett, amely akár veszélyes is lehetett volna – folytatja a történetet egyre nagyobb beleéléssel Molnár Ákos, miközben a húsz perccel ezelőtt kihozott gulyásleves már alig gőzölög.
Gátérnél, Csongrád és Kiskunfélegyháza között félúton megálltak egy benzinkútnál, és onnan szép, csapadékmentes viszonyok között meg tudták figyelni a kialakuló tornádót. Húsz percen keresztül, 15 óra 40-től 16 óráig folyamatosan lenyúlt a felhőtölcsér, majd újra felszívódott. Ha a forgó légoszlop nem éri el a talajt, tubának nevezzük, ha leér a földig, akkor beszélhetünk tornádóról. A tornádóban a vízgőz kicsapódik, megfesti a tölcsért, így az nem átlátszó. Ezután egészen Békéscsabáig követték az örvénylő felhőt, de akkor már nem sikerült utolérniük. Azon a napon hatszáz kilométert autóztak, űzve-hajtva a zivatarcellákat. Mindez jó tizenkét óra hosszáig tartott, már éjfélre járt az idő, amikor hazaérkeztek.
A meteorológia iránt érdeklődők az internet segítségével, központi irányítás nélkül maguk szervezik meg autós viharvadászataikat. A Szupercella.hu oldalon, amelyet Molnár Ákos barátaival szerkeszt, működik egy közösségi szolgáltatás, ahol az érdeklődők megadhatják lakóhelyüket és azt, hogy milyen eszközökkel, műszerekkel rendelkeznek. Kinek van kocsija, kinek laptopja, szélerősségmérője, kamerája, fényképezőgépe. Általában az autó tulajdonosa ad közre egy felhívást, amelyben társakat keres a viharvadászathoz. A viharvadászok többnyire a lakhelyükhöz közel eső zivatarokat célozzák meg, de nemritkán előfordulnak az országban keresztül-kasul száguldók, akik akár több száz kilométeren át is üldöznek egy viharfelhőt.
Az amatőrök mellett a hivatásos meteorológusok is intenzíven kutatják a szélviharokat és a tornádókat. A 2006. augusztus 20-i tűzijáték közben a Duna fővárosi szakaszára lecsapó, több halálos áldozatot követelő szélvihar óta sokkal nagyobb figyelem irányul az effajta szélsőséges időjárási helyzetekre. Minthogy hatalmas károkat okozhatnak, pontos előrejelzésük igen fontos. E viharok sajátosságai miatt azonban ez nehezebb feladat, mint gondolnánk.
– Bár a meteorológusoknak kevés információjuk van arról, hogy e viharok milyen gyakoriak voltak a múltban, a klimatológusok kutatásai alapján elmondható, hogy az éghajlatváltozás kapcsán a heves zivatarok száma valószínűleg növekszik – mondja Polyánszky Zoltán, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) munkatársa, a Szupercella.hu másik szerkesztője.
A tornádók és a jégesők úgynevezett kis skálájú jelenségek, ami azt jelenti, hogy kis területen, rövid ideig tombolnak. A tornádó átmérője jellemzően tíz-húsz métertől néhány kilométerig terjed. Emiatt nincsenek róluk megbízható, hosszú időre visszanyúló statisztikai feljegyzések, nem tudni, milyen gyakoriak valójában. A meteorológiai kutatások egyre inkább az effajta kisebb skálájú jelenségekre, például az úgynevezett szupercellákra koncentrálnak. A szupercella egy örvénylő zivatarfelhő, amelyben az erőteljes függőleges feláramlások és a magasban történő forgó légmozgás összhatásaként az esetek egytizedében tornádó jön létre. A szupercellák ritkák, de ha létrejönnek, szinte biztos, hogy heves esőzéseket okoznak, amelyeket 90 kilométeresnél erősebb szél és két centiméteresnél nagyobb jégdarabok kísérnek.
– Jelenleg még azt szoktuk mondani, hogy Magyarországon évente tíz-tizenkét tornádó lehet, amit korábban a káresemények utólagos felméréséből állapítottunk meg. Ám azt gondoljuk, hogy ennél sokkal nagyobb számban vannak tornádók hazánkban – mondja Polyánszky Zoltán.
A 2006. május 20-i megfigyelésen felbuzdulva azóta szinte naponta érkeznek tornádómegfigyelésről szóló jelentések a meteorológiai szolgálathoz. Szombathelynél és Magyarteleknél tubát, Szeged-Algyőn pedig tornádót figyeltek meg. Nem mindegyik tornádó kapcsolódik szupercellához. Van, hogy a felszínhez közel találkoznak az ellentétes irányú szelek, úgynevezett összeáramlási zóna jön lére, és kavarogni kezd a levegő. Az örvénylő levegő sebessége egyre nő, és alulról felfelé haladva alakul ki a tornádó. A szemtanúk mégis úgy látják, mintha fölülről jönne lefele, mert a vízgőz csak a nagy magasságokban csapódik ki.
A tornádók erejét a hatfokú Fujita-skálán mérik. Egy-egy forgószél besorolása az általa okozott pusztítás mértékétől függ. Azért ezt veszik alapul, mert a tornádóban uralkodó szélsebességet igen nehéz mérni, sőt becsülni sem egyszerű. Amerikai meteorológusok a valóságban is juttattak már apró mérőműszereket a tornádók belsejébe, ahogy az a Twister című filmben is látható. A Fujita-skála értékei mindazonáltal megfeleltethetők szélsebességeknek is. Az F0-s tornádók sebessége 64–116 km/h, az F5-ös forgószélben pedig már 450 km/h szélsebességet is lehet mérni. Magyarországon valószínűleg még nem fordult elő 5-ös erősségű tornádó. Egyes szakértők szerint F4-es forgószél pusztított 1924-ben Vác–Biatorbágy környékén, mások szerint csak 3-as erősségű lehetett. A gátéri tornádó valószínűleg 1-es volt a Fujita-skálán, amely 140–180 km/h körüli szélsebességet jelent.
– Miközben Ákosék egy autóval üldözték a szupercellát, én az OMSZ-ben ültem, és figyeltem a radarképeket, állandóan tájékoztatva a terepen lévő társakat – meséli Polyánszky Zoltán. Amikor heves viharok várhatók, a meteorológiai szolgálat kiad egy veszélyes zivatarokról szóló, szaknyelvi kifejezéssel konvektív előrejelzést. Az efféle előrejelzések egész Európában ritkaságszámba mennek. Polyánszky Zoltán és munkatársai a módszert külföldi meteorológusoktól vették át, céljuk, hogy tapasztalatot gyűjtsenek a Kárpát-medencében is.
– A szélsebességet is mérő automata állomásból nagyjából kilencven található az ország területén. Ezenkívül körülbelül tizenöt olyan állomásunk van, ahol egy munkatársunk vizuális megfigyeléseket is végez, vagyis rendszeres táviratokat küld a felhőzeti kép alakulásáról és az éppen tapasztalható időjárási eseményekről – tájékoztat Kolláth Kornél, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa, miközben műholdképeket és radarfelvételeket mutat az OMSZ központi előre jelző termének számítógépein. Ez a terem a hazai polgári időjárás-előrejelzés központja, ide fut be minden adat az országból. A terem falain kinyomtatott papír térképeken ceruzával berajzolt légnyomásgörbéket vizsgálunk. Kolláth szerint ezeket ma már inkább megszokásból, hagyományból használják, hiszen mindent meg tudnak jeleníteni a számítógépek képernyőjén is.
Öt napra előre tudnak a szakemberek meglehetősen megbízható előrejelzést adni az időjárásról. A nagy területre kiterjedő áramlási rendszerekhez kötődő viharok jobban jósolhatók, mint a lokális zivatarok. A zivatargócok a műholdképek mellett általában radarképek segítségével követhetők nyomon. A földi radarállomások a mikrohullámú frekvenciatartományba eső elektromágneses jeleket bocsátanak ki, a felhőkben és az éppen hulló esőben lévő vízcseppek és a jégszemek visszaverik ezeket a hullámokat.
Az utóbbi években sokat fejlődtek az aktuális időjárást megfigyelő rendszerek, a radarállomások és a meteorológiai műholdak, ezzel együtt nagyobb hangsúlyt kapott a kutatásban, hogy rövid távú, csak a következő néhány órára vonatkozó, de minél pontosabb előrejelzések készüljenek.
Az előrejelzésnek fizikai korlátai is vannak.
– Száz év múlva sem lesz olyan fejlett a technika, hogy akár egy nappal előre megmondjuk, hogy hazánk egyes régióin belül mely településeket érintik majd a heves zivatarok, illetve mely területeket fogják elkerülni. Olyan sok bizonytalanság van a légkörben, hogy bármikor történhet egy előre nem jelezhető véletlen esemény, amely felborítja a számításainkat – magyarázza a meteorológus.
A magas légkör időjárási adatairól a műholdak mérései mellett a leginkább úgynevezett rádiószondák segítségével szereznek tudomást. Egy héliummal töltött léggömbhöz műszereket csatolnak, amelyek mérik és továbbítják a légnedvességre, a hőmérsékletre, a légnyomásra vonatkozó adatokat. A szerkezet húsz-harminc kilométeres magasságig emelkedik, miközben folyamatos rádiójeleket küld a felszíni mérőállomásnak. A magasban a lecsökkent külső légnyomás miatt a léggömb kidurran, és visszahullik a földre. Gyakran megtalálják ezeket a szerkezeteket, régebben vissza lehetett küldeni őket az OMSZ-nek, és a becsületes megtaláló pénzjutalomban részesült.
– Az amatőr meteorológusok tevékenysége az utóbbi években igen elismertté vált a hivatásos szakemberek körében is. A megfigyelések minőségével, megbízhatóságával kapcsolatban is pozitívak a tapasztalataink – érzékelteti az együttműködés hatékonyságát Kolláth Kornél.
2008. július 19.
