Amióta dolgozatok formájában kérik számon a diákok tudását az iskolában, mindig voltak tanulók, akik csalással, puskázással, leséssel igyekeztek boldogulni. A radírra írott képletek, a matrózblúz mandzsettája alá csúsztatott fecnik ideje azonban lejárt.
Csalás az FBI-nál
Szinte sehol sem ismeretlen a vizsgákon elkövetett csalás, az azonban sokakat meglephetett, hogy nem kivétel ez alól az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) sem. Az ügynököknek vizsgán kell számot adniuk arról, hogy ismerik és tudják alkalmazni a lehallgatás, valamint a titkos megfigyelés szabályait. A számonkérés azután vált elkerülhetetlenné, hogy a 2001. szeptember 11-i terrortámadások óta az FBI tömegével hallgatott le telefonbeszélgetéseket, és gyűjtött adatokat sokszor önkényesen gyanúsnak ítélt személyekről. Ezt a lehallgatások és megfigyelések törvényi szabályozásának változása is lehetővé tette. Éppen e megváltozott jogi környezet miatt volt szükség az ügynökök tömeges vizsgáztatására.
Az első botrány tavaly pattant ki. Joseph Persichinit, az FBI igazgatóhelyettesét hirtelen nyugdíjazták, amikor kiderült, hogy két legközelebbi munkatársával együtt töltötte ki a mindenki számára kötelező és egyedül teljesítendő tesztet, sőt még ügyvéd segítségét is igénybe vette. Különösen azért számított ez kínosnak, mert Persichini a washingtoni iroda feje is volt, és ez a részleg foglalkozik például a kormányzati és a kongresszusi korrupcióval.
Az ügy korántsem tűnik egyedinek. Az FBI-t felügyelő igazságügyi minisztérium több száz vizsgán elkövetett csalás ügyében szaglászik. Általános gyakorlatnak tűnik, hogy az ügynökök együttesen válaszolják meg a tesztkérdéseket, oktatóiktól pedig már a felkészülés során megkapják a vizsgán kitöltendő feladatlapot, mintegy előadásjegyzet gyanánt.
Az általános iskola hetedik osztálya előtti nyári szünetben sokat vesződtem az Egri csillagok elolvasásával és az olvasónapló írásával. Hetekig tartott, de végül elkészültem vele. Ma már azonban egy kisiskolás számára vannak vonzóbb lehetőségek. Fél perc alatt találtam az interneten több olyan letölthető olvasónaplót is a regényről, amely emlékezetem szerint sokkal jobb volt az enyémnél.
A gimnáziumi évek alatt találkoztam először a világháló hatásával, amikor egyik osztálytársam tőle szokatlanul erős házi dolgozatot adott be, csakhogy a szöveg tele volt nem létező lábjegyzetekre és ábrákra mutató hivatkozásokkal. Rengeteg kidolgozott tételeket, házi feladatokat, kiselőadásokat gyűjtő oldal működik Magyarországon – ezek címét most azért nem írjuk le, mert nem akarunk reklámot csinálni nekik. Természetesen legtöbbjük hivatalosan nem a csaláshoz, hanem a dolgozat előtti felkészüléshez nyújt segítséget a tanulóknak. Más webhelyeken nyíltan puskázásra alkalmas eszközöket kínálnak a vásárlóknak. A keskeny papírcsíkok elrejtésére alkalmas tollak mellett ma már a hallójárat mélyére rejthető, így láthatatlan drót nélküli fülhallgató és az e-könyv-olvasóként használható karóra is elérhető.
Egy évtizeddel később doktori ösztöndíjas hallgatóként felügyeltem egy írásbeli egyetemi vizsgán. Feleletválasztós teszt volt, három-négy kérdéssort használtunk felváltva évek óta. Az egyik lány hirtelen felnézett a tesztből, odahívott magához, majd így szólt: „Mi ezt a kérdést megnéztük tegnap a könyvben, és szerintünk egyik válasz sem jó.” Elképedtem, hiszen a feladatlapok kicsempészése a tanteremből minden vizsgán tilos. A lány azonban fel sem fogta, hogy mi kivetnivalót találok abban, hogy az évfolyam internetes levelezőlistáin mindenki számára elérhetők a feladatlapok a helyes válaszok betűjelével együtt.
Aznap szinte mindenki ötöst kapott, az átlag nyolcvan százalék fölött volt. Éjjel rászántam néhány órát, és átírtam a kérdéseket. De csak kicsit, úgy, hogy a változatlanul hagyott válaszok közül már egy másik legyen a helyes. Másnap a hallgatók hetven százaléka megbukott. Pedig ha a kérdések megértésére, nem csak képszerű memorizálására törekednek, a válaszok kiválasztása ugyanolyan egyszerű maradt volna.
A puskázás természetesen nem új jelenség, és nem is az egyetemen kezdődik. Sok diák mindig is csalással igyekezett teljesíteni az iskolai számonkéréseket. A megkérdezett magyar középiskolai tanulók 96 százaléka bevallotta, hogy már legalább egyszer csalt az iskolában valamilyen módon, derül ki Barta Bernadett pszichológiai felméréséből, amelyet a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) készített el. Ez különösen annak fényében aggasztó, hogy egyértelmű öszszefüggés mutatható ki az iskolai csalás és a felnőttkori munkahelyi etikátlan viselkedés között. A fent említett szakdolgozat elején aláírással hitelesített nyilatkozat olvasható arról, hogy a hallgató megértette a plágium fogalmát, és „büntetőjogi felelőssége” tudatában kijelenti, hogy nem csalt írás közben.
– Nem tudjuk, hogy az utóbbi időben szívesebben csalnak-e a hallgatók a vizsgákon, mint korábban, hiszen régebben ezt nem mérték. A technikai eszközök bővülése mindenesetre nagyobb teret enged a puskázásnak – mondja Orosz Gábor, a SZTE Pszichológiai Intézetének munkatársa, aki doktori értekezését az egyetemi hallgatók csaláshoz való viszonyáról írta. – Főként az olyan szakokon gyakori a csalás, ahol nagy a bukás veszélye, és azok a hallgatók fognak nagy valószínűséggel puskázni, akikben nincs meg a tanulási motiváció.
Ahogy Amerikában, úgy Magyarországon is valószínűleg a közgazdaság-tudományi szakokon csalnak a leggyakrabban. A tanulók úgy vélik, hogy sokkal többet veszíthetnek azzal, ha nem puskáznak és megbuknak, mintha csalással átvergődnek a vizsgákon, és esetleg lebuknak.
Ahogy a friss fegyverkezési versenyek esetében lenni szokott, az előbb kezdeményező fél, a tanulók pillanatnyi előnybe kerültek. Az iskolák azonban egyre hatásosabban veszik fel a kesztyűt, bár a kialakulóban lévő csatatér Orwell próféciáira emlékeztet.
A Közép-floridai Egyetemen például a börtönbéli beszélőhelyiségekre emlékeztető vizsgáztatócsarnokot rendeztek be, írja a The New York Times. A diákoknak nem szabad rágógumit rágniuk tesztírás közben, mert szájmozgásuk elfedné azt, ha a ruhájuk alá rejtett mikrofon segítségével kommunikálnak kinti segítőikkel. A teszteket számítógépen kell megoldaniuk, amelynek képernyőjét szinte vízszintesen a padba süllyesztették azért, hogy könnyen kiszúrható legyen, aki például egy tollba épített piciny kamerával le akarja fényképezni a feladatot. A diákok legapróbb gyanús mozdulatait is számos biztonsági kamerával figyelik az egyetem e célra szerződtetett munkatársai. A felvételeket és a tanuló komputeren végzett munkáját rögzítik, és a későbbi fegyelmi eljárás során bizonyítékként használják.
Számos felmérés igazolja a közgazdászhallgatók különösen magas csalási hajlandóságát. A Rutgers Egyetem tanulmánya szerint az üzleti iskolákban tanulók 56 százaléka vét a szabályok ellen, míg a mérnökök 54, a tanárok 48, a jogászok 45 százaléka jár el etikátlanul. A menedzserhallgatók különösen eredmény- és versenyorientáltak, így hajlamosabbak minden eszközt igénybe venni a siker érdekében. A Bloomberg üzleti hírügynökség az amerikai Duke Egyetemen három évvel ezelőtt kitört botrányt idézi, amikor egy évfolyamból harmincnyolc tanulót vádoltak csalással, és harmincnégynél be is bizonyosodott a vád. Az üzleti iskolákat sújtó tendencia azután sem változott meg, hogy az Enron vállalat bukása után sok helyütt kötelező etikaórákat írtak elő a hallgatók számára. A Duke-béli botrány részeseit még fiatal koruk sem menti föl. Átlagosan 29 évesek voltak, akik hatéves gyakorlati tapasztalattal bírtak, mielőtt fölvették volna őket a továbbképző kurzusra. Az amerikai példák ellenére azonban szinte minden tanulmány megállapítja, hogy Kelet-Közép-Európában sokkal elterjedtebb az iskolai csalás.
A tanulmányi előmenetel mellett a diák személyes tényezők miatt is közreműködhet a csalásban. Amikor súgással segít társának, úgy növelheti népszerűségét a csoportban, hogy eközben a saját osztályzata nem lesz rosszabb, tehát nem kell megfizetnie előrejutása árát. Az efféle együttműködő csalások visszaszorításának hatékony eszköze lehet az úgynevezett haranggörbe szerinti osztályozás. Ha sok tanuló teljesítményét együttesen vizsgáljuk, azt tapasztaljuk, hogy az osztályzataik megoszlása harang alakú görbét követ, tehát hármast kapnak a legtöbben, míg kettest, egyest, illetve négyest, ötöst fokozatosan kevesebben. Az osztályzatok odaítélésekor azonban nemcsak az előre rögzített ponthatárokat vehetjük figyelembe, hanem azt is mondhatjuk, hogy a vizsgázók legtöbb pontot elért ötöde kap ötöst, a következő ötöd négyest, és így tovább. Ekkor a tanulóknak nem éri meg segíteni egymást, hiszen azzal a saját esélyüket rontják a jó jegy megszerzésére. Ez a módszer azonban sok kérdést vet fel. Miért tegyük a hallgató teljesítményének értékelését attól függővé, hogy a mellette ülő diák tanult-e vagy sem? Amint Orosz Gábor felhívta a figyelmet, amellett, hogy e módszer talán elejét venné az együttműködő csalásnak, megnőne az egyéni csalás (a puskázás) gyakorisága. Elmérgesedne a hallgatók közötti verseny, amely nem feltétlenül sarkallná őket jobb teljesítményre.
A csalás erkölcsi megítélésében jelentős kulturális különbségeket fedezhetünk fel az eltérő nemzetiségű tanulók megkérdezése után.
– A magyar vagy a lengyel hallgatók közül lényegesen kevesebben tartják csalásnak azt, ha a vizsgáról kicsempészett feladatlapokat megosztják barátaikkal, mint például az amerikai egyetemisták közül – mondja Orosz Gábor. – Az együttműködő csalás ott elterjedtebb, ahol az emberek egyébként is gyakran érzékelnek korrupciót az élet egyéb területein. Különösen érdekes, hogy azokban a kultúrákban, ahol a gyerekeket kemény munkára nevelik, és magas elvárásokat támasztanak velük szemben, ott gyakrabban csalnak az iskolában.
Szem előtt kell tartanunk azonban, hogy ezek az adatok bevalláson alapszanak. Franciaországban vagy az Egyesült Államokban kevésbé vallják be az emberek, hogy csaltak a vizsgán, mint Magyarországon. Itt mások a normák.
De a csalással összefüggő kulturális különbségekért elég csak a szomszédba mennünk. A SZTE egy másik pszichológushallgatója, Lux Viktória Judit diplomamunkájában kimutatta, hogy a magyar közgazdászhallgatók sokkal természetesebbnek veszik, hogy társaik puskáznak, mint az osztrák egyetemisták, és maguk is kétszer gyakrabban csaltak a vizsgákon az előző szemeszterben, mint az osztrákok. Ennek oka talán abban keresendő, hogy itt fele annyian félnek a csalást követő súlyos büntetéstől, mint ott.
Bár a fejlett elektronikai eszközök a vizsgák közben is megkönnyítették a puskázást, az internet elterjedésével a plágium soha nem látott méreteket öltött az elmúlt években. Ha a tanuló már az általános iskola felső tagozatában hozzászokott mások írásainak sajátjaként való kezeléséhez, nem várható el tőle, hogy a gimnáziumban, majd az egyetemen másként járjon el. A sorozatos csalással szembesülve egyre több tanár kéri elektronikus formában is a házi dolgozatokat, hogy azok egy-egy gyanús részletére rákeressen az interneten. Az élelmesebb diákok igyekeznek megnehezíteni a tanár dolgát, ezért kissé átírják a netről lopott szöveget, és általában ez okozza a vesztük. Ilyenkor ugyanis feltűnő minőségbeli hullámzások kerülnek a szövegbe, hiszen a diák éppen a sorozatos plagizálás miatt nem tanult meg jól fogalmazni.
A mások írásaiból átemelt mondatok, bekezdések felderítéséhez azonban gyakran fejlettebb módszerekre van szükség. A Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete (MTA SZTAKI) munkatársai kifejlesztettek egy online plágiumkereső rendszert, a KOPI-t (http://kopi.sztaki.hu), amelynek neve az angol copy (másolni) kifejezésre utal. A szoftver jelenleg az adatbázisába feltöltött dokumentumok között keresi a hasonlóságot, így minél több szellemi terméke miatt aggódó szerző tölti föl saját írását, illetve tanár a hozzá beérkező házi dolgozatokat, annál hatékonyabb lesz a rendszer működése.
– A rendszer már néhány szavas egyezéseket is megtalál. Azért nem teljes mondatokat keres, hogy nehezebb legyen túljárni az eszén – mondja Pataki Máté, az MTA SZTAKI tudományos munkatársa, a KOPI egyik fejlesztője. – Előfordulnak találatok. Gyakran a diákok a saját dolgozatukat és a plagizált szöveget is feltöltik, és a rendszert tesztelik. Ha a KOPI megtalálja az egyezést, letörlik a dolgozatot, kicsit módosítják, majd újra feltöltik. A fájlt letörölhetik, többé már senki sem férhet hozzá. A szöveg digitális „ujjlenyomata” azonban megmarad a rendszerben, így amikor a tanár később feltölti a beadott írást, azonnal látja, hogy az korábban járt erre.
2010. július 31.
