Feledhetetlen feledékeny

December 2-án, nyolcvankét éves korában elhunyt Henry Gustav Molaison, akinek a teljes nevét, személyiségi jogait védendő, egészen a haláláig titkolták. H. M. monogramja azonban világhírű lett, sok neurológus kutató úgy emlékszik rá, mint aki talán a legtöbbet tette a memória működésének megértéséért. H. M. gyermekkorában balesetet szenvedett, ezután csúnya epilepsziás rohamok törtek rá. A tünetek egyre súlyosbodtak, ezért orvosai a sebészeti beavatkozás mellett döntöttek. Agyának azt a részét szerették volna eltávolítani, amelyet az epilepsziás rohamok forrásának gondoltak. Az operáció következtében azonban elvesztette rövid távú emlékezetét, így haláláig semmire sem emlékezett, az őt felkereső majdnem száz kutatóra és az évtizedekig tartó memóriatesztekre sem.

9
éves korában Henryt elütötte egy biciklista. Agysérülése következtében epilepsziás lett, és a gyakran rátörő, súlyosbodó rohamok miatt fiatal felnőttként nem tudott munkát vállalni. William Beecher Scoville, az egyesült államokbeli hartfordi kórház agysebésze megállapította, hogy az epilepsziás rohamok Henry agyának jobb és bal oldali halántéklebenyei miatt alakulnak ki, ezért ezek egy részének eltávolítását javasolta.

27
éves korában végezték el az operációt, amely után H. M. agyának hipocampus nevű részét szinte teljes egészében eltávolították. A műtét eredeti célját illetően sikeres volt, Henry időskorában évente csak két epilepsziás rohamot élt át. Nem várt mellékhatásként viszont a beteg elvesztette az új emlékek rögzítésének képességét. Scoville és Brenda Milner, a McGill Egyetem pszichológusa Henryt vizsgálva fedezte fel, hogy az emlékek rövid távú rögzítése a hipocampus feladata.

55
éven keresztül élt Molaison új emlékek nélkül, először szüleivel, majd rokonaival, végül intézetben. A műtét előtti emléknyomai megmaradtak, azokról gyakran mesélt látogatóinak. Szeretett tévét nézni, bingózni és füvet nyírni, és mindig örömmel fogadta az őt meglátogató agykutatók hadát. Bár nem értette meg teljesen, hogy mit is akarnak tőle, érezte, hogy fontos a tudomány számára.

15–20
másodpercig emlékezett a hallott szavakra, a látott eseményekre és az őt körülvevő emberekre. „Nagyon kedves ember volt. Türelmesen és örömmel fogadta a feladatokat, amelyeket adtam neki. Pedig minden egyes alkalommal, amikor bementem hozzá, úgy fogadott, mintha még sohasem találkoztunk volna” – idézte a New York Times Brenda Milnert.

1744
közlemény foglalkozott 2002-ig Scoville és Milner 1957-ben megjelent korszakalkotó tudományos cikkével. Milner öt évvel később felfedezte, hogy H. M. továbbra is rögzít bizonyos emlékeket. Arra kérte Henryt, hogy tollal kövesse az elé tett papíron lévő csillag vonalait úgy, hogy közben tükörben láthatta az ábrát és saját kezét. Ez kezdetben nehéz feladatnak bizonyult, az ismétlődő tesztek során azonban Henry egyre ügyesebb lett. Kiderült, hogy az emlékezet két részre osztható. Az explicit vagy deklaratív memória felelős a nevek, tárgyak megjegyzéséért, az implicit memória pedig a készségek (a biciklizés vagy a gitározás) tárolására szolgál. Henry persze nem emlékezett arra, hogy már elvégezte a tesztet korábban is. Egyszer meg is jegyezte: „Azt hittem, nehezebb lesz.”

2008. december 13.