Az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Szervezete rovarok fogyasztására biztatja az embereket, mondván, az ízeltlábúak rendkívüli tápanyagforrást jelentenek, és évezredek óta eszik őket a világ számos táján. A trópusokon valóban hatalmas, fehérjétől, zsírtól duzzadó hernyókat, bogarakat találni, de vajon a Magyarországon élő rovarok is helyettesíthetnék a kolbászt és a rántott húst?
Másodéves biológusként állattan-terepgyakorlaton voltunk. Élve fogó rovarcsapdákat helyeztünk el az erdőben (műanyag poharakat ástunk a földbe). Ezekbe sétáltak be a mit sem sejtő rovarok, amelyeket aztán meghatároztunk. Bár a csapdát élve fogónak hívják, tehát a foglyul esés nem feltétlenül jelenti az állat végét, a tücskök egyike sem élte túl a kalandot. Ők már a csapdák ellenőrzésekor külön zacskóba kerültek. Este az idősebb résztvevők egy séf szembetűnő gyakorlottságával szabadították meg őket vaskos hátsó lábaiktól, majd dobták be szegényeket a már rotyogó sörrel ízesített vajba. Az elkészült étel állaga és íze alig különbözött a sült krumpliétól. Az első bátortalan harapás után kiderült, hogy nyoma sincs az elvárt undort keltő keserű íznek, ha lett volna annyi, egy tányérral is megettem volna belőle.
A föld meleg égövi vidékein, Afrikában, Délkelet-Ázsiában és Dél-Amerikában mindig is ettek rovarokat. Persze valószínűleg nem élvezetből, hanem más fehérjeforrás, tehát a hús hiánya miatt. A nyugati világban azonban ez a szokás ismeretlen. Ám manapság néhány élelmes vállalkozó kínál ehető rovarokat, amelyekkel a vicces kedvű házigazdák ijesztgethetik az ilyesmitől irtózó vacsoravendégeiket. Néhány évvel ezelőtt a kezembe került egy csomag amerikai fehér csokoládé, amelyet a gyártó – meglehetősen fantáziátlanul, de mindenképpen őszintén – „hangyás csokoládénak” nevezett el. A termék nem hazudtolta meg nevét, a fehér csokiba olvasztva számos hangya teteme pihent. Az íz azonban csalódást okozott, ugyanis semmiben sem különbözött az átlagos fehér csokoládétól.
A kuriózumként fogyasztott rovarok nem játszanak jelentős szerepet az ember táplálásában. Sok ízeltlábú azonban hazánkban is tömegesen fordul elő, így elvileg mi is ehetnénk bogarat, szöcskét, pókot húspótló gyanánt. De ehetők egyáltalán a hazai ízeltlábúak?
– Ha muszáj lenne, én bármilyen rovart megennék – ad határozott választ a nálunk élő ehető rovarokat firtató kérdésünkre Merkl Ottó főmuzeológus, a Magyar Természettudományi Múzeum bogárgyűjteményének vezetője. – A rovarok fehérjetartalma valóban tetemes. Általában olajban szokás kisütni őket, én például ettem már sült, sózott mexikói sáskát is. A megfelelően hosszan tartó főzés, sütés mindent fertőtlenít, nyersen viszont nem jó megenni őket.
A földön élő ehető ízeltlábúak sora gyakorlatilag végtelen. Az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Szervezetének (FAO) gyűjtése szerint 1462 ízeltlábúfajt fogyasztanak rendszeresen a világon, ezek között szinte minden rendszertani csoport képviselőit megtaláljuk a bogaraktól és a sáskáktól kezdve a hangyákon és a skorpiókon, pókokon keresztül a százlábúakig és a pillangókig. Különösen kedveltek a lárvák, hiszen ezek kemény külső váz hiányában könnyebben fogyaszthatók. A beszédes Ijesztő, csúszómászó-gasztronómia – útmutató az ehető rovarokról ínyenceknek című könyv szerzői szerint a világon több mint háromezer kultúrában esznek rovarokat, a táplálkozási céllal vadászott ízeltlábúak iránti kereslet miatt több helyütt csökkent a számuk a természetben.
Az antropológusok feltételezése szerint az emberelődök, mielőtt a nagyobb állatok elejtéséhez szükséges fegyvereket fejlesztettek volna ki, rovarokból fedezték fehérjeszükségletük nagy részét. Az Észak-Spanyolországban található Altamira-barlang falfestményein több rovar fészkét is ábrázolták, feltehetően azért, hogy az élelmet gyűjtögető emberek tudják, mit kell keresniük.
– Leginkább a szöcskéket és a sáskákat érdemes fogyasztani, ahogy Szent János is tette a pusztában. Ezek a hátsó lábuk nélkül főzve, de nyersen is fogyaszthatók – nyilatkozta Tóth Loránd nyugállományú alezredes, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem tanára, aki Katonai túlélés című tankönyvében külön fejezetet szentelt a vészhelyzetben elfogyasztható rovaroknak. – De nemcsak rovarokat, férgeket is ehetünk. A földigilisztát hosszában felhasítjuk zsilettpengével, a belsőségeit eltávolítjuk, majd megsüthetjük forró kövön vagy fémlapon.
Az Egyenlítő környékén lemezescsápú bogarak hatalmas pajorjait és pálmaormányosok ujjnyi hoszszú, de annál jóval vastagabb lárváit eszik, így nem kevés tápanyaghoz jutnak. A hazai rovarok azonban jellemzően kisebbek, mint a trópusokon élő óriás rokonaik. Minthogy azért ennénk őket, hogy többletenergiához jussunk, fontos okosan megválasztani, mire vadászunk, és hogyan ejtjük el. Nem szabad, hogy a préda megkaparintása több energiát emészszen föl, mint amennyit nyerünk az elfogyasztásával. Tóth Loránd az úgynevezett tajgatechnikát ajánlja a hangyabábok (-tojások) és a termeszlárvák összegyűjtésére.
– A hangyatojás hihetetlenül gazdag energiaraktár, és az íze is jó, leginkább talán a haléhoz hasonlít. Ha feldúlunk egy hangyabolyt, és földre terített ponyvára szórjuk, a dolgozóhangyák néhány perc múlva behordják a tojásokat a ponyva árnyékosabb részeibe. Innen könnyen össze tudjuk gyűjteni őket, és sütve vagy nyersen megehetjük – ajánlja Tóth Loránd.
Ám ha gyorsan jól akarunk lakni, érdemes nagyobb példányokat választani.
– Én a jó kövér cserebogarakat választanám, amelyek fogyasztása egyébként nem is teljesen idegen a magyar hagyományoktól. Móra Ferenc egyik novellájának mit sem sejtő főhőse például jóízűen elropogtatta a bográcsba esett cserebogarakat, minthogy ízük megtévesztésig hasonlított a töpörtyűre – mondja Merkl Ottó. – Kitines szárnyfedőit és fejét le kell szedni, de aztán a potrohát, amely nagy zsír- és fehérjetömeget rejt, meg lehet enni.
De nemcsak fehérjét és telítetlen zsírokat tartalmaznak ezek az állatok. Jelentős mennyiségű vitamint és ásványi anyagot is nyerhetünk belőlük. A tücskökben például sok kalcium, a termeszekben vas van. Az angolszász könyvpiacon kapható számos bogárszakácskönyv egyike szerint tízdekányi selyemhernyó fedezi az ember napi szükségletét rézből, cinkből, vasból, B1- és B2-vitaminból. Számos rovar sok lizint tartalmaz, azaz olyan aminosavat, amelyből jellemzően hiányt szenvednek a főként gabonán élő emberek. Óvatosan kell azonban eljárnunk az ízeltlábúak fogyasztásával, mert veszélyt is rejthetnek.
– Csak életveszélyes, túlélési helyzetben szabad rovarokat enni a természetben. Ez ellen szól ugyanis, hogy az ízeltlábúak általában erősen szennyezettek és fertőzöttek baktériumokkal, illetve a vadon élő állatok megölésével természetvédelmi jogszabályokat is sérthetünk. A tenyészett rovarok fogyaszthatók, de ezek tartása különlegesen steril környezetet igényel – mondja Tóth Loránd. – A fertőzésveszély miatt én a túlélési tárgyat hallgató tiszti iskolai hallgatóimnak hivatalosan megtiltottam, hogy rovarokat egyenek.
2010. november 27.
