Először 1990-ben jelent meg a Magyarország kistájainak katasztere. Annak előtte soha nem adtak ki ilyen átfogó kötetet hazánk tájegységeiről. Az első kiadás ötlete a nyolcvanas évek elején született meg, és a Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi Kutatóintézetének (MTA FKI) akkori igazgatójától, Pécsi Mártontól származott. Ekkor osztották föl Magyarországot kétszázharminc kistájra, pusztán a természeti környezet jellegzetességei alapján.
A kistájak átlagos területe így 404 négyzetkilométer lett, de ha a természeti adottságok úgy kívánták, nagy különbségek adódhattak. A legkisebb, a Gánti-medence mindössze tizenegy négyzetkilométeres, míg a legnagyobbak kiterjedése meghaladja az ezerötszáz négyzetkilométert is. Az így meghúzott határokat ezután ráhelyezték a közigazgatási térképre. E lépés volt az igazán úttörő jelentőségű a vállalkozásban, nyilatkozta lapunknak Dövényi Zoltán, az MTA FKI tudományos tanácsadója, a mostani kiadás szerkesztője.
A könyv a maga hét-nyolc év alatt elfogyott kétezres példányszámával, mondhatni, slágerré vált a szakemberek körében. A mostani, átdolgozott kiadás (Magyarország kistájainak katasztere. Szerk.: Dövényi Zoltán. MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2010) azonban sok tekintetben eltér a húsz évvel ezelőttitől.
– Míg az első kiadásban csupán természeti szempontból, tehát a földtani, talajtani és növényzeti jellegzetességek alapján térképezték föl az országot, addig a jelenlegi kötetbe a társadalmi-gazdasági jellemzők is bekerültek, így a közlekedés és a táj kulturális értékei is – mondja Dövényi Zoltán. – Ilyen megközelítésű munka külföldön sem igen született még. Nagy kiterjedésű országoknál ez elképzelhetetlen lenne.
A kistájak tehát az első kiadás előkészítése közben születtek meg, azok határai nem a történelem során kialakult közigazgatási egységek elhelyezkedését követik. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy helyenként ne esnének egybe a közigazgatási határokkal. A Duna például olyan természetes határ, amelyet nem hagyhattak figyelmen kívül a múlt közigazgatási irányítói sem. Ennél sokkal esetlegesebbek azonban a megyehatárok, és itt válik el a kistájak és a kistérségek koncepciója egymástól. Sok helyütt ugyanis azt láthatjuk, hogy a kistájhatárok fittyet hánynak a megyehatárokra. Nem úgy a 174 kistérség határai, amelyeket úgy határoztak meg, hogy azok nem nyúlhatnak át a szomszédos megyébe. A földrajzi szempontok egyeduralkodó volta első látásra meglepő eredményekre is vezetett.
– Somogy megye délkeleti csücske a Dráva mellett a kistájkataszter megközelítése szerint az Alföldhöz tartozik. A természeti földrajzosok ugyanis azt mondják, hogy nem a Duna az Alföld nyugati határa, mert a Mezőföld és a Dráva menti sík is hozzá tartozik – említ meghökkentő példát a szerkesztő. – Így esett meg, hogy hat somogyi falu alföldi falu lett a kataszterben, pedig jókora távolságban vannak a klasszikus Alföldtől.
Lehet, hogy az érintett dél-somogyi falvak, Kastélyosdombó, Drávagárdony, Potony, Tótújfalu, Lakócsa és Szentborbás lakói úgy élték le eddigi életüket, hogy eszükbe sem jutott: ők valójában az Alföldön élnek. Minthogy a felszíni vizek gyakran funkcionálnak természetes határként is, leginkább ott „lóghatnak át” földek a szomszédos megyébe, ahol kacskaringós, ágas-bogas a folyók, patakok lefutása. Megint csak Somogy adja erre a legszembetűnőbb példát. Külső-Somogyban a folyók jellemzően nyugatról kelet felé folynak. Az e vízfolyásokra ráépült kistájak emiatt Somogy megyében kezdődnek, jelentős részük azonban már Tolna megyében van.
Ha a kistájhatárok nem tisztelik a megyehatárokat, adódik a kérdés, hogy követik-e az országhatárokat. Dövényi Zoltán elmondása szerint a felvetés jogos, de a mostani kiadásban – mondhatni, technikai okokból – kénytelenek voltak Magyarország határain belül maradni, és a kistájak határait az ország határaihoz igazítani. A kistájak nemzetközivé tételének ötlete természetesen nem új. A szerkesztők tervezik a későbbi kiadások alkalmával a katasztert az egész Kárpát-medencére kiterjeszteni, hiszen a Kárpát-medence olyannyira természetes egység, hogy a világ földrajzóráin az egységes medence prototípusaként emlegetik. Minthogy a szomszédos országokban is készültek már tájbeosztások, ezeket a határok mentén össze lehetne fésülni, ám ehhez nemzetközi kooperációra lesz szükség.
Az első kiadás óta eltelt húsz év alatt sokat változott az ország. Természetesen a legnagyobb változás a közlekedésben és a gazdaságban érhető tetten – pontosabban lenne tetten érhető, hiszen az 1990-es kistájkataszter a gazdasági jellemzőkkel még nem foglalkozott. Ennek ellenére sok jellemző különbséget fedezhetünk föl Magyarország akkori és jelenkori természeti képe között. A geológiai, talajtani jellemzők szinte változatlanok maradtak, viszont a vizek viselkedése átalakulóban van. A folyók és patakok vízjárása sokat változott, és ebben a globális fölmelegedés játszhatja a főszerepet. Az árvízi hozamok jelentősen nőttek 1990 óta, és új jelenséggel, az úgynevezett villámárvízzel kell azóta megbirkóznunk évről évre. Ilyenkor a normális körülmények között csendesen csörgedező, jelentéktelennek hitt patakokon pillanatok alatt hatalmas károkat okozó árvizek alakulnak ki. A Cuhai-Bakony-ér a korábbi kataszterben még úgy szerepelt, mint amelynek számított (tehát a valóságban soha nem mért) maximális árvízi vízhozama 44 köbméter másodpercenként. Idén májusban, az esőzések idején már 110 köbmétert mértek ott, és elkezdte lebontani az M1-es autópályát, hoz jellemző példát a Dövényi Zoltán. És a rekordok folyamatosan dőlnek azóta is. A Hernád–Sajó térségében a kötet szerkesztésének lezárása óta már magasabb vizeket mértek. A változásokat könyv alakú kataszter nem tudja elég gyorsan követni. Ezt a problémát azonban kiküszöbölheti a tervezett internetes változat megjelenése, amelyet a 2011-es népszámlálás eredményeinek nyilvánossá válása után terveznek megjelentetni.
Sok olvasóban ennyi adat hallatán talán a telefonkönyv réme sejlik föl, pedig a kistájkataszter jobban hasonlít útikönyvhöz. Dövényi Zoltánhoz több olyan visszajelzés is érkezett, melyek szerint utazásaik előtt az olvasók a kataszterből ismerkednek meg a tájegység jellegzetességeivel. Bár be kell vallanunk, háromkilós súlyával zsebbedekkernek azért nehezen nevezhető.
– A könyv mindenkinek szól, aki bármilyen szintű területi problémával, területfejlesztéssel, területrendezéssel foglalkozik – mondja a szerkesztő. – Az egyetemi hallgatók számára is megkerülhetetlen a kistájkataszter, hiszen rengeteg adatot integrál, nem kell ezek után kutatva az egész könyvtárat végigolvasni, de sokan egyszerűen azért veszik, mert szeretnék hazánkat jobban megismerni.
2011. január 22.
