Európa legnagyobb hévizes barlangtermébe nyitottak száraz bejáratot a Molnár János-barlang kutatói november végén a Rózsadomb aljában. A nagyrészt víz alatt lévő járatrendszer,
amelynek eddig már öt és fél kilométerét feltárták a búvárok,
a legfiatalabb budai barlang. Kutatói most a könnyen megközelíthető terem
és az abban hömpölygő termálvíz épségéért aggódnak.
Per egy szálloda miatt
Amint arról lapunk többször beszámolt, jogi vita bontakozott ki a Molnár János-barlang épségéért aggódó karsztkutatók, illetve a barlang fölött lévő Frankel Leó út 48. alatti telken szállodát építeni szándékozó befektető között. Az ingatlanra, amely a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. tulajdonában van, a Szalay Balázs raliversenyző nevével fémjelzett Malomtó Török Fürdő Projekt Kft. építési engedélyt kapott a Kulturális Örökségvédelmi Hivataltól arra, hogy helyreállítsa a törökfürdőt, illetve a Lukács fürdő 1969-ben elbontott népgőzfürdője helyére gyógyszállót építsen. Az engedély kiadását Leél-Őssy Szabolcs és Kovács Márton barlangkutatók törvénytelennek tartják. A Rózsadombi Kinizsi Barlangkutató és Hegymászó Sportegyesület álláspontja szerint a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság 1970-es, illetve 1982-es határozatai értelmében védett barlangok fölé semmilyen épületet nem lehet építeni, mert az veszélyezteti a barlang épségét. Adamkó Péter, az egyesület vezetője emiatt megfellebbezte az építési engedélyezési tervet; az ügy jelenleg is bírósági szakban van.
– Ha mi nem lépünk föl ellenük, már állna a szálloda – mondta Leél-Őssy. – Nem a beruházóval akarjuk összeakasztani a bajszunkat, hanem a barlangot igyekszünk megvédeni.
A búvárok már évek óta kutatják a barlangot, amelynek mindeddig csak a víz alatti bejáratát ismerték. Ottjártunkkor éppen merüléshez készülődtek, négyesével hordták a palackokat a tó partjára. Az újonnan fúrt alagút számukra is nagy segítség. Korábban gyakran öt-hat palackot is magukkal kellett vinniük, hogy elérjék a még feltáratlan részeket. Egy-egy merülés alkalmával akár három órát is a víz alatt vannak, de ennek az időnek csak kis részét, alig fél órát tudnak hasznos munkával tölteni, a fennmaradó idő – és levegő – az oda- és visszajutásra megy el. A rövidebb úttal nemcsak időt takarítanak meg, de pénzt is, hiszen egyetlen palack feltöltése több ezer forintot is felemészthet.
Az új járatba az 1977-ben épített József-hegyi tárón keresztül lehet eljutni. Az alagutat hivatalosan azért építették, hogy a rózsadombi, hajdani SZOT-szálló vendégei kényelmesen megközelíthessék a Lukács fürdőt, a kutatók szerint azonban már akkor is a barlang keresése volt a fúrás valódi célja. Majdnem sikerrel is jártak: ha három fokkal eltértek volna eredeti irányuktól, megtalálták volna a most feltárt termet. A táró bejáratát egy áltörökfürdő takarja a Frankel Leó út felől. A romos épület, bár valójában nem a török korban, hanem a XIX. század végén épült, ipari műemlék, hiszen Magyarország első vasbeton kupolájával fedték be. A fürdő medencéjét is a barlangból származó meleg vízzel táplálták, és azért zárták be, mert a medence alja gyakran megrepedt, az elfolyó víz pedig szennyezte a barlangot. Bár még a búvárok sem jártak benne, bizonyos, hogy a fürdő alatt is húzódik egy vízzel telt járat, az egyik oldalon megfestett víz a ugyanis a túloldalon bukkan fel újra.
– A Molnár János-barlang, hasonlóan mind a hét nagy, illetve az ötven kisebb rózsadombi barlanghoz (amelyek együttes ismert hossza mintegy negyven kilométer), a víz munkája révén alakult ki; mindegyikük egy-egy forrásjárat. A különböző vegyi összetételű vizek elegyednek, és az ilyenkor fellépő keveredési korrózió vájta ki az üregeket – kezdi a geológiai történetet Leél-Őssy Szabolcs, az Eötvös Loránd Tudományegyetem általános és történeti földtani tanszékének docense és a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat elnöke, miközben végigvezet a törökfürdő lépcsőzetes falú, kör alakú medencéjének oldalán. A geológus, aki hároméves kora óta, negyvenöt éve járja a barlangokat, egy falnak támasztott falétrán mászik fel, kinyitja a táró rozsdás vasrácsát, és kibontja a szalmabálákból épített hőszigetelő falat. A hőszigetelésre azért van szükség, mert a barlangban folyó termálvíz – és így a levegő is – huszonhét Celsius-fokos, és a barlang állapotának visszafordíthatatlan romlásához vezethetne, ha a belső hőmérséklet akár csak néhány fokkal is csökkenne.
Az esővíznek nagyjából ötöde szivárog le a talajrétegen keresztül a kőzetbe, és ott körforgásba kezd. E barlang a földtörténet negyedidőszakában, a pleisztocén korban kezdett kialakulni, néhány tízezer évvel ezelőtt. A meleg vizű források régen magasabban törtek a felszínre, a hegy alacsonyabb volt, a Duna pedig magasabban folyt. Amikor a hegy kiemelkedett, a Duna pedig mélyebbre süllyedt, a karsztvízszint, amely a Duna vízszintjéhez igazodik, ugyancsak mélyebbre került. A barlangok felső járatai emiatt néhol szárazra kerültek. A Molnár János-barlang mind közül a legfiatalabb barlangrendszer, nagy része még napjainkban is vízzel töltött, így folyamatosan alakul.
– Amikor 1977-ben kifúrták ezt a száznyolcvan méter hosszú, sehova sem vezető alagutat, alig nyolc méterrel tévesztették el a nagy levegős termet. Sőt a térképek alapján a táró öt-hat helyen keresztezi is a barlang járatait, de nem szintben – mondja Leél-Őssy. A táró keresztezett néhány gömbfülkeszerű barlangkezdeményt, amelyet harminc éve nem falaztak be Adamkó Péter, a mostani kutatás másik vezetője tanácsára, aki technikusként vett részt az akkori fúrásnál. Hat évvel ezelőtt, amikor a búvárok felfedezték a levegős termet, már tudni lehetett, hogy az nagyon közel lehet a táróhoz, a terembe eljutó búvárok bentről hallották, hogy a Frankel Leó úton megy a villamos. Surányi Gergely, az MTA–ELTE Geológiai, Geofizikai és Űrtudományi Kutatócsoportjának munkatársa geofizikai méréseket végzett a járatban, és a szeizmológiai adatokból megállapította, hogy milyen irányban és milyen messze helyezkedik el a terem.
– A geofizikai mérés kilenc méterre tette a termet, a kutatófúrás alapján tizenkét méteresnek gondoltuk a sziklafal vastagságát. Nagy reményekkel kezdtünk neki a munkának, a tervek szerint egy hét alatt végeztünk volna. A fúrás azonban lassabban haladt, a kőzet tömörnek bizonyult, nem volt benne semmilyen repedés, viszont rugalmas volt – emlékszik a fúrás nehézségeire Kovács Márton barlangkutató.
Géppel és kézzel is vésték a falat, illetve apró robbanótölteteket helyeztek el a falban. Végül két hónapig tartott az ásás, és november elején érték el a termet. Minthogy annak előtte a barlangterem levegője nem „kommunikált” a külső levegővel, ezért az ember számára túlságosan magas volt a szén-dioxid-szintje. A kutatóknak a tényleges munka megkezdése előtt ezért szellőztetőrendszert kellett kiépíteniük. A teremtől a tárón keresztül a kijáratig földre fektetett PVC-csövön áramoltatja ki a szabadba a szén-dioxid-dús levegőt egy ventilátor.
A táró oldalán vájt ablakokon keresztül újabb járatokba pillanthatunk le, amelyek egyikében Mártonék újabb, negyvenméteres barlangot tártak fel, amelyet Szent Lukács-kristálybarlangnak neveztek el. Továbbmegyünk, és elérkezünk a nemrégiben elkészült alagútig, amelyen keresztül lejuthatunk a barlangterembe. Itt levetkőzünk, hiszen a kinti, fagypont körüli hőmérséklethez öltöztünk, bent viszont nyári meleg van. A falon akasztó a kabátoknak, világítás, hajszárító a mostanában gyakori vendégnek számító fotósok objektívjeinek páramentesítésére, a sarokban pedig egy leharcolt fotel a megfáradt karsztkutatók számára. Az alagút bejáratát Márton és Szabolcs szerint speciális barlangi hőszigetelő függöny takarja el, szerintünk azonban egy régi padlószőnyeg darabjait szögelték fel egy cseréplécre. Az új alagút aljába, a barlangi tó partján stéget ácsoltak deszkákból, ehhez kötötték ki a gumicsónakot, amelyet még a víz alól a terembe érkező búvárok hoztak magukkal, és a palackjukból kiengedett levegővel fújtak föl.
– A terem levegője nem volt alkalmas a légzésre, mert 6,5 százaléknyi szén-dioxidot tartalmazott. Amikor megnyitottuk a terem bejáratát, gyertyával a kezünkben közelítettünk felé. A gyertya kialudt, amint a hágcsón egy méterrel a víz szintje fölé értünk. A ventilátorok két nap alatt szivattyúzták ki a szén-dioxidot a levegőből, a koncentráció most 0,3–0,4 százalékos – idézi föl a terem megpillantásának izgalmát Leél-Őssy.
– Adamkó Péter, miközben a hágcsón próbált a gumicsónakba ereszkedni, beleállt a csónakba, annak kiszakadt az alja, és mindnyájan beborultunk a vízbe – veszi át a szót Kovács Márton.
Amikor már veszélytelen volt benn tartózkodni, beleereszkedtek a huszonhét fokos vízbe, és megpillantották a víz szintje fölött egyméteres magasságig húzódó, feketés mangánkiválást és a terem kupoláját, amelyet barnára festett az agyagos márga. A terem nagy része víz alatt van, úgy lehet elképzelni, mint egy jéghegyet, amelynek csak a csúcsa emelkedik a víz felszíne fölé. A becslések szerint huszonöt–harminc ezer köbméter lehet a terem térfogata, ebből kétezer köbmétert tölt ki a levegő. A víz kristálytiszta, egy vakrákon kívül semmilyen élő szervezetet nem találtak benne, ásványi anyagokban viszont igen gazdag, zöldes színű – ez a gyógyvíz táplálja a Lukács fürdőt is. A felfedezés hatására a barlangkutatók a feltárás évei során először támogatási ígéretet kaptak Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi minisztertől a terem lezárásához: ez a víz és a barlang megóvása szempontjából elengedhetetlen. Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere pedig kezdeményezi, hogy a teljes budai termálkarsztot vegyék fel az UNESCO világörökség-listájára – a budapesti Duna-part látképéhez kapcsolódva.
A terem új bejárata a búvárok biztonságos munkáját is segíteni fogja. A terem felé úszva a víz alatti úton hidegebb, tizenhét Celsius-fokos forrás mellett haladtak el a kutatók. Ez a hőmérséklet-különbség megnehezíti az egyenlítésnek nevezett folyamatot, amely során a felmerülő búvár kiegyenlíti a belső és a külső nyomást, illetve a felszín alatt öt méterre megáll, hogy a külső nyomás hirtelen csökkenése miatt nehogy kiváljon buborékokat alkotva a vérében oldott nitrogén. A barlangászok közül is sokan kipróbálták a kellemesen meleg vizet.
– Ha most ledobja a nadrágját, beugorhat nyugodtan – biztat novemberi strandolásra Szabolcs.
– A víz nagyon érzékeny, ezért szeretnénk, ha a kutatás lezárultáig nem nyitnák meg a barlangot – fordítja komolyabbra a szót Kovács Márton. – Ha kivágunk egy hatalmas fát, és egy magoncot ültetünk a helyére, van esély arra, hogy két-három száz évvel később a régihez hasonló fa nőjön ott. A barlang nem ilyen. Ha egy barlangban valamit megrongálnak, az nem regenerálódik. Akár egy ottfelejtett cementeszsák elég lehet ahhoz, hogy a repedéseken beszivárogva megszürkítse, tönkretegye a csillogó baritkristályokat.
Leél-Őssy Szabolcs szerdán tájékoztatta lapunkat arról, hogy a budai főgyűjtőcsatorna árkának kiásása közben a Lukács fürdő és a Duna-part közti területen egy eddig ismeretlen forrás tört a felszínre. A meleg víz gőzölög a decemberi hidegben, és a víztükör felett egy ismeretlen, szobányi barlangterembe lehet belátni. A munkát kutatási célból a zöld hatóság leállította.
2008. december 6.
