A televíziós közvetítések miatt egyre népszerűbb sportág hazánkban az amerikaifutball, ma már kevesen keverik össze ezt a játékot a rögbivel. Van is mire odafigyelnünk. Az amerikai egyetemi bajnokság egyik legnagyobb sztárja a Temesváron született Meskó Zoltán, aki jövőre talán már a profi ligában, az NFL-ben
lép pályára.
Magyarok a touchdownért
A legtöbb hazai sportrajongó számára talán újdonságként hat e sportág, Amerikában azonban már évtizedekkel ezelőtt is szurkoltak magyar származású futballistáknak. Az amerikaifutball-hírekkel foglalkozó NFL.hu honlap gyűjtése alapján választottuk ki közülük a leghíresebbeket.
George Halas Chicagóban született, végigkísérte az NFL történetének első fél évszázadát. Fiatalkorában baseballozott is, a New York Yankeesben is játszott. Később negyven éven keresztül (!) edzette a Chicago Bears csapatot, amellyel hat bajnoki címet szerzett. Az 1940-es döntőben 73:0-ra verték a Washington Redskinset. Ezt a rekordot valószínűleg sosem fogják megdönteni.
Don Shula az NFL történetének legtöbb győzelmet szerzett edzője, ezzel George Halas rekordját döntötte meg. Játékosként a Washington Redskinstől vonult vissza, majd edzette a Detroit Lionst, az Indianapolis Coltsot, de legsikeresebb a Miami Dolphinsnál lett. Ez utóbbi 1972-ben veretlenül lett bajnok, ami soha nem sikerült egyetlen más csapatnak sem.
Larry Csonka legendás futójátékos, legjobb éveit a Don Shula vezette Miami Dolphinsban töltötte. Az 1972-es nagydöntőben őt választották a meccs legértékesebb játékosának. A pályafutása során neki átadott 1997 labda közül mindössze huszonegyet ejtett el.
Joe Namath neve eredetileg Németh volt, és azért változtatta Namathre, mert ezt az amerikaiak nagyjából németnek ejtették ki. Több sportágban is tehetséges volt, az alabamai egyetem csapatával megnyerte a bajnokságot. A New York Jetshez szerződött az NFL-ben, ahol 1969-ben bajnok lett. Kezdő évi fizetése 427 ezer dollár, illetve egy Lincoln Continental autó volt, ami akkor hatalmas juttatásnak számított.
Meskó Zoltán Temesváron született 1986-ban. Az 1989-es romániai fordulatot kiváltó temesvári vérengzés idején többször belőttek a család lakásába. Tizenegy éves korában kaptak a szülei munkavállalási vízumot az Egyesült Államokban, ahol az Ohio állambeli Twinsburgben telepedtek le. Már a gimnáziumban is az ország legjobb rúgójátékosai között tartották számon. Jelenleg a michigani egyetem Wolverines (rozsomákok) becenevű csapatában játszik, eddigi leghosszabb rúgása 68 yard (62 méter) volt.
*
Amerikaifoci-gyorstalpaló
Punt. Az amerikaifutballban a csapatok igyekeznek közelebb vinni a labdát az ellenfél célterületéhez. Egy körben négy próbálkozásból tíz yardot (9,14 métert) kell haladniuk. Ha a negyedik kísérlet után sem sikerül tíz yarddal közelebb vinniük a labdát, át kell adniuk az ellenfélnek, s ezzel igen előnytelen helyzetbe kerülhetnek. Ezért általában a negyedik próbálkozáskor inkább jó messzire elrúgják, hogy a másik csapatnak messziről kelljen indulnia. Ez a felszabadító rúgás a punt, a játékos, aki rúgja, a punter. Fontos tudni, hogy az amerikaifutballban a posztok nagyon élesen elkülönülnek, egy játékos szinte kizárólag csak a saját feladatát látja el, máskor, máshol nem avatkozik a játékba.
Touchdown. Akkor kapja a támadó csapat a legtöbb pontot (hatot), ha beviszi a labdát az ellenfél célterületére. Ez a touchdown, amelyet bár érintésnek lehetne fordítani, a labda földet érésére nincs is szükség, elegendő, ha az alapterület fölötti levegőt súrolja.
Egyetemi futball (college football). Az Egyesült Államokban az egyetemeken, katonai akadémiákon játszott amerikaifutball népszerűsége a professzionális sportéval vetekszik. Valójában a játék az egyetemeken alakult ki a XIX. században, az első feljegyzett mérkőzést 1869. november 6-án játszotta a Rudgers és a Princeton Egyetem egymás ellen (a Rudgers nyert 6:4-re). Szeretik hangsúlyozni, hogy ez két évvel azelőtt volt, hogy Angliában lejátszották volna az első dokumentált rögbimeccset. Rengeteg egyetem van az országban, és szinte mindenhol fociznak. Az iskolákat osztályokba, azon belül főcsoportokba (konferenciákba) sorolják. Az egyetemek hivatalosan nem fizetnek a játékosoknak, a diákok ösztöndíj, tandíjmentesség fejében játszanak.
Draft. Minden egyetemi játékos álma, hogy előbb-utóbb a profi ligában játsszon, hiszen abban van a nagy pénz, a hivatásos csapatok pedig a legtehetségesebb egyetemi játékosokra vadásznak. A gazdag, nagynevű csapatok könnyedén leigazolhatnák a legjobb végzősöket, de így a bajnokság egyoldalúvá válna. Ezért ezt nem tehetik meg, az újoncok közül elsőként az előző évi bajnokságban leghátul kullogó csapatok választhatnak, így fejlesztve játékoskeretüket. A végzősök lefoglalásának ceremóniája a draft, amely valóban árverésre hasonlít. Amerikában csöppet sem meglepő módon a televízió élőben közvetíti az eseményt, a nézők milliói pedig a képernyők előtt izgulnak.
NFL. Az egyetemi amerikaifutball népszerűségét látva a múlt század elején jött létre a hivatásos liga, amelyben a játékosok már nyíltan fizetésért fociztak. Az 1920-ban létrehozott bajnokság két évvel később vette föl a National Football League (nemzeti futball-liga) nevet. A hatvanas évek közepéig két bajnokságot játszottak párhuzamosan az országban, majd ezek összeolvadtak. Jelenleg harminckét csapat vesz részt a bajnokságban; a liga kiegyensúlyozottságát jelzi, hogy közülük huszonöt egyesület volt már valaha bajnok. A játékosok fizetését szabályozzák, egy újonc fizetése legkevesebb 300 ezer dollár (54 millió forint) lehet évente.
Bowl. Az NFL döntője, a Superbowl hagyományosan a legnézettebb sportesemény (sőt a legnézettebb esemény) Amerikában. Bowlnak hívnak ezenkívül sok más rangadó meccset az egyetemi bajnokságban. A csapatok nagy száma miatt nincs országos rájátszás, így objektíven lehetetlen bajnokot hirdetni. Különböző matematikai képletek, szavazások alapján felállítanak egy rangsort a csapatok között, majd a hasonló erősségű csapatok bowlmérkőzéseket játszanak egymással.
Mikor találkozott először az amerikaifutballal?
– Temesváron születtem, ott természetesen nem játszottunk amerikaifocit, nem is ismertem igazán ezt a játékot. A családom 1997-ben vándorolt ki Amerikába, akkor tizenegy éves voltam. Rövid ideig New Yorkban éltünk, majd Ohióba költöztünk, és itt telepedtünk le. Az általános iskolában, ahogy a többi gyerek is, többféle sportot űztem, kosárlabdáztam, baseballoztam, amerikaifociztam. A baseballt inkább tavasszal, az amerikaifocit pedig ősszel játszottuk. Hamar kiderült, hogy baseballban nem vagyok olyan jó, az erősségem ugyanis a rúgás, és a hagyományos amerikai sportágak közül csak az amerikaifutballban kell rúgni a labdát. Az is világossá vált előttem, hogy ha igazán sikeres sportoló akarok lenni, akkor egy sportágra kell koncentrálnom, így a gimnáziumban (high school – M. Cs.) már főként az amerikaifocival foglalkoztam.
– Az egyetemre is a futball révén jutott be?
– Tizenkettedik osztályos koromban sok futballedzőtáborba elmentem, amelyeket különböző egyetemek szerveztek. Ezek azért fontosak, mert itt választják ki az edzők, hogy a gimnáziumban sikeres játékosok közül kiknek ajánlanak fel sportösztöndíjat az egyetemre. Valószínűleg jól teljesítettem, és a testalkatomat is alkalmasnak ítélték. Kétszázöt centiméter magas voltam, a testsúlyom pedig százöt kilogramm, ilyen adottságokkal pedig jó messzire el lehet rúgni a tojáslabdát.
– Az ön posztja az amerikaifutballban: punter. Ez az a játékos, aki a felszabadító rúgásokat, a puntokat rúgja. Miért nem rúg például mezőnygólokat is?
– Korán kiderült, hogy a földön lévő labdákat nem tudom olyan jól elrúgni, főként azért, mert negyvennyolcas lábam van. A puntrúgásnál ezzel szemben dobják nekem a labdát, amelyet elkapok, majd feldobva a levegőben rúgom el. Ezt a rúgást teljesen más technikával kell végrehajtani, mint például a kapura rúgást, másfajta adottságok szükségesek hozzá.
– Az amerikaifutball-csapatokon belül a rúgójátékosokat sokszor nem fogadják be a csapattársaik maguk közé, esetenként le is nézik őket. Önnel szemben is így viselkednek?
– Igen, ez létező jelenség, a többi játékos gyakran úgy gondolja, hogy a punter nem végez túl fontos és értékes munkát. Szerencsére én nem érzékelem ezt magammal szemben, barátságos, társasági alkat vagyok, nem érzem magamat kívülállónak a csapaton belül. Az edzések során azonban tényleg külön gyakorolok a többiektől. Általában húsz percet együtt edzünk, aztán én elvonulok a rúgást gyakorolni, ők pedig az ütközéseket, passzokat próbálgatják. Az edzés végére aztán újra együtt vagyunk.
– Miért éppen a michigani egyetemre szerződött?
– A Michiganben szervezett tábor volt az utolsó, ahova elmentem. Ott különösen jó sportösztöndíjat ajánlottak, viszont azt mondták, hogy azonnal kell döntenem. Elfogadtam az ajánlatukat, bár később több más egyetemről, például a dél-kaliforniairól és az ohiói állami egyetemről is hívtak az edzők, és csábítottak a saját csapatukhoz. Ez utóbbi azért lett volna kedves a számomra, mert Ohióban élünk, a gimnáziumban is ott játszottam, de a michigani program sokkal előnyösebb volt.
– A sikeres egyetemista sportolókról azt tartják, hogy igazából senki sem várja el tőlük a tanulást, a sportdicsőség miatt elnézőek velük szemben a tanárok. Valóban így van?
– Én pénzügyi és marketing szakon, bachelor szinten már elvégeztem az egyetemet. Minthogy ohiói vagyok, és Michiganben, egy másik szövetségi államban jártam egyetemre, nagyon sok tandíjat, évente negyvenötezer dollárt kellett volna fizetnem. Ezért nagyon sokat segített, hogy a futball révén sportösztöndíjat kaptam. Egyébként minden egyetem nyolcvanöt embernek adhat sportösztöndíjat. Természetesen e segítség fejében el is várják, hogy nagyon komolyan vegyük a futballt, rengeteg edzés van. Naponta általában déltől este hét, néha nyolc óráig tartanak az edzések, és a felkészülés nem csak az edzésből áll. A testgyakorláson kívül sokszor videóról nézzük ellenfeleink játékát vagy a sajátunkat, és a stratégiáról beszélünk. Az amerikaifutballban ugyanis központi helyet foglal el a stratégia, a támadó- és a védőformációk elsajátítása. Emellett kellett előadásokra járnom és tanulnom az egyetemen. Az egyetem elvégzése és az edzések sok áldozatot kívánnak, alig volt szabad időm.
– Az amerikai egyetemi futballbajnokság lebonyolítási rendszere meglehetősen bonyolult, nehéz egyértelműen kijelenteni, hogy melyik csapat lett a bajnok. Hogy érzi, milyen volt az idei szezon?
– A Michigan a Big Ten elnevezésű főcsoportban indul a bajnokságon belül, és mi tagadás, ez az évad nem sikerült igazán jól számunkra. Az elmúlt években azonban a Michigan rendre az ország öt legjobb egyeteme között végzett az első osztályban induló több mint száz csapat közül. Az idei szezonban az utolsó meccsünkön dőlt el, hogy sajnos nem játszhatunk bowlmérkőzést, amely egyfajta döntőnek is felfogható, bár több ilyet is játszanak.
– Végzős az egyetemen, jövőre már nem játszhat a michigani csapatban. Hogyan tovább?
– Már az idény utolsó meccse után (ahol a Michigan 21:10-re kikapott az ohiói egyetem csapatától, így számukra befejeződött az idény – M. Cs.) megkezdtem a következő, profi szintre való felkészülést. Néhány hét múlva, január 30-án játszom a Senior Bowl „all star” mérkőzésen Alabamában, ahová a legjobb végzős játékosokat hívják meg minden évben.
– Megkeresték már profi csapatoktól, hogy jövőre játsszon náluk?
– Még nincsen szerződésem, de természetesen az ügynököm megtesz mindent, hogy a lehető legjobb ajánlatot kapjam. Az idén áprilisban benevezek az NFL-draftra, amely egyfajta játékosárverés, az egyetemi játékosok ott kerülhetnek be a profi csapatokba. Persze nem számíthatok arra, hogy én leszek a legkapósabb játékos a drafton.
– Melyik csapatban játszana, ha lehetősége lenne választani?
– Igazából bármelyik NFL-csapat ajánlatát örömmel elfogadnám, hiszen még a legkedvezőtlenebb ajánlat is sokkal jobb annál, mint ha nem kerülök be a ligába. Ha mégis választhatnék, a New York Giantsben játszanék a legszívesebben. New York a világ pénzügyi fővárosa, ha ott sikerülne játszanom és kapcsolatokat teremtenem, abból a későbbiek során is profitálhatnék.
2010. január 9.
