A Neander-völgyi ember teljes genetikai állományát sikerült feltérképezniük a kutatóknak. A hír nyomán rögtön megkezdődött a találgatás: elhárult az akadály az elől, hogy klónozzák a rég kihalt Neander-völgyi embert? De nem eszik ilyen forrón a kását.
Sikerült feltérképezni a huszonötezer éve kihalt Neander-völgyi ember (Homo neanderthalensis) teljes genetikai állományát (genomját), jelentette be a hónap elején a vizsgálatot végző kutatócsoport vezetője, Svante Pääbo, a lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet munkatársa. Mint elmondta, ezzel a Neander-völgyi ember lett az első olyan kihalt faj, amelynek teljes genomja ismertté vált. Az elemzéshez a horvátországi Vindija-barlangból előkerült, négy Neander-völgyitől származó csontmaradványokat használták fel, és összesen hárommilliárd bázispár hosszúságban sikerült meghatározni a DNS szerkezetét. (Az örökítőanyag két párhuzamos láncból áll, amelyeket négyféle, bázikus kémhatású alkotóelem végeláthatatlan sorozata épít fel. A bázisok sorrendje rejti a DNS-ben raktározott információt. A modern ember [Homo sapiens] genomja hasonló hosszúságú.)
A teljes Neander-völgyi genom meghatározása azoknak, akik genetikai ismereteik jó részét a Jurassic Parkból merítették, természetesen egyből a varázsszót juttatta eszükbe: klónozás. A sajtóban egymást érik a „Klónozzunk Neander-völgyit!” vagy „Akadályozzuk meg, hogy a modern Victor Frankensteinek Neander-völgyit klónozzanak!” című cikkek. Minthogy a ma élő ember és kihalt rokona genetikailag igen közel áll egymáshoz – érvelnek az ötlet támogatói –, a mai nők ideális pótmamák lennének. Bár a legenda szerint szovjet tudósok tényleg próbálkoztak a múltban az ember–majom hibrid létrehozásával, szerencsére nem eszik ilyen forrón a kását.
– A Neander-völgyi ember feltámasztásának ötlete olyannyira nevetséges, hogy teljesen szükségtelen lehetséges pótmamákat keresni – nyilatkozta Svante Pääbo. Napjainkban szinte elképzelhetetlen, hogy akár a legelvetemültebb őrült tudósok is ilyen tabu területre tévedjenek.
Ráadásul kérdéses, hogy a Homo sapiens és a Homo neanderthalensis génállománya közötti különbségek miatt egyáltalán sikerrel kecsegtetne-e egy ilyen kísérlet. Egyre inkább úgy tűnik, hogy ha esetleg elő is fordult a Neander-völgyiek kihalása előtt, hogy közös utódokat nemzettek a ma élő ember elődjeivel, ezek az utódok evolúciós értelemben nem voltak „sikeresek”, nyom nélkül eltűntek. A vállalkozás technikailag sem lenne egyszerű. A pontosan meghatározott sorrendű örökítőanyagot a klónozás előtt fel kellene építeni alkotóelemeiből. Bár rövid mesterséges génszakaszokat már létrehoztak, ilyen hosszú DNS-molekula szintetizálásához még nem áll rendelkezésre a megfelelő technológia. Bár ennek kifejlesztése talán csak idő kérdése.
Korábban a kutatók nem a sejtmagban tárolt DNS-láncra, hanem az úgynevezett mitokondriális DNS-re koncentráltak. A mitokondriumok apró sejtszervecskék, amelyek az energiatermelésért felelősek. Minthogy egykor önálló baktériumokként éltek, némi DNS bennük is rejlik, és ezt az örökítőanyagot szívesen vizsgálják az emberi evolúció kutatói. A magban lévő DNS viszont 180 ezerszer hosszabb, mint a mitokondrium genetikai anyaga, így hosszabb ideig tartott a meghatározása. További nehézséget okozott az, hogy a barlangban gyűjtött csontmaradványokból nyert mintákat elemezve az elkülönített DNS kilencvenhat százaléka nem a Neander-völgyiektől, hanem a mintákat fertőző mikroorganizmusoktól származott – írja a New Scientist tudományos magazin. Pääbóéknak ezért összességében több tízmilliárd bázispárt kellett meghatározniuk (szekvenálniuk), mire megfejtették a teljes Neander-völgyi genomot.
A teljes genom ismerete néhány éven belül választ adhat számos kérdésre, amelyek a Neander-völgyiek származását, a mai emberrel való kapcsolatukat, intelligenciájukat és életmódjukat érintik. Már a jelenleg rendelkezésre álló adatok is megválaszolják a legtöbb embert érdeklő kérdést.
– A fosszilis leleteket nézve nem sok bizonyítékát látom a kereszteződésnek – nyilatkozta a Magazinnak Chris Stringer, a londoni Természettudományi Múzeum paleontológusa. Tehát valószínűtlen, hogy a Neander-völgyi és a mai ember, akár több évezredes együttélésük ellenére, olyan közös utódot hozott volna létre, amelynek genetikai öröksége elterjedt a populációban. Ellentmond a kereszteződésnek az is, hogy a Neander-völgyiek nem rendelkeztek a microcephalin–1 agyfejlődést irányító génnel, amelyről korábban azt gondolták egyes kutatók, hogy éppen tőlük szerezte a modern ember a saját változatát.
A genetikai adatok a Neander-völgyiek képességeire is utalhatnak. Egy Spanyolországban előkerült egyed DNS-ében az emberi beszédkészségben szerepet játszó Foxp2 gén rokonát találták meg, amely néhány kutató szerint felveti annak lehetőségét, hogy a Neander-völgyiek is tudtak beszélni. Ugyanezt a mintát elemezve, megtalálták a 0 vércsoport génjét, és legalább egy olyan mutációt is, amely a mai emberben világos bőrszínt és vörös hajszínt okoz. Ezek esetleg a hideg, kevéssé napos éghajlathoz való alkalmazkodás közben alakultak ki.
A Neander-völgyiek kihalásának okai napjainkig sem tisztázódtak teljesen. Egyesek szerint nem is haltak ki, hanem beolvadtak a Homo sapiens populációba. Ez a forgatókönyv a most bejelentett tudományos eredmények fényében egyre valószínűtlenebbnek tűnik. A mai ember korai képviselői azonban szerepet játszhattak hanyatlásukban. Megérkezésük előtt a Neander-völgyiek népesítették be Európát. Negyvenöt–ötven ezer évvel ezelőtt a Homo sapiens egyre nagyobb tömegben vándorolt Európába Afrika felől, a Neander-völgyiek pedig kezdtek visszaszorulni. Némely kutató a gyarmatosítóknak az őshonos lakosság körében történt megjelenéséhez hasonlítja találkozásukat, és azt feltételezi, hogy a Neander-völgyiek immunrendszere nem volt felkészülve a modern ember betegségeire, így védtelenek voltak. Mások a két faj területért folytatott háborúskodására vezetik vissza a Neander-völgyiek végzetét. A legelfogadottabb teória szerint azonban áttételesen a változó éghajlat okozta a kihalásukat. Bár egyes jelek arra utalnak, hogy viseltek ruhát, mégsem tudtak alkalmazkodni a hidegre forduló klímához, az erdők helyébe lépő sztyepphez. A Neander-völgyiek egyre kisebb csoportjai találtak maguknak elegendő élelmet, utolsó képviselőik Dél-Európából tűntek el mintegy 28–24 ezer évvel ezelőtt.
2009. február 28.
