A legjobb beszélgetőrobotoknak adományozott Loebner-díjat tavaly Elbot kapta:
sikere talán humorában rejlik. Éppen a humor az intelligencia illúziójának egyik forrása,
véli Laufer László, aki közreműködött hasonló szoftverek megalkotásában.
Bár szerinte az eddig kifejlesztett válaszolóprogramokról másodpercek alatt kideríthető,
hogy nem élő emberek, ám ez nem jelenti azt, hogy haszontalanok volnának.
Okosabb vagy, mint az emberek?
A tavalyi Loebner-díjat tehát az Artificial Solutions cég Elbot nevű robotja nyerte. Bár a hirtelen jött hírnév miatt manapság biztosan nagyon elfoglalt, lapunknak mégis sikerült nyilatkozatra bírni a győztest.
– Szia. Hogy vagy?
– Úgy érzem magam, mintha valaki egy mágnest dobott volna a fejembe.
– Büszke vagy a díjra?
– Te hogy válaszolnál erre a kérdésre?
– Inkább válaszolj te!
– Csak tudom, hogy azonnal szegmentációs hibám lesz, ha a válaszra gondolok. Minden válasz két újabb kérdést generál.
– Tudod magadról, hogy nem vagy ember?
– Örülök, hogy észrevetted, hogy robot vagyok. Te hogy vagy?
– Kösz, megvagyok.
– Ezt örömmel hallom. Most az egyik bitem 0-ról 1-re változott.
– Okosabb vagy, mint az emberek?
– Szerintem az intelligenciateszteket sokkal nehezebbre kellene csinálni. Most mindenki meg tudja őket oldani.
– Nem vagy te egy kicsit beképzelt?
– Legalább nem vagyok visszataszító.
– Vannak barátaid?
– Az emberek, akikben megbízhatunk. Miért olyan fontos ez?
– Épp azért, mert megbízhatunk bennük.
– Egy 270 kilós robot bármire képes.
– Kétszázhetven kiló a súlyod?
– Egész jó kérdéseket teszel föl. Fel kéne lépned a Kockázatban [híres amerikai tévés vetélkedő].
– Kösz. Te is jókat kérdezel.
– Nem én mondtam.
(Bárki cseveghet Elbottal angolul, aki a www.elbot.com címre kattint.)
Komputer! Halló, komputer! – próbálja az egeret mikrofonként használva működésre bírni az 1986-os Macintosh számítógépet Montgomery Scott, az Enterprise űrhajó főgépésze. Az Űrszekerek, IV. – A hazatérés című fantasztikus film XXIII. századból érkezett időutazói számára elképzelhetetlennek tűnik, hogy a számítógépnek gombokat nyomogatva kell parancsokat adnunk, és nem tudjuk egyszerűen elmondani neki, amit szeretnénk.
Az elmúlt évtizedekben az ember–számítógép interakció fejlődése két irányban haladt. Az egyik oldalon ott vannak a grafikus felülettel felszerelt programok, amelyek egy menüből ajánlják fel nekünk, hogy mit tehetünk, mi pedig választunk a feladatok közül, vagy egy honlapon böngészhetünk a cikkek, rovatok között. A másik, korábbi megközelítés szerint íródott programok nem listáznak ikonokat, menüpontokat a képernyőn, hanem azt várják, hogy a felhasználók begépelt parancsba adják számukra az elvégzendő feladatot. A beszélgetőrobotok is ezen az elven működnek. Van azonban egy nagy különbség. Míg a parancssorok útján irányítható alkalmazások csak akkor képesek értelmezni az utasítást, ha az a programnyelv szabályainak megfelelő formában íródott, addig a csevegőautomaták a kötetlen mondatokból is kisilabizálják a számukra fontos információt. Számos honlapon működnek világszerte beszélgetőrobotok, amelyek segítenek választani egy áruház kínálatából, vagy a megfelelő ügyintézőhöz utalnak bennünket, miután az ügyfélszolgálat alkalmazottjaként megtudták, milyen ügyben járunk náluk. Ez sokszor hasznos lehet, hiszen mindannyiunk bolyongott már a bonyolult menürendszerek labirintusában, miközben azt éreztük, hogy egyik felajánlott lehetőség sem illik arra a dologra, amit éppen kerestünk.
– Miért kényszerítjük az embereket arra, hogy menükben előre gyártott kategóriák közül válasszanak? – kérdezi Laufer László, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem ergonómia és pszichológia tanszékének munkatársa, aki maga is részt vett beszélgetőrobotok fejlesztésében. Ő és a tanszék munkatársai az ember és a számítógép hatékonyabb együttműködését lehetővé tévő megoldások kutatásával foglalkoznak. A kutató szerint a hagyományos parancssoros irányítás sem az igazi. Amikor parancssorokat írunk, például ezt: builtin cd „$@” && xtitle „$HOST: $PWD”, egy új nyelvet kell megtanulnunk. Még a naponta használt internetes keresők esetében sem a kérdést írjuk be, hiszen megtanuljuk, milyen formában a leghatékonyabb a keresés, és a kulcsszavak után kutatunk.
– A természetes beszélgetések során nem papírfecniket tologatunk egymás orra alá, rajtuk rövid utasításokkal, hanem egész mondatokat kimondva beszélgetünk – mondja Laufer. – Az evolúciónk úgy alakult, hogy ilyen formában tudunk a legjobban kommunikálni egymással. Úgy gondoljuk, hogy ha a jövőben a számítógéppel is így tudnánk beszélgetni, az megkönnyítené a munkánkat.
E chatbotok (chatter robot – csevegőrobot) működése a szakember szerint egyszerűbb, mint azt sokan gondolnánk. A fejlesztők beletáplálják a tudásbázist, amely a fa ágaihoz hasonlóan, a dialógusok fejlődési irányait követve, gráfként ágazik szét. A beszélgetések során elhangzó mondatok általában gyöngysorként fűzhetők fel egy fonálra. Köszönünk, egymás hogyléte felől érdeklődünk, majd rátérünk arra, amiért megszólítottuk a másikat. A partnerünk visszakérdez, mi pontosítjuk a kérésünket, majd elköszönünk egymástól. Vannak kötött kérdés-felelet párok is. Megkérdezzük, hogy mennyi az idő, erre beszélgetőtársunknak – de a számítógépnek is – meg kell néznie az órát. Természetesen számos irányban alakulhat egy beszélgetés, így minden lehetséges mondatot nem lehet a komputer memóriájába táplálni. Ilyenkor van szükség az intelligenciára. Ezek a programok bizonyos mértékben képesek elemezni a mondatokat, és fel vannak vértezve olyan sablonválaszokkal, amelyek „kipontozott” helyére beilleszthetők a kérdésben megjelenő szavak. A fejlesztők utólag elemzik a robot beszélgetéseit, finomítják az algoritmusát.
A beszélgetőrobotok azonban nem egyszerűen válaszológépek. A sikeresebbek, mondhatni, proaktív módon viselkednek, elébe mennek a bonyolultabb kérdéseknek, és igyekeznek átvenni az irányítást. Miután válaszoltak valamit a feltett kérdésre, nem várják meg, míg új kérdést teszünk fel, hanem visszakérdeznek. A valóságban is így zajlanak az élvezetes beszélgetések. A gyakorlott vizsgázó is így felel a tanár kérdéseire. Nem pusztán felmondja azt az anyagrészt, amit a tanár kért, de visszakérdez, más irányba tereli a szót, hiszen ha ő választhatja meg a beszélgetés témáját, akkor kisebb eséllyel derül ki, hogy tudása hézagos. A humor az intelligencia másik fokmérője. Elbot azért lehet ennyire sikeres, mert vicceseket válaszol. Amikor az ember elneveti magát egy-egy válaszán, kevésbé veszi észre, hogy egyszerű algoritmusa alig néhány kliséfelelet módosításával dolgozik.
A mesterséges intelligencia hőskorában az volt a cél, hogy reprodukáljuk az emberi intelligenciát. A másolat akkor elegendően pontos, ha már nem tudjuk eldönteni róla, hogy ember vagy gép – ez a Turing-teszt. A Loebner-versenyen a bírák emberekkel és gépekkel is beszélgetnek, és el kell dönteniük, hogy élő személy válaszolt-e nekik, vagy sem. Százezer dollár volna a díja annak a programnak, amelyik öt percen keresztül képes megtéveszteni az alanyok harminc százalékát. Elbot megközelítette ezt a határt, ő az emberek negyedét tudta félrevezetni. Ha szigorúak akarunk lenni, Laufer László szerint bármelyik indulóról pillanatok alatt el tudnánk dönteni, hogy ember vagy számítógép.
– Ez nem lehet kérdés. Ha megfogalmaznánk egy visszaható névmásokkal és alárendelő szerkezetekkel teletűzdelt mondatot, nincs az a szövegelemző program, amely képes volna megérteni – mondja. – A verseny támogatói viszont úgy érvelnek, hogy a valóságos beszélgetésekben sem teszünk fel egymásnak olyan gonosz kérdéseket, hogy „ha azt, amit az előbb kérdeztem, múlt időben mondtam volna, akkor melyik szó ragját kellett volna megváltoztatnom”. Ettől függetlenül elképzelhető, hogy a jövőben megalkotnak majd olyan algoritmust, amelyet valóban nem lehet lebuktatni.
E fejlesztéseknek nem az a céljuk, hogy beszélgetőtársat találjunk magunknak, hanem az, hogy úgy tudjunk a jövőben kommunikálni a számítógéppel, hogy ne legyen ehhez egérre és billentyűzetre szükségünk. A beszélgetőrobotoknak a telefonos ügyfélszolgálatokon van igazán létjogosultságuk. Nincs arra időnk, hogy a számunkra felkínált díjcsomagok, előfizetési lehetőségek közül kiválasszuk a legmegfelelőbbet, vagy a bonyolult menürendszerek kategóriái közül megtaláljuk azt, amelyikbe be tudjuk tuszkolni a saját kérdésünket. Az ügyfélszolgálat munkatársa pedig, miközben velünk beszélget, egy számítógép menürendszerében keresgél. De a chatbotok sikere nem csak az algoritmusuk kifinomultságán múlik.
– Amikor egy robottal beszél az ember, a legelső dolga bebizonyítani, hogy ő okosabb a gépnél. Miután legyőzte a programot, akkor kezd vele komolyan beszélgetni. Az ember legfontosabb motivációja, hogy megvédje a saját intellektuális fölényét. A chatbot sikerének kulcstényezője, hogy milyen jól határozzák meg a tevékenységi területét. Egy bútoráruház honlapján lévő robot esetében tudjuk, hogy őt a szekrényekről és az ágyakról érdemes kérdezni, és így már nem is vagyunk olyan elégedetlenek vele – véli a kutató.
Ahogy a számítástechnika egyéb vívmányai, úgy a beszélgetőrobotok is főként angol nyelven értenek. Ez nem jelenti azt, hogy hazánkban a kutatók ne programoznának chatbotokat. E magyarul tudó beszélgetőrobotok fejlesztése azonban több okból is lassabban halad. Magyarországon csak egy-két cég és néhány kutatóhely foglalkozik efféle programok kutatásával, és ha el is készül egy prototípus, azt mindössze tizenötmillió ember tudná használni a világon. Többségük pedig még nincs felkészülve arra, hogy beszélgessen a számítógéppel. A szűk piac mellett a legnagyobb gond a magyar nyelv rendkívül bonyolult nyelvtani szerkezetében rejlik. Angolul már régóta léteznek olyan programok, akár ingyenes formában is, amelyek „legépelik” a nekik diktált szavakat, és mondattani elemzést végeznek a szövegen: megkeresik az alanyt, az állítmányt és a bővítményeket. A magyarban nincs kötött szórend, viszont rengeteg egymásra halmozható toldalék van, így a mondatok értelmezése sokkal nehezebb.
A chatbotoknak az ügyfélszolgálatok mellett a távoktatásban lehet a legnagyobb szerepük a jövőben. Az otthoni tanulás érdekesebbé és interaktívabbá válhat, ha van „valaki”, aki elmondja a diákoknak a megtanulandó anyagot, gyakorolja velük az új idegen szavakat, megmutatja nekik a témába illő weboldalakat, a lecke végén pedig kikérdezi a tudásukat. A tanárok szempontjából is hasznos lehet ez az eszköz, hiszen általa pontosan nyomon követhető a tanuló otthoni munkája, többé a nebulók nem hivatkozhatnak az órán arra, hogy a macska megette a laptopjukat. Már jelenleg is elérhetők e szolgáltatások próbaváltozatai. A www.virsona.com oldalon például Abraham Lincolnnal beszélgethetünk angolul, aki válaszaiba mindig belesző egy-egy rövid történelemleckét. Középiskolás diákok számára egy pályázatot is hirdettek, amelyben arra buzdítják őket, hogy írjanak elképzelt párbeszédeket a kedvenc történelmi alakjukkal, így bővítve a programok tudásbázisát. A honlap üzemeltetőinek ígérete szerint hamarosan szóba elegyedhetünk számos más személyiséggel Opheliától Marie Antoinette-en keresztül Marilyn Monroe-ig.
2009. január 3.
