Görgey Artúr alakja – nem kis részben Kossuth vidini levelének és a múlt század ötvenes évei történelemtanításának hatására – még ma is megosztja az embereket. Sokan árulónak tartják. Pedig 1849 júliusában életveszélyes sebbel a fején a szabadságharc egyik legbátrabb hadműveletét vezette, derül ki a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum most nyílt kiállításán.
Haynau 1849. július 2-án megtámadta a komáromi erődöt. Görgey Artúr huszárai élén rajtaütött az osztrákokon, de egy felrobbanó gránát megsebesítette a fején. A fejbőre arasznyi hosszan felszakadt, és több ponton a koponyája is megsérült. A koponyasérülés pontos mértéke nem ismert, de helyenként az agyburok is láthatóvá vált a seben keresztül. Bekötözték, közben többször is elvesztette az eszméletét.
– Kereszty Béla ezredorvos a nyolcvanas években írt visszaemlékezésében azt rögzíti, hogy ő kísérte Görgeyt a szállására, majd másnap reggel meglátogatta. Akkor már, legnagyobb meglepetésére, be volt varrva a seb, pedig azt nem lett volna szabad bevarrni, hiszen úgy gennyesedni kezd – mondja Varga Benedek, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum igazgatója. – Itt nem szabad elfelejtenünk azonban, hogy Kereszty a nyolcvanas években már ismerte a bakteriológiát, így lehet, hogy későbbi tudását vetítette harmincöt évvel azelőtti élményeire.
Bár a baktériumok felfedezése még néhány évet váratott magára, mindenképpen hiba volt bevarrni a sebet, amelyet Mihálik Viktor és Orzovenszky Károly törzsorvosok, tehát Kereszty feljebbvalói végeztek. A sebesülés Pestre érkezett hírének hallatán Lumniczer Sándor, a hadügyminisztérium vezető orvosa rögtön Komáromba utazott, ahol hamar megbizonyosodhatott afelől, hogy a tábornokot félrekezelik. Az orvosait lecserélték, Görgey pedig az újra és újra feltárt, gennyesedő sebbel a fején továbbra is ellátta főparancsnoki kötelességeit, miközben időnként eszméletét vesztette. Hatodikán részt vett a haditanács ülésén, majd elindult 25 ezer fős seregével Temesvár felé, hogy a magyar haderő megmaradt ezredeivel egyesüljön.
Akkorra, Oroszország belépésével, a szabadságharc kimenetele már megpecsételődött. Görgey Vác, majd Miskolc irányába vonult hadseregével, és igyekezett kereket oldani az észak felől nyomuló hat-nyolcszoros túlerőben lévő oroszok és a nyugat felől támadó osztrákok elől. És sikerült neki: a sérülését követő harminckilencedik napon Aradra ért, seregei alig szenvedtek veszteségeket. Nem úgy azok, akikkel egyesülnie kellett volna. Augusztus 9-én a temesvári csatában megsemmisült a magyar hadsereg még fennmaradt része, Bem Józsefet a tisztikara kísérte mindössze a találkozóra.
Varga Benedek elmondja, hogy Görgey fantasztikus dolgot vitt véghez fertőződéssel és halállal fenyegető sebesülésével. Az orosz cár levelében azt kérdezte Paszkevicstől, az orosz haderők fővezérétől, miként lehetséges, hogy Görgey kis seregével először a jobbszárnyát, aztán a balszárnyát kerülte meg, majd eljutott Aradra. Ezek után pedig nem volt kivel egyesülni, így sok más lehetőség nem volt, mint a fegyverletétel.
Eddig a történet. A rendezők szándéka szerint a magyar hadsereg egyik fővezérének sebesülésén keresztül személyesebben élhetik át a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallhatói által tervezett kiállítás látogatói a szabadságharc utolsó két hónapjának történetét és Görgey megítélésének hullámzásait az elkövetkező másfél évszád során. Egy orvostörténeti múzeum küldetése azonban mégiscsak a medicina fordulópontjainak bemutatása. Bár Görgey Artúr szerencsésen felgyógyult koponyasérüléséből, és a szabadságharc bukása után még hatvanhét évet élt, sorstársai közül keveseknek jutott e sors. Pedig alig egy-két évtized választotta el a szabadságharc sérültjeit az úgynevezett bakteriológiai forradalomtól, a fertőzéseket okozó mikroorganizmusok felfedezésétől és az ellenük való védekezés kifejlesztésétől.
A XIX. század utolsó harmadában gyökeresen megváltozott a sebészeti gyakorlat. Bár a modern orvostudomány gyökerei a XVI. századra nyúlnak vissza, amíg nem létezett hatékony fájdalom- és vérzéscsillapítás, illetve nem ismerték pontosan a fertőzések okait, a sebészi praxis valójában nem változott. Voltak kisebb fejlesztések. A XVI. században élt francia sebész, Ambroise Paré a korábban használt égetővasak helyett ligatúrákkal, érelvarással csillapította például a vérzést. Semmelweis Ignác 1847 végén publikálta elméletét a kézzel közvetített fertőzésről és a klórmeszes kézmosás szükségességéről. Ez a szülészetnél bevált, a sebészetnél, különösen a tábori sebészetnél azonban nem, mert nem volt rá idő és eszközök.
A szabadságharc magyar forradalmi hadseregében szolgáló szanitécek a fájdalomcsillapítás területén azonban a kor legmodernebb módszerét alkalmazhatták. Nagy vívmány, hogy minden ezredorvos oldalán ott volt az éterrel narkotizáló tartály, amellyel pillanatok alatt altató-fájdalomcsillapító étergázt tudtak előállítani. Az éter sem csodaszer. Fél-egy órára hatásos ugyan, de hányást okoz, hosszasan pedig nem lehet vele élni. Maradt hát a rég bevált alkohol és az ópium. Áttörést tehát ez sem jelentett.
Egy kiállításon, amelynek központjában Görgey figurája áll, természetesen nem maradhat ki az árulás kérdése. Bár a történelemmel hivatásszerűen foglalkozók számára szinte sohasem lehetett kérdéses Görgey ártatlansága és hazafiúi hevülete, az elmúlt százhatvan év változó politikai rendszerei és ezek propagandisztikus történelemfelfogása időről időre „újraértelmezték” a tábornok szerepét. Még mostanában is alig telik el úgy év, hogy március 15-én, október 6-án ne vetítené a televízió az 1953-as Föltámadott a tenger című filmet, a kor szuperprodukcióját. A filmben Görgey megalkuvó, álnok figura, épp csak pata nincs a lábán.
– A kiállításon meghallgatható tankönyvrészletek segítségével bemutatjuk, hogy Görgey értékelése hogyan hintázott az évek során. 1862-től 2009-ig idézünk iskolai tankönyveket és olvasókönyveket. A tábornok a XIX. század végén és persze a Rákosi-időkben szerepelt árulóként – mondja Varga Benedek. – Ezek hatása elképesztő. Főként alsós olvasókönyveket választottunk ki. Ezeket jellemzően nem történelmet tanult ember írja, egyetlen funkciójuk az olvasástanítás. E történetek nem a történelemre, hanem a kor dajkameséire tanítják a gyerekeket. Hiába dajkamesék, mégis mélyen bevésődnek a generáció tudatába. Később úgy gondolják, ők tudják, hogyan történtek a történelmi események, pedig a tudásuk alsós gyerekeknek íródott szövegen alapszik.
2010. december 24.
