Száz évvel ezelőtt, 1908. június 30-án reggel 7 óra 17 perckor hatalmas robbanás rázta meg Közép-
Szibériát. A Köves-Tunguzka folyó közelében bekövetkezett detonáció emberi ésszel szinte felfoghatatlan
erősségű volt, energiája ezerszer meghaladta a Hirosimára dobott atombomba pusztító erejét. Hatására kétezer négyzetkilométernyi területen sugárirányban kidőltek a tajga fái. A területen élő nomád állattartó nép tagjai, az evenkik közül sokan láttak lángoszlopokat az égen, és érezték a tűz melegét.
A robbanást követő fényjelenség
olyan erős volt, hogy még az 5700 kilométerre lévő
londoni éjszakában is újságot lehetett olvasni a fényénél.
Bár az elmúlt száz évben rengeteg tudományos és kevéssé
tudományos elmélet született arról, hogy vajon mi
is történt ott a Tunguzka partján, a jelenség mégis egyike
maradt a tudomány legnagyobb rejtélyeinek.
Tudományos elméletek.
A legtöbb
kutató úgy gondolja, hogy meteoritbecsapódás történt.
1961-ben egy orosz geológus, Kiril Florenszkij vetette föl
először, hogy egy olyan aszteroida okozhatta a katasztrófát,
amelyik, engedve a légkör okozta súrlódásnak, a felszín
fölött öt-tíz kilométerre
felrobbant. A
keletkező lökéshullámok
dönthették ki a fákat,
és e magyarázat
alapján érthető, hogy
miért nincs egy hatalmas
kráter a robbanás
központjában. A következő
évtizedekben tudósok
hada szállta meg
minden nyáron a tajgát,
és a felolvadó talajban a
becsapódás nyomai és
kisebb kráterek után kutattak.
Sikertelenül.
A kilencvenes évek
végén a Bolognai Egyetemen
dolgozó Giuseppe
Longo és munkatársai
szonár segítségével pásztázták
végig a becsapódás
epicentrumától alig nyolc kilométeres távolságban lévő,
708 méter hosszú, ellipszis alakú Cseko-tó fenekét. Felfedezték,
hogy a területen lévő többi tóval ellentétben a
Cseko-tó feneke nem lapos, hanem kúpot formáz. A tó legmélyebb
pontján, ahol ötven méter mély a víz, a szonár tíz
méterrel az üledék alatt a környezeténél jóval sűrűbb területet
mutatott ki. Longóék szerint ez a meteor egyik darabja
lehet, és a tó fokozatosan mélyülő medre is arra utal,
hogy eredetileg kráter volt. Számításaik szerint a felrobbant
aszteroida egy tízméteres darabja, folytatva az
észak-nyugati irányú röppályát, 45 fokos szögben csapódhatott
a felszínbe. Ekkor egy három-négyszáz méter átmérőjű
kráter jött létre, amely megtelve vízzel felolvasztotta a
környező tajga talajának állandóan fagyos rétegeit, így nőtt
meg a tó kiterjedése.
Elegáns elmélet, gondolhatnánk, sajnos azonban korántsem
mentes az ellentmondásoktól. Többen rámutattak,
hogy a világ szinte összes meteorkrátere kör alakú, és
nem ellipszis formájú. A tó partján pedig semmi nyoma a
becsapódáskor kilökődött földnek, és százévesnél jóval
öregebb fák nőnek közvetlenül a víz mellett. Emberi számítás
szerint ezeknek ki kellett volna dőlniük.
- Mindeddig semmilyen bizonyítékot nem találtak az
űrből származó anyag jelenlétére - nyilatkozta a New
Scientist magazinnak Wolfgang Kundt, a Bonni Egyetem
fizikusa. Szerinte sokkal valószínűbb, hogy egy hatalmas
gázrobbanás állhatott a jelenség hátterében. Számításai
szerint tízmillió tonna metánban gazdag földgáz törhetett
villámgyorsan a felszínre. A területen még ma is jelentős
földgázkészletek vannak a föld alatt. A kitörő gáz lökéshullámokat
indíthatott el, a magas légkörben elektromosan
feltöltődött, és éles fényt kibocsátva elégett.
Hasonló elmélettel állt elő a Cornell Egyetem geofizikusa,
Jason Phipps Morgan is. A vulkánkitörésekkor a
magma egy része nem tör a felszínre, hanem megreked a
föld mélyebb rétegeiben. Ott lehűl, eközben szén-dioxid
távozik belőle. A gáz lassan felgyülemlik a kéreg üregeiben,
majd egyszer csak hatalmas erővel lövell ki. A jelenséget
Morgan Jules Verne Utazás a Holdba című regénye
nyomán Verne-lövésnek nevezte el. Erejére jellemző,
hogy ez okozhatta a perm és a triász földtörténeti korok
határán történt tömeges fajkihalást is, amikor a szárazföldi
fajok hetven, a tengeri létformák 96 százaléka kihalt.
Fantasztikus elméletek.
Mint minden
a tudomány számára jelenleg megmagyarázhatatlan rejtély,
a tunguzkai esemény is megmozgatta a sci-fi írók, az
ufószakértők és az összeesküvés-hívők fantáziáját. Albert
Jackson és Michael Ryan, a Texasi Egyetem fizikusai
1973-ban álltak elő ötletükkel, miszerint egy miniatűr fekete
lyuk okozhatta a katasztrófát, amelyik éppen áthaladt
a Földön. Az elmélet csakhamar elbukott, hiszen egy
fekete lyuk magába szippantott volna mindent, nem sugárirányban
döntötte volna ki a fákat. Mások szerint egy
üstökössel együtt deutérium érkezett a Föld légkörébe,
amelyben nukleáris láncreakció ment végbe, így egy "természetes"
hidrogénbomba léphetett működésbe.
Természetesen sokan igyekeztek a katasztrófát a
földönkívüliek látogatásával kapcsolatba hozni. Alekszandr
Kazancsev orosz mérnök 1946-ban írt novellája
szerint egy atommeghajtású, Marsról érkezett űrhajó éppen
édesvizet vételezett a Bajkál-tóból, amikor felrobbant.
Thomas Atkins író tollából ered a legenda, miszerint
a tunguzkai esemény kísértetiesen hasonlít az amerikai
Roswellben történtekhez, ahol a hatóságok egy lezuhant
földön kívüli űrhajó roncsait szállították el a helyszínről.
A történetet tovább fűzve 1998-ban egy amerikai tévéfilmsorozat
is készült A KGB titkos ufóaktái címmel. Az
ufók szerelmeseit láthatóan kevéssé zavarja a tény, hogy a
KGB elődjét, a Csekát csak 1917-ben alapították.
2008. július 5.
