A rendszernek, amely eléri az instabilitás kritikus pontját, szembe kell néznie egy szabályszerűséggel: így, ahogy volt, nem megy tovább. Most ezen a ponton van a földgolyó. Vagy összeomlik a rendszer, amelyben élünk, vagy olyanná változtatjuk, hogy fenntartható legyen. Egy biológiai faj a kihalás és a mutáció között választhat - mondja László Ervin filozófus, akinek a minap jelent meg legújabb könyve Világváltás címmel.
- Gyakran mondják, hogy a jelenlegi
fejlődés fenntarthatatlan.
Pontosan miben áll
ez a fenntarthatatlanság?
- Maga a világ folyásának
iránya fenntarthatatlan.
Az alapgondolat voltaképpen
nem más, mint
amit már 1972-ben megfogalmaztunk
a Római Klubban:
nem lehet vég nélkül egy bizonyos irányba fejlődni
egy véges bolygón. Úgy változtatjuk meg a
bolygó nyújtotta biológiai feltételeket a hat és fél
milliárdnyi ember életben tartásához, hogy egyre
nehezebb lesz valamennyiük számára megfelelő
élelmet, tiszta ivóvizet és lakhatási lehetőséget biztosítani.
Ilyen formában a legalapvetőbb fizikai értelemben
sem tud tovább élni az emberiség a Földön.
Fennmaradásunk csak akkor lehetséges, ha
megváltoztatjuk a környezeti egyensúlyi folyamatok
és az ember viszonyát, ezzel együtt pedig a gondolkodásmódunkat.
Az egyensúlyi folyamatokat
ugyanis nem tudjuk megváltoztatni, az ezek nyújtotta
keretek között kell élnünk.
- Sok környezetvédő szervezet a globalizációt
tartja minden baj forrásának. De van-e alternatívája
a globalizációnak?
- Nem arról van szó, hogy együttműködjünk-e,
vagy sem. Természetesen együtt kell működnünk
egymással. A lényeg az, hogy mit takar ez az együttműködés.
Ha mindig pusztán arra törekszünk, hogy
anyagi javakat, minél nagyobb profitot és hatalmat
szerezzünk, akkor elkerülhetetlenül egyre kevesebb
és kevesebb embernek lesz mind nagyobb vagyona
és hatalma. Emellett viszont az emberiség óriási
többsége szükséget szenved. Évről évre többen érzik,
hogy romlik a pénzügyi helyzetük. Az ő problémájuk
nem a globalizáció, nem a gazdasági hálózatépítés.
Ez önmagában se nem jó, se nem rossz. A
probléma abban gyökerezik, hogy milyen célt szolgálnak
a hálózatok. A globalizáció jelenlegi formája
elavult célokat szolgál. Ez ma már nem alkalmas arra,
hogy biztosítsa a túlélést az emberiségnek.
- Melyek azok a területek ön szerint, amelyeken
azonnal változtatnunk kellene?
- Két dolgon mindenképpen. Át kellene gondolnunk
a viszonyunkat a környezetünkkel. Olyan
megújuló energiaforrásokat kell használnunk, amelyek
folyamatosan a rendelkezésünkre állnak. Ez pedig
közvetlenül vagy közvetetten a napenergia. Ehelyett
mi mindeddig szinte kizárólag fosszilis energiahordozókat
- földgázt, kőolajat, szenet - használtunk.
A másik terület, ahol alapvetően változtatnunk
kell, az alapanyagok újrahasznosítása. A világűrből
folyamatosan érkezik az energia a Föld felszínére
napsugarak formájában. Az anyaggal nem ez a
helyzet, ahhoz nem érkezik számottevő pótlás az űrből.
Ha a Föld egy kis űrhajó lenne, valószínűleg
visszarendelnék az űrbázisra, hogy újratöltse akkumulátorait
és feltöltse anyagkészleteit. Csakhogy a
Föld nem űrhajó, nem tudunk repülni, magunknak
kell megváltoztatnunk a bolygó folyamatait.
- Világváltás című legújabb könyvének egyik
alaptézise, hogy a környezeti és társadalmi folyamatok
gyakran úgynevezett makrováltozások után vesznek
új irányt. Hogyan zajlanak le ezek?
- A kultúrtörténet során a fejlődést szinte mindig
klasszikus darwinista folyamatként képzelték el. Ez
azt jelenti, hogy egy rendszer mindig lépésről lépésre
fejlődik, legyen szó akár egy állat- vagy növényfajról,
akár a társadalomról. A kis lépéseket biztosító
mutációk mindig véletlenszerűek, és később derül
ki, hogy beválnak-e, vagy sem. Ez a lényege a klasszikus
darwinizmusnak. Már a nyolcvanas években kiderült,
hogy még a biológia sem így működik. A kis
lépések mellett ugyanis hatalmas, ugrásszerű változások
is történhetnek. Ezek nem a kis lépések öszszegződéséből
fakadnak, hanem hirtelen jönnek létre. hanem hirtelen jönnek létre.
Ezután a kibernetikai és a rendszerelméleti kutatások
eredményeit elemezve jöttünk rá arra, hogy
egy komplex rendszer egyszer csak eléri a stabilitásának
a határát. Ezek a folyamatok nemcsak a kémiában
és a biológiában, de a társadalmi struktúrákban,
tehát minden komplex rendszerben működnek.
A stabilitás határán a rendszer nem lépésről lépésre
változik tovább, hanem ugrásszerűen. Minthogy e
változások kaotikusan mennek végbe, kimenetelük
kevéssé megjósolható. Csak azt lehet mondani, hogy
így nem megy tovább. A rendszer tehát vagy összeomlik,
vagy pedig alapvetően megváltozik.
- Ezek az előttünk álló lehetséges forgatókönyvek?
- Igen. Egy rendszernek, amely eléri az instabilitás
kritikus pontját, egy alapszabállyal kell szembenéznie:
így, ahogy volt, nem megy tovább. Most
ezen a ponton vagyunk. Vagy összeomlik a rendszer,
amelyben élünk, vagy olyanná változtatjuk,
hogy fenntartható legyen. Egy biológiai fajnál ez a
döntés a kihalás és a mutáció között történik. Nekünk
természetesen nem genetikai, hanem kulturális
mutációra van szükségünk. Ennek van pozitív
hozadéka is. Egy stabil rendszerben, ha valaki innovációt,
újítást vezet be, akkor bezárják vagy kiközösítik
valamilyen módon. Amikor viszont egy
rendszer instabillá válik, akkor egy újító gondolat
is érdekes és értékes lehet. A kínai dinasztiák a történelem
évezredei során néhány száz évente váltották
egymást. Egy dinasztiaváltás igen mélyreható
változásokat, gyakran krízist okozott. A kínaiak
szerint a krízis azonban a veszélyből és lehetőségből
tevődik össze. Ezt tükrözi a krízis szó kínai
megfelelője, a vei-dzsí is. A vei önmagában veszélyt,
míg a dzsí lehetőséget jelent. Előttünk áll tehát
egy olyan lehetőség, hogy felújítsuk egész civilizációnkat.
- Mi lehet a változás menetrendje? Mi indíthatja
el, és hogyan fog lezajlani?
- Ebben megoszlanak a vélemények. Én eléggé
szkeptikus vagyok a tekintetben, hogy azok az emberek,
akik ma vagyonnal és hatalommal rendelkeznek,
a saját józan belátásukból és elhatározásukból
indítják el majd a változást. Azért vagyok szkeptikus,
mert egy mélyreható változáskor az veszíthet a
legtöbbet, akinek a legnagyobb befektetései voltak a
régi rendszerben. Ezért gondolom, hogy a változáshoz egy kritikus tömeg létrejöttére van szükség. Ez
olyan emberi réteget jelent, amely nem gazdag és
hatalmas, de nem is szegény, nyomorult, hanem lehetősége
van a változtatásra, s tud másképpen is élni.
Ez pedig a középosztály. Azok az emberek, akik
képesek felfogni a helyzetüket, és elhatározzák,
hogy ezentúl „fenntartható módon” élnek. A Budapest
Klub célja éppen az új tudat formálása és a hiedelmek
eloszlatása. Tudatában kell lennünk annak,
hogy részei vagyunk egy olyan világközösségnek,
amely most veszélyeztetve van.
- Nem tart attól, hogy az emberek csak addig tekintik
kívánatosnak a zöld gondolatot, ameddig az
nem zavarja a saját életüket, ameddig nem kell többet
fizetniük az áramért, a vízért, és nem kell letenniük
az autójukat?
- Világméretű jelenség, hogy az emberek kulturális
újításokra fogékony rétege hajlandó valamivel
többet fizetni az egészséges ételekért, az egészségesebb
életmódért. Az emberek tehát képesek áldozatot
hozni egy cél érdekében. Ez persze nagyrészt attól
függ, hogy mit tekintünk áldozatnak. Ha valaki
egészségesebben akar élni, ha a szennyezett város
közepéről próbál kijjebb költözni, és autó helyett inkább
biciklivel jár, akkor ő nem az áldozatot látja,
hanem úgy érzi majd, hogy jobban él. Tehát az áldozat
fogalma nagyon függ az értékrendtől. Az értékrendünk
pedig attól függ, hogyan képzeljük el magunkat
és a világunkat.
- Sokan azt mondják, a napenergia, a hibrid meghajtású
autók olyan drágák, hogy a környezettudatos
életmód csak a gazdagok hóbortja lehet.
- Én nem osztom ezt a véleményt. Olaszországban
például a bankok kedvező hitelt adnak a napelemek
vásárlásához. A törlesztés pedig fedezhető a fölöslegben
termelt áram eladásából. Nem kell gazdagnak
lenni ahhoz, hogy időnként gyalog vagy biciklivel
járjunk, ahogy ahhoz sem kell vagyon, hogy
szelektáljuk a szemetet. A legtöbb dolog, ami fenntarthatóvá teszi életünket, már ma is hozzáférhető
az emberiség nagy része számára.
- Az Egyesült Államok a világ egyik legnagyobb
szén-dioxid-kibocsátója, az amerikai kormány sokak
szerint mégsem tett eddig szinte semmit a globális felmelegedés
ellensúlyozására. Van azonban néhány
kezdeményezés. Mi a véleménye a demokrata elnökjelöltek
ígéreteiről?
- Ma már azt mondják a Barack Obama demokrata
elnökjelölt által képviselt politikai irányvonal
követői, hogy meg kell változtatni a viselkedésünket
mind a természettel, mind a többi kultúrával szemben.
Kellenének olyan vezető személyiségek, akik
hajlandók ezt képviselni. Szerintem bizonyos dolgokon
fognak is változtatni. A kiotói és bali irányelveket
már nagyon széles néptömegek támogatják
Amerikában. A baj az, hogy ez már messze nem
elég. Igen jelentős változásokra van szükség. A széndioxid-
kibocsátást például nagyon hamar és drasztikusan
kell csökkenteni. Ha ez nem történik meg,
akkor olyan mértékű jégolvadás következik be Szibériában,
Grönlandon és az Antarktiszon, amely
nem csupán a tengerszintet emeli meg, hanem átalakítja
az egész világ éghajlatát. Ha a Grönlandon
lévő már elolvadt jég bekerül az Északi-tengerbe, az
megváltoztatja a Golf-áramlatot.
- Milyen szerepük lehet a közép-európai államoknak
a változásban? Magyarország szén-dioxid-kibocsátása
eltörpül az Egyesült Államoké, Kínáé vagy
Oroszországé mellett, így szerepünk - vélik sokan -
elhanyagolható.
- Nemcsak az a lényeges, hogy milyen hatása van
annak, amit teszünk, hanem az is, hogy tudunk-e
követhető példát mutatni másoknak. Ha egy ország
rájön arra, hogyan tud a saját területén a saját népességével
fenntartható módon élni, akkor példát
tud mutatni a többi országnak is. Ez az egyénre is
érvényes. Mindenkinek meg kell tennie a magáét.
Én az olaszországi házamban annyi napkollektort
helyeztem üzembe, hogy a fűtést, a vízmelegítést és
a világítást jóformán saját magunk tudjuk fedezni. A
kis zöldségeskertünkből pedig kilenc hónapon át élhetünk.
Ha valaki azt kérdezi, hogy ő miért cselekedjen,
hisz az úgysem számít semmit, és ezt mások
is így gondolják, akkor
semmi sem változik.
- Nincs már most
is késő változtatni?
- Lehet. De ha azt mondjuk, hogy már késő van,
és nem teszünk semmit, akkor biztosan késő van.
Így csak lehet. James Lovelock, a Gaia-elmélet megalkotója
azért szkeptikus, és azért nem hisz abban,
hogy változtatni tudunk, mert nem hisz a társadalom
ugrásszerű változásaiban.
- Ön hogyan tekint a jövőbe? Milyen jövőt képzel
el ötven év múlva?
- Nem az ötven év a gond, hanem a következő tíz
év. Úgy gondolom, ha áthidaljuk a jelenlegi nehézségeket,
akkor olyan globális kultúrát és civilizációt
teremthetünk magunknak, amely nem monolitikus,
nem csak egyfajta értékrendet képvisel. Viszont
vannak közös vonásai. Van közös etikája. Ennek az
etikának az alapja az, hogy az emberek úgy próbálnak
élni, hogy a közösség többi tagja is boldogulni
tudjon. Ha minden ember úgy élne, mint Nyugat-
Európában, Észak-Amerikában vagy Japánban élnek,
akkor maximum két-, két és fél milliárd ember
létezhetne a Földön. Tehát közös etikára és szolidaritásra
van szükség. Lehetnek különböző politikai
rendszerek, de abban egyet kell értenünk, hogy nem
szabad egymást úgy kezelnünk, mint kívülállókat
vagy vetélytársakat, hiszen együvé tartozunk. A német
sajtóban már a világ-belpolitika, „Welt-Innenpolitik”
kifejezést használják, mert ebből a szempontból
már nem létezik külpolitika. Az optimizmus
veszélyes, azzal fenyeget, hogy nem teszünk
semmit. Éppoly veszélyes, mint a pesszimizmus.
Egy bizonyos ponton túl nem jósolható meg a fejlődés
iránya, a fejlődés útja viszont befolyásolható.
László Ervin
1932-ben született Budapesten. Zongoraművészként
kezdte pályáját, kilencéves
korában fellépett a Vigadóban. Filozófiát és
rendszerelméletet tanult, később számos
egyetemen oktatott, közöttük a Yale-en.
2004-ben Nobel-békedíjra jelölték a környezetvédelem
területén végzett munkásságáért.
Jelenleg Olaszországban él. Több mint hetven
könyvet írt, Világváltás című munkája most
jelent meg a Nyitott Könyvműhelynél.
2008. április 5.
