Hány komputer maradt bekapcsolva ezen az egyetemen? Hány lámpát hagytak égve ebben a városban? – tette fel a költői kérdést hétfő este Budapesten tartott előadásán korunk egyik legismertebb angol biológusa, etológusa, antropológusa és primatológusa, a csimpánzok szociális és családi életének egyik legjobb kutatója, az ENSZ békenagykövete. Jane Goodall ma már inkább környezetvédő, mint kutató, érdeklődésének középpontjában pedig kevésbé a csimpánzok, mint inkább a bolygó „legintelligensebb állata”, az ember áll.
A lépcsőn is ülünk. Ez nagy eredmény. A Budapestre látogató Jane Goodall etológus, író és környezetvédő aktivista igazi sztár az ELTE lágymányosi épületében megjelent mintegy ezerkétszáz egyetemi hallgató, érdeklődő szemében. A két megnyitott előadóterembe hatszázötvenen férnek be, nagyjából ugyanennyien kevéssé voltak szerencsések, és a folyosóra szorultak. Nem először jár itt, néhány évvel ezelőtt ugyanebben a teremben tartott már előadást; üzenete és szavai szinte azonosak voltak a mostaniakkal. Amikor elmaradhatatlan plüssmajmával belép a terembe, hosszan tartó taps fogadja, majd elkezd beszélni. Előadását a szokásoknak megfelelően a csimpánzok üdvözlő hangjait utánozva kezdi: „Szeretném, ha ezeknek a csodálatos lényeknek a hangja is jelen lenne a teremben, ahol beszélek” – mondja. Nem használ semmilyen prezentációs segédletet, nem vetít diákat, fotókat, előadása mégis sodró.
Goodall mára már felhagyott a tényleges kutatással, saját bevallása szerint az év háromszáz napját utazással tölti. A múlt század hatvanas–hetvenes éveiben Afrikában végzett kutatásai azonban mindmáig úttörő jelentőségűeknek számítanak, a csimpánzok viselkedésének sok, ma már tankönyvekből ismert elemét ő fedezte föl. Kisgyermekkora óta rajongott az állatokért, és mindent megtett volna, hogy Afrikába utazhasson. Minthogy szüleinek nem volt pénzük biológiai tanulmányainak fedezésére, titkárnőképző iskolába íratták, és így is dolgozott, mígnem ismerősei meghívására Kenyába utazhatott, ahol egy szállodában vállalt felszolgálói munkát. Ott találkozott Louis Leakey antropológussal, aki megkövesedett emberelődleletek vizsgálatával szerzett magának soha nem múló érdemeket a tudományban, és fiával, Richarddal együtt megalapozta az ember afrikai származásának elméletét.
Leakey asszisztensként alkalmazta, majd önálló kutatómunkát is rábízott, amely azonban számos nehézségbe ütközött, mesélte az előadáson a már számos interjújából ismert történetet. Akkoriban nagyon kevesen vizsgálták az állatokat természetes élőhelyükön, pláne nem egy huszonéves lány. Főnökének egy évig tartott, amíg megszerezte a kutatáshoz szükséges pénzt és engedélyeket. Mikor megkezdhette volna a csimpánzok viselkedésének vizsgálatát, újabb problémával találta szemben magát. „A csimpánzok igen konzervatívak, és annak előtte még sosem láttak fehér majmot” – nevetteti meg a hallgatóságot nem először. Idővel azonban megszokták jelenlétét.
Alig néhány hónapja vizsgálta a csimpánzokat, amikor véletlenül szemtanúja volt egy jelenetnek, amely talán legnagyobb hatású felfedezésére vezette. „Nem felejtem el azt a pillanatot, amikor megláttam az első csimpánzt, amely szőrös karjával letépett egy ágat, bedugta egy termeszvárba, majd kihúzta, és lenyalogatta róla a termeszeket.”
Ez volt az első bizonyított eszközhasználat az állatoknál, annak előtte az eszközkészítés képességét kizárólag az ember sajátjának gondolták a kutatók. „Vagy újra kell definiálnunk az eszköz, illetve az ember fogalmát, vagy el kell fogadnunk, hogy a csimpánzok is emberek” – mondta erről Louis Leakey, Jane Goodall mentora.
A következő években Goodall több más, valóban megdöbbentő felfedezést is tett. Először figyelte meg, amint egy nőstény örökbe fogad egy kölyköt, ahogy a csimpánzok összehangoltan vadásznak kolobuszmajmokra, vagy amikor két horda primitív háborút vív egymással. Élményeit pedig Az ember árnyékában című legismertebb könyvében foglalta össze.
A kutatás további anyagi finanszírozásához doktori fokozatot kellett szereznie viselkedésbiológiából. Így Goodall, iskolai képesítését tekintve titkárnő, egyetemi végzettség nélkül jelentkezett a Cambridge Egyetemre a PhD fokozat megszerzéséért, ott azonban ellenállásba ütközött. Az egyetemen dolgozó kutatók és a hallgatók jelentős része sem értett egyet Goodall módszereivel, levont következtetéseivel. Úgy gondolták, hogy túlságosan szoros személyes kapcsolatba került a csimpánzokkal ahhoz, hogy objektív tudjon maradni képességeiket illetően. „Azt mondták, hogy mindent rosszul csináltam. Nem lett volna szabad elneveznem a csimpánzokat, ehelyett számoznom kellett volna őket. Nem kellett volna azt mondanom, hogy személyiségük van, mert csak az embernek van személyisége. Azt sem kellett volna kijelentenem, hogy tudatuk van, és gondolkodnak, mert arra is csak mi vagyunk képesek” – foglalja össze az egyetemiek ellenvetéseit.
Goodall e szerencsétlen belépő ellenére végül megszerezte a doktorátust Cambridge–ben.
De nézzük meg egy kicsit közelebbről negyven év távlatából az egyetemi kutatók kritikáit kutatásaival kapcsolatban. Az elnevezés vagy számozás módszere pusztán technikai kérdés, így ez nem volt több kukacoskodásnál. Azt sem állítja ma már egyetlen valamirevaló kutató sem, hogy az embert a gondolkodás képessége különbözteti meg az állatoktól; néhány hónapja egy rövid távú memóriát vizsgáló tesztben egyenesen jobban teljesítettek a csimpánzok, mint az egyetemi hallgatók. A személyiség és az érzelmek kérdésében már nem ilyen egyértelmű a válasz. Az állatok valószínűleg képesek különböző hangulatokat megélni, és talán jellemükben is vannak egyedi különbségek, ezek vizsgálatára azonban még napjainkban sem rendelkezünk megfelelő módszerekkel. Így Goodall annak idején, terepi megfigyeléseire hagyatkozva, kissé nagyvonalúan bánt az érzelmek és a személyiség fogalmával, ehhez a kérdéshez a mai főemlőskutatók is óvatosan viszonyulnak.
Goodall ma már kevéssé számít viselkedéskutatónak, sokkal inkább környezetvédőnek. Saját bevallása szerint 1986–ban vált azzá, amikor meghívták egy konferenciára. „Azért mentem oda, hogy addigi »ideális« életemről beszéljek, de úgy jöttem el, mint egy aktivista” – utalt életének megváltozására. Szemléletváltását nyilván elősegítette, hogy kutatásainak eredeti helyszíne drámaian megváltozott az utóbbi évtizedekben. A tanzániai Gombe Nemzeti Park zsebkendőnyi területét ma már letarolt vidékek veszik körül, ahol a nyomorgó lakosság növényeket termeszt és állatokat legeltet a puszta túlélés érdekében. A hatvanas években, amikor tudományos munkáját elkezdte, nagyjából egymillió csimpánz élt Afrikában. Számuk mára 150–200 ezerre csökkent. Pusztulásuk oka kettős. Az élőhelyüket jelentő erdők eltűnése mellett vadászatuk is jelentős, a majmok húsa ugyanis a helyi emberek fontos fehérjeforrása, emellett exportálják is.
Mindez megnehezíti az aktivisták munkáját. Az állatvédők eleinte, bár céljaik kétségkívül nemesek voltak, abban hibáztak, hogy nem vették figyelembe a lakosság szükségleteit, érdekeit, magyarázta Goodall. A Jane Goodall Intézet ezért igyekszik alternatívát kínálni az afrikai emberek számára. Segítséget nyújt új, fenntartható megélhetésük, élelmiszer–termelésük megalapozásához. A fair trade mozgalomhoz csatlakozva közvetlen kapcsolatot teremt a helyi kávé– és teatermesztők, valamint –feldolgozók között, így kiiktatva a hasznot lefölöző közvetítő felvásárlókat. Bár Afrika messze van, Goodall szerint mindannyian felelősek vagyunk a bolygó jövőjéért, ezért nem folytathatjuk eddigi pazarló életvitelünket. „Hány komputer maradt bekapcsolva ezen az egyetemen? Hány lámpát hagytak égve ebben a városban?” – teszi fel a költői kérdést.
Legutóbbi könyveiben leírt téziseinek megfelelően a gyerekeket tartja a jövő reménységének. Az ő oktatásuk érdekében hívta életre a Rügyek és Gyökerek Egyesületet, amelynek magyar tagszervezete is létezik. Az egyesület feladata a környezettudatos nevelés, munkatársai igyekeznek megértetni az óvodás–kisiskolás korú gyermekekkel, miért kell újrafelhasználható vászonszatyrokat használnunk eldobható műanyag zacskók helyett, miért kell elutasítanunk a kínzással felérő körülmények között tenyésztett állatokból készült ételeket, miért kell szelektíven gyűjtenünk a hulladékot, és miért kell újat ültetnünk a kivágott fa helyett.
Fáradhatatlan missziója okait így foglalja össze közönségének: – Szomorú vagyok, hogy a legintelligensebb állat képes elpusztítani a saját bolygóját.
2008. február 16.
