Több mint száz genetikus együttes munkájával feltérképezték egy fejletlen emlősfaj, a kacsacsőrű emlős teljes genetikai állományát (genomját). Úgy találták, hogy génjei részben a hüllők génjeire, részben az emlősökéire hasonlít. E felfedezés közelebb vihet minket az emlősök hüllőktől való leszármazásának megértéséhez.
Egyike a világ legfurcsább állatainak az Ausztráliában élő
kacsacsőrű emlős. Elnevezését a kacsák lapos csőrére
emlékeztető pofájáról kapta, tojásokat rak, farka hódszerű.
Minthogy vízben él, nagy hasznát veszi az ujjai között
feszülő úszóhártyáknak, mégis emlős, hiszen kicsinyeit tejjel táplálja,
és testét szőr fedi. A hímek sarkukon méreggel telt sarkantyút
viselnek, amelyet az egymás elleni verekedéseik során használnak.
A kacsacsőrű emlős a konvergens evolúció jeleit viseli
testén. Ez azt jelenti, hogy ha két közeli rokonságban nem álló faj,
például a kacsa és a kacsacsőrű emlős hasonló környezetben él,
és hasonló módon keresi a táplálékát, akkor testfelépítése is hasonlóvá
válhat.
Ausztráliában, az Egyesült Államokban és Japánban több mint
száz genetikus feltérképezte a kacsacsőrű emlős teljes genomját,
tehát meghatározták örökítőanyagának pontos szerkezetét, miután
mintát vettek egy Glennie nevű nőstény kacsacsőrű emlősből.
A kutatásban részt vevő Jenny Graves, az Ausztrál Nemzeti
Egyetem munkatársa elmondta, hogy az állat furcsa kinézete a
DNS-ének szerkezetén is megmutatkozik, hiszen génjei számos
különböző állatcsoportéival mutatnak hasonlóságot. "Úgy találtuk,
hogy a genom, hasonlóan az állathoz, a hüllő- és az emlőstulajdonságok
csodálatos ötvözete, de vannak csak a kacsacsőrű
emlősre jellemző tulajdonságai is" - nyilatkozta a kutató egy
ausztrál televíziós társaságnak.
A kutatók szerint az emlősök a hüllők egyik ősi csoportjából
származnak, az ember és a kacsacsőrű emlős leszármazási vonala
pedig 165 millió éve vált el egymástól. A tudósok reményei szerint
genetikai hátterének azonosítása után jobban megérthetjük majd
a magasabb rendű emlősök, így az ember néhány tulajdonságának
evolúciós múltját. A kacsacsőrű egyike a legősibb emlősöknek,
ezért visel magán hüllőszerű bélyegeket, például a méregtermelés
képességét. Mérge nem halálos, ám erős fájdalmat okozhat
vele riválisának, akivel a szaporodóképes nőstények kegyeiért
harcol.
Graves és munkatársai néhány felfedezése egészen meglepő.
Eredményeik szerint a kacsacsőrű emlős nemének meghatározásáért
felelős gén jobban hasonlít a madarak ugyanilyen szerepű
génjéhez, mint az emlősökéhez. Korábban is ismert volt, hogy a
kacsacsőrű emlősök a csőrükön elhelyezkedő elektromos érzékszervek
segítségével, behunyt szemmel tájékozódnak, amikor a
folyó fenekének iszapjában kutatnak táplálék után. Arra azonban
csak génjeik elemzésekor derült fény, hogy valószínűleg a víz alatti
szagok érzékelésére is képesek.
Mint minden emlős, a kacsacsőrű emlős is tejjel táplálja kicsinyét.
És ami még meglepőbb, a tej összetételét meghatározó génjei
szinte teljesen azonosak a tehén vagy az ember hasonló génjeivel.
Graves szerint ez azt valószínűsíti, hogy a tej az egyik legkorábbi
emlősörökség, már jóval azelőtt kialakulhatott, hogy a tojásrakásról
áttértünk volna a méhen belüli fejlődésre.
Az ember mellett számos állat- és növényfaj genetikai állományát
feltérképezték már a genetikusok. Legutóbb a méh genomja
vált ismertté, emellett a csimpánz, az ecetmuslica, az egér és számos
egysejtű élőlény DNS-ének szerkezete is kutathatóvá vált. A
DNS szekvenálása (meghatározása) már nem számít különlegességnek,
sokkal inkább a következő lépés, az ismertté vált szerkezetű
gének feladatának, funkciójának azonosítása.
2008. május 10.
