Kiemelt bejegyzés

Többé nem frissülő blog

Ez a blog többé nem frissül. Az új cikkek új helyen, a molnarcsaba.wordpress.com címen érhetők el.

2015. július 3.

Óvó atom

Nincs túl jó sajtója manapság az atomenergiának. Az utóbbi évtizedekben a nukleárisenergia-termelés minden formáját elutasító aktivisták álláspontjával azonosult az emberek nagy része. E szerint az atomerőművek drágák, ezernyi módon rombolják a környezetet, illetve az emberek egészségét. Így igazából csak tulajdonosaik járnak jól velük, nekünk, közembereknek az volna a legjobb, ha még ma bezárnák az összeset, és áttérnénk a jónak kikiáltott megújuló energiaforrásokra. Ilyen szemüvegen át nézve meglehetősen furcsa azt olvasni a tudományos kritériumoknak minden tekintetben megfelelő tanulmányban, hogy az atomenergia eddig majdnem kétmillió életet óvhatott meg, méghozzá környezetbarát volta következtében. Mielőtt az atomlobbi által lefizetett kóklereknek kiáltanánk ki a tanulmányt író kutatókat, vizsgáljuk meg, mit állítanak.



1,84
millió emberéletet mentett meg mindeddig az atomenergia. A becslés szerint ennyien haltak volna meg légszennyezéssel összefüggő betegségekben, ha az atomerőművek által termelt áramot fosszilis tüzelőanyagot égető erőművekben termelték volna meg, olvasható a Scientific Americanben.

64
gigatonna (milliárd tonna) szén-dioxiddal egyenértékű, üvegházhatást okozó gáz kibocsátását előzte meg 1971 és 2009 között az atomenergia felhasználása (megint csak ahhoz képest, mintha kőolajat, szenet égettünk volna), számították ki tanulmányukban múltbéli energiatermelési adatok alapján James Hansen és munkatársai. Hansen nem akárki, korábban a NASA-nál dolgozott, többen a klímaváltozás kutatásának atyjaként tekintenek rá.

7,04
millió embert menthetünk meg a környezetszenynyezés okozta haláltól az évszázad közepéig, ha további szénerőműveket cserélünk le nukleárisra. (De az is 400 ezer életet kímélne meg, ha a földgázalapúak helyett üzemelnének atomerőművek.) Mindez 80–240 gigatonnával csökkentené az üvegházgáz-kibocsátást.

4900
ember halt meg a tanulmány szerint a vizsgált négy évtizedes időszak alatt bizonyíthatóan az atomenergia káros hatásainak következményeként, tudósít a Discover magazin. Közöttük vannak akut sugárbetegségben elhunytak és olyanok is, akik a sugárzás következtében lettek rákosak.

12,3
százalékát fedezi az atomenergia a világ áramtermelésének a 2011-es adatok szerint. Ez az érték 2007-ben még 17 százalék volt a The Lancet című orvosi folyóirat cikke szerint, amely a különböző energiaforrások egészségre ártalmas voltát hasonlította össze.

0,003
baleseti halál jut minden terrawattóra (billió wattóra), atomerőműben termelt elektromosságra a már idézett Lancetben megjelent tanulmány szerint. Ugyanez a szám a szén esetén 0,02, a kőolajnál 0,03. Tehát az atomenergia tizedannyi embert öl meg a balesetekben. A különbség még élesebb, ha a légszennyezés miatt bekövetkező halálesetek számát hasonlítjuk össze. Ez az atomenergiánál 0,05, a szénnél 24,5, az olajnál 18,4. A különbség tehát négyszázszoros.

2013. május 4.