Ugyanolyan ártalmas, ha vadállatnak tartjuk a természeti népeket, mintha faölelgető hippinek tekintjük őket, tartja Jared Diamond evolúcióbiológus-etnográfus, a világ egyik legolvasottabb ismeretterjesztő írója. Diamond legújabb könyve, A világ tegnapig nemrégiben jelent meg magyarul.
Ön az elmúlt évtizedekben ideje jelentős részét a pápua új-guineai őserdőben töltötte, természeti népek társaságában. Felmerül a kérdés, hogy a hagyományos közösségek tagjai között vagy a nyugati civilizációban érzi-e jobban magát.
– Noha valóban sokat tartózkodom például Új-Guineában, mégis a nyugati civilizációt, pontosabban az Egyesült Államokat választottam lakhelyemül. Ennek egyszerű oka van: szeretem élvezni a nyugati civilizáció vívmányait. Az orvosi ellátást, a bőséges élelmet, a nyugati kultúra közelségét, a messzi országokba való gyakori utazás lehetőségét, és persze itt élnek a barátaim is. Emellett valóban szeretek Új-Guineába menni látogatóba egy-egy hónapra, és ezt az elmúlt fél évszázadban szinte minden évben meg is tettem.
– Van valami gyakorlati haszna is a hagyományos kultúrák tanulmányozásának, vagy ez úgymond alapkutatás, amelynek kevés köze van a való világ problémáihoz?
– Épp azért írtam A világ tegnapig című könyvemet, hogy megmutassam az embereknek, hogy igenis nagy a gyakorlati jelentősége és igencsak kézzelfogható haszna van a tradicionális kultúrák vizsgálatának. Ezeket a közösségeket a többmilliós társadalmak modelljének is tekinthetjük. Az egyik ok, amiért a néprajzkutatók különösen érdeklődnek a természeti népek iránt, az, hogy ezek sokfélesége össze sem hasonlítható az erős központi kormányzattal rendelkező társadalmak változatosságával. Biztonsággal kijelenthető, hogy ha találomra kiválasztunk szinte bármely két új-guineai törzset, azok kultúrája jobban fog egymástól különbözni, mint Magyarország és az Egyesült Államok társadalmi berendezkedése. Tehát a vizsgálatuk révén az emberi viselkedés sokféleségét érthetjük meg. Ahogy a teljes emberi faj viselkedése nem érthető meg mindössze száz személy vizsgálatával, úgy az emberi társadalmak működését sem érthetjük meg, ha csak a központi kormányzattal rendelkező nemzeteket vizsgáljuk, és kihagyjuk a hagyományos társadalmakat. Egy másik ok, amely személyesen engem is ösztönzött arra, hogy a természeti kultúrákat kezdjem vizsgálni, az, hogy sokat tanulhatunk ezektől az emberektől. Rengeteg dolog van az életükben, amellyel érdemes a nyugati civilizációban élő embereknek is megismerkedniük. De ezeken az „akadémikus” szempontokon túl van egy még személyesebb motívuma is a kutatásnak. Egyszerűen élvezem a róluk való írást, hiszen sok szokásuk annyira különbözik a magyar vagy az amerikai szokásoktól, hogy újra és újra lenyűgöznek engem.
– A valóságban a mélyben meghúzódó jellemzőiket tekintve mennyire különböznek egymástól az emberi társadalmak? Találhatunk közöttük általános jellemzőket?
– Igen, többet is, mint gondolnánk. Ennek az az oka, hogy a hagyományos társadalmakban élő emberek nagyon hasonló problémákkal találkoznak életük során, mint mi. Fel kell nevelniük a gyermekeiket; amikor megöregszenek, és már nem tudnak dolgozni, alkalmazkodniuk kell a megváltozott képességeikhez; meg kell védeniük magukat a rájuk leselkedő veszélyektől. Vigyázniuk kell az egészségükre, ha megbetegszenek vagy megsérülnek, fel kell gyógyulniuk; anyanyelvüket át kell adniuk a gyermekeiknek; közösségi és vallási szertartásokat kell gyakorolniuk. Éppen ezért kell őket vizsgálnunk. Természetes kísérletként foghatjuk fel az életüket, amelynek kimenetele rámutat az emberiség általános problémáira adható válaszok sokféleségére és ezek eredményességére.
– Ennek ellenére a laikus szemlélő mégiscsak főként a különbségeket veszi észre, amikor repülővel egy nap alatt megérkezik a világ másik felén lévő trópusi üdülőhelyre. Miután elfoglalta az interneten választott szállodai szobát, a dzsungelbe merészkedve ágyékkötős, íjjal vadászó bennszülöttekkel találja magát szembe.
– Senki sem állítja, hogy nincsenek különbségek a „modern” és a tradicionális kultúrák között. E különbségek pedig főként a méretbeli különbségekből fakadnak. A hagyományos társadalmakat általában néhány tucat vagy néhány száz (esetleg néhány ezer) ember alkotja. Eközben az államként működő, központi kormányzat által irányított modern társadalmak legalább tízezer tagot számlálnak, de a milliós népességű országok tekinthetők általánosnak. Ha jól tudom, Magyarországnak tízmillió lakosa van, az Egyesült Államoknak pedig 310 millió. Ennek számos következménye van. Például a hagyományos társadalmakban név szerint ismer mindenki mindenkit. A törzsek tagjai az egész életüket a törzs többi tagjával töltik, egyszerűen ismeretlen számukra a magány. És ami még fontosabb: alig találkoznak idegenekkel. Ezzel szemben Magyarországon vagy az Egyesült Államokban minden egyes nap számunkra ismeretlen emberek százai jönnek velünk szembe, és ezzel az élménnyel úgy kell megbirkóznunk, hogy közben ne rémüljünk halálra, és ne próbáljuk megölni őket. De attól sem kell megalapozottan tartanunk, hogy minden egyes ismeretlen megpróbál minket megölni. A tömeges népesség egy másik következménye a központi kormányzat szükségessége. Mind a tízmillió magyar ember nem tud leülni a tűz köré, hogy személyesen képviselve a véleményét végül döntést hozzon. Ehelyett át kell ruházniuk önrendelkezésük és döntési joguk egy részét a választott tisztségviselőkre, ahogy ezt Amerikában is teszik. A hagyományos kultúrákban, azonkívül, hogy a döntések személyes eszmecsere útján születnek, így nincs is szükség kormányzatra, erőforrások sincsenek ennek eltartására. Az állami bürokraták ugyanis nem vadásznak, nem harcolnak az ellenséges törzsek ellen, nem segítenek az utódok táplálásában. Így a kormányzati bürokrácia fenntartása a közösség dolgozó tagjaira hárul.
– A közvélekedés szerint a tradicionális kultúrákban élő emberek boldog harmóniában élnek a természettel, miközben a modern társadalmak romlottak. Osztja ezt a nézetet?
– Valóban, a nyugati civilizáció embere két, ugyanolyan ártalmas, szélsőséges álláspont között ingadozik, ha a hagyományos társadalmakról van szó. Az egyik jellemző extrém vélemény szerint ezek az emberek vadállatok, akiket a legjobb lenne eltüntetni vagy legalábbis bekényszeríteni a modern társadalomba. Minthogy vadállatok, nem is tanulhatunk tőlük semmit. A másik vélemény az, amit ön is említett, hogy ők valamiféle békés, boldog faölelgető környezetvédők, szemben velünk, nyugati emberekkel, akik gonoszak vagyunk. Mindkét álláspont ugyanolyan helytelen. A tradicionális társadalmakban élő emberek ugyanolyan emberek, mint mi: bizonyos esetekben jól cselekszenek, máskor pedig rosszul.
– A bekényszeríteni kifejezést használta a tradicionális társadalomból a modernbe való átlépés kapcsán. Valóban kényszerként élik meg a hagyományos közösségek tagjai ezt? Vagy igazából boldogan hagyják ott erdőbéli életüket, ahogy az idő múlásával egyre gyakrabban találkoznak a modern társadalom technikai és szociális előnyeivel?
– Kétségtelen, hogy a természeti népek élete nagy változáson ment keresztül, mióta 1964-ben először figyelhettem meg őket testközelből Új-Guineában. A nyugati típusú civilizáció előnyei és kártételei azóta széles körben elterjedtek Új-Guinea korábban elzártnak hitt vidékein is. Ma már mindenhol esernyőket, acélszerszámokat, írásbeliséget látni, de megjelent az elidegenedés és a nyugati betegségek is. Tapasztalataim szerint a tradicionális közösségbe született emberek részben meg akarják tartani kulturális hagyományaikat, másrészt viszont élvezni akarják a nyugati civilizáció kényelmét. Tehát e kultúrák nem egymást kizáró módon léteznek, hanem az emberek mérlegelik, hogy egyes elemeik az ő személyes szempontjaiknak megfelelnek-e vagy sem. Például ha az illető Új-Guinea egy olyan részén él, ahol évente tíz méter eső esik [hazánkban az évi átlagos csapadékmennyiség 500–750 milliméter], akkor persze hogy örül egy esernyőnek! Az acélszerszámok jobbak a kőből pattintott eszközöknél, és könnyebb gyufával tüzet gyújtani, mint a hagyományos módszerükkel, ahol egy botot gyorsan forgatva dörzsölnek egy másik fadarabhoz. Másrészről viszont az új-guineaiak nagyra értékelik a hagyományos életformájuk szociális gazdagságát.
– Említette, hogy sok nyugati ember békésnek tartja a természeti népeket. Ez mennyire igaz rájuk valójában?
– Az agresszió is az emberiség univerzális viselkedésformái közé tartozik. Nem gondolom, hogy a nyugati emberek agresszívabbak vagy békésebbek lennének, mint a tradicionális kultúrájú népek. A hagyományos társadalmak is háborúznak egymással, és e háborúk a hadviselő felek népességéhez viszonyítva messze nagyobb emberáldozattal járnak, mint bármelyik háborús konfliktus a nyugati civilizációk között. Az állami kormányzati rendszer abból a szempontból előnyösebb háborúk idején, hogy segítségével hatékonyabban tudják a hadviselő felek tárgyalásos úton lezárni a konfliktust, és hosszú ideig fenntartható békeszerződéseket képesek kötni. Természetesen az is igaz, hogy amikor a népes nyugati országok hadba lépnek, fejlett haditechnikájuk segítségével rövid idő alatt rengeteg embert képesek megölni. Önök, magyarok ugyanúgy megtapasztalták ezt a történelem során, mint mi, amerikaiak. Másrészről viszont a nyugati országok fennállásuknak csak csekély töredékében állnak hadban, míg a legtöbb hagyományos társadalom igen gyakran háborúzik, és e konfliktusok akár évtizedekig is elhúzódhatnak.
– Sok antropológus szerint emberi mivoltunk legfontosabb „vívmánya” a beszéd képessége. A könyvében szinte tragédiaként említi, hogy a világ nyelveinek többsége eltűnőben van. De a nyelv nem csak egy kommunikációs eszköz, amely elveszíti funkcióját, ha az emberek már nem akarják használni? Biztosan kár az elvesző nyelvekért?
– Az világ hétezer nyelve közül ezret kizárólag Új-Guineában beszélnek. Így Új-Guineában a legnagyobb a helyi nyelvek sokfélesége a világon. És ezek a nyelvek nyelvészeti értelemben is valóban különálló nyelvek, nem csupán egyetlen vagy néhány nyelv többé-kevésbé elkülönült dialektusai. Vannak, amelyek annyira különböznek egymástól, mint például a magyar és a kínai vagy az angol. Hogy mi okozza a nyelvek e példátlan diverzitását, azt sokan vizsgálták. Új-Guineában rendkívül különböző földrajzi adottságú tájegységek váltják egymást, a topográfia pedig igen hatékonyan izolálja egymástól a tradicionális törzseket. Az egyik völgyben élő közösség jó eséllyel sohasem találkozik egy másik falu lakóival, akik egy szomszédos völgyben élnek, egyszerűen azért, mert nincs okuk megmászni a közöttük tornyosuló hegyet. Az izoláció meggátolja a nyelvek egységesülését. A legtöbb új-guineai ember egyébként is otthon ülő típus, egész életét ugyanabban a faluban éli le. Végül a központi kormányzat hiánya (pontosabban a kormányzat képtelensége arra, hogy a távoli dzsungel falvait ellenőrzése alá vonja) is kedvezett a helyi nyelvek fennmaradásának. A hatékony kormányzat ugyanis egy hivatalos nyelvet részesít előnyben, az embereket pedig annak használatára biztatja vagy kényszeríti. Mindezek ellenére a világon szinte percenként tűnnek el újabb és újabb nyelvek. Hogy miért rossz ez? Azért, mert a nyelv nem pusztán kommunikációs eszköz, az egy kultúra hordozója. Ha elveszik, azzal egy nép kultúrája veszik el bizonyos értelemben. Shakespeare szonettjeit vagy a magyar verseket le lehet fordítani más nyelvekre, de az nem lesz ugyanaz. A nyelvészek munkája segíthet egy nyelv megmentésében. Azzal, hogy leírják a kihalófélben lévő nyelvek szavait, nyelvtani szabályait, és magnóra veszik a még élő beszélők hangját, lehetőséget teremtenek arra, hogy a jövőben a beszélők leszármazottai újjáéleszthessék a nyelvet. Ez történt több bennszülött amerikai [indián] nyelvvel. A gyökereiket kereső fiatalok könyvekből, hangfelvételekből tanulva újra beszélni kezdték őseik nyelvét.
Jared Diamond hetvenöt éves amerikai kutató és író. Nehéz meghatározni a szakterületét, minthogy eredetileg a Harvard Egyetemen, majd Cambridge-ben emberi fiziológiából doktorált, később viszont az új-guineai madárvilágot, majd az ökológiát és az evolúciót kezdte kutatni. Ezután a tapasztalatait felhasználva a környezeti adottságok és az emberi történelem összefüggéseinek szakértőjévé vált. Jelenleg a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem földrajzprofesszora. Ismeretterjesztő íróként számos bestsellert írt, amelyek többsége magyarul is megjelent. Így a Miért élvezet a szex?, A harmadik csimpánz felemelkedése és bukása, a Háborúk, járványok, technikák, az Összeomlás és A világ tegnapig.
2013. május 4.
