A Google jelenleg is fényképezi hazánk legnagyobb turistalátványosságnak számító színtereit. Bár az efféle projektek azt a célt szolgálják, hogy kulturális kincseinkre felhívják az utazók figyelmét, sokan éppen a digitális térképek üzemeltetőit vádolják a történelmi emlékhelyek semmibevételével. A papír térképek lassú visszaszorulásával együtt feledésbe merül majd történelmi örökségünk is?
Az internetes térképek lerombolják a brit történelmet – e kissé hatásvadász címet adta a The Independent napilap pár évvel ezelőtt annak a cikkének, amelyben a Brit Térképészeti Társaság elnöke, Mary Spence kijelentéséről tudósított a lap. Spence szerint ugyanis az internetes térképek „eltörlik” a korábbi térképeken rendszerint feltüntetett templomokat, székesegyházakat, udvarházakat, csatatereket, ősi erdőségeket, tehát mindazt, ami a brit vidék történelmét jelenti. Teszik ezt azáltal, hogy lehagyják őket a térképekről.
Ehelyett a digitális térképek semmi másra nem koncentrálnak, csak a navigációra, leginkább az autósra. Így a térképhasználó emberek többé nem szembesülnek nap mint nap a történelmi műemlékekkel, természeti csodákkal, amelyek mellett elhalad az út – érvel a hölgy –, és lassan elfelejtik azokat. A térképész elnök különösen haragszik a Google-ra, amely – hoz példákat Spence – az angol kisvárosok megannyi látványosságát felejti el feltüntetni a térképein, illetve egyébként is pontatlan, elavult adatokat használ.
A lap által megszólaltatott Google-mérnök ezzel szemben arra hívta fel a figyelmet, hogy bár első látásra valóban nem látszanak a Mary Spence által hiányolt épületek a térképen, ha kissé módosította volna a beállításokat, a legtöbbjük elővarázsolható lett volna.
A Google felemlegetése e kérdésben egyrészt érthető, másrészt furcsának hat. Azért érthető, mert a cég térképszolgáltatásait használják a legtöbben az interneten, így értelemszerűen a Google jut egyből az ember eszébe, ha bármilyen kontextusban előkerül a digitális térképek témája. Másrészt viszont tagadhatatlan, hogy a cég számos projektet valósított meg a közelmúltban, ami számára nem járt közvetlen anyagi előnnyel, és éppen a kulturális és természeti információk rögzítését és közzétételét szolgálta. (Régi könyveket, festményeket digitalizálnak, a Marsról, az égboltról, régészeti ásatásokról, az amazonasi esőerdőről és a Déli-sarkról tesznek közzé nagy felbontású képeket.) Itt fontos kiemelni a közvetlen jelzőt. Hiszen természetesen minden olyan vállalkozás, amely elnyeri az emberek tetszését, egyben javítja a Google-ról kialakult közképet. Ezáltal más, profitorientált szolgáltatásainak sikerességét is növelheti.
A napokban éppen egy efféle, műemlékeket, turisztikai látványosságokat megörökítő projektet kezdett a Google Magyarországon. Az autóutak virtuális bejárását lehetővé tevő, „utcaképnek” nevezett szolgáltatás kiegészítéseként most gyalogosan, biciklivel és egyéb járművekkel olyan helyszíneket fényképeznek végig, amelyek autóval nem közelíthetők meg. Szinte minden internetes hírportál vezető híre volt, hogy a Google hátizsákszerű panorámakamerájával felvértezett munkatársa a Halászbástyán vagy éppen az állatkertben járja be a számára kijelölt útvonalat, ami elsőrangú reklámot biztosított a cégnek.
A vállalkozással kapcsolatos kérdéseinkre válaszolva a Google magyarországi képviselete arról tájékoztatott minket, hogy a Magyar Turizmus Zrt.-vel működtek együtt a helyszínek kiválasztásakor. Ezek között többségben vannak a közterületek, ahol viszont magánterületről van szó, ott a Google megegyezik a terület illetékeseivel. Arra nem válaszoltak, hogy ilyen esetekben bármelyik fél fizet-e a másiknak. Vélhetően a már megörökített vagy a közeljövőben megörökítendő helyszínek, így például a budai vár, Hollókő, a Vajdahunyad vára gazdái nem haragszanak a plusznyilvánosságért, hiszen a fiatal utazók manapság gyakran az interneten elérhető utcaképek alapján döntenek kirándulásaik célpontjairól. Pompeji romjainak látogatottsága negyedével nőtt, miután a Vezúv által elpusztított antik város utcácskáit a Google térképszolgáltatásában is be lehetett járni a számítógép előtt ülve.
Tehát valóban szegényesebbek a navigációhoz használatos digitális térképek és más eszközök papíralapú megfelelőiknél, az autóatlaszoknál? Személyes tapasztalataink azt mondatják velünk, hogy a tájékozódásra leginkább alkalmas térképek, amelyek pontosan mutatják helyzetünket, és egyértelmű iránymutatást adnak a haladási irányról, valóban nem azok, amelyeket telezsúfolnak a fő célt nem támogató információkkal.
– Noha vannak olyan törekvések, hogy a navigációs céllal készült, digitálisan használt térképeken is szerepeltessék a műemlékeket és a kulturális örökség más elemeit, de nem erre visz a világ. Az emberek többségének inkább az a fontos, hogy eljusson A-ból B-be, és nem érdekli, hogy közben mit lát – nyilatkozta lapunknak Hillier Domonkos térképész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) térképtudományi és geoinformatikai tanszékének doktorandusza. – Persze léteznek efféle térképek is, de nem ezeket adják alapfelszerelésként az összes navigációs eszközhöz, mivel ezek igen speciális és ezért drága termékek. A legtöbb felhasználó pedig már nem áldoz pénzt arra, hogy az előre telepített térképszoftver mellé egy újabbat vegyen.
Kollégája hasonló véleményen van.
– A papírra nyomtatott úgynevezett tömegtérképeknél (az autó-, turista- vagy várostérképeknél) még manapság is követelmény valamilyen szinten, hogy rajtuk legyenek a látnivalók. Az üzleti megfontolások is ebbe az irányba mutatnak, hiszen ezeket a térképeket leginkább a nyaralni utazó emberek veszik, ők pedig érdekeltek abban, hogy a térkép mutassa az érdekesebb helyeket – mondja Faragó Imre térképész, az ELTE térképtudományi és geoinformatikai tanszékének oktatója. – Természetesen az, hogy a térképszerkesztő milyen szintig bonyolódik bele a kulturális ismeretek ábrázolásába, az az idejétől, a méretaránytól és a tehetségétől is függ. Tény, hogy a digitális „tálalású” térképek, amelyek elektronikus eszközök képernyőjén jelennek meg, sokszor azért nem tartalmazzák az efféle tereptárgyakat, mert ez hatalmas [többlet]munka lenne. Ehhez nem elég digitalizálni a már korábban is létező anyagokat, hanem ez képzettséget és a műemlékek közötti eligazodást lehetővé tevő műveltséget igényel. Ilyen tevékenységre pedig sok esetben nem képes egy olyan cég, amely inkább csak geoinformatikai szoftverek kezelésére szakosodott. Ez a fő probléma.
Persze térképszerkesztő válogatja, hogy a hagyományos (papír) térképeken ábrázolja-e a műemlékeket. Van, akinek szívügye az, hogy az összes tudását rátegye a térképre, ezzel is segítve a kulturális javak megőrzését. De a digitális térképeken megjelenített kulturális tartalom nem csak a készítők műveltségétől, idejétől és a rendelkezésre álló pénztől függ. Gyakran közbeszól ugyanis a technika is.
– Talán sokan észrevették már, hogy a tájékozódásra leginkább használható, térinformatikai szempontból legpontosabb térképek nem a legszebbek. Nem ugyanolyan információkra van ugyanis szüksége az emberi szemnek, mint a térképeket feldolgozó számítógépes programnak – tartja Hillier Domonkos. – Bár a térképészek folyamatosan próbálják az esztétikai és a pontosságbeli szempontokat közelíteni egymáshoz, gyakran a pontosság javára billen a mérce.
Faragó Imre főként térképkiadók megbízásait teljesíti, akik tartalmi szempontból magas követelményeket fogalmaznak meg. Emiatt aztán a munka általában sokáig tart és sokba kerül. Persze a térképész olyan megkereséssel is találkozott már, amikor az egyetlen szempont az olcsóság volt, és az ügyfelet nem zavarta volna, hogy az adott árért csak gyalázatosan primitív térképet lehet készíteni. Bár az olcsó térképek nem feltétlenül pontatlanabbak drágább társaiknál, használhatóságuk mindenképpen rosszabb. Kisebb a méretarányuk, leginkább áttekintésre alkalmasak, így a segítségükkel való tájékozódáshoz legalábbis nagyfokú gyakorlottság kell. És éppen azok az információk hiányoznak róluk, amelyeket sok digitális térképen is hiányolhatunk: az extra ismeretek, amelyek nélkül lehet ugyan használni őket, csak sokszor a térképolvasás lényege veszik el ezáltal.
Az építészeti, természeti, kulturális emlékek megjelenése a térképeken alapvetően pénzkérdésnek tetszik. Egy gépi navigációhoz használható térképek előállításával megbízott vállalkozó ritkán áldoz a műemlékvédelemben, régészetben, építészetben jártas szakemberek fizetésére, hiszen nélkülük is létre tud hozni első látásra működőképes térképeket. A gyakorló térképszerkesztő nem emlékszik olyan megrendelőre, aki navigációs célra való digitális térképet rendelt tőle, és kifejezett kívánsága volt, hogy a térképen a történelmi fontossággal bíró épületek, helyszínek külön is ki legyenek emelve. Mindössze egyetlen ehhez hasonló eset jutott eszébe, amikor a megrendelő egy könyvhöz kapcsolódó térképeket kért, rajtuk a műemlékekkel, de azokat sem tömegfelhasználásra szánták.
Persze nem szabad elfelejtenünk, hogy a papír és a komputeres térképek között csak számunkra, laikus felhasználók számára létezik éles határvonal. A térképészszakmán belül is vita folyik arról, hogy mi tekinthető manapság „klasszikus” térképészetnek, és létezik-e ilyen egyáltalán. Az újonnan készített térképek ugyanis szinte kivétel nélkül számítógéppel készülnek. Azok is, amelyeket a végén aztán papírra nyomtatnak. A különbség leginkább abban áll a papírra, illetve a számítógépbe szánt térképek között, hogy milyen szoftverekkel készítik őket, és a „kézi munka” milyen fontos szerepet játszik a létrejöttükben. A „klasszikus kontra digitális” harc egyben generációs választóvonalat is kijelöl a térképészek között. Az idősödő szakemberek természetes módon nem a legmodernebb, szinte havonta frissülő térinformatikai szoftverek között nőttek föl, így számukra az igazi térképezést vélhetően mindig is a kézzel készített (vagy legalább úgy befejezett) térképek fogják jelenteni.
A térképek – noha sok közülük hatalmas szaktudásról, tehetségről tanúskodik, így szinte műalkotásnak tekinthető – mégiscsak használati tárgyak. Létük az őket forgató emberek igényeitől függ. Miközben továbbra is dolgoznak olyan térképészek, akik műveltségük, tudásuk legjavát rajzolják minden egyes általuk készített térképre, kérdéses, hogy kellenek-e az efféle térképek az embereknek. Lesz-e igény arra, hogy meg is tanuljuk ezeket a térképéket olvasni, amikor a telefonunkon lévő digitális térkép már mindig kéznél van, és tökéletesen navigál? Szerepelnek-e majd a papír vagy a digitális térképeken kiemelve a templomok, várromok, barlangok, csataterek?
A helyzet korántsem reménytelen. A speciális célcsoportoknak, például a túrázóknak szánt térképek felhasználói gyakran igen tudatosak, és a selejtet elutasítják. Ennek példája egy néhány évvel ezelőtt elindított „olcsó” turistatérkép-sorozat, melynek első darabja a Pilist ábrázolta, de többet már ki se adták, mert a fércművet a kutya se vette meg.
– A papír térképek iránti igény egyértelműen csökken, bár a nullát szerintem soha nem fogja elérni – vélekedik Hillier Domonkos. – Mindig lesznek térképszerető emberek, akik a szépségük miatt is forgatják a térképlapokat. Illetve mindig lesznek olyan élethelyzetek, amikor a papír térkép egyszerűen jobb. Soha nem merül le az akkumulátora, össze lehet hajtogatni, sokkal kevésbé sérülékeny.
– Van olyan ember, aki egyáltalán nem érdeklődik a tárgyi emlékek iránt, és csak az fontos számára, hogy hol kell letérni az autópályáról, de olyan is van, aki kifejezetten igényli, hogy a térkép elvigye valahova, és bemutassa neki az adott helyet. Emellett olyanok is vannak, akik képesek térképet olvasni, és saját maguknak állítanak össze komplex utazásokat. E három felhasználói csoportnak különböző szintű térképekre volt és van szüksége – egészíti ki Faragó Imre. – Én arra számítok ezért, hogy ez a rétegződés a digitális térképeknél is megjelenik majd, és a társadalom különféle csoportjainak speciális igényei az elektronikus térképek sokszínűsödéséhez vezetnek.
2013. szeptember 14.
