Az atomenergia az éghajlatváltozás szempontjából legelőnyösebb energiaforrás – érvel Lady Barbara Judge üzletasszony, akit nemrég neveztek ki a fukusimai atomerőművet működtető cég egyik vezetőjévé. Lady Judge a II. európai atomenergiai értekezlet alkalmából érkezett Budapestre, őt kérdeztük a Fukusima utáni világról.
Mi a helyzet jelenleg a fukusimai atomerőműben? Egymásnak ellentmondó hírek érkeznek például a kiszabaduló radioaktív vízről.
– Fukusimában jelenleg nagyobb baj van a kommunikációval, mint az erőművel. Igaz, hogy a radioaktív víz szivárog, de ez nem sugároz olyan mértékben, hogy az veszélyes lenne. Ezt a csernobili baleset után vett szövetmintákat vizsgáló kutatók is megerősítették. A probléma az emberek nem megfelelő tájékoztatásával van. A közvélemény egyszerűen nem tudja, hogy mi történik pontosan. Az erőmű irányítói szinte kizárólag mérnökök, márpedig a mérnökök addig nem hajlandóak semmit mondani, míg nincsenek megbízható adataik. Ez esetenként rendkívül hosszú időt jelent, miközben az emberek azt hiszik, hogy valamit elhallgatnak előlük. A helyzet mostanra megváltozott, az erőművet irányító Tokiói Villamos Energiai Vállalat (Tepco) információs részleget hozott létre, ahol rendszeresen tájékoztatják a világot a legapróbb eseményekről is.
– Valójában milyen súlyos volt ez a baleset, lehet ezt már tudni?
– Egyetlen ember sem halt meg a sugárzástól, és úgy hisszük, ezután sem fog senki meghalni. Néhányan meghaltak a tűzben. Eközben húszezren haltak meg a földrengésben és az ennek nyomán kialakult szökőár következtében. A fukusimai baleset jobban hasonlított az 1979-es pennsylvaniai Three Mile Island-i balesethez, ahol ugyancsak nem jutott ki jelentős sugárzás a környezetbe, és senki sem halt meg ennek következtében. Az akkori pánik kialakulásában jelentős szerepe volt a sajtónak. Most is ez történt: az újságolvasó emberek nem az egyébként áldozatul esett húszezer emberrel foglalkoztak, hanem csak az atomerőmű és a katasztrófa szavakra figyeltek föl. Összefoglalva: a fukusimai baleset következményei sokkal enyhébbek lesznek, mint a csernobili katasztrófa utóhatása, mert a japánok sokkal megfontoltabban és szakszerűbben állnak a dologhoz, mint annak idején az oroszok, akik leginkább nem mondtak semmit. Természetesen éppen az teszi drámaibbá ezt a balesetet, hogy a világ élő adásban értesült az eseményekről, és nem közvetett adatokból kellett kikövetkeztetnie, hogy mi is történt.
– Amikor néhány hónappal ezelőtt meglátogatta a fukusimai erőművet, azt nyilatkozta, hogy ott „fantasztikus”, „csodálatos” dolgokat tapasztalt. Hogy értette ezt? Nem volt önben némi aggodalom, amikor közeledtek az erőműhöz?
– A megjelent cikkekben rosszul idéztek engem, nem az erőműre mondtam, hogy fantasztikus, hanem az ott dolgozó emberek hozzáállására. Becsülendő azok munkája, akik nap mint nap a szennyeződés semlegesítésén és a reaktor stabilizálásán dolgoznak teljes elhivatottsággal. Amikor ott voltam, nem féltem. Tudom ugyanis, hogy több sugárzás ér akkor, amikor repülővel átrepülöm az óceánt, vagy amikor egy walesi vagy arizonai teljesen jól működő atomerőmű mellett elsétálok [az ottani magasabb háttérsugárzás miatt], vagy amikor megröntgeneznek.
– Milyen következményei lesznek a fukusimai balesetnek hozzáállásunkban? Elfordul-e a világ az atomenergiától?
– Nem gondolom, hogy most leállítják majd az összes reaktort. Az viszont biztos, hogy ez a baleset nagy lökést adott az európai zöld pártok népszerűségének. Azok a pártok (például Németországban és Olaszországban), amelyek egyébként sem akarják az atomenergiát, a politikai céljaikra használják Fukusimát. Ahol viszont korábban is támogatták a nukleáris energiatermelést, többek között Kínában és Törökországban, Indiában vagy Finnországban, ott nem változott az álláspont, haladnak tovább az úton. Az adatok épp azt mutatják, hogy az építés alatt lévő és tervezett reaktorok száma nemhogy csökkent volna, hanem nőtt a fukusimai baleset után. Az Egyesült Királyságban például kifejezetten sok reaktort terveznek üzembe helyezni az elkövetkező időszakban. Nagy-Britanniában az atomenergia ügye nem politikai kérdés. Gyakorlatilag az összes parlamenti párt egyetért abban, hogy az atomenergiát igenis hasznosítani kell. Igaz, Angliában nincsenek cunamik.
– Németországban viszont épp ellentétes folyamat zajlik: politikai döntés született az atomerőművek leállítására. Ön szerint mindez csak politika, semmi köze sincs a realitásokhoz?
– Az atomenergia ügye majdnem mindenhol csak politika, és erre Németország a tökéletes példa. Merkel asszony pontosan tudja, hogy szükségük van az atomenergiára, de a közhangulatot és a zöldek népszerűségét látva meghátrált, és gyökeresen változtatott az álláspontján…
– És megnyerte a választást.
– Igen, viszont Németország energiaellátása azóta átláthatatlanná vált. Földgázt vásárolnak Oroszországtól, olcsó, de rendkívül környezetszennyező szenet Amerikától és atomerőművekben előállított villamos áramot Franciaországtól. Eközben pedig a német energiaárak csak emelkednek. Végeredményben mindenki rosszul járt, kivéve a zöldek. Az üzleti szféra és a lakosság jelentős része egyáltalán nem örül ezeknek a fejleményeknek Németországban. A szél- és a napenergia hasznosítása rendkívül drága formája az áramtermelésnek, és emellett még megjósolhatatlan is, hogy mikor süt a nap, mikor fúj a szél. A német politikai szituáció tehát jelentős károkat okozott a német embereknek, akik erre már rájöhettek maguk is.
– Mitől olyan jó az atomenergia? Sokak szerint drága, és veszélyes hulladék marad utána, miközben a megújuló energiaforrásokon alapuló eljárások az ingyen rendelkezésre álló, természetes napsugárzást, szelet, tengeráramlatokat hasznosítják.
– Három kérdés van, amelyet minden kormánynak és népnek meg kell fontolnia, amikor az energiaellátásáról dönt. Az első az energiabiztonság, hogy van-e elég energiaforrásunk. A második a függetlenség kérdése, elő tudjuk-e állítani magunk az energiát, vagy más országok jóindulatára vagyunk utalva. A harmadik pedig az éghajlatváltozás. Az atomenergia mindhárom kérdésre kielégítő választ kínál. Annyi atomerőművet építhetünk, amennyire szükségünk van, és ezekkel megtermelhetjük a szükséges mennyiségű energiát. Nem kell az orosz vagy a közel-keleti helyzet miatt aggódnunk. Ami pedig a legfontosabb, hogy az atomenergia nem járul hozzá az éghajlatváltozáshoz, hiszen nem szénalapú energiahordozók elégetésével állítjuk elő, nem juttat szén-dioxidot a légkörbe. Az árról azt tudom mondani, hogy bár valóban drága atomerőművet építeni, de ahogy elkészült, hosszú távon biztosítja az állandó, megfizethető és stabil energiatermelést. Az ára nem ingadozik, mint a földgázé vagy a kőolajé, és nem állandóan drága, mint a megújuló energiaforrások.
– Az ellenvélemények szerint egyáltalán nincs vége az atomenergia felhasználásának akkor, amikor a termelt áram elhagyja az erőművet, hiszen a kiégett fűtőelemeket vagyonokért kell tárolni valahol, praktikusan az örökkévalóságig. Eközben pedig sohasem lehetünk biztosak abban, hogy valamikor, valahol nem okoznak majd tragédiát.
– Sok ország kétségtelenül szembesül ezzel a problémával, amely azonban megoldható. Számos országban épülnek mélyen a föld alatt olyan nukleárishulladék-tároló létesítmények, amelyek a helyszín geológiai sajátosságai miatt lehetővé teszik a hosszú távú, biztonságos tárolást. Kazahsztán olyan ötlettel hozakodott elő, miszerint náluk lehetne tárolni Közép-Európa és Közép-Ázsia összes nukleáris hulladékát.
– Az ön véleménye szerint a megújuló energiaforrásokkal kár bármennyit is vesződni, vagy megvan a maguk helye az energiatermelésben?
– A megújuló energiaforrások remek érzéssel töltik el az embert, könnyű róluk szépeket mondani. Olyan ez, mint valamiféle vallás. Nem mondom, hogy teljes egészében haszontalanok, nagyjából az energiatermelés tíz százalékát fedezhetik majd a jövőben. Nem szabad őket egy kalap alá venni. A vízi energia és a geotermikus energia meglehetősen hasznos. Olyan országokban, például Norvégiában vagy Svájcban, ahol nagy állóvizek és sebes folyású folyók vannak, a vízi energia jól kiaknázható. A nap- és a szélenergiával azonban jelentős gondok lehetnek. Egyszerűen nem mindig érhetők el, ha éppen nem süt a nap, vagy nem fúj a szél. A megújuló forrásokból termelt elektromos energia igen rossz hatékonysággal szállítható [mivel előállítása nem folyamatosan történik], a tárolása pedig jelenleg nagy léptékben szinte lehetetlen. Mindezek miatt a megújuló energiaforrásokra épült ipar csak óriási állami támogatásokkal tartható életben. Ezzel szerintem csak azok járnak jól, akik felveszik ezeket a hatalmas támogatásokat, miközben mi mindannyian fizetjük a számlát.
– A másik véglet az, hogy az atomenergiára alapozzuk a teljes energiaszükségletünk kielégítését. Ez jó lenne ön szerint?
– Alapvetően nem jó elképzelés az, ha egy stratégiailag fontos szükséglet kielégítésében, legyen az bármi, egyetlen forrásra támaszkodunk. És ez igaz az energiaellátásra is. Még Franciaországban is, ahol a villamosáram-termelés hetvenöt százalékát az ötvenkilenc működő atomerőmű fedezi, a fennmaradó rész termelésére több más elven működő erőművet is üzemeltetnek. Tehát nem mondanám, hogy száz százalékban az atomenergiára kellene áttérni, de az biztos, hogy a szükségletek jelentős részét kielégíthetik a nukleáris erőművek.
– Ön az utóbbi időszakban az atomenergia kapcsán szerepel a hírekben, de korábban rengeteg céget, bankot, kormányzati hivatalt, jótékonysági szervezetet irányított már. A CNN amerikai hírtelevízió a világ egyik legbefolyásosabb nőjének nevezte. Elégedett az önről kialakult közképpel?
– Természetesen büszke vagyok rá. Még akkor is, ha nem tartom magam igazán befolyásosnak, csak valakinek, aki keményen dolgozik, és mindig igyekszik felkészültnek lenni. Ma például fölkeltem hajnali ötkor, hogy felkészüljek erre a beszélgetésre [az interjút reggel nyolckor kezdtük]. Remélem, hogy ezzel példát mutathatok más nőknek is. Igyekszem segíteni a fiatal nőknek, hogy sikeres karriert futhassanak be, hogy komolyan vegyék őket a társadalomban. Az én példaképem az édesanyám, aki nyolcvanhét éves koráig (tavalyelőttig) volt a New York-i műszaki egyetem egyik dékánja.
Lady Barbara Judge hatvanhat éves amerikai–angol ügyvéd, üzletasszony, lobbista. Karrierjét vállalati ügyvédként kezdte, majd 1980-ban az amerikai pénzügyi felügyelet legfiatalabb igazgatójának nevezték ki. Később számos befektetési társaságot, bankot és egyéb céget igazgatott, többek között a Rupert Murdoch tulajdonolta News International médiabirodalmat is. Miután évekig volt az Egyesült Királyság atomenergia-hatóságának elnöke, nemrégiben – sok más mellett – a fukusimai atomerőművet irányító cég nukleáris reformot ellenőrző bizottságának elnökhelyettesévé választották.
2013. szeptember 28.
