Keep calm and carry on – Maradj nyugodt, és folytasd [a munkát] –, áll azokon a második világháború idejéből származó, azóta feledésbe merült angol propagandaposztereken, amelyeket nemrégiben találtak egy padláson. A posztereket felkapta az internetes népművészet, és viccesnek szánt módosított változataik azóta is keringenek a közösségi oldalakon. A propagandaanyaggal az angol kormány a németek kezdeti villámháborús sikerei és a brit városokat sújtó bombázások közepette próbálta fenntartani a lakosság hitét és fegyelmét.
A fegyelem pedig fennmaradt, még a hátországi hadviselés olyan életbe vágóan fontos színterein is, mint az álmos angol falvak prototípusának beillő Bletchley. Itt, messze a bombázók számára érdekes ipari létesítményektől, a Bletchley Park nevű uradalom területén rendezték be az angol kódfejtő központot, amelynek munkatársai dekódolták a híres és korábban fizikailag is feltörhetetlennek gondolt Enigma kódolókészülék rejtjeleit. Az ő életükről szól Sinclair McKay A Bletchley Park titkos élete című könyve.
A második világháború ismert epizódjai szinte kivétel nélkül vérről, halálról, emberi szenvedésről és állatias ösztönöktől vezérelt katonákról szólnak, pedig a világégésnek voltak olyan harcosai is, akik talán soha életükben nem látták az ellenséget. Ők a hátországban dolgoztak, és munkájukkal tették lehetővé a harcoló alakulatok sikereit. Persze a Betchley Park nem nevezhető hétköznapi civil intézménynek, de az ott dolgozó alkalmazottak, néhány kivételtől eltekintve, átlagemberek voltak, akik egy háborúban álló ország mindennapjait élték.
McKay rengeteg Bletchley-veteránnal készített interjút használt fel könyvéhez, így a heroikus küzdelem és a matematikai zsenialitás kissé sokszor elmesélt szimbiózisán túl a kötet legérdekesebb részei éppen azok a jelenetek, amelyek a poros kisváros lakói és az új jövevények együttélésének bensőséges pillanatait mutatják be. Mert noha a Bletchley Parkban dolgozók teljes titoktartást fogadtak (a háborús titkok kifecsegése akár halállal is büntethető volt), így vendéglátóik pontosan nem tudhatták, hogy mit csinálnak az egyre-másra szaporodó barakkokban, azt biztosan gyaníthatták, hogy valami fontosat.
A helyiekkel való kapcsolatot nem tudták kiküszöbölni, hiszen a háború alatt férfiak és nők ezreit vezényelték az ország teljes területéről Bletchleybe, ahol a falusiak házában szállásolták el őket. A házigazdáknak reggel-este ételt is kellett szolgáltatniuk. Mindennek ellenére szinte senki sem kérdezett soha semmit. A titoktartás pedig időnként komikus helyzeteket teremtett. Volt olyan férj és feleség, akik a Bletchley Parkban dolgoztak, de erről soha nem beszéltek egymásnak – betartva a fogadalmukat. Csak harminc évvel a háború után lepleződtek le egymás előtt, amikor titokban mindketten elmentek ugyanarra a veterántalálkozóra.
Természetesen emellett ebből a könyvből sem maradhatott ki az Enigma, a német kódolók és az angol kódfejtők macska-egér harca. A rejtjel „kézi” megfejtése olyan elképesztően sok időt vett igénybe, hogy a később mássága miatt öngyilkosságba hajszolt matematikai zseni, Alan Turing és munkatársai inkább úttörő szerepet vállaltak a számítógép feltalálásában a munka felgyorsítására.
A kötetet elolvasva egyetlen okból maradt hiányérzetem, bár attól tartok, hogy ez nem a szerző hibája: sajnos most sem sikerült felfognom az Enigma működését.
(Sinclair McKay: A Bletchley Park titkos élete. Ford.: Bihari György. Gabo Kiadó, Budapest, 2013. Ára: 3990 forint)
2013. augusztus 24.
