A Keszthelyi-hegység nagy részén elpusztultak a fák. A két évvel ezelőtt tomboló aszály és forróság következtében kiszáradtak a feketefenyők. Most az erdészet kivágja őket, évtizedekre lekopaszítva a balatoni látkép jelentős részét. Öröm az ürömben: a feketefenyők pusztulását kevés szakember bánja.
Negyvenegy Celsius-fokot mutat a Volkswagen Amarok terepjáró hőmérője, amikor Szakács Istvánnal, a Bakonyerdő Zrt. keszthelyi erdészeti igazgatójával a gyenesdiási Nagy-mező fölött épített Berzsenyi-kilátó felé tartunk. Az erdészeti földút egyben turistaút is, bár ekkora hőségben alig vannak túrázók. Az erdőjárók joggal neheztelnek a természet csendjét nagy teljesítményű motorokkal felverőkre, legyenek azok quadosok vagy krosszmotorosok. Az erdészeti terepjáró azonban nem az értelmetlen szórakozás miatt mássza meg a kaptatókat.
A nemrég felújított kilátó nyújtotta magaslatról nyilvánvalóvá válik a Bakonyerdő Zrt. és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park közös tájékoztatóján a minap bejelentett kényszerű és tömeges fakivágás szükségessége. Amerre a szem ellát, vörösbarna erdőfoltokat látni. Noha a felületes szemlélőnek talán nem is akad meg a tekintete a vöröslő lombokon – gondolhatja azt is, hogy ott ilyen színű fák nőnek –, valójában a fák halálát jelzi a színváltozás. A tömeges pusztulás fő áldozatai a feketefenyők. Az általános vélekedés szerint a tűlevelű fák, így a feketefenyők általában jól bírják a szárazságot, ez nem minden esetben igaz. A feketefenyő nem őshonos hazánkban, így a mi klímánk még normális esetben is idegen számára. Különös igaz ez akkor, amikor évek óta a szokásos csapadékmennyiség töredéke esik, a hőmérséklet pedig szinte évente dönti meg a korábbi rekordot.
– Erdészetünk területe 11 ezer hektár körüli, és ebből mintegy négyezer hektárt érint a fapusztulás, ami a Keszthelyi-hegység kétharmada. Az elpusztult famennyiség százezer köbméter térfogatú. A pusztulás oka főként a tavalyelőtti példátlanul súlyos aszály és a kiszáradás következtében védtelenné vált fák gombás megbetegedése. Ezt támasztják alá a Bakonyerdő Zrt. megbízásából az Erdészeti Tudományos Intézet munkatársai által készített tanulmány megállapításai – mutatja Szakács István a kiszáradt erdőfoltokat szerte a Keszthelyi-hegység területén a Berzsenyi-kilátó tetejéről. – A két évvel ezelőtti aszály olyan mértékű volt, hogy aki akkor augusztus első felében erre járt, azt láthatta, hogy a környező, déli kitettségű dolomiton növő erdők – fenyők és lombos állományúak egyaránt – teljesen bevörösödtek, sőt le is hullottak a leveleik. Már tavaly elrendelte az erdészeti hatóság az elpusztult állományok kényszerű kitermelését. Akkor még úgy tűnt, hogy mindez nyolcszáz hektárt érint, de az idén kiderült, hogy a folyamat nem állt meg, és már ötször ekkora területen száradtak ki a fák.
A terepjáróval fölhajtva a hegyoldalba a völgyben elhagyott vagy még működő dolomitbányák tájcsúfító sebhelyeit látjuk. Az erdészeti út mentén kísérőm néhány meglehetősen fiatalnak tűnő, talán öt méter magas fát mutat. A talaj gyenge termőképességére és az erdő megújulásának lassúságára jellemző, hogy ezek a fák már húszévesek. Följebb motoros fűrész hangja hallatszik. Arrafelé tartunk, az út jó részét már nem földúton, hanem a fák között szlalomozva kell megtennünk. Tombol a hőség, nem csoda, hogy kevés favágó vállalja el a felkínált munkát. Végül rátalálunk az egyik négyfős brigádra. Szakács István szerint tucatjával dolgoznak hasonló munkások szerte a hegység területén. Ők még kézzel, pontosabban motoros fűrésszel döntik és darabolják a fenyőket, ami igen fáradságos és hoszszadalmas munka. A feladat gyors befejezését az sem segíti, hogy szinte nincs laikus, aki valamilyen okból ne kritizálná a munkájukat. Minthogy sokaknak nem is tűnik föl, hogy a fák kiszáradtak, hajlamosak profitéhséggel vádolni az erdészetet, mások a Keszthelyi-hegység balatoni látképét féltik a lekopaszítástól. De olyanok is akadnak, akiket a motoros fűrészek berregése zavar.
– Hogyan kerültek ide a feketefenyők, amelyek most láthatóan feladják a megmaradásért folytatott harcot?
– A feketefenyőt először a Festetics család telepítette ide az 1860-as években a legeltetés következtében kopárrá lett területek visszaerdősítésének céljával. Telepítésének második hulláma a múlt század ötvenes éveiben kezdődött, amikor is az akkori erdészeti politika általános célként határozta meg a fenyvesítést – mondja Szakács István. – A nagyon gyenge záródású erdők helyére is fenyőt telepítettek. A fenyő nem idevaló, de annyi szerepe volt, hogy megkötötte a talajt, elkezdődhetett bizonyos mértékű talajfejlődés, és megkapaszkodhattak az eredetileg őshonos virágos kőrises, molyhos tölgyes állományok. Van, ahol már most megjelentek ezek a fafajok a fenyők között, máshova csak a fenyők eltávolítása után települnek be. Ahol már van a fenyők között lombos állomány is, az összes fenyőt kivágjuk, ahol még nincs, ott csak az elhalt fenyőket, hogy maradjanak a területen élő fák. Fel kell készülnünk arra, hogy ötven-száz év is eltelhet, mire az elhalt fenyők helyén többé-kevésbé záródott lombos erdő nő.
Ahogy egy másik helyszín felé tartunk, ahol szintén vágják ki a fákat, az igazgató leállítja a Volkswagent az út szélén, és egy bozótosnak tűnő útszéli területre mutat. Ott három hete vágták ki a bálványfákat géppel, gyakorlatilag az összest, a talaj felszínéig. Ehhez képest ottjártunkkor már vagy hetven centiméteresre nőttek az alig háromhetes bálványfacsemeték, mintegy demonstrálva az invazív (külföldről az őshonos növények kárára betelepülő) fajok jelentette veszélyt. Ezek általában sokkal jobban ellenállnak a változó, kiszámíthatatlan környezet viszontagságainak. Ha magukra hagynánk az extrém időjárás következtében sérült vegetációjú területeket, a szakember szerint szinte biztos, hogy a korábbi növényzet helyén sokkal szegényesebb, egy-egy domináns faj uralta vegetáció jönne létre.
Most kezdődött tehát az elhalt fenyők eltávolítása a Keszthelyi-hegység nagy részén, de a feladat nagyságára jellemző, hogy az igazgató abban sem biztos, végeznek-e jövőre a munkával. Pedig nemcsak motoros kézifűrészekkel aprítják a fát, hanem favágó gépek, idegen nevükön harvesterek is segítik a munkájukat. Ezek olyan markológépek, amelyeknek a markolókanala helyére a favágás minden munkafázisát elvégző alkalmatosságot szereltek.
– Úgy tűnik, hogy eddig a meglévő fenyők fele száradt ki és halt el. Sajnos azonban egyáltalán nem lehetünk biztosak benne, hogy itt megáll a pusztulás, hiszen most is forróság és aszály tombol, a déli lejtőkön bőven 38 fok fölött van a hőmérséklet. A kitermelés július végén kezdődhetett, mert a természetvédelmi korlátozások miatt a favágással le kellett állnunk március végén, és most is csak különleges engedéllyel láthattunk neki – folytatja Szakács István. – Vannak olyan helyszínek is, ahonnan csak kötélpályával lehetne „letermelni” a faanyagot, de az ország egyetlen efféle eszközöket alkalmazó favágóbrigádja inkább Tirolban dolgozik az itteni munkabér sokszorosáért. Mi köbméterre fizetjük a favágókat, de alig egy-két ezer forint nyereséggel tudjuk értékesíteni a fát a papírgyáraknak és a hőerőműveknek. Ez a kis nyereség is csak látszólagos, mert elviszik a költségek.
A Keszthelyi-hegység teljes növényvilágát alapjaiban megváltoztató vállalkozás messzemenő természetvédelmi jelentőséggel bír, nem csoda hát, hogy a területileg illetékes nemzeti park is részt vesz benne. A szerepéről kérdeztük Puskás Zoltánt, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park igazgatóját.
– A fapusztulás alapvetően erdészeti kérdés, de a Keszthelyi-hegységgel mint védelmet élvező területtel természetes módon a nemzeti park is foglalkozik. Már csak azért is, mert a területen elpusztult fák jelentős része feketefenyő, amely természetvédelmi szempontból idegenhonosnak számít, hiszen erőszakos erdősítés során telepítették be. Így a térség vegetációjának átalakulása beleillik a hosszú távú természetvédelmi célokba, amelyeknek része a feketefenyő lecserélése – magyarázza Puskás. – Eredetileg persze nem ilyen drasztikus, egyszeri beavatkozással terveztük végrehajtani a fafajok cseréjét, hanem fokozatosan. Célunk az eredeti állapot visszaállítása, így nem erdősítjük a teljes területet. Sohasem volt ugyanis a Keszthelyi-hegység területén tökéletesen zárt erdő, az eredetileg is gyepes, sziklás társulások visszaállítása ugyanolyan fontos feladat, mint az őshonos fafajok telepítése.
Noha a természetvédelmi szakember bajosan örülhet a szélsőséges időjárás miatt bekövetkező növénypusztulásnak, nem feltétlenül kell siratnunk a feketefenyőt, hiszen tömeges kiszáradása akár kívánatos folyamatokat is felgyorsíthat. Mégis mit vétett ez a fa, amivel kivívta a (sokszor az erdészekkel is szembeszegülő) növényökológusok egyöntetű utálatát?
– Feketefenyő-parázson sült muflon: ez az ökológusok kedvenc csemegéje, ugyanis a legkártékonyabb betelepített fajok együttes pusztulásával jár. És valóban, amikor a botanikus idegen, betelepített növényfajokkal kerül szembe, egyből a kiirtásukra gondol. Az az általános baj az efféle betelepítésekkel, hogy a komplex gondolkodás teljes hiányáról árulkodnak. Van egy probléma, például a kopár, gyenge talajú térségek léte a Keszthelyi-hegységben, avagy a behurcolt üregi nyulak túlszaporodása Ausztráliában. Erre betelepítünk egy másik fajt, amely elvileg megoldhatja az eredeti gondot, de létrehoz egy másikat. Aztán újabb fajt telepítünk be, és így tovább a végtelenségig – fakad ki kérdésünkre Rédei Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontja Ökológiai és Botanikai Intézetének munkatársa. – A feketefenyőt olyan helyekre telepítették a múltban, illetve telepítik jelenleg is, ahol őshonos magyar növénytársulások is élhetnének. Így nagyobb lehetne a biodiverzitás, és sok értékes, ritka, csak hazánkra jellemző endemikus [bennszülött] és reliktum [letűnt földtörténeti korokból megmaradt] növény- és állatfaj élhetne bennük. Például fenyvesítéssel pusztították el a fokozottan védett pilisi len élőhelyének jelentős részét.
A botanikus szerint a feketefenyő nem igazolta a tőle várt gazdasági előnyöket sem. Faanyagként olyan silány minőségű és gyenge hozamú, hogy a gázolajat sem éri meg, amellyel a kivágott fáért felmennek a hegyre a teherautók. Emellett nagy hátránya, hogy gyantatartalma miatt rendkívül tűzveszélyesek a kiszáradt, elhalt törzsek és még inkább a talajt vastagon borító, le nem bomló száraz tűavar. A Keszthelyi-hegységben is gyakoriak a kisebb-nagyobb erdőtüzek, a szintén nagy területeken fenyvesített Kiskunságban szinte minden nyáron pusztít erdőtűz. A klíma melegedésével és egyre szárazabbá válásával ezek még gyakoribbak és pusztítóbbak lesznek. Szakács István az avart megbontva mutatta is, hogy milyen porhanyós a feketefenyves erdő talaja, a lehullt, majd lángra lobbant tűlevelek még napok múltán is izzanak, újabb és újabb tűzfészkeket képezve.
Vélhetően rövid időn belül eltűnik a feketefenyő a Keszthelyi-hegység nagy részéről. Korántsem egyértelmű azonban, hogy mi történik aztán. Noha valóban örömteli lenne látni az egykor őshonos lombos fák visszatelepülését, a terület talajtani és éghajlati viszonyai nemigen javulnak (sőt könnyen romolhatnak), így nem lesz egyszerű dolguk a molyhos tölgyeknek és a virágos kőriseknek.
– A szakirodalomban egyre több olyan kutatási eredmény jelenik meg, amelyek azt mutatják, hogy ilyen helyzetekben az őshonos növénytársulás tökéletesen soha vagy legalábbis nagyon hosszú idő alatt tud visszatelepülni. Ez óvatosságra kellene hogy intse a természeti környezetet gátlástalanul használó, átalakító emberiséget. Várhatóan az eredeti dolomitsziklagyep-társulások szegényesebb formái jönnek létre, kevesebb fajjal, amelyek közül éppen a ritkaságok hiányoznak majd – hűti le a kedélyeket Rédei Tamás. – Közvetlenül a fenyves pusztulása után egyéves gyomok jelennek meg a területen, majd elég gyorsan lepusztul a talaj. Így dolomitkopárok jönnek létre, ezt pedig nagyon kevés faj bírja, még a gyomok sem igazán. De nem feltétlenül baj, ha nem lesz erdő mindenhol. Sok erdész gondolkodik úgy, hogy mindenütt erdőnek kell lennie. Holott Magyarország nagy része növényföldrajzi szempontból az erdős sztyepp zónában helyezkedik el, így teljesen normális, hogy nem mindenhol alakul ki zárt erdő. Bennszülött növényfajaink szinte mind a természetes gyeptársulásokban alakultak ki, bizonyítva ezen élőhelyek folyamatos jelenlétét a Kárpát-medencében. Nem látom be, hogy egy egyedülálló fajoknak otthont adó sziklagyep miért lenne csúnyább vagy kevésbé értékes, mint egy gazdaságilag amúgy sem hasznosítható erdő. Ráadásul ezek a természetközeli gyeptársulások maguktól, ingyen alakulnak ki, önfenntartók és nem tűzveszélyesek.
2013. augusztus 31.
