Uszonyos alakulat

A hadicélra idomított delfinek nem csak a hidegháborús szatírák szereplői. Az ukrán hadsereg cetjeit a Krím félszigettel együtt megszerezték az oroszok. Erre reagálva az amerikaiak is a Fekete-tengerre vezénylik a maguk delfinflottáját. Bár e torzsalkodás nevetségesnek tűnhet, a nagyhatalmak admirálisai komolyan számítanak a delfinek szolgálatára.

Sevilla professzor az idilli trópusi paradicsomban palackorrú delfineket tanulmányoz. Minthogy e tengeri emlősök intelligenciája megközelíti az emberét, és hangokat is kiadnak, a professzor célja az, hogy megtanítsa őket beszélni. Az erőfeszítéseit siker koronázza: a delfinpár, Fa és Bi beszélni kezd, de a siker mindent megváltoztat. Megjelenik a katonaság embere, és kiderül, az egész kutatást a hadsereg finanszírozta. A katonák célja pedig nem is lehet más, mint ölésre használni a delfineket. Megsemmisítenek segítségükkel egy hadihajót, és így próbálják kirobbantani a harmadik világháborút.
Robert Merle világhírű regényének, az Állati elméknek története ez. A könyv a politikai krimi és a tudományos fantasztikum határmezsgyéjén egyensúlyoz (hiszen a delfinek nem tudnak beszélni). 1967-es megjelenése a vietnami háború idejére esett, és a háborúellenes mozgalmak üzenete hatja át minden sorát. Irodalmi értékének megítélése vegyes volt: a hippik és a naivabb állatvédők rajongtak érte, az objektívebb kritikusok didaktikusnak, egysíkúnak, leegyszerűsítőnek ítélték.
Egy dologban azonban igaza volt Merle-nek: a delfineket valóban felhasználták hadicélra a hatvanas évektől kezdődően. Erről a könyv és a hozzá lazán kapcsolódó film, A delfin napja kapcsán szinte mindenki hallott. Amiről azonban sokkal kevesebben tudtak, az az, hogy a harci delfinek nem tűntek el a történelem süllyesztőjében sok más hidegháborús esztelenséggel együtt, hanem mind a mai napig szolgálatban állnak.
Ez akkor vált nyilvánvalóvá, amikor néhány héttel ezelőtt a Krím félsziget ukrán haditengerészeti bázisait elfoglaló orosz hadsereg Szevasztopolban tíz harci delfint is megszerzett. Az állatokat az ukránok épp le akarták szerelni, mert nem volt pénzük a program fenntartására, de ők már „átálltak” az oroszokhoz, akik nemhogy folytatnák kiképzésüket, hanem fejleszteni akarják az egységüket. Eddig fő feladatuk a haditengerészeti kikötők védelme volt oly módon, hogy felkutatják az ellenség által telepített aknákat, és a támadó búvárokkal is felveszik a harcot az orrukra erősített szurony és lőfegyver segítségével. Ez utóbbit sokan hihetetlennek tartják, ettől persze még igaz lehet…
A szevasztopoli delfinbázis több dolgozója örül a hatalomátvételnek, így ugyanis megtarthatják a munkájukat. Rögtön fel is ajánlottak az oroszoknak egy új készüléket, amely állításuk szerint képes a delfin tájékozódásra használt szonárjába visszaérkező visszhangokat számítógépes jelekké alakítani. Az orosz hadseregben korábban is „szolgáltak” delfinek, de ezek történetéről mindmáig a puszta létezésükön kívül szinte semmit sem lehet tudni.
Ha azt gondolnánk, hogy a hadi delfinek ötlete csak a volt Szovjetunió hadmérnökeinek agyából pattanhatott ki, és csak ők ragaszkodhatnak efféle badarsághoz évtizedeken keresztül, nagyot tévednénk. Az Egyesült Államok haditengerészete is működtet ugyanis hasonló programot: nemcsak palackorrú delfinek, hanem fehér delfinek és kaliforniai oroszlánfókák részvételével. Az idők során még nyolc cetfajt és öt fókafajt is kipróbáltak.
Sőt az amerikaiak kezdték el az egészet. Az amerikai delfinprogram az Állati elmék 1967-es megjelenésének idején már hét éve működött, még ha nem is beszélgettek a cetekkel. A tengerészet először azért kezdett tengeri emlősöket tartani, hogy a visszhangokkal történő navigációjukat kiismerve hatékonyabb szonárokkal tudják fölszerelni a tengeralattjárókat. A vizsgált delfineknek sok volt a szabad idejük, ezért hamarosan más célokra is hadrendbe állították őket. Ellátmányt vittek a hosszú ideig búvárharangokban dolgozó embereknek, átkutatták az aljzatot, ha elsüllyedt egy bomba vagy torpedó, a fejükre szerelt kamerákkal felderítést végeztek. Harci feladatokat is elláttak: ellenséges torpedók és búvárok ellen védték a bázisukul szolgáló San Diego kikötőjét.
A hidegháború idején igyekeztek titokban tartani a harci delfineket, de azok időről időre lelepleződtek. A vietnami háború alatt a híresztelések szerint delfinekkel védték a Cam Ranh város melletti tengeröblöt az úszva támadó ellenséges behatolókkal szemben. Bár a hadsereg sosem ismerte el, hogy lettek volna delfinek az öbölben, sokan meg vannak győződve arról, hogy voltak, és feladatuk nemcsak a felderítés volt, hanem a gyilkolás is. A haditengerészet tengeriemlős-programjának csúcspontja a nyolcvanas években jött el, amikor évi nyolcmillió dolláros költségvetéssel üzemelhettek, és száz palackorrú delfint tartottak (más delfinek és fókák mellett). Az első öbölháború volt az utolsó nagy bevetésük. A hadihajók mellett úsztak, és arra vigyáztak, hogy a békaemberek ne tudjanak bombát rakni az oldalukra.
Aztán véget ért a hidegháború, és a delfinek jó részét nyugdíjazták, a programot pedig többé-kevésbé nyilvánossá tették. Az állatvédők egyre hangosabban támadták a haditengerészetet. Először azért, mert kedves, békésnek gondolt állatokat használ a háborúskodáshoz, és esetenként a természetes élőhelyüknél jóval hidegebb északi vizekben is beveti őket. Majd azért is tiltakoztak, mert a leszerelés után a fölöslegessé vált delfineket, amelyek jó ideje az ember közelében éltek, és nem voltak kitéve annak, hogy önállóan életben maradjanak, egyszerűen szélnek akarták ereszteni.
Nem mindegyik állatot nyugdíjazták, a program – noha sokkal kisebb léptékben, mint harminc-negyven éve – mind a mai napig aktív. A tengerészeti delfinek puszta létét ma már nem tagadják, sőt – minthogy szinte mindenki szereti a tengeri emlősöket – felhasználják őket a haditengerészet pozitív képének erősítésében. Beteg gyerekeket fogadnak, akik együtt úszhatnak velük, és médiaeseményeket szerveznek, ahol bemutatják, hogy a delfinek milyen pótolhatatlan szolgálatot tesznek a civil katasztrófaelhárításnak és a vízi mentőknek. Az amerikai katonaság elismeri, hogy aknakeresésre, őrködésre és tárgyak felhozatalára képez delfineket, azt viszont tagadja, hogy támadásra, ölésre is. Éles katonai bevetésüket azonban természetesen továbbra is titokban tartják.
Pedig e küldetések nem is ritkák. Két éve Irán azzal fenyegetőzött, hogy lezárja a Perzsa- és az Ománi-öböl közötti Hormuzi-szorost, amelyen keresztül a világ kőolajtermelésének ötöde halad keresztül. Akkor is delfineket szállítottak a helyszínre az amerikaiak. A feladatuk a tengeri aknák felderítése volt; azt nem tudni, hogy akadt-e dolguk, vagy sem.
A harci emlősök azóta sem pihennek. Néhány napja az a – természetesen hevesen cáfolt – hír keltett szenzációt, hogy reagálva az ukrán delfinek orosz megszerzésére néhány hónapon belül az amerikaiak is hasonló egységeket telepítenek majd a Fekete-tengerre. A haditengerészet tengeriemlős-programjának egyik felelőse szivárogtatta ki, hogy húsz palackorrú delfin és tíz oroszlánfóka készül a krími partok közelébe, hogy ott hadgyakorlatot hajtsanak végre. A gyakorlat fő célja egy új műszer tesztelése, amely összezavarja az ellenséges szonárok működését. Emellett egy új „delfinpáncélt” is kipróbálnak, amelyet a tengeri emlősök első számú kutatóhelyének számító Hawaii Egyetem szakemberei fejlesztettek ki.
Az amerikai delfinek tehát főként ellenséges tenger alatti járművek (és állatok) elleni feladatokat gyakorolnak majd a Fekete-tengeren. Nem nehéz tehát e lépést oroszellenes műveletként értékelni. Mindkét félnek érdemes azonban vigyázni az állataira. A besorozott delfinek ugyanis hajlamosak dezertálni, ha a tengeren ellentétes nemű fajtársakkal találkoznak.

2014. május 24.