Egy genetikai vizsgálatokat végző magyar cég két évvel ezelőtt kiadott leletében azt írta egy magánszemélynek, hogy „a családfakutatás során a genetikai vizsgálat nem igazolta a roma és zsidó rokoni felmenőket, azok kizárhatók”. A lelet kapcsán a napokban robbant ki a botrány, elsősorban etikai okok miatt. Csakhogy a szakvélemény megállapításai számos szakértő szerint tudományos értelemben is minősíthetetlenek.
A családfakutatók kilencven százaléka a Family Tree DNA-t (a családfa-DNS-t) választja, hiszen nekünk van a legnagyobb, május 15-i adatok szerint 374 194 elemet számláló DNS-adatbázisunk – hirdeti büszkén az amerikai cég, amely az interneten kínál génteszteket. Ellentétben azokkal az ugyancsak gyakran kritizált vállalkozásokkal, amelyek a megbízók örökölhető betegségekre való genetikai hajlamát tesztelik, ők és konkurenseik arra vállalkoznak, hogy felmenőink etnikai hovatartozását és élőhelyüket állapítsák meg génjeinkből. A postán rendelhető mintavevő készlettel együtt a tesztek ára 159 dollárnál (36 ezer forintnál) kezdődik, de ha valaki igazán összetett vizsgálatot szeretne, ennek többszörösét is fizetheti. A cég honlapján grafikonokat, laboratóriumi eszközöket látni, minden a tudományosság látszatát erősíti. Kérdés azonban, valóban alkalmasak-e az elvégzett genetikai tesztek arra, hogy megválaszolják a megbízó kérdéseit, vagy a genetikai hókuszpókusz után csak ködös és bizonyíthatatlan válaszokat kap.
Angliában és az Egyesült Államokban nem számítanak újdonságnak ezek a tesztek, Magyarországon azonban eddig keveset lehetett hallani róluk. Ez most is így lenne, ha nem került volna nyilvánosságra a Benedek Tibor olimpiai bajnok vízilabdázó résztulajdonában álló Nagy Gén Diagnosztikai és Kutatási Kft. 2010-ben kiadott dokumentuma, amelyet nehéz másképpen értelmezni, mint valamiféle faji kérdésre adott válasznak, mármint hogy a kutatás alanyának – a híradások a Jobbik egyik tagjáról írnak – ereiben nem csörgedezik sem zsidó, sem pedig cigány vér.
De vajon alkalmas-e ilyen kimutatásra egy genetikai vizsgálat?
Első lépésként fontos különbséget tennünk a tudományos célú és az üzleti alapon működő humánpopuláció-genetikai vizsgálatok között, hiszen ezeknek – dacára az érdekelt cégek szólamainak – nincs sok közük egymáshoz.
– A klinikai genetikai vizsgálatokkal – amelyek a betegségekre való öröklött hajlam kimutatására szolgálnak – szemben a tudományos értékű népességgenetikai vizsgálatok sosem egyes embereket, hanem mindig sokaságot vizsgálnak. Az általánosan elfogadott kutatási szabályok szerint az az ember tekinthető egy népcsoport tagjának, akinek négy nagyszülője közül három helyben lakott. Az így szerzett mintát aztán anonimizálva használjuk föl – mondja Béres Judit humángenetikus, a Magyar Humángenetikai Társaság szakértője. – Az egyes emberek származása nem állapítható meg ezekből a genetikai adatokból, hiszen minden jellegzetesség előfordul mindegyik népcsoportnál. A különbség csupán az egyes jellegeket meghatározó génváltozatok gyakoriságában van.
A különböző népcsoportok számos genetikai jellegzetessége alapján kiszámítható a közöttük lévő úgynevezett genetikai távolság (leegyszerűsítve: annál közelebbi rokon két népcsoport, minél több helyen egyezik az átlagos genetikai állományuk). Béres Judit elmondta, hogy ő és munkatársai a magyarországi népcsoportok genetikai vizsgálatával megállapították például, hogy a jászok perzsa eredetűek, az Őrségben élők pedig a délszlávokkal mutatnak genetikai rokonságot. De ezeket az eredményeket nem lehet kiragadni a sokaságból, és egyes emberekre vonatkoztatni. Ha ezt tesszük, nagyon félrevezető eredményeket kaphatunk.
– Ha megvizsgálnánk például az ön genetikai távolságát egy maori, busman vagy bármilyen embertől, könnyen előfordulhatna, hogy a látszólagos távolság kisebb lenne, mintha velem hasonlítanák össze. Ez a hiba annál gyakoribb, minél kevesebb jellegzetességet vizsgálunk. Jól ismert példa erre a hibára annak a kimutatása, hogy a magyarok és a japánok rokonságban állnak egymással – figyelmeztet Béres Judit.
Az eltérő tájakon élő emberi populációk genetikai mintázata között tehát valóban vannak különbségek, de korántsem akkorák, hogy ezek alapján lehessen kizárni származási kapcsolatokat, különösen egyetlen embernél.
– Az eltérő földrajzi környezetben élő népcsoportok eltérő genetikai sokféleséget mutatnak. Viszont ha összehasonlítjuk például az Ausztráliában és Amerikában élő őslakosok génjeit, azt találjuk, hogy az összes eltérésnek csupán tíz százaléka származik az eltérő élőhelyből. A fennmaradó kilencven százalék a csoporton belüli sokféleségből adódik. Magyarul: kilencszer jobban különbözhetnek egymástól a népcsoportok tagjai, mint amennyire a népcsoport átlagos génmintázata különbözik egy másik populációétól – mondja Raskó István professor emeritus, a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpontja Genetikai Intézetének volt igazgatója. – Mindezek miatt a genetikai családfakutatás csak a közvetlen rokonság megállapítására használható. Vannak olyan bélyegek, amelyek egyes népcsoportokra inkább jellemzőek, mint másokra, de élnek alacsony, fekete hajú svédek és nem 0-s vércsoportú indiánok is. Tehát a jellemző genetikai tulajdonságok hiánya nem jelent semmit.
Raskó István felhívta a figyelmünket arra is, hogy az efféle genetikai vizsgálatok az érvényben lévő 2008. évi XXI. törvényt is sérthetik. A humángenetikai adatok védelméről szóló jogszabály III. fejezetének 13. paragrafusa ugyanis így fogalmaz: „Humángenetikai vizsgálat megelőzési, diagnosztikai, terápiás vagy rehabilitációs célból és kizárólag egészségügyi érdek alapján végezhető.” A származási viszonyok vizsgálata nem ilyen.
– Képtelenség, hogy néhány genetikai bélyeg alapján megállapítsák valakiről, hogy nincsenek zsidó vagy cigány ősei. Ilyen kijelentést még több százezer bélyeg vizsgálatával sem lehet tenni – folytatja Raskó István. – Ez minden genetikus számára szakmai nonszensz.
A humánpopuláció-genetikai vizsgálatok általában három csoportra oszthatók a vizsgált kromoszómák szerint. Ezeket tesztelik a tudományos kutatók és – állításuk szerint – a profitorientált vállalkozások is. Vizsgálhatják a testi kromoszómákat, a férfiak Y nemi kromoszómáját és a mitokondriumnak nevezett sejtszervecskékben lévő DNS-t is (ez utóbbiak csak anyai ágon öröklődnek, az Y-kromoszómák pedig csak apai ágon). A vizsgálatok során a kromoszómák azon ismert régióiban elhelyezkedő génváltozatokat határozzák meg, amelyeket korábbi kutatások eltérőnek találtak az egyes népcsoportok között. A teszt eredményeképpen bizonyos valószínűséggel meg lehet határozni a genetikai felmenők etnikumát. Pontosabban leginkább azt lehet meghatározni, hogy mely népcsoportok genetikai jellemzőit őrzi az illető örökítőanyagában. Hogy melyeket nem, azt gyakorlatilag lehetetlen. Márpedig a cég szakvéleménye éppen erről szólt.
Igaz, hogy az elszigetelten élő népcsoportok tagjai között szinte kizárólagosak a csoporton belüli házasságok és a gyermeknemzés. Így gyakran feldúsulnak körükben olyan öröklött betegségek, amelyek kevésbé jellemzőek másokra. Vannak az askenázi zsidókra, a cigányokra, a finnekre, az amishokra vagy a pima indiánokra jellemző betegségek. Vannak olyan, ezekre hajlamosító gének, amelyek régen szinte csak a népcsoport tagjaiban voltak megtalálhatók, így a gén megléte utalhat arra, hogy az illető felmenői között volt ilyen etnikumú személy. A gén hiánya azonban semmire nem bizonyíték, hiszen az adott népcsoporton belül sem rendelkezik mindenki a betegségre hajlamosító génnel.
A vizsgálati eredmény tudományos megalapozottságát firtató kérdéseinket a cégnek is föltettük, amelyekre írásban válaszolt Nagy Zsolt ügyvezető, genetikai szakértő. Sajnos azonban nem sokat tudtunk meg válaszaiból. A vizsgálat módszeréről szóló kérdésünkre ezt válaszolta: „A nemzetközi diagnosztikában használt DNS-markerek ismeretében lehet következtetéseket levonni valószínűségek alapján adott populációk tekintetében.” Megkérdeztük, hogy szerintük kizárható-e egy adott népcsoporthoz tartozás bizonyos genetikai markerek hiánya miatt (amit a szakértők egyértelműen cáfoltak). Erre nem válaszolt, csak hosszasan írt arról, hogy egyes vizsgálatok „különbséget találtak cseh, lengyel és három magyarországi populáció DNS-markereinek előfordulási valószínűsége között”. A továbbiakban leírta, hogy „a genetikai vizsgálat önmagában nem ad teljes és precíz képet a családfáról, itt csupán a valószínűség mértékéről beszélünk”.
Ezzel szemben a leletben szereplő „a családfakutatás során a genetikai vizsgálat nem igazolta a roma és zsidó rokoni felmenőket, azok kizárhatók” mondatban szó sincs valószínűségről, az nagyon is konkrét és egyféleképpen értelmezhető ítéletet mond.
2012. május 19.
