Az Oxfordi Egyetem régészei az interneten hívják segítségül a világ amatőr kódtörőit az egyik utolsó megfejtetlen ősi írás, a protoelámi értelmezéséhez. Bár ebből is látszik, hogy a mai tudósoknak elődeiknél sokkal több technikai eszköz áll rendelkezésükre, az írásfejtés még ma sem nélkülözheti a több évtizedes, kudarcokkal szegélyezett kutatómunkát és a több szem többet lát elvet.
A párizsi Louvre az ősi titkokat őrző, rejtjeles üzenetek kedvelt lelőhelye – legalábbis a kalandregényírók képzeletében. Most azonban a történelmi mese részben valóra válhat, hiszen a világ legrégebbi, eddig dekódolatlan írásrendszerét, a protoelámit őrző agyagtáblák legnagyobb gyűjteménye éppen a francia múzeumban található. Jacob Dahl, az Oxfordi Egyetem keleti tudományok tanszékének régésze már több mint tíz éve dolgozik ennek az írásnak a megfejtésén, de eddig csak részsikereket ért el. Most kollégáival olyan eszközt fejlesztettek ki, amellyel az eddigieknél sokkal részletesebb képet tudnak készíteni az agyagtáblákról.
A készülék leginkább egy kupola makettjére hasonlít, amelyet a táblára kell helyezni. A belső felületére hetvenhat vakut és több fényképezőgépet építettek, amelyek összehangolt működését számítógép irányítja. Segítségükkel elkészítik a táblák háromdimenziós virtuális modelljét, amelyet majd úgy lehet vizsgálni, mintha kedvünk szerint változtatnánk a megvilágítás irányát. Ezzel a kutatók reményei szerint az agyag felületének egyetlen, eddig esetleg figyelmen kívül hagyott rovátkája sem kerüli el a vizsgálók tekintetét.
Több más, rengeteg munkaórát követelő kutatási programhoz hasonlóan a protoelámi megfejtéséhez is a lelkes amatőrök segítségét fogják kérni. Amint befejeződik az agyagtáblák fényképezése, az elkészült térhatású fotókat feltöltik az internetre, és akkor mindenki kipróbálhatja magát a kódtörésben. Nem lesz egyszerű feladat, Jacob Dahl BBC-nek adott interjújából nyilvánvaló, hogy csak kényszerűségből engedik át a megfejtés esélyét másnak. Bár már ezerkétszáz különálló jelet megfejtett, tíz év kutatás után sem ismerik a legalapvetőbb szavak, például a tehén szimbólumait. Így összességében nem is tudják elolvasni a szövegeket. „Bevallom, eddig kifogott rajtam ez a probléma, ez egy ismeretlen, feltérképezetlen területe az emberi történelemnek” – mondta. De mi teszi a protoelámi írást ilyen nehezen megfejthetővé?
Legfőképpen az, hogy egy kihalt nép kihalt nyelvét örökítették meg általa, nagyon régen, történelmi léptékkel igen rövid ideig. A mai Irán délnyugati részén élt nép időszámításunk előtt 3200–2900 körül írt ily módon, a nedves agyagtáblákba karcolt szövegekből körülbelül ezer maradt meg mind a mai napig. Az sem segíti a régészeket, hogy a protoelámi szövegekben a többi ősi íráshoz képest szinte hemzsegnek a hibák. A tévesztések olyan gyakoriak, hogy megnehezítik az ismétlődő mintázatok felismerését a jelsorozatokban. A hibák oka az lehetett, hogy eltérően például az egyiptomi írnokok jól szervezett iskoláitól, semmi nyoma annak, hogy a protoelámi írást használó nép figyelmet fordított volna az írástudók képzésére. Nem találtak „ábécéskönyveket”, az írnokok gyakorlását szolgáló jelszótárakat. A taníttatás elhanyagolása a modern kori oktatáspolitika számára is figyelmeztető következményekkel járt: az írás minősége romlott, és alig háromszáz évvel születése után el is tűnt nyomtalanul.
A protoelámi írás tehát egyelőre még tartja magát, nem fedte fel titkait a régészek előtt. A legtöbb társa azonban már igen, ami kevésbé magányos zsenik, mintsem szorgalmas, a sorozatos kudarcokkal nem törődő kutatócsoportok munkáját dicséri. Bár a munka megkoronázása a megfejtett írás elolvasása, a legrejtélyesebbek mégis az első lépések: hogyan kezdenek neki egy ismeretlen írás megfejtéséhez?
– A különböző jelek száma már valószínűleg utal az írásrendszerre. A képírásoknál, ahol minden jel egy-egy fogalmat jelent, sok jelre van szükség, így ezres nagyságrendű a számuk. A szótagírások jelkészlete kétszáz körüli, míg a betűírásokhoz általában harminc jel szükséges – válaszolta kérdésünkre Tokai Gábor művészettörténész, régész, a Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa. – Ezután fel kell térképezni, hogy mely jelek ismétlődnek gyakran, van-e valamilyen mintázat az előfordulásukban. Ha találunk olyan jelcsoportokat, amelyek eleje vagy vége különbözik időről időre, akkor előtagra vagy ragra gyanakodhatunk.
De még mielőtt a jelek megfejtéséhez hozzáfoghatnának, a tudósoknak ennél alapvetőbb jellegzetességekről is meg kell bizonyosodniuk. Nem minden esetben egyértelmű például, hogy egy talált vésetsorozat egyáltalán írás-e, vagy csupán díszítő célzattal karcolták a sziklába.
– Amatőr kutatók gyakran beleesnek abba a hibába, hogy szabálytalan kőkarcolatokat írásnak tekintenek, holott nem is azok. A valós írások általában szabályosak. Sorokba rendezik a jeleket, a minták pedig egyszerűbbek, mint a pusztán díszítő szándékkal vésett figurák – tartja Tokai Gábor.
Alapvető fontosságú az írás irányának a megállapítása is. Ebben a kérdésben nem mindig árulkodó, hogy melyik oldalon esnek egybe a sorok kezdetei, hiszen gyakran a teljes rendelkezésre álló felületet kitöltötték jelekkel, és még a szóhatárokat sem jelölték. Emellett például a klasszikus görög feliratok esetében a sorvégi elválasztás esetleges volt, addig írtak, ameddig fért, majd a következő betűvel folytatták a következő sor elején.
Egy ismeretlen írás megfejtése nem ajánlható azoknak, akik gyors dicsőségre vágynak, és nehezen viselik a sorozatos kudarcokat. Szinte mindegyik dekódolási próbálkozás története hosszú, eredménytelennek tűnő kutatással kezdődik, és az sem biztos, hogy a vége különbözik ettől.
– Gyakran előfordul, hogy az írás megfejtésével próbálkozó kutató látszólag hosszú ideig nem jut semmire, de eközben gyűjti magába az információt. Aztán egyszer csak varázsütésre rájön a dolog nyitjára, összeáll benne a kép, és azután már villámgyorsan feltárul előtte az egész rendszer – magyarázza Tokai Gábor. – Mára elég kevés megfejtetlen ősi írás maradt. Ezek jellemzően olyan nyelveken íródtak, erre példa a protoelámi írás is, amelyeknek nem maradt fenn egyetlen rokonuk sem, így nincs mihez viszonyítani őket.
– Nem tudjuk, milyen nyelven írtak, így azt sem, hogy mi volt annak a nyelvnek a logikája. Még az egyiptomi hieroglifák és a lineáris B is nagyon megdolgoztatta a kutatókat, pedig ott végső soron ismert volt a nyelv (pontosabban annak egy későbbi változata). Az kellett, hogy a kutatók rájöjjenek, a kopt segít a hieroglifákban és a görög a lineáris B-ben – teszi hozzá Láng Benedek, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem filozófia és tudománytörténet tanszékének docense, aki A rohonci kód című könyvében (Jaffa Kiadó, 2011) írta meg a Rohonci kódex megfejtésére tett kísérletek történetét. – A protoelámihoz hasonló helyzetben, amikor semmi nem ismert, a kódfejtés tipikus esetével állunk szemben, azaz arra kell rájönni, hogy egy teljes jelsorozat milyen tárgy, fogalom vagy személy helyett áll. Ez pedig nagyon lassú, sokgenerációs és körkörös folyamat, amikor a kultúra nyomait feltárva fokozatosan fejtik az írást (persze csak akkor, ha elég sok emlék van), és közben vizsgálják, hogyan viselkednek a jelsorozatok.
A lineáris B írás megfejtése egyike a leghíresebb sikeres vállalkozásoknak. A jelsorozatokat megőrző agyagtáblákat Arthur Evans régész fedezte fel a krétai knósszoszi palotában. A táblákat két eltérő időszakra datálták, és két, egymástól eltérő írásrendszer nyomait viselték. A régebbit lineáris A-nak nevezték el, és mindmáig nem tudták megfejteni, az újabbat pedig lineáris B-nek. Evans a következő évtizedeket ennek a megfejtésével töltötte, eredménytelenül. A megfejtéshez, kissé cáfolva a kódtörő géniuszok másodlagos szerepéről szóló állításokat, egy nyelvzseni kellett. Michael Ventris tehetségére már gyerekkorában fény derült, amikor Svájcban járt iskolába, és pillanatok alatt megtanult németül és franciául (németül a Németországban és a Svájcban beszélt dialektusban is). Szinte hetek alatt sajátított el újabb és újabb nyelveket, összesen legalább egy tucatot.
Ventris tizennégy évesen hallgatta meg Evans egy előadását a lineáris B-ről, és ezzel el is dőlt élete célja. Először azt gondolta, hogy etruszk nyelven íródtak a szövegek, de amikor a görög szárazföldön is találtak táblákat, a görög ősi változatára terelődött a gyanúja. Mint kiderült, a lineáris B olyan szótagírás, amelyet a mükénéi görög civilizáció használt az időszámításunk előtti XV. századtól kezdődően.
Bár a magyar történelem nem bővelkedik megfejtetlen írásrendszerekben, nekünk is van olyan írásos emlékünk, amely mindeddig ellenállt a kutatók próbálkozásainak. Az úgynevezett Rohonci kódex eredete ismeretlen, a jelenleg Burgenlandban található Rohoncról került a Magyar Tudományos Akadémiára a XIX. század harmincas éveiben. Azóta sokan próbálták megfejteni, mindhiába. Ismeretlen nyelven, ismeretlen betűkkel írták. Bár a tartalma vélhetően bibliai tárgyú, rengeteg a megválaszolatlan kérdés.
– A rohonci titkosírás esetében éppen az volt a kérdés, hogy mivel állunk szemben. Más a feladat, ha egy ismert nyelv alapján készült titkosírással, ha egy szótagnyelvvel vagy ha egy kódnyelvvel állunk szemben. Az első esetben az egyes karakterek betűértékére kell rájönnünk, illetve arra, milyen nyelvről van szó. A szótagnyelv esetében az egyes szótagokat kell egymáshoz viszonyítanunk, hogy kiderüljön, melyik mi helyett áll, de itt is mielőbb rá kell jönnünk a nyelvre – ad példát a feladat összetettségére Láng Benedek. – Ha viszont kódnyelvvel állunk szemben, átmenetileg fel kell adnunk, hogy a jelek referenciáját keressük. Ilyenkor a jelsorozatok (a „szavak”) jelentését kell kitalálnunk. Ebben a képek, a jelek viselkedése, illetve sok-sok találgatás és a folyamatos ellenőrzés lehet segítségünkre. Éppen ez az utóbbi az, amit Tokai Gábor és Király Levente Zoltán, a kódex kutatói olyan jól csináltak, és most úgy tűnik, a Rohonci kódex egy kódnyelvet mutat be, egy mesterségesnyelv-tervezet írásmódját tartalmazza.
2012. december 22.
