Az utóbbi hetekben is rendre felbukkantak a lefülelt élelmiszer-hamisításokról szóló hírek. Az ünnepi vacsorára készülődőknek a legnagyobb publicitást kapott eseteket szedtük össze, illetve néhány tippet arra, miként lehet a csalásokat kiszúrni.
A leggyakrabban előforduló eset a tej és termékeinek hamisítása. Otthon a háztartásban is igen könnyen meggyőződhetünk arról, vajon a vásárolt tej tiszta-e, avagy vízzel hígított, avagy idegen anyaggal sűrített. A tiszta, hamisítatlan tejbe, ha egy kötőtűt dugunk bele, s lassan kiemeljük, egy kerek csepp függ rajta.
Az bizonyos, hogy a hamisítók ma a kémia tudományt is igénybe veszik, s ha a tej például túl kövér, több a zsírtartalma, mint a törvény által előírt minimum, a tejet lefölözik. És bár tiszta a tej, de gyengébb minőség, ez ellen a kötőtűpróba nem segít. A tej egyik termékének, a vajnak a hamisítása is száz- meg százféle” – olvasható a www.huszadikszazad.hu-n a Tolnai Világlapja 1913-ban megjelent cikke az élelmiszer-hamisításról.
Látható tehát, hogy ez a probléma korántsem új keletű, vélhetően azóta fennáll, mióta az ember a megtermelt élelem feleslegével kereskedni kezdett. Mégis úgy érezzük sokszor, hogy az utóbbi években elszaporodtak a vérlázítóan pimasz esetek – a sajtóban mindenképpen. De mi a helyzet a valóságban?
– Az élelmiszer-hamisítási esetek száma, de a felderítésük hatékonysága is növekedhetett az utóbbi időben, ezért joggal tűnnek ezek gyakoribbnak az emberek számára. Emellett a vásárlók tudatosabbak manapság, mint régebben, hamarabb értesítik a visszaélésekről a hatóságot – nyilatkozta lapunknak Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elnöke. – Bizonyos esetekben az sem egyértelmű, hogy a hamisítás szándékosság vagy csak figyelmetlenség következménye. Például több kereskedő nem tudja, hogy csak a kakaóvajból készült termék nevezhető csokoládénak.
Sokféleképpen lehet hamisítani az élelmiszereket. E szabálytalanságok egy része csak anyagilag károsítja meg a vásárlókat, hiszen csalással gyenge minőségű termék megvételére veszik rá őket. Más részük viszont a vevők és családjuk egészségét is veszélybe sodorja, mivel a hamisított élelem sok esetben mérgező. Az ünnepi ebédekre, vacsorákra készülő olvasóinknak szeretnénk segíteni a leggyakoribb hamisítási módszerek összegyűjtésével.
Húsátfestés
Bár évtizedek óta elő-előfordul, hogy a csirkehúst kurkumával vagy más színezőanyaggal sárgára festik, hogy az tanyasinak látszódjon, a Nébih szakemberei számára is újdonságként hatott az egyik legutóbbi elhíresült eset, amikor disznóhúst ételfestékkel pirosabbra színeztek, hogy azt jóval drágább marhabélszínként értékesíthessék. A hamisított hús egy részét exportálták (például Svédországba), a többit pedig itthon adták el.
Sajnos a hamisítványok ránézésre igen jól sikerültek, így nagy biztonsággal csak tapintással, főzés-sütés után azonosíthatók. A Nébih Facebook-oldalán közzétett kvíz eredményei szerint csak a válaszadók harmada-fele tudta megmondani, melyik minta a hamis. Ezeket a húsokat megsütve azt tapasztaljuk, hogy több levet engednek, és a lé állaga viszkózusabb, mint az igazi steaké. Ha felszeleteljük a megsütött húst, az igazi marha szép piros, a színezett sertés viszont halványabb. A festett disznóhús egyébként önmagában nem mérgező, ám ha marhaként kezelik, veszélyes lehet: jól át kell sütni, nem szabad „angolosan” fogyasztani.
Átcímkézés
Minthogy az élelmiszerek címkéin kötelezően fel kell tüntetni a termék szavatossági idejének lejártát, ez nagyban megnehezítheti a megromlott élelmiszerek értékesítését. A zavaró feliratokat a kereskedők egy része új címke felragasztásával orvosolja, amelyen természetesen már egy jóval későbbi dátum szerepel. Noha ez a hamisítási módszer gyakorlatilag mindenféle megromlott élelmiszer álcázására használható, az egyik új eset itt is húsfélékhez kapcsolódik. A minap egy budapesti, Soroksári úti hentesüzemben tartott ellenőrzés során találtak összesen majdnem másfél tonnányi igazolatlan eredetű csirkehúst, amelynek feldolgozására nem volt engedélyük, és az áru szavatossági ideje is lejárt. Vélhetően ezzel az üzem működtetői is tisztában lehettek, mert az ugyancsak lefoglalt rengeteg felragasztásra váró címkén hamis lejárati dátumot és hamis eredetet tüntettek fel.
E hamisítás lefülelésénél a fogyasztó igazából csak érzékszerveire hagyatkozhat.
Borpancsolás
Gondolhatnánk, hogy a rossz emlékű „tablettás” korszak már lezárult, pedig Bács-Kiskun megyében a múlt héten foglaltak le 7800 liternyi hamisított bort, amelynél a tényleges alkoholtartalom nyolcvan százaléka nem szőlőből készült. Bár egyes esetekben a hamisítvány „érzékszervi vizsgálattal” nem különböztethető meg az igazitól, ebben az esetben nem ez volt a helyzet, hiszen a lé színe, szaga sem hasonlított a valódi borhoz.
Talán kijelenthetjük, hogy a bor hamisításának van a legrégebbre visszanyúló, dokumentált története. Már az időszámításunk előtti XIX. században élt babiloni király, Hammurápi törvényeiben is szerepel a bor- és a sörhamisítást tiltó passzus. Az ókori görög és római civilizációban is mindennapos gyakorlat volt a bor „pancsolása”, a gyenge minőségű italokat „tengervízzel, sóval, mustpárlattal, kátránnyal, mésszel, márványporral, gyantával” tették ihatóbbá (vagy inkább mérgezővé), olvasható a www.bor-neked.hu weboldalon.
Hazánkban a XIX. század végére vált szinte tarthatatlanná a helyzet, egy 1886-ban született beszámoló szerint „Budapesten a vendéglőkben bárki meggyőződhetik, hogy a természetes tiszta bort rendesen nem szolgálnak fel”. Ezután hozták meg az akkoriban igen szigorúnak és korszerűnek számító magyar bortörvényeket. Minthogy a bort általában lezárt üvegben árulják (kóstolásra, szaglásra nincs módunk), akkor járunk el a legmegfontoltabban, ha csak ismert, megbízható gyártó termékét vásároljuk, hasonló kvalitású kereskedőtől.
Édes hamisság
Alig egy hét alatt 250 tonna dokumentálatlan eredetű kristálycukrot foglaltak le Nagykátán, Ácson és Akasztón. Bár az egyelőre nem bizonyított, hogy az illegálisan működő üzemek által csomagolt cukor pontosan mit tartalmaz, és káros-e az egészségre, hatósági engedélyek híján ez nem zárható ki. A cukor a hamisítási történetek egyik leggyakoribb szereplője, bár általában nem magát a cukrot hamisítják, hanem hozzáadott cukorral csökkentik az értékesebb édes termékek előállítási költségeit. A mézet például gyakran hamisítják nagy gyümölcscukor-tartalmú kukoricasziruppal, sőt akár igazi méz hozzáadása nélkül, cukoroldatból, színezőanyagok és aromák hozzáadásával műmézet állítanak elő. Más esetekben még ezek beszerzési költségeit sem vállalják, és pusztán felvizezik a mézet. Ilyenkor még lezárt csomagolásban is könnyű felismerni a hamisítványt, mert hígabb, így a légbuborékok gyorsabban emelkednek a fejére állított üvegben.
Jól tejelő csalás
A tejet, ahogy sok más folyékony élelmiszert, legegyszerűbb a szinte ingyen rendelkezésre álló vízzel hígítani. Bár sokan gyanakodnak a túl olcsó tejet ízlelve, hogy nincs rendben vele valami, laboratóriumi vizsgálat nélkül bizonyíthatatlan a megengedettnél nagyobb és főképpen a hozzáadott víztartalom. A laboratóriumi analízis során a fehérjetartalmat is vizsgálják, így a csalók igyekeznek magasabbnak láttatni a vizezett tej fehérjetartalmát a valóságosnál. Erre a célra Kínában az utóbbi öt évben újra és újra felbukkan az a módszer, hogy az egyértelműen és köztudottan mérgező, a műanyag- és a műtrágyagyártás során használt vegyi anyagot, melamint kevernek a hamisított tejkészítményekhez. (A melamin a tesztek során a fehérjékhez hasonló eredményt ad.) Eddig több százezren betegedtek meg a hamisítás miatt, és legalább hat csecsemő meg is halt. Az importált kínai tejportól érthető módon tartó országok igyekeznek olyan laboratóriumi vizsgálati módszereket kifejleszteni, amelyek segítségével egyértelműen megállapítható a tej eredete.
Új-zélandi kutatók például felfedezték, hogy az országban hulló eső a benne lévő izotópok koncentrációja alapján megkülönböztethető a világ más tájain eső csapadékoktól. Az izotópok a legelők füvéről bekerülnek a tehenekbe, majd a tejbe, így igazolható, hogy az új-zélandi eredetű-e.
Mínium
Bár e vörös színű, ólomtartalmú ásványt lenolajkencével keverve már az ókorban is használták rozsdagátló alapozófestékként, a magyarok többsége csak 1994-ben ismerte meg a nevét. Akkor rengeteg (önmagában nem eléggé) piros paprika jelent meg a piacon, amelynek színét a piros míniummal javították (amelyben, ha az ólom nem volna elég, még az oldószer is mérgező volt). Az utólagos értékelések szerint a hamisított fűszerpaprikától összesen százhuszonegyen lettek roszszul, többek állapota igen súlyos volt. Az elkövetők ellen 171 eljárást indítottak.
A legnagyobb károkat a tisztességes paprikatermelés szenvedte el, hiszen – érthető óvatosságból – az emberek mindenféle pirospaprikától tartottak. A vásárlói bizalom elvesztése miatt megrokkant magyar ágazat helyét külföldi gyártók próbálták átvenni a piacon, ezért a paprikát időlegesen jövedéki termékké kellett nyilvánítani.
2012. december 15.
