Kiemelt bejegyzés

Többé nem frissülő blog

Ez a blog többé nem frissül. Az új cikkek új helyen, a molnarcsaba.wordpress.com címen érhetők el.

2015. július 9.

Kimutathatatlan az új doppingszer

Szocsiban szinte kora nyári az időjárás, esetenként a húsz Celsius-fokot is eléri a hőmérsékletet. Ez – aggódnak sokan – könynyen komolytalanná teheti a téli olimpia versenyszámait. Van azonban egy másik jelenség is, egy új, az ellenőrök tesztjein átsikló teljesítménynövelő szer, ami ugyancsak veszélyezteti a küzdelmek igazságosságát. Hogy hányan használják már most is, arra legkorábban évek múltán kaphatunk választ.



Éjjel tíz óra 55 perckor kopogtattak az osztrák alpesisíző Elisabeth Görgl szobájának ajtaján Szocsiban. Doppingellenőrök voltak, akik mintát akartak venni a másnapi versenyen aranyesélyesként induló sportolótól. Az osztrákok tiltakoztak az eljárás miatt a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál (a NOB-nál), mondván, a végső felkészülés megzavarásával az ellenőrök beavatkoznak a verseny kimenetelébe. A NOB elutasította a panaszt, minthogy az ellenőrzés szabályszerű volt. A doppingellenőrök ugyanis helyi idő szerint 6 és 23 óra között bármikor megjelenhetnek. Az osztrák sízőket egyébként is gyanúsítottként kezelik, amióta a 2006-os torinói olimpián gyógyszer-hatóanyagokat és fecskendőket találtak a szállásukon, egyik edzőjük pedig a razzia után krimibe illő módon menekült el Olaszországból.
A nagy sportesemények mindig a doppingolásra irányítják a figyelmet, de most egy új szer felbukkanása is borzolja a kedélyeket. A német WDR televíziócsatorna (az ARD köztelevízió-hálózat nyugat-németországi tartományi csatornája) riporterei sportvezetőknek kiadva magukat találkozót szerveztek az Orosz Tudományos Akadémia egyik kutatójával Moszkvában. A kutató, potenciális vásárlókat látva a riporterekben, egy olyan izomnövelő készítményből adott nekik mintát, amelyről azt állította, orosz biokémikusok fejlesztették ki, és most tesztelik állatokon. A szer kétszer gyorsabban növeli az izomtömeget, mint az eddig elterjedt hatóanyagok, viszont annyira új, hogy a jelenleg használatos analitikai módszerekkel kimutathatatlan. Magyarul: ez most a tökéletes dopping.
A kapott termékminta egy milligramm tömegű volt. Egy sportoló megfelelő „felkészítéséhez” az orosz kémikus szerint százszor ennyi anyagra lenne szükség, amely százezer eurót kóstál. Az újságírók, akik a téli olimpia megnyitója elé időzítették a riport bemutatását, a kölni Német Sporttudományi Egyetemen bevizsgáltatták a kapott mintát, és az eredmények az eladók állításait igazolták. A Science magazin tudósítása szerint a mintában az úgynevezett mechanikus növekedési faktor (MGF) egyik változata volt.
Az MGF egy olyan hormonhatású vegyület mesterséges variánsa, amely intenzív izommunka hatására keletkezik az izomsejtekben. Hatására nő az izom tápanyagfelvétele, felgyorsul a munka közben megsérült izomsejtek javítása, és az izomőssejtek intenzív osztódásba kezdenek, növelve az izom tömegét.
Az MGF-et felfedező angol Geoffrey Goldspink biokémikus azonnal látta a vegyület legfőbb jövőbeli alkalmazási területét. Mint 2005-ös szakcikkében írja, „az MGF elsőrendű jelölt lehet a sportteljesítmény géndopping útján történő növelésére”.
A csalás bizonyítását segítheti a jövőben, hogy az MGF valószínűleg természetes módon nem termelődik az emberi sejtekben, így ha valakiben találnak, az kívülről származik. A doppingellenes módszereken dolgozó vegyészek szerint viszont azért kimutathatatlan az új anyag, mert kémiai tulajdonságai jelentősen különböznek az eddig ismert, és a versenyzőktől vett mintákban keresett anyagokétól. Ez csak ideig-óráig lesz így, hiszen most, hogy ismertté vált létezése, hamarosan a doppingtesztek célpontjává válik. Ezért fontos, hogy a levett vizelet- és vérmintákat hoszszú évtizedekre megőrizzék, így ugyanis lehetővé válik a korábban kimutathatatlan csalás felismerése.
A szocsi játékok ideje alatt eddig nem bukott le egyetlen doppingoló versenyző sem. Az oroszoknak azonban nagy presztízsveszteséget jelentett, hogy alig néhány nappal az olimpia előtt hozták nyilvánosságra, hogy két orosz (és mellettük egy litván) biatlonistát is doppingoláson kaptak. Egyikük, Jekatyerina Jurjeva már visszaesőnek számít, hiszen öt évvel ezelőtt már illegális szert találtak nála, és el is tiltották. Vélhetőleg jobban fáj a házigazdáknak Irina Sztarih lebukása, aki legutóbb megnyerte az Európa-bajnokságot, és most is éremesélyesként indult volna.

2014. február 20.