Az atombombát lehet szeretni vagy nem szeretni, de mindenképpen büszkének kell lennünk a kifejlesztésében részt vevő magyarok teljesítményére – e közhellyel kezdődik a Manhattan-tervről szóló, Magyarországon megjelenő szinte minden könyv, újságcikk. Pedig dehogy. Az atombombát nem lehet szeretni, hiszen a legszörnyűbb találmány, amelyet az emberiség valaha is megvalósított. Emberek tíz-, százezreinek halálát okozta az a kettő, amelyet bevetettek. Ha a többit is ledobják, biztosan kihaltunk volna mind egy szálig.
Amire a fent idézett – nagy jóindulattal – legalábbis szerencsétlen felütés utalni próbált, az az, hogy az amerikai atombomba kifejlesztését nem lehet a szereplők rendelkezésére álló aktuális ismeretek kontextusa nélkül értelmezni. Hitlerről tudott volt, hogy nagyon szeretne ő is atombombát. Sztálinról kevesen gondolhatták azt, hogy előbb-utóbb nem tetszik majd meg neki is az ötlet. Így az amerikai atombomba létrehozói valóban – az előttük álló gyászos jövő fenyegetéseit ellensúlyozandó – a legkisebb rosszat választották.
Ennek megértésében segít a legtöbbet a sokszorosan díjazott Richard Rhodes amerikai történész-író Az atombomba története című könyve. A kötet, amely az atombombáról szóló tényirodalom alapművének tekinthető, korántsem új. A történetben fontos szerepet játszó magyarok ismeretében az a furcsa, hogy az 1986-os amerikai kiadás után csak 27 évvel jelent meg a könyv Magyarországon. Mert mi, magyarok valóban jelentős szerepet játszottunk a világ (eddigi) legpusztítóbb fegyverének létrejöttében. Ez a szerep vélhetően minden más magyar vonatkozású történésnél nagyobb hatást gyakorolt a világtörténelemre. Tevékeny részesei – Szilárd, Teller, Wigner, Neumann és a többi fizikus-matematikus zseni – pedig a kor leghíresebb magyar emberei lettek (azután, hogy feloldották a Manhattan-tervet övező végletes titkolózást).
Az atombombák ledobását követően, amikor legtöbbjük tevékeny szerepe az atomkorszak megnyitásában már véget ért, néhányuk átértékelte saját tetteit, mások nem. Szilárd Leó a Hirosimára ledobott bomba hírére azonnal tollat ragadott (szó szerint azonnal, ott, ahol volt, egy chicagói írószerboltban), és elkeseredett levelet írt, amelyben a történelem egyik legnagyobb baklövésének nevezte a bevetést. Teller Ede ezzel szemben a bomba felhasználása mellett érvelt alig néhány héttel a tényleges ledobás előtt is. Nem zárható ki, hogy érvei jelentős szerepet játszottak Truman elnök döntésében. Gondolatai nem mentesek az önmarcangolástól, azonban inkább tudóstársai hirtelen támadt erkölcsi aggályait bírálja: „Nem remélem, hogy megnyugtathatom a lelkiismeretemet. Amin dolgozunk, az olyan rettenetes, hogy semmiféle tiltakozás vagy politikai piszmogás nem menthet meg bennünket a kárhozattól…”
Rhodes könyve monumentális mű – fizikai értelemben is, hiszen függelékek nélkül is több mint nyolcszáz oldal hosszú. A teljességre törekszik, a szerző célja egyértelműen egyfajta lexikális forrás létrehozása volt, amely eligazítást nyújt mindazoknak, akikben az amerikai atombomba (és ennek folyományaként a huszadik század második felének) története kapcsán kérdések vetődnek föl.
(Richard Rhodes: Az atombomba története. Park Kiadó, Budapest, 2013. Ára: 6900 forint)
2013. július 20.
