Virtuális végrendelet – a sajtókommentárok így jellemzik a Google új szolgáltatását, amelynek segítségével rendelkezhetünk arról, hogy bizonyos idő elteltével ki kapjon hozzáférést fiókunkhoz. Az elsőre talán morbidnak tűnő kezdeményezés az elhunytak digitális adatainak rendezetlen sorsára hívja fel a figyelmet. E tény pedig sok más esetben nemcsak az elhunytak kegyeleti jogait sértheti, de lehetetlen helyzetbe hozhatja az irodalom- és a történettudományt is.
A digitális hagyatékok sorsának rendezetlen volta első látásra csak a művészeket, tudósokat érinti. Pedig gyakorlatilag mindenki, aki valaha használt olyan internetes szolgáltatást, ahol regisztrálnia kellett, rendelkezik elektronikusan rögzített archívummal. Ez az adathalmaz pedig idővel – halála esetén – hagyatékká válik. Értelemszerűen ekkor már nem tudunk rendelkezni a sorsunkról, de ha eltitkoltuk jelszavainkat családtagjaink elől, akkor hozzátartozóink sem tudnak helyettünk belépni és helyettünk cselekedni.
Senki sem ismeri pontosan az internetes közösségi oldalakon, fényképmegosztó lapokon, chatszobákban regisztrált holt lelkek számát, de az biztos, hogy rengetegen vannak. És egyre többen.
A Facebook felhasználói száma meghaladja az egymilliárd embert, közülük minden bizonnyal ezrek halnak meg naponta a való világban, az interneten azonban – akaratuknak megfelelően vagy annak ellenére – életben maradnak vagy maradhatnak a végtelenségig.
A nemzetközi sajtóban rengeteg – általában a gyászt csak fokozó tehetetlenség miatt érzett keserűséget kiváltó – történettel találkozni, amely egy-egy család internetes cégekkel folytatott szélmalomharcáról szól. A The Wall Street Journal riportja szerint egy tizenhat évesen meghalt kanadai lány családja hiába tett meg mindent, hogy lányuk digitális emlékeit magáénak tudhassa, csak falakba ütköztek. A lány belépési azonosítóit gyakorlatilag egyik szolgáltató sem volt hajlandó kiadni a családnak, és amikor azok mégis be tudtak lépni (jogi értelemben ezzel akár bűncselekményt is elkövetve), sokszor végleg kizárták őket a szolgáltatásból. Pedig ők épp működtetni akarták tovább a fiókokat, hogy életben tartsák lányuk emlékét.
A hozzáférés megkönnyítése érdekében egy nebraskai szenátor törvényjavaslatot nyújtott be, amely szerint a végakarat végrehajtója automatikusan hozzájutna az internetes jelszavakhoz, felhasználónevekhez, írja a New Scientist. A törvényjavaslat elfogadását azonban határozatlan időre elhalasztották. A rendezetlen helyzet sokszor a szeretett személy újbóli „elvesztését” hozhatja, és épp beforrni kezdő sebeket tép föl újból. A The New York Times számol be egy Facebook-felhasználóról, aki összeomlott, amikor az oldal azt ajánlotta neki, hogy lépjen újra kapcsolatba egy régi barátjával, aki még az esküvőjén is zongorázott. A barát néhány hónappal korábban hunyt el.
Az interneten tárolt képeink, írásaink, emlékeink halálunk utáni sorsa akkor került újra a figyelem középpontjába, amikor nemrégiben a Google bejelentette egy újabb, az inaktív fiók kezelője névre keresztelt szolgáltatását. Noha a funkció leírásában szemérmesen hallgatnak a felhasználó haláláról, mindenki számára egyértelmű, hogy ez valamiféle online végrendeletként működhet. A fiók tulajdonosa beállíthatja, hogy mi történjék adataival, jelszavával, ha a meghatározott időn keresztül nem lép be fiókjába. A funkció kétségtelenül megoldást jelenthet azok hozzátartozói számára, akik veszik a fáradságot, és beállítják, de így is sokan maradnak, akik nem férnek hozzá az elhunyt leveleihez, bejegyzéseihez.
Korábban az elhunyt hozzátartozó levelezése, feljegyzései – hacsak az illető még életében nem semmisítette meg ezeket a dokumentumokat – a hozzátartozókra szálltak. Sokszor a leszármazottak számára értékes és érdekes adalékokkal gazdagítva a család történetét. Ám ma már levelezésünk egyre inkább sokaknál kizárólag digitális formában marad fenn. Az eltávozottak számítógépéhez még csak-csak hozzáférnek a hozzátartozók (mint azt később látni fogjuk, irodalmi hagyatékok szempontjából ez is problémás lehet), de a digitális „felhőben”, például a Google vagy a Facebook szerverein lévő anyagokhoz nagyon nehéz hozzáférniük.
Megkérdeztük a jelentős szolgáltatókat, hogy mit lehet ilyenkor tenni.
*
A Google arról tájékoztatta lapunkat, hogy „a Google számára a felhasználóinak, adataiknak védelme és biztonsága elsődleges kérdés. Abban az esetben is a felhasználókat és biztonságukat helyezzük előtérbe, amikor gyászoló családjuktól érkezik egy kérés szerettük személyes adataira vonatkozóan.” A cég honlapján olvashatók szerint „ritka esetekben módunkban áll átadni a szóban forgó fiók tartalmát az elhunyt felhasználó törvényes képviselőjének”, bár „a fióktartalom átvételének kérelmezése hosszadalmas folyamat”.
Ennek kérvényezéséről a tinyurl.com/elhunyt-google címen tájékozódhatunk részletesen. Arról a cég személyiségi jogi kötelmekre hivatkozva nem adott információt, hogy hány esetben juttattak el kérést Magyarországról, és ezekben az ügyekben milyen döntések születtek. Mindezt a procedúrát lehet tehát kiküszöbölni az új funkció beállításával, ami automatikusan hozzáférést biztosít szeretteink számára.
A magyar Iwiw közösségi oldal működtetőjeként az Origo Zrt. termékmenedzsere, Tamás Péter kérdéseinkre válaszolva arról tájékoztatott, hogy „elhunyt felhasználók adatlapját egy közeli hozzátartozó töröltetheti a megfelelő dokumentumok (az eljáró személy személyi igazolványa és az elhunyt halotti anyakönyvi kivonata) bemutatásával. A regisztrációt csak törölni tudjuk, hozzáférést biztosítani sajnos nem áll módunkban. Heti egy-két ilyen eset fordul elő folyamatosan. Amennyiben az eljáráshoz szükséges dokumentumok hiánytalanok, és az adatokat egyeztetni tudjuk, a törlési kérelmek eredményesen zárulnak.” (Ilyen ügyben a delete@iwiw.hu e-mail címen lehet kapcsolatba lépni az oldal üzemeltetőivel.)
A Facebookkal nehéz lesz
A Facebook nem válaszolt megkeresésünkre. Az a híradásokból azonban tudható, hogy a legnagyobb közösségi oldalon a halotti anyakönyvi kivonat hiteles angol fordítása birtokában kérvényezhetjük az elhunyt profiloldalának úgynevezett emlékoldallá alakítását, amely így elérhető marad, de módosításokat már nem lehet rajta végezni. (És a privát levelezéshez sem lehet hozzáférni.) Sok hozzátartozó kifejezetten igényli ezt a szolgáltatást (amelyet a tinyurl.com/elhunyt-facebook oldalon lehet igényelni), hiszen az oldalt időről időre felkeresve emlékezhetnek szeretteikre.
Látható, hogy a különböző szolgáltatók igen sokféle módon viszonyulnak az elhunytak által náluk tárolt adatok örökölhetőségéhez. Mindez azért lehetséges, mert a probléma viszonylag új, és a törvényhozók a világ nagy részén még nem reagáltak rá a megfelelő törvények módosításával. Kérdés azonban, hogy nem vonatkoztatható-e a hatályos örökösödési jog az efféle virtuális „javakra” is.
– Az interneten létrehozott tartalmak nem tekinthetők tulajdonnak, így örökölni sem lehet őket, viszont hagyatéki intézkedésként lehet rendelkezni róluk. Tehát például a végrendeletbe bele lehet írni a jelszavakat, amelyeket a végrendeletet végrehajtó ügyvéd halál esetén eljuttat a megjelölt személyeknek – nyilatkozta lapunknak Ormós Zoltán internetes ügyekkel foglalkozó jogász. – Azért is érdemes mindezt a végrendeletben rögzíteni, mert egyelőre korántsem tisztázott, hogy például a Google most bejelentett szolgáltatásának végrehajtását megtámadhatják-e a belőle kizárt örökösök a bíróságon. Emellett a végrendeletben sokkal pontosabban meg lehet jelölni, hogy ki és mihez férhessen hozzá, lehet például utasítani az ügyvédet arra, hogy a jelszavak átadása előtt törölje a kényes tartalmakat a fiókból.
Bár e tanács talán sokunk számára még fölösleges jogászkodásnak tűnhet, az ügyvéd saját praxisában már sokszor szembesült a szükségességével.
– Számos esetben fordultak hozzánk elhunytak hozzátartozói azzal, hogy érjük el a Facebooknál vagy a Google-nél, hogy átadják az elhunyt fiókjának tartalmát, vagy töröljék azt. Míg a Google-nél, minthogy van magyarországi kirendeltsége, általában sikeres a kérvényünk (ahogy az összes magyar szolgáltatónál is), a Facebookkal már sokkal több probléma van. Tucatnyi alkalommal próbáltuk fölvenni velük a kapcsolatot, de mindössze egy esetben értünk el eredményt. A többi esetben egyszerűen nem reagáltak – mondja Ormós Zoltán. – Azt gondolom, hogy az elhunyt felhasználók vélelmezhető szándéka mindenképpen a törlés, nem pedig az örökké való tárolás. Így az lenne a legkorrektebb, ha a szolgáltatások alapbeállítása az lenne, hogy ha a felhasználó kellően hosszú ideje nem lép be, és a figyelmeztető e-mailek sokaságára sem reagál, akkor automatikusan töröljék a tartalmait. Persze a szolgáltatók az akár egy később elhunyt felhasználó által feltöltött és nyilvánossá tett tartalom mellett megjeleníthető reklámokból élnek, így nem érdekük e tartalom törlése.
Személyes másolat
De saját archívumunk továbbadásával is lehetnek gondok, ha nem vagyunk elég körültekintőek. Például ha szeretteink számára még a saját gépünkön tárolt, de az utókornak szánt dokumentumok sem hozzáférhetők.
Sorozatos adatvesztések, évek munkájának semmivé foszlása kellett ahhoz, hogy Szabó T. Attila biológus, nyugalmazott egyetemi tanár rádöbbenjen a személyes digitális dokumentumok archiválásának szükségességére. A régi adathordozók olvashatatlanná váltak, egy megszűnt intézmény szervere névváltoztatás miatt elérhetetlenné vált, sok munka eredménye semmisült meg egy-egy felelőtlen döntés, óvatlan kattintás nyomán.
– Én 1986 óta dolgozom számítógéppel, és szinte a kezdetektől meglehetősen tudatosan, bár nem elegendő időráfordítással rendezem a keletkező digitális dokumentumaimat. Amit kezdetben kinyomtattam, azok ma is használhatók – mondja el kérdésünkre Szabó T. Attila, aki jelenleg családja digitális hagyatékát rendezi. – Viszont a korai digitalizált anyagok jelentős része mára gyakorlatilag elveszett, mert vagy nem létezik már az akkoriban használt technológia, vagy a régi flopilemezek tönkrementek, olvashatatlanná váltak. A meglévőket olyan számítógépen őrzöm, amely nem csatlakozik az internethez, és benne két merevlemez működik párhuzamosan, amelyek folyamatosan javítják egymás hibáit.
Ismereteink szerint ő az első kutató, aki a kezdetektől tudatosan építi saját szöveges, képi és hangzó digitális archívumát, saját szavával: e-véltárát.
– Amellett, hogy a levéltáraknak is fel kell készülniük a digitális világra, mindenkiben tudatosítani kell, akit érdekel saját kora, és nyomot kíván erről hagyni maga után a jövőben, hogy saját magának kell rendeznie személyes elektronikus levéltárát. Az archívum létrehozójánál senki sem ismeri jobban a dokumentumok tartalmát, és senki sem fér hozzá könynyebben a távoli számítógépeken tárolt adataihoz, hogy arról személyes másolatot készítsen magának.
Az idősebb Szabó T. Attila nyelvész hagyományos és digitális archívumát gondozó intézmények – az Erdélyi Múzeumegyesület és az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) – is tudatában vannak a nehézségeknek.
– Noha digitális formában érkezett hagyatékot még nem gondozunk, a kezeléséhez kapcsolódó problémákkal már találkoztunk. Jelenleg még nincs kialakult módszertana az e-mailek, számítógépes fájlok archiválásának. Például a nemrég elhunyt Rózsás János Gulag-lexikon című művének kéziratai nálunk vannak, és velük együtt a szerző orosz levéltárakkal, egykori bajtársakkal és rabtársakkal folytatott levelezése is, amelyet ő mindig kinyomtatott, lefűzött, és ebben a formában adta át a nemzeti könyvtárnak. Fordított átalakítás is előfordul. Váli Dezső festő a C. napló című művét digitalizáltatta, majd a létrejött honlapot bízta ránk, párhuzamosan a C. napló papírformátumú „alapdokumentumával” – mondta lapunknak Földesi Ferenc, az OSZK kézirattárának vezetője. – Mindezzel biztosan új világ fog kezdődni az archiválásban. Teljesen más konzerválási, megőrzési technikákra lesz szükség. A technológiaváltások miatt folyamatosan konvertálni kell az anyagokat a modernebb formátumokba. Az emberek azt gondolják, hogy digitálisan tárolni az iratokat olcsóbb, mint papíron, levéltárakban. Pedig a valóságban az infrastruktúra-igény miatt jelentősen drágább lesz.
Földesi Ferenc elmondta, hogy a hagyományos struktúrájú nemzeti könyvtárak a ma rendelkezésükre álló anyagi és technikai körülmények között bajosan fogják tudni ellátni a nemzeti bibliográfia gondozását illető feladatukat a jövőben, hiszen például nincs lehetőségük a teljes magyar internet folyamatos mentésére. Sok újság, irodalmi folyóirat már csak online jelenik meg, és ezek egy pillanat alatt eltűnhetnek végleg, ha valaki lekapcsolja, törli a szervert. Csak a könyvtárakban fellelhető és digitalizált állományok fenntartásához is elképesztő tárolókapacitásra lenne szükség. Ugyanakkor a kérdés nem csak technikai jellegű. A nemzeti könyvtáraknak és a szakkönyvtáraknak újra kell gondolniuk a gyűjteményezés elméleti alapjait.
Talán az írók hagyatékai esetében merülnek föl a szövegszerkesztés digitalizációja kapcsán merőben új problémák. A múltban az irodalomtörténészek kutatásaik során a művek létrejöttét a korai vázlatok, szövegtöredékek, korrektúrázott kéziratok alapján tárták föl. Kérdés, hogy mihez fognak kezdeni attól, amikor a már kizárólag számítógépen alkotó írók első nemzedéke olyan kort ér el, amikor aktuálissá válik az életmű rendszerezése, illetve a hagyaték feldolgozása. Vélhetően kevesen hoznak létre új fájlt minden egyes javítás előtt, így a folyamatosan alakuló doc file csak az aktuális verziót rögzíti, a mű evolúciójáról vajmi keveset árul el. Másik nagy probléma, hogy a hagyatékot feldolgozó szakember egyáltalán honnan fogja tudni, hogy a számítógépen tárolt szöveg a kérdéses író műve, nem csupán egy valahonnan valamilyen okból lementett írás, más által küldött levél töredéke, stb.
Megkérdeztük a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) és a múzeum berkein belül működő digitális irodalmi akadémia illetékeseit, hogy hogyan járnak el ilyen esetekben.
– Jött hozzánk már elektronikus anyag, és fel vagyunk készülve arra, hogy a közeljövőben jelentős mennyiségű digitális dokumentum fog hozzánk érkezni. Mi minden digitális objektumot archiválunk, és a múzeum tárolórendszerében őrizzük, amelyben az hosszú távon is biztonsággal megőrizhető – mondta Bánki Zsolt István, a PIM könyvtárának és informatikai főosztályának vezetője. – A digitális hagyatékok is leltározandók valamilyen módon, és a múzeumnak van is olyan kategorizáló szoftvere, amely kifejezetten a digitális tartalmak kezelésére szolgál. A kategorizálás után az elektronikus anyagok kutathatóvá válnak házon belül és akár nyilvánosan az interneten keresztül is.
Az írók által létrehozott, majd többször a szövegszerkesztőben korrektúrázás nélkül felülírt kéziratok problémáját mindez azonban nem oldja meg, és az sem biztos, hogy ez a szerző tudatos viselkedése nélkül megoldható.
– Az újabb és újabb szövegváltozatok közötti különbség csak abban az esetben fejthető vissza, ha maga a szerző verziózott, tehát a változtatások után más néven mentette el újra a dokumentumot. Ez pedig igazán nagy probléma lesz majd akkor, ha később a digitálisan rögzített kéziratokból kritikai kiadást kívánnak készíteni – tartja Bánki Zsolt István. – Tapasztalataim szerint a szerzők magában az eredeti fájlban javítanak, majd elmentik a változtatásokat, így a munkafolyamat, amelynek során a mű végleges formája kialakul, nem követhető vissza. Én még nem találkoztam olyan digitális kézirattal, amelyben megőrződtek volna a változtatások.
Három tárolóhely
A digitális tartalmak tárolásáról Bánki Zsolt István elmondta, hogy ő könyvtáros-informatikusként három független tárolóhelyet tart szükségesnek minden elektronikus dokumentum biztonságos megőrzéséhez. Ezek közül két számítógépnek az intézmény falain belül kell működnie, egy harmadiknak pedig távol.
Noha a PIM több munkatársa is említett a múzeumba érkezett digitális kéziratokat, az illetékesnek gondolható kézirattár vezetője erről kevés konkrétumot tudott mondani. Elmondásuk szerint hozzájuk jószerével még nem érkezett elektronikus kézirat, hagyaték.
– Még nem élő a helyzet, ezért nem tudok nyilatkozni erről. Nincs még tapasztalatunk a kérdésben. Egyedül Saáry Éva geológus-költő-fotográfustól kapunk rendszeresen anyagokat elektronikusan. Én egyelőre annyit tettem ezzel, hogy a belső hálózaton nyitottam számára egy könyvtárat, és oda mentem – válaszolta kérdésünkre Varga Katalin, a PIM kézirattárának főosztályvezetője. – Egyébként azt gondolom, hogy mindenképpen ki kellene nyomtatni az elektronikus dokumentumokat, mert mindannyian tudjuk, hogy a vincseszterek nem örök életűek. Ha pedig elektronikus adattárolásban gondolkodunk, akkor számolni kell azzal, hogy a DVD, CD hamarabb megy tönkre, mint a papír. A muzeológusoknak, archivátoroknak azt kell mérlegelniük, hogy mi az olcsóbb: a digitális tárolás vagy a papír.
Ahogy ez a válaszokból is kiderül, a probléma jelenleg inkább elméleti az irodalomtudomány számára. De bármelyik pillanatban bekövetkezhet az, amikor egy neves író hagyatékát keresve a szakembernek a hozzátartozók nem feljegyzésektől és kéziratoktól roskadozó könyvespolcot mutatnak majd meg. Hanem egy asztalon hagyott számítógépet.
Mit kezd majd ezzel az utókor?
2013. május 11.
