Ha egy tárgy „szóra sem érdemes”, az nem azt jelenti, hogy mindent tudunk róla, sem azt, hogy amit tudni lehet róla, az említésre sem méltó. Csupán annyit jelent, hogy megszokott a jelenléte, olyannyira, hogy észre sem vesszük, ha valójában nem is ismerjük. Szinte az összes mindennapi használati tárgyunkra, otthonunk építőelemeire igaz ez. Vélhetően a legtöbb ember többet tud a Földet fenyegető aszteroidákról vagy az élelmes skót turisztikai szakemberek által kreált Loch Ness-i szörnyről, mint arról, hogyan mér a konyhai digitális mérleg, vagy hogy mitől lesz hideg a hűtőszekrényben.
Csupa efféle unalomig ismert dologgal foglalkozik Bill Bryson Otthon című könyve. A szerző manapság az egyik legsikeresebb „non-fiction” író angol nyelvterületen. A kifejezést leginkább a magyar tényirodalom kategóriával lehet rokonítani. Az ismeretterjesztő skatulyával semmiképp, minthogy a non-fiction művek mentesek mindenféle oktató-nevelő célzattól (amely az olvasók jelentős részéből előhozza az iskolában megismert frusztrációt). Mindössze nem kitalált, hanem valós történetekkel szórakoztatnak.
E könyv pedig valóban szórakoztat, hiszen Bryson jó író, a témafelvetése pedig egyedi. A kerettörténet szerint a viktoriánus időszakban épített saját vidéki házát járja körül, és megvizsgálja a berendezési tárgyak eredetét, történetét. A ház eredetileg paplak volt, a helyi anglikán lelkész építtette. Ennek kapcsán kiderül, hogy a XVIII–XIX. században vidéki anglikán lelkésznek lenni a világ legjobb munkája volt. Remek fizetést kaptak a tisztséget betöltő emberek, akiktől nem követeltek különösebb ájtatosságot, mindössze közelebbről nem meghatározott műveltséget. A szokásos heti egy-két istentiszteleten túl nem is volt más dolguk, így hobbijuknak élhettek.
Noha első hallásra ez az intézmény a társadalom számára igen nagy pénzpazarlásnak tűnik, hosszú távon az angol tudományos és technikai fejlődés egyik hajtómotorjává vált. Adott volt egy több ezer fős értelmiségi csoport, amely szinte azzal tölthette teljes életét, amihez kedve volt. Lelkész volt a vetélős szövőgép feltalálója, az első modern értelemben vett paleontológus, a népesedési folyamatok matematikai leírásának úttörője is. Más tiszteletesek a tudományos régészet és a rovartan alapjait fektették le, vagy éppen az első gázlámpát találták föl.
A múltbéli emberek mindennapi élete olyan apróságnak tűnő tényezők miatt volt gyökeresen eltérő a miénktől, mint amilyen például az élelmiszerek frissen tartásának megoldatlansága. Hűtés nélkül a tej már néhány óra múltán romlani kezd, de a húsok sem tarthatók el egy napnál tovább. Amikor megjelentek az első hűtőkamrák és konzervgyárak, az élelmiszeripar a feje tetejére állt. A termelők és a fogyasztók előtt is megnyílt a világ, az Egyesült Államok második legfontosabb terméke (tömegét tekintve) pedig a jég lett. A Massachusetts állambeli Wenham tó (egyébként átlagos) jege fogalommá vált, azt még Indiába is exportálták. Olyan hatékony hőszigetelő módszereket fejlesztettek, hogy a jég kétharmada fagyott állapotban vészelte át a négy hónapos hajóutat.
A legérdekesebb fejezetek épp azokról a dolgokról szólnak, amelyekről tényleg eszébe sem jutna az embernek, hogy lehet róluk bármi újat mondani. Azt például, hogy pontosan milyen arányban álljon a lépcsőfokok magassága és a belépők vízszintes szélessége, évszázadokon keresztül tökéletesítették a mérnökök. A lépcsők egyébként a legveszélyesebb használati tárgyaink az autók után, hiszen az autóbalesetek után a lépcsőről leesve hal meg a legtöbb ember balesetben.
Az Otthon rendkívül üdítő módon szórakoztató könyv, éppen ezért különösen bosszantó, hogy az általunk olvasott példányból számos oldal egyszerűen hiányzik, az olvasó csak üres lapokkal szembesül. Noha a hiba nem tűnik általánosnak (más példányok, amelyeket átlapoztunk, rendben voltak), mindenképpen érdemes vásárlás előtt átpörgetni a lapokat.
(Bill Bryson: Otthon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2012. Ármegjelölés nélkül)
2013. március 9.
