Kiemelt bejegyzés

Többé nem frissülő blog

Ez a blog többé nem frissül. Az új cikkek új helyen, a molnarcsaba.wordpress.com címen érhetők el.

2015. július 3.

33 1/3

Hosszú idő után először jelent meg magyar előadó új albuma hagyományosan bakelitnek nevezett, valójában PVC-ből készült hanglemezen is. Sőt egyszerre két együttes, a Péterfy Bori & Love Band, illetve a 30Y is adott ki hanglemezt. Mi értelme van ennek? Csak öncélú figyelemfelhívás vagy újraéledő igényeket kielégítő szolgáltatás?



Tizenöt évvel ezelőtt hallgattam utoljára hanglemezt. Nem emlékszem arra, hogy lenyűgözött volna a hangminősége. Ehhez képest, amikor először hallottam CD-ről lejátszott felvételt a nyolcvanas évek végén, elképesztően tisztának tűnt a hangzás. Semmi oda nem illő zörej, semmi háttérzaj, csak a zene. A hanglemeznek más hátrányai is voltak: nagy és sérülékeny volt, így nem lehetett készíteni hozzá hordozható lejátszót, a kapacitása is igencsak végesnek számított. Nem csoda, hogy mára teljesen eltűnt. A fiatalabb olvasóknak vélhetően semmit sem mond e cikk címe sem, amely a nagylemez percenkénti fordulatszámára utal.
Csakhogy a „bakelit” egyáltalán nem tűnt el. Sőt az utóbbi években egyre többet lehet olvasni arról, hogy – a Wired magazin egyik cikkének címét idézve – a hanglemez lesz az utolsó szög a CD koporsójában. No nem arra kell itt gondolni, hogy még néhány év, és újra ellepik a vinillemezek a bevásárlóközpontok CD-polcait, hiszen nagyon valószínű, hogy a legtöbb ember hamarosan csak digitális fájlként találkozik zenei felvételekkel. Ám a CD tündöklése dacára máig megmaradt a zenehallgatók egy kicsiny, de hűséges csoportja, akik semmi pénzért sem cserélnék hanglemezeiket semmi másra. Mert szerintük ez a hangrögzítés csúcsa, a többi hanghordozó a nyomába sem érhet.
Másfél évtizede először most új magyar albumokat vehetnek kezükbe a bakelit szerelmesei.
– Valóban nem gyakori a magyar előadóknál ez a fajta hanghordozó, utoljára talán a kilencvenes években jelent meg vinilen hasonló kiadvány. Ennek oka részben, hogy az LP [a hosszú játékidőt biztosító – long-play – nagylemez elterjedt angol nevének mozaikszava] gyártásának költségei nagyon magasak. – válaszolta kérdésünkre Such Tamás, a Péterfy Bori & Love Band együttes koncertszervezője. – De például a 30Y zenekar is megjelentette tavaly év végén Szentimentálé című lemezét bakeliten. Mi a Fehér éjszakák című album vinilkiadásával valami egyedit, különlegeset is szerettünk volna adni a rajongóknak és a gyűjtőknek. A lemezt Hollandiában gyártattuk háromszáz példányban. Az előrendelések és az eladások azt mutatják, hogy van igény rá. Bár biztos, hogy nem lesz az ingyenes letöltés versenytársa, mivel a magas gyártási költségekből következően magas a fogyasztói ára is [az együttes honlapján megrendelve postaköltséggel együtt 7051 forint].
A hanglemez rajongói az olyan, ma már ritkaságnak számító üzleteket látogatják, mint például Budapesten a VII. kerületi Kertész utcában lévő Laci bácsi lemezboltja. Mikor a nyitás előtt néhány perccel megérkezünk a bolthoz, már ketten álldogálnak a lehúzott roló előtt. Egyikük külföldi, aki, miután megérkezik az eladó, és beenged bennünket, böngészés közben erősen tört angolsággal dicséri a lemezek között talált ritkaságokat. A választékot áttekintve egyértelművé válik, igazi szakértőnek kell lenni ahhoz, hogy az ember jót és jó áron vásároljon itt. A vinilek ára ugyanis széles határok között mozog, függ a hanghordozó állapotától, az előadó népszerűségétől és a kiadási évtől. Sőt látszólag ugyanannak a lemeznek, az ABBA Waterloo című albumának egyik darabja ezer, a másik háromezer forintba kerül. A lemezek többségének ára ugyan ezer forint alatt van (jellemzően 200–500 forint), de az ismertebb külföldi előadók albumai, hiába használtak, az új CD-k árkategóriájához közelítenek. Az általunk látott legdrágább használt lemez a Rolling Stones Beggars Banquet című albuma volt nyolcezer forintért, az új egylemezes kiadások közül pedig a Kraftwerk talán legfontosabb, 1974-es Autobahn című anyagának 2009-es, felújított kiadásáért kérték a legtöbbet, tízezer forintot.
– Hanglemezt mindenki vásárol, és számomra is meglepő módon mindenféle hanglemezt vásárolnak. Az ötvenes évek tánczenéjétől a kétezres évek avantgárd dzsesszéig mindenre van kereslet, bár az utóbbi időszakban fogynak a vásárlók. Jelenleg havonta négy-öt száz lemezt adunk el – mondja Molnár László, a lemezbolt névadó tulajdonosa, aki számára a hanglemezzel való kereskedés csak hobbi, minthogy bevallása szerint ebből nem lehet megélni. – Vannak vásárlók, akik a jobb, illetve másmilyen hangminőséget találják meg a lemezekben, mások pedig a ritkaságokat keresik, az olyan régi felvételeket, amelyek más hanghordozón nincsenek meg.
Molnár László (aki CD-árusítással nem foglalkozik) elmondta, hogy neki CD-t hallgatva megfájdul a feje, mert tökéletlenül adja vissza a hangzást. Ahhoz azonban, hogy érzékelhessük a különbséget, sokat kell fektetni a lejátszóberendezésbe. Az értékesebb hangrendszer Molnár megítélése szerint egymillió forintba kerül. Ehhez persze nem kétszáz forintos karcos lemezeket, hanem vastag (kevéssé deformálódó), tökéletes állapotban megőrzött vinileket érdemes venni az analóg hangrögzítés hatvanas évek elejére datált aranykorából. Mindez sok pénzbe kerül.
– Korábban magam is próbálkoztam kis példányszámban hanglemez kiadásával. Arra gondoltam, hogy sikert arat az olyan magyar albumok utólagos kiadása, amelyek eredeti példányai már nem érhetők el. De tévedtem. Minthogy Magyarországon megszűnt a hanglemezgyártás, Németországban gyártattuk őket, a borítók itthon készültek. De nem érdeklődtek irántuk – emlékszik vissza Molnár László.
Kissé árnyaltabban jellemzi a CD és a hanglemez hangminősége közötti különbséget, illetve a szektor folyamatait is másképp érzékeli a hanglemezüzlet egy másik ismerője.
– Lassú, de folyamatos növekedést tapasztalok a hazai hanglemezkeresletben. És ha nem lenne a gazdasági válság, még nagyobb lehetne az érdeklődés. Mára különlegességgé vált a hanglemez, előveszik az emberek a padlásról, megöröklik a nagyszülőktől, és megszeretik. A vásárlók másik részét a hifisták alkotják, akik a tökéletes hangzás miatt hallgatnak hanglemezeket – tartja Frierer Tibor, a Bakelit.hu használtvinil-árusító webáruház munkatársa.
Hasonló piaci trend érzékelhető az Egyesült Államokban is, ahol 2010-re egy év alatt tizennégy százalékkal bővült a piac a Forbes magazin szerint, miközben a CD-eladások mélyrepülése megállíthatatlannak látszik. Persze még így sincs egy súlycsoportban a két hanghordozó, hiszen Amerikában a 2,8 millió eladott vinillemez mellett 204 millió CD-t értékesítettek 2010-ben. A hazai hanglemezpiac nagysága az iparági szereplők szerint szinte megbecsülhetetlen, minthogy nagy részét a lemezbörzéken gazdát cserélő használt vinilek teszik ki, az új külföldi kiadású lemezek behozatala pedig átláthatatlan. Mindenesetre senki sem gondolja, hogy olyan hatalmas lenne.
Úgy tűnik hát, hogy ameddig egyáltalán léteznek tárgyiasult hanghordozók, a bakelitlemez fennmarad. Kérdés azonban, megérdemli-e, hogy fennmaradjon, valóban jobb hangminőséget kaphatunk-e tőle.
– Én hifista vagyok, és hanglemezeket árulok, így a véleményem nem feltétlenül mérvadó, de egyértelműen a hanglemezt szeretem a legjobban. A manapság divatos tömörített fájlformátumok, főképp az mp3 egyértelműen rosszabb, de a CD és a hanglemez közötti minőségi különbség már sokkal kisebb. Mégis a CD agresszívabb, soványabb, kevésbé hosszan hallgatható hangzást biztosít, míg az LP hangja kiegyenlítettebb, nyugodtabb, kellemesebb – mondja Frierer Tibor. – A különbséget az átlagemberek is hallják, és ehhez szerintem már elég egy középkategóriás, kétszázezer forint körüli berendezés is. Azt azonban nem gondolom, hogy a hanglemez valaha is újra olyan népszerű lehet, mint amikor ez volt az egyetlen elérhető hanghordozó. Mindig is underground rétegtermék marad. Már csak azért is, mert nem lehet mobiltelefonba tenni.
Ha az ember pusztán az interneten föllelhető vélemények alapján próbál képet alkotni a hanglemez és bármely más hanghordozó közötti különbségről, akkor nem is lehet kérdés: a fekete korong a nyerő. Csakhogy a fórumokat ellepő véleményalkotók egyértelműen a hanglemez rajongói, objektívnak tekinthető tesztek helyett csak az érzéseiket, tapasztalataikat fogalmazzák meg. Kérdés, hogy miért lenne más a hanghordozók csengése.
– A hagyományos hanglemez analóg módon rögzíti a hangot, amely eredetileg is analóg, így nem kell átalakítani a felvétel során. Vannak azonban határai, hiszen az emberi fül húsz kilohertzes hallási tartományához képest csak nagyjából tizenkét kilohertzig képes rögzíteni a magas hangokat. A kimaradó frekvenciatartományban értékes felhangokat veszíthetünk el. A CD ezzel ellentétben digitális technológián alapul. Felvételkor mintát vesznek a hangból, eközben átalakítják, így az nem tartalmazza a hanghullámot teljes egészében. Frekvenciatartománya viszont gyakorlatilag végtelen lehetne, ennek csak a mintavétel sűrűsége szab határt – válaszolta kérdésünkre Alabárdos Zsuzsanna akusztikus mérnök, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hangmester szakának tanára, valamint az Arató Akusztikai Kft. munkatársa. – A CD-technológia előnye, hogy sokkal alacsonyabb a rendszer saját zajszintje, mint az analóg hanglemez esetén. Ettől függetlenül sokan a vinillemezt szeretik jobban, így magam is, de e szubjektív különbségtétel megalapozottságát mások vitatják, és ez az érzetbeli különbség nem feltétlenül mutatható ki objektív módszerekkel. Inkább csak a hifisták hallják meg vagy vélik meghallani.
Valóban, az akusztikai elemző módszerekkel vagy letakart szemű önkéntesekkel végzett vizsgálatok nagy többsége semmilyen érdemleges különbséget nem talált a hanglemez és a CD hangzása között, illetve a CD-t hozta ki győztesnek. Ehhez hozzá kell tenni, hogy az új kiadású hanglemezek hanganyagát ugyanolyan digitális technológiával készítik, mint a CD-ét, így azok, Molnár László szavaival, „PVC-re nyomott CD-k”. De persze ez semmit sem számít a rajongóknak, hiszen az egyéni érzet és a fizikai jellemzők nem feltétlenül feleltethetők meg egymásnak. Az utóbbi évek egyik legsikeresebb mobiltelefonos alkalmazása, az Instagram például nem tesz mást, mint „elrontja” a fényképeket. Szemcséssé teszi, kifakítja, átszínezi a fotókat azért, hogy úgy nézzenek ki, mintha régi, analóg fényképezőgépekkel készültek volna. Az emberek ugyanis ezeket szépnek látják, minden hibájuk dacára.
A szépséget a divat határozza meg, nem a fizika.

2013. március 9.