Az utóbbi hetekben mutatta be a BBC modern korba helyezett Sherlock Holmes-adaptációjának legújabb évadát. Az új epizódok hatására világszerte rajongássá erősödött a sorozatot eddig is övező elismerés. Mi tette generációk megunhatatlan hősévé a Baker Street-i detektívet?
Steven Moffat skót producer a tévésorozat szellemi atyja, aki már több klasszikust – például dr. Jekyll és Mr. Hyde történetét – ültetett át modern környezetbe. A detektív karakterének népszerűségét mutatja, hogy nem az angol sorozat az egyetlen jelenleg is futó adaptáció. Guy Richie filmrendező már több részt gyártott a viktoriánus akcióhőssé változtatott nyomozó kalandjaiból Robert Downey Jr. főszereplésével, de az amerikai tévéseknek is megvan a maguk Holmes-sorozata. Utóbbit egyetlen momentum különbözteti meg a többi amerikai krimiszéria tucatjaitól: Watson doktor szerepét a kínai származású színésznőre, Lucy Liura osztották. Mégis a brit változat lett a legsikeresebb, a korábban alig ismert főszereplő, Benedict Cumberbatch pedig egy csapásra keresett színész lett.
– Sir Arthur Conan Doyle a regénybeli detektívek archetípusát teremtette meg – mondja Varga Bálint, a számtalan kortárs krimit megjelentető Agave Könyvek igazgatója és a Magándetektívek című könyv szerzője. – Doyle találta ki, hogy a detektíveket fel kell ruházni néhány olyan tulajdonsággal, amelyekről egyértelműen azonosíthatók. Sherlock hegedül, furcsa sapkát hord, pipázik és heroinista. Tele van emberi hibákkal, csak egyetlen tulajdonsága különleges, az intellektusa. A józan ész a legfőbb fegyvere. Munkájának alapelve – ha minden lehetetlent kizárunk, ami megmarad, bármennyire képtelenségnek tűnik is, ez az igazság – a későbbi detektívregények axiómájává vált.
Varga Bálint szerint a krimik és a valós bűntettek világa is tele van „összetett, kognitív műveletek lefolytatására képtelen” alakokkal. Ők a megérzéseikre hagyatkoznak, hiányzik belőlük a Sherlockra oly jellemző logikai analízisre való képesség. Azok a nyomozók pedig, akiket az alkotóik „gondolkodó” detektíveknek álmodtak meg, mind „Holmes pipáját szívják”. De a Sherlock-történetek sikere a kiadóvezető szerint nem csupán a karakter briliáns kialakításán alapszik. Míg a szórakoztató irodalmi szerzők stílusa, hangvétele idővel gyakran megkopik, öreges lesz, Doyle történetei száz-egynéhány évvel születésük után is frissek maradtak.
– Holmes mint a nagy detektív archetípusa régóta médiumközi jelenség. Tehát mindenre, amit ma gondolunk a figuráról, legalább annyira hatottak a filmek, a rajzfilmek, a tévésorozatok, mint az eredeti novellák és regények – válaszolta kérdésünkre Benyovszky Krisztián irodalomteoretikus, krimikutató, a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének vezetője. – Számomra a legmegkapóbb benne, hogy szakbarbár, a munkáján kívül semmi más nem érdekli. Aszociális lény, nincs tekintettel a társadalmi viselkedési normákra, mégis zseniális. Könnyen megbocsátjuk neki egyébként idegesítő mániáit, mert tudjuk, kivételes szellemi teljesítményre képes. Egyszerre komikus és lenyűgöző. A történetek emiatt könnyen elvihetők az irónia, sőt a paródia irányába is. Márpedig az iróniára való alkalmasság szinte elengedhetetlen ahhoz, hogy a karakter tovább éljen.
Noha nem Arthur Conan Doyle írt először detektívtörténetet (Edgar Allan Poe már 1841-ben írt három novellát Auguste Dupin főszereplésével), a későbbi fiktív nyomozókat mindenki Holmeshoz hasonlítja. E történetekben még szorosan összekapcsolódik a bűnügy és az intellektuális nyomozás, mutat rá Benyovszky Krisztián. Ezek a krimiirodalom későbbi időszakaiban már élesen elválnak egymástól. Ezért képes kielégíteni a XIX. századi kalandregények olvasóinak elvárásait, miközben a logikus következtetések, a szellemi rejtvényfejtés rajongóinak is kedvében jár. A filmfeldolgozások abban különböznek egymástól, hogy e kettősség egyik vagy másik komponensét helyezik előtérbe.
Az orvos végzettségű Arthur Conan Doyle 1887-ben jelentette meg az első Sherlock-regényt, de a nyomozó akkor vált népszerűvé, amikor a The Strand Magazine elkezdte folytatásokban közölni. Doyle, noha az évek során egyre fojtogatóbbnak érezte az újabb és újabb detektívtörténeteket, szinte élete végéig, 1927-ig írta a sztorikat. Közben mást, történelmi regényeket, fantasztikus történeteket is alkotott, sőt tudósított a búr háborúból. A Holmes-történeteken túl azonban csak a Jurassic Park előfutárának tekintett Az elveszett világ című regényére emlékszik az olvasóközönség.
Doyle hatvan Holmes-történetet, négy regényt és ötvenhat novellát írt. A karakter népszerűsége azonban nem tette lehetővé, hogy Sherlock Holmes ne kapjon újabb megbízásokat az eredeti szerző munkásságának befejeztével. Elkezdődött a Holmes-irodalom Doyle utáni szakasza. A detektív szerelmesei kezdték ontani az újabb – ma divatos kifejezéssel fanfiction (rajongók által írott) – novellákat, regényeket. Közülük a legsikeresebb A hétszázalékos megoldás című, amelyben Holmes Sigmund Freuddal nyomoz. A regény Robert Duvall és Laurence Olivier főszereplésével készült filmváltozatát két kategóriában is Oscar-díjra jelölték.
– A nem Conan Doyle által írt Sherlock Holmesok már jártak minden történelmi korban, találkoztak a legtöbb híres történelmi személyiséggel – mondja Benyovszky Krisztián. – Vannak novellák, amelyek csak kiegészítik az eredeti történeteket, és az ott elhallgatott, csak utalásként szereplő részleteket dolgozzák ki. De olyan is létezik, ahol radikálisan megfordítják a karaktert, például bűnözőt csinálnak belőle.
A BBC 2010-ben kezdődött sorozata azonban a legtöbb kritikus szerint valami egészen új, ami hatással lehet az egész Holmes-univerzum jövőjére. Conan Doyle nem volt realista szerző, az ő London-ábrázolása nem tekinthető hitelesnek. Holmes ritkán ereszkedik le a társadalom legalsó rétegét alkotó szegények közé, jobban szeret az arisztokrácia köreiben mozogni. Ettől a város képe is inkább romantikus színjátékok díszletére hasonlít. Talán ebben változtattak a sorozat készítői leginkább a Sherlock-történetek lényegén, hiszen a sorozatban általában átlagemberek, sőt a társadalom perifériáján élő kábítószeresek, hajléktalanok a mellékszereplők. Míg negyven évvel a Columbo sorozat közönsége élvezettel nézte a felső tízezer viselt dolgait, a mai krimisorozatok inkább élő, lélegző városokban játszódnak. Sherlock egész kémhálózatot szervez hajléktalanokból. Az ő segítségükkel teszi sínre álöngyilkosságát és eltűnését az ősellenségével, James Moriarty professzorral való végső összecsapása után. Ahogy az eredeti történetben, itt is a magasból veti le magát a detektív, de nem a Reichenbach-vízesésnél, hanem az egyik londoni toronyház tetejéről.
– Ritka az olyan filmadaptáció, amelytől az eredeti mű nem gyengébb, hanem erősebb lesz. A Sherlock-sorozat esetében erről van szó. Úgy sikerült átemelni a karaktert a XXI. századba, hogy eközben érintetlenek maradtak a lényeges részletek, a helyszínek, a szereplők, a karakterek legfontosabb személyiségjegyei – mondja Varga Bálint. – Izgalmassá teszi a sorozatot a modern technika, az internet, a mobiltelefon megjelenése. Sokan próbálkoznak klasszikus történetek modern környezetbe ültetésével, de a szereplők többnyire idegenül mozognak a modern világban. A BBC által bemutatott Sherlockra ennek ellenkezője igaz, éppen a záporozó SMS-ek, felvillanó internetes keresési eredmények miatt válik különlegessé.
Az angolok briliáns stílusérzékkel tudnak hozzányúlni kulturális hagyományaikhoz. Nem félnek változtatni rajtuk, de érzik, mely részleteket kell a modern kor követelményeihez igazítani, és mit kell érintetlenül hagyni ahhoz, hogy a mű ne veszítsen értékéből.
2014. március 1.
