Meglehetős önellentmondásba került néhány napja Marion Cotillard francia színésznő, aki a 2008-as Piaf című filmben alakított címszerepéért megkapta a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat. Legújabb, De rouille et d’os című filmjében (Rozsda és csont – még nem mutatták be hazánkban) ugyanis egy delfináriumban dolgozó gyilkosbálna-idomárt alakít, aki balesetben elveszíti mindkét lábát. Eközben azonban Cotillard minden alkalmat megragad arra, hogy a kardszárnyú delfinek fogságban tartása és cirkuszi állatként való mutogatása ellen felemelje a szavát. Felmerül a kérdés, hogy ha a színésznő ennyire nem szereti a delfináriumokat, miért vállalta a szerepet. Erre meglehetősen egyértelmű választ adott a minapi interjúban: „Mindig is viszolyogtam az olyan helyektől, ahol fogságban tartanak állatokat. Így meg kellett birkóznom a forgatás során ezzel az ellenérzésemmel. De hát ez a munkám.”
Cotillard, aki láthatóan addig kampányol az állatok védelmében, amíg ez a karrierjét segíti és nem hátráltatja, talán úgy érezhette, hogy mindez még nem elég hatékony ahhoz, hogy kellő ingyenreklámot csináljon a filmnek. Ezért elmesélte, hogy miközben a francia Riviérán lévő Antibes Marineland elnevezésű delfináriumban forgattak, megtámadta az egyik bálna. Pontosabban nyitott szájjal rámordult, amit ő támadásként értelmezett.
Bármi is legyen a színésznő motivációja, azt nehéz tagadni, hogy a fogságban tartott gyilkos bálnák agresszívebbek az emberrel, mint vadon élő társaik. Persze az is igaz, hogy az óceánban élő delfinek leélhetik egész életüket úgy, hogy egyszer sem találkoznak emberrel. Így érthető, hogy eddig még nem is támadott meg vadon élő gyilkos bálna fürdőzőt. A befogott vagy fogságban született állatok ugyanakkor emberek között élnek, sokan értelmetlen mutatványokra akarják rávenni őket, a többiek meg csak örülnek ennek, és fényképeznek. A delfináriumok létét támadó aktivisták szerint az agressziót az az elviselhetetlen stressz váltja ki ezekből a tengeri emlősökből, amit a fogva tartás okoz nekik. Egyesek odáig mennek, hogy a kardszárnyú delfinek intelligenciája olyan magas, hogy már az emberi jogi normák vonatkoznak rájuk.
Egy, a héten megjelent, a kiadó reményei szerint botrányt kavaró könyv, a Halál a Sea Worldben ugyancsak az orkák által megölt gondozók tragédiáját dolgozza föl. A Sea World a Marinelandhez hasonló világméretű delfináriumláncolat. Az orlandói parkban két évvel ezelőtt az egyik bálna megölte Dawn Brancheau nevű gondozóját: ő már a negyedik áldozatul esett tréner az utóbbi két évtizedben. A kötet, dacára annak, hogy megtörtént eseteket mutat be, szinte thrillerszerűen írja le a hős állatjogi aktivisták és a gonosz, pénzéhes Sea World-tulajdonosok küzdelmét.
Nehéz igazságot tenni a kérdésben, hiszen mindkét oldal jócskán bevet populista eszközöket is. Könnyű lenne rávágni, hogy a szabadon élő állatok boldogabbak a medencében tartott delfineknél. Az állatok boldogságának mérésére azonban nem rendelkezünk megbízható módszerekkel, így marad a szubjektív értékelés, amelynek megbízhatóságát mindig megkérdőjelezik az emberek antropomorf előítéletei. Egy biztos: a delfinshow-k hatalmas örömet szereznek a gyerekeknek, akik közel kerülhetnek a tengeri emlősökhöz. Felnőve talán nagyobb eséllyel élik úgy az életüket, hogy közvetett módon sokkal több állaton segítenek, mint amenynyi a medencéből kiugorva lefröcskölte őket.
2012. augusztus 25.
