Igen udvariatlan dolog egy szerzővel kapcsolatban, ha könyvének jól megkonstruált címét tökéletesen félrefordítják, a hasonlóan sokatmondó alcímet pedig „lefokozzák”, és csak a sokadik belső oldalon közlik. Sajnos ez történt a magyar származású Hubert Géza Wells filmes állatidomárral is, amikor életrajzi könyvének magyar nyelvű kiadása Az állatidomár is ember címet kapta. Ez a cím vélhetően a legtöbb potenciális olvasóban azt a képzetet kelti, hogy a könyv telis-tele lesz mentegetőzéssel, önigazolással. Tehát annak bizonygatásával, hogy az állatvédők érvelését magáévá tevő korszellemmel ellentétben az állatidomár nem eredendően gonosz, hanem ő is szereti az állatokat. Ha így lenne, biztosan Az állatidomár is ember volna a világ egyik legérdektelenebb könyve.
Az öniróniával dugig tömött eredeti cím pontos fordításban: Az állatidomár már szinte ember, az alcím: A valódi Doktor Dolittle, avagy egy elvetemült állatkizsákmányoló visszaemlékezései (nézőponttól függően). És valóban ebben a szellemben íródott a könyv, amely mindezek tudatában nem okoz csalódást, hiszen jóízű humorral, öniróniával és realizmussal megírt anekdoták sorjáznak oldalain. Sokkal inkább szól az állatokkal dolgozó emberekről és az állatokat eszközként használó hollywoodi filmipar működéséről, mint az állatszínészek tehetségéről, zsenialitásáról, megrendítő (és kitalált) hivatástudatáról.
Merthogy a kiábrándító valóság – és ezt a szerző pontosan tudja, ezért is lehetett sikeres idomár – az, hogy a filmekben szereplő állatoknak fogalmuk sincs semmiről. Őket mindössze arra idomították, hogy az idomár utasításainak megfelelően végrehajtsanak valamilyen cselekvést a jutalom reményében, vagy az ugyancsak várható büntetést elkerülendő.
A szerző realista és professzionális látásmódjára jellemző történet, amikor az egykor Magyarországon is népszerű, Afrikában oroszlánokat nevelő Joy Adamson Oroszlánhűség című regényéből készült tévésorozathoz keresett oroszlánokat. Egy korábbi filmben már bizonyított két állatot (anyát és kölykét) szemelte ki a főszereplő oroszlán, Elza szerepére a sorozat első évadára. Viszont egy tévésorozat, ha sikeres, több évadon keresztül is műsoron lehet, ennyi idő alatt azonban az oroszlánok annyit változnak, hogy az már feltűnhet a nézőknek. Ezért, mint Wells írja, „Las Vegasban begyűjtöttem egy könnyen kezelhető, de nem túl okos oroszlánt, (…) amely, ha a sorozat több évadot ér meg, belenő a szerepbe”. Mellettük még szükség volt két hímre is, egyiküket San Franciscóból, a másikat (olyat, amelyet „támadásos jelenetekben is be lehetett vetni”) egy cirkuszból szerezte be. Az állatok és gondozóik közötti meghitt kapcsolatot feltételező illúziókat árnyalandó Hubert Géza Wells hozzáteszi, hogy ez utóbbi oroszlán büszkélkedett a legtöbb idomárnak okozott sérülés rekordjával.
(Hubert Géza Wells: Az állatidomár is ember. Scolar Kiadó, Budapest, 2013. Ára: 3450 forint.)
2013. október 19.
