Ritkán kerül állatpreparátor a hírekbe, pláne úgy, hogy ezt ő kezdeményezi a munkáját ismertető dokumentumfilm bemutatásával. A budapesti állatkert munkatársa, Mihály Ármin egy pillantásból felismeri az elefánt összes csontját, és úgy készít békáról preparátumot, hogy az állat a beavatkozás végeztével boldogan ugrál tovább.
Tipikus munkáslakások a századelőről. Kis hátsó kert, elnyílt virágok, függőfolyosó, kutyaól és szoba-konyhás lakások. A helyszín: a budapesti állatkert látogatóktól elzárt hátsó része, közel a cirkuszhoz. Noha az épületben eredetileg valóban emberek laktak – az állatkerti gondozók szolgálati lakásai voltak itt –, ma műhelyként, raktárként használják őket. Némelyiken e funkcióváltás alig látszik: még megvan a mosogató, a fogas, a rezsó – és festve sem igen volt néhány évtizede.
Itt dolgozik Mihály Ármin, az állatkert preparátora, aki munkájához hűen rendezte be a neki kiutalt lakrészt. A nagy szoba (az egyetlen szoba) egyik falát szinte teljesen befedi a kifeszített zebrabőr, a szemben lévő falon struccfej, a hozzáillő méteres nyakkal együtt. A polcokon a legkülönfélébb csontvázak, formalinban úszkáló kígyók, epoxigyantából formázott békák, Európa és Dél-Amerika iskolai földrajzórákról ismert térképei. A sarokban oroszlán gerincoszlopa, a mosogató fölé szerelt mágneses késtartón a konyhai kések mellett bonceszközök: szikék, csipeszek, különféle fűrészek. Az ajtó melletti falon szarvasagancs, kitömött fajdkakas, máshol védőszemüveg, vegyvédelmi arcmaszk.
– Tényleg különösen sok állat született az állatkertben az utóbbi időben, vagy ez csak reklámfogás? – teszem fel Mihály Árminnak a kérdést, amely az állatkert felé utazva legalább háromszor elém kerülő, állatkölykök érkezését hirdető óriásplakátok láttán fogant meg bennem.
– Nem nagyon tudom, az élő állatokban nem vagyok otthon – jön az adekvát válasz. A filmekben az állatpreparátorokat maguknak való, gyakran egyenesen őrült emberként ábrázolják, akik beteges örömüket lelik az állattetemekkel való foglalkozásban. Talán senkire sem illik kevésbé ez a jellemzés, mint Árminra, aki még blogot is vezet az érdekesebb eseteiről (mihalyarmin.blogspot.hu). – Jászberényi vagyok, a gimnázium alatt a jászberényi állatkertben kezdtem dolgozni. Amikor az egyetem miatt Pestre kerültem, a budapesti állatkert magától értetődő folytatásnak tűnt. Itt volt lehetőségem először preparálni, a mesterséget főként a közelben lévő Magyar Mezőgazdasági Múzeum preparátorától tanultam.
A szoba közepén lévő asztalon azok a „munkadarabok”, amelyeken éppen most dolgozik: egy anakonda gipszmásolata, egy víziló szobra és egy fakúszó sül félkész csontváza. Az anakondáról Mihály Ármin először lenyúzta a bőrt, majd a csupasz testről mintát véve elkészítette a negatívját, amelyet aztán gipszöntőformának használt. A gipszmásolat alapján készül majd a preparált kígyó belseje, amelyre visszahúzzák az eredeti bőrét. A köznapi szóhasználatban kitömésnek nevezett állatpreparálás rengeteget változott az idők során, így a tömés kifejezés mára jórészt értelmét vesztette.
– Az állatpreparálás mára komoly iparággá fejlődött, és egyre fontosabbá vált a gyorsaság és az olcsóság. Régen az volt a fő szempont, hogy minél jobban megőrizzük az állat élő valóját, ennek érdekében pedig a lehető legtöbb alkotóelemét visszaépítették a preparátumba. Például az eredeti csontvázra formázták agyagból a testet, és erre húzták vissza a lenyúzott bőrt – magyarázza Mihály Ármin. – Ezzel szemben manapság több testrészt helyettesítenek műanyag másolatokkal (például a karmokat, tülköt, fogakat), főként azért, hogy a romlékony alkotóelemeket ne kelljen visszaépíteni a preparátumba.
Hogy az állatpreparálás ma már sokkal többet jelent a kitömésnél, azt az Ármin polcán gubbasztó békák mutatják a legjobban. E preparátumokban semmilyen anyag nincs az eredeti békából, mindössze mintát vettek a testéről. A békák hidegben (plusz négy-öt Celsius-fokon) hajlamosak hibernálódni, ilyenkor természetes testhelyzetükben mozdulatlanná dermednek. És nem nagyon tudnak tiltakozni az ellen, ha lágy szilikongumit rájuk öntve negatív mintát vesznek a testükről. A megdermedt szilikongumit lehúzva és a békát szobahőmérsékletre melegítve az állat gond nélkül fölébred, majd boldogan ugrál tovább. A szilikongumi negatív alapján aztán epoxigyantából kiönthető a béka tökéletes másolata, amely tényleg tökéletes, a bőr egészen apró pórusai is tisztán kivehetők rajta.
A preparátor munkája általában mégis az állatok halála után kezdődik. Fontos kiemelni, hogy csak a természetes módon elhullott állatok testét preparálják, a kitömés kedvéért nem ölnek. A gyakran nem előre jelezhető természetes halál olyan körülmény, amely gyakran felborítja az eltervezett munkarendet. Noha a preparátorműhelynek van két nagy hűtőládája, amelyek most is tele vannak lefagyasztott állatokkal, a nagyobb tetemeket, egy orrszarvút vagy vízilovat nem lehet eltenni későbbre, azt azonnal föl kell dolgozni. Ármin legutóbbi nagyobb munkája akkora volt, hogy nem is találtak hozzá elég nagy zárt helyiséget, így egy udvari féltető alatt voltak kénytelenek építkezni.
Zita, az elefánt két évvel ezelőtt, 51 éves korában múlt ki a budapesti állatkertben. Csontvázát nemrégiben helyezték el az állatkerti Nagyszikla belsejében létesített új kiállítótérben, a Varázshegyben. A két év nagy része korántsem semmittevéssel telt, a szakszerű preparálás időigényes folyamat.
– Miután elhullott az állat, állatorvosok közreműködésével felboncoltuk, de eközben próbáltuk megőrizni a csontokat a későbbi preparáláshoz. A holttest macerálását aztán Nagykanizsán végezték, ami egy teljes évig tartott. Nem egyszerű egy elefánttal dolgozni, először nem volt például megfelelő nagyságú edény a számára – mondja Mihály Ármin. (Ne higgyék azt, hogy a macerálás szó említése itt valamiféle „preparátor-feketehumor” lenne! A szó eredetileg azt jelenti ugyanis, hogy vegyszerekkel kivonunk valamit a kezelt tárgyból. A köznapi jelentés csak ezután jött létre.) – Sok módja van a macerálásnak, tehát a lágy szövetek eltávolításának a csontvázról. Lehet például rohasztani a testet. Ilyenkor a hús nagy részének eltávolítása után kiteszik a napra a tetemet, ahol néhány nap alatt megtelepszik benne a szövetek bontásához szükséges baktériumkultúra. Ezután be is lehet takarni, így nem érezni a szagát sem. A folyamat ilyen nagy állatnál hónapokat vehet igénybe, de a végén szinte le lehet önteni az elfolyósodott szöveteket a csontokról. Az elefántnál nem ezt a módszert alkalmazták, hanem addig főzték, míg a szövetek leváltak a csontokról.
A puszta csontok még mindig nem alkalmasak a csontváz újraépítésére. Ugyanis belsejük még mindig sok zsírt (velőt) tartalmaz, amelyet újabb vegyszeres kezeléssel az utolsó cseppig el kell távolítani, különben nagyon gyorsan megromlik a csontváz. Ezután lehet csak eredeti helyükre visszahelyezni a csontokat, amelyek rögzítésére Mihály Ármin és munkatársa, Jasper Sebastian két méter széles és három méter hosszú acélállványt hegesztett.
– Minthogy zárt helyiség híján az udvaron kellett összeállítanunk a csontvázat, fennállt a veszélye, hogy egy-egy csont elveszik. Egyik alkalommal egy kutya szájából kellett kiszednünk az elefánt kislábujját – mondja Mihály Ármin. – Állatkerti preparátorként gyakran találkozom olyan állattal, amellyel korábban még nem volt dolgom. A különböző csontok felismerése a valóságban azonban egyszerűbb feladat, mint gondolhatnánk. Az emlősök csontvázai eléggé hasonlóak. A preparálás sokkal több odafigyelést és aprólékos kézi munkát igényel, mint lexikális tudást.
Mihály Ármin jelenlegi feladatait egyáltalán nem érzi morbidnak, bár a szakma néha azért teremt olyan helyzetet, amely még neki is sok.
– Az első állat, amelyet megbízásból, fizetésért kipreparáltam, egy rottweiler volt, a gazdája meg akarta őt őrizni az örökkévalóságnak – emlékszik vissza. – Biztos én sem vagyok teljesen normális, de a házi kedvenc kitömése eléggé beteg dolog, feláll tőle a szőr a hátamon. Vannak persze olyan híres állatok – mint például Kincsem, a csontvázával a mezőgazdasági múzeumban volt is dolgom –, amelyeket érdemes megőrizni. Azon például látszik, hogy pontosan mely ízületek kopása miatt kellett abbahagynia a versenyzést.
2013. június 29.
