Hörcsög az Y-fordulóban

Robotautók versenyeztek egymással a budapesti műszaki egyetem előterében. Bár a verseny szervezői a mérnökhallgatóknak akartak lehetőséget nyújtani szakmabeli jártasságuk bizonyítására, a változó sikerrel szerepelt játék autók ráirányítják a figyelmet az önmagukat vezetni képes nagy autók sikereire és kudarcaira is.

Szombat délelőtt ritkán van tömeg egy egyetemi aulában. Persze önálló tájékozódásra képes robotautók is ritkán döcögnek az egyetemi aulák közepén felépített akadálypályákon. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) lágymányosi épületében ötödik alkalommal rendezték meg az egyetem mérnökhallgatói által épített autók versenyét. Első látásra némileg komolytalannak, amolyan buliba hajló kollégiumi kihívásnak tűnik az egész, minthogy a versengő járművek nem sokban különböznek a játékboltokban kapható távirányítós autóktól. A csapatok többé-kevésbé frappáns szójátékokon alapuló neveket választottak maguknak (például FluxuskondenzAUTOr), autóikat pedig vicces kiegészítőkkel látták el, az egyiken egy mókuskerékbe tuszkolt játék hörcsög volt.
A verseny lényege, hogy az autóknak emberi irányítás nélkül, csakis az őket irányító számítógépes program parancsaira támaszkodva kell végignavigálniuk a pályán. A kijelölt haladási irányt a padlóra ragasztott fekete szigetelőszalag mutatja, ezt kell figyelniük az autók orrára erősített érzékelőknek. A pályát több akadály nehezíti. Van emelkedő, az autóknak be kell parkolniuk egy szűk parkolóhelyre, majd szlalomozva ki kell kerülniük két akadályt. Ezután türelmesen meg kell várniuk, míg felnyílik előttük a kapu, s egy kötelező Y forduló után meg kell állniuk a kijelölt célterületen. A csapatok (és így az autók), bár az egyes akadályokat külön-külön megismerhették korábban, most találkoznak először a teljes akadálypályával.
– E játéknak tűnő robotok hátterében lévő elektronikai intelligencia nagy mérnöki teljesítményt kíván – mondja Tevesz Gábor, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának dékánhelyettese. – A csapatok öt-hat száz munkaórát fektettek ezekbe az autókba. A verseny célja az, hogy a végzés közelébe jutott mérnökhallgatóknak olyan feladatot adjunk, amely akár egy ipari projekttel is összemérhető kihívást jelent számukra.
A műszaki egyetemen a robotika két területét oktatják a mérnökhallgatóknak. Az egyik terület az iparban évtizedek óta alkalmazott, sorozatgyártást végző szerelőrobotok világa. A robotok másik csoportjába a csak most elterjedő mobilis automaták, például a robotautók, pilóta nélküli repülőgépek, bombakereső szondák tartoznak. Tevesz Gábor szerint alig lehet említeni hazánkban olyan nagy szerelőcsarnokokat üzemeltető céget, autógyárat, amely ne kérte volna az egyetem szakembereinek közreműködését egyes részfeladatok megvalósításához. Bizonyos ipari projektekben pedig a diploma előtt álló hallgatók is közreműködhetnek.
Két versenyszám között a csapatok visszavonulnak autóikkal az egyik depónak kinevezett terembe, ahol a nagy autóversenyek bokszutcájához hasonlóan még elvégezhetnek néhány végső simítást, beállítást a járművön. Itt persze nem kereket cserélnek, inkább USB-kábellel összedugják az autó agyközpontját egy laptoppal, és ha ennek szükségét érzik, módosítanak a szenzorokból beérkező adatokat értelmező, illetve az irányítást végző programsorokon.
– Az autó két oldalára és az elejére távolságmérő érzékelőket szereltünk, az orrán pedig keresztirányban számos fényvisszaverődést érzékelő szenzort helyeztünk el – magyarázza Néveri Ádám, a Fontolva Haladók csapat tagja, aki társaival éppen most vette le a karosszériát autójukról. Csapatuk megnyerte a rendezvényen először induló résztvevők versenyét, az összesített rangsorban pedig a második helyen végeztek. – Ezek felülről nem látszanak, mert lefelé néznek, és az irányt mutató fekete szigetelőszalag pozíciójáról látják el információval az irányítóegységet. Ha tápfeszültséget adunk a távolságmérő szenzorokra, az előttük lévő tárgy távolságának függvényében eltérő nagyságú kimeneti feszültség keletkezik bennük.
Minthogy az önirányító járművek manapság igencsak divatosnak számítanak, nem csoda, hogy a Google is beszállt az első, a mindennapi forgalomban is működőképes robotautó kifejlesztéséért folyó versenybe. Néhány hónappal ezelőtt már diadalmasan be is jelentette, hogy miután mérföldszázezreket tettek meg önműködő Toyota Prius és Lexus autóikkal a kaliforniai és nevadai közutakon, eredményeik szerint az autó simábban és biztonságosabban vezeti önmagát, mintha sofőr vezetné, írja a MIT Technology Review. Ennek ellenére semmi hír sincs arról, hogy mikor és milyen formában akar kilépni a piacra a Google a technológiával. Ez pedig arra utal, hogy még sincs annyira kiforrott állapotban a fejlesztés, amint a Google láttatni szeretné.
Robotautó-fejlesztésben talán az amerikai hadsereg DARPA kutatóközpontja jár az élen, már amennyi nyilvános az efféle alapvetően hadi célú projektekből. Eddigi legnagyobb vívmánya, hogy néhány évvel ezelőtt több száz kilométert tett meg a sivatagban önműködően navigáló robotautója. Csakhogy a sivatag sokkal egyszerűbb terep egy robot számára, mint a forgalmas városi utcák. A homokdűnéken észre sem lehet venni, ha véletlenül letér a nem is létező útról, és nem kell arra figyelni, mikor lép elé egy, az elszabadult labdáját üldöző kisgyerek. Nem kell váratlan helyzetekhez alkalmazkodnia, az ezekre adott helyes reakciót ugyanis nagyon nehéz algoritmizálni, tehát programsorok formájában leírni. Éppen a hasonló élethelyzetek kezelésében mutatkozik meg a jelenlegi robotvezérlésű járművek legnagyobb gyengesége.
– A vezetés rendkívül nagy intelligenciát és intuíciót követelő, alapvetően emberi agyat kívánó tevékenység. A gépi intelligencia az előre nem látható helyzetek kezelésében még gyengébben teljesít, mint az ember, de a beleprogramozott műveletsort sokkal gyorsabban és pontosabban hajtja végre – tartja Tevesz Gábor. – Éppen ezért a vezetés kevesebb rögtönzést, viszont nagyfokú precizitást és rövid reakcióidőt igénylő részfeladatait már ma is átveszi a számítógép az embertől. Automatikusan lassít, ha túl közel mentünk az előttünk haladóhoz, beparkol helyettünk, és sokféle veszélyhelyzetet jelez a sofőrnek. A robotikában sosem célunk az ember fölöslegessé tétele. Kiszolgálni akarjuk az embert, könnyíteni a munkáját, és nem elvenni tőle.

2014. január 18.