Alig néhány nappal a 2009-es l’aquilai földrengés előrejelzését elmulasztó szeizmológusok elítélése után újabb rengés rázta meg Dél-Olaszországot. Mintha a földkéreg sem értene egyet a döntéssel, amelyben sokan tudományellenes boszorkányüldözést, mások a tudósok felelősségének kifejezését látják.
A tézist rögtön a cikk elején ki kell mondjuk, hiszen a történet csak ennek tudatában válik értelmezhetővé: a földrengést nem lehet előre jelezni, de ezt el lehet mondani az embereknek. Három évvel ezelőtt, április 6-án az olaszországi L’aquila városát a Richter-skála szerint 6,3-as erősségű földrengés rázta meg. A katasztrófában háromszázkilencen haltak meg. A katasztrófát megelőző időszakban több apró rázkódást érzékeltek a környéken, így a lakosok – mint utóbb kiderült, joggal – attól tartottak, hogy ezek csak egy pusztító erejű rengés előfutárai. Aggódó kérdéseikre a megnyugtató vagy a figyelmeztető választ a tudósoktól várták.
Az előrengések miatt összeülő kockázatértékelő értekezleten hat geológus, szeizmológus és egy kormánytisztviselő foglalt helyet. Áttekintették a mérési adatokat, és arra a következtetésre jutottak, hogy az apró rengések valóban emelik kissé a nagy földrengés kockázatát, tudományos megalapozottsággal azonban mégsem lehet kijelenteni, hogy földrengés lesz. Az ülés után sajtótájékoztatót tartottak, amelyen egy hivatalnok tolmácsolta a tudósok megállapításait – illetve amit felfogott belőlük. Ő bejelentette: „a tudományos közösség véleménye szerint nincs veszély, az energia folyamatosan csökken, a helyzet kedvezőnek mutatkozik”, idézi a New Scientist. A most elítélt hat geológus pedig – és ez egy nagyon fontos pont! – mindezt szótlanul tűrte, egyikük sem állt ki a nyilvánosság elé azzal, hogy „mi nem ezt mondtuk”.
A bejelentésből az emberek azt szűrték le, hogy nem emelkedett jelentősen a földrengés veszélye, és a kitelepítés akár nagyobb károkat is okozhatna, mint maga a földrengés. Mintha azt hallották volna, „biztos nem lesz földrengés”. „Emlékszem az anyám hangjában rejlő félelemre. Más esetekben biztosan elmenekültek volna a városból, de akkor apámmal azzal nyugtatgatták magukat, amit a kockázatértékelő bizottságtól hallottak. És maradtak” – idézte az utóbb indított bűnvádi eljárás ügyésze záróbeszédében az egyik tanút, akinek aztán meghalt az apja a katasztrófában, tudósít a BBC. A vád szerint legalább 29 olyan emberről tudnak, aki elmenekült volna, de a bizottság szavait megfogadva maradt, majd áldozatul esett a rengésben.
Per lett hát a dologból. A különösen nagy emberáldozattal és anyagi károkkal járó katasztrófa után a földönfutóvá lett és tehetetlenségében hatalmas haragra gerjedt lakosság válaszokat és – legfőképpen – felelősöket követelt. A politikusok csakhamar a kockázatértékelő bizottság tudós tagjaira hárították a felelősséget, és gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával bíróság elé citálták őket. A napokban született elsőfokú ítélet súlyossága még az ügyészt is meglepte, hiszen hat év letöltendő börtönt kaptak. Az ügy jogi része még korántsem zárult le, hiszen minden vádlott fellebbez. A kérdés az, hogy a geológusokból csak bűnbakot csináltak, vagy tényleg hibásak.
Hogy tisztán lássunk, meg kell vizsgálnunk az incidens tudományos hátterét és a közszolgálatot ellátó tudósok kötelességeit is. A per kezdetén és az ítélet utáni pillanatokban íródott kommentárok egyértelműen védelmükbe vették a geológusokat, mondván, nem lehet valakit azért elítélni, mert nem képes a lehetetlenre, a földrengés előrejelzésére. A szeizmológusok többsége ugyanis azon a véleményen van, hogy ez egyszerűen lehetetlen. Bár a történelmi feljegyzéseket felhasználva megbecsülhetjük, hogy melyek a Föld legveszélyesebb tájai, és általában milyen gyakorisággal fordul elő ott nagy földrengés, de azt senki sem tudja megmondani teljes biztonsággal, hogy holnap lesz-e vagy sem. A jelenség romboló erejét figyelembe véve nem meglepő, hogy a földrengések előrejelzése hatalmas jelentőséggel bírna. Ezért évtizedeken keresztül vagyonokat öltek a kutatásba. A múlt század hetvenes éveiben ki is fejlesztettek előre jelző módszereket, és optimizmus uralkodott el a kutatókon. Aztán ezek csődöt mondtak a gyakorlatban, és sokan nem hisznek az előrejelzésekben.
A lehetetlent akarták tőlük, és most elítélik őket – hangoztatják a kutatókkal szolidáris geológusok. „Még most sem értem, hogy mivel vádolnak” – nyilatkozta az egyik elítélt tudós az ítélethirdetés után. A támogató cikkekben azonnal párhuzamba állították a szeizmológusokat a felfedezéseik miatt elítélt múltbéli tudósokkal, Galileivel, Giordano Brunóval, Kopernikusszal, a pert pedig tudományellenes boszorkányüldözésként festették le. A The Christian Science Monitor szerzője így fogalmaz: „Az olasz bíróság börtönbüntetésre ítélt tudósokat azért, mert nem jól működött a kristálygömbjük a l’aquilai földrengés előtt. A tudomány és a józan ész diktálta érvek süket fülekre találtak.”
Csakhogy a valóság bonyolultabb ennél. „Nem vagyok őrült. Tudom, hogy nem tudják előre jelezni a földrengéseket”, fakadt ki Fabio Picuti ügyész a Nature-nek még tavaly. A vád képviselői folyamatosan hangsúlyozták, hogy nem a tudományos munka, hanem az emberek „nem egzakt, hiányos és ellentmondásos” tájékoztatása miatt fogták perbe a tudósokat. Hogy pontosan mit mondtak a tudósok, és ezért felelősségre lehet-e őket vonni, ahhoz mindkét oldal rendelkezik ütőkártyákkal. A kérdéses értekezlet jegyzőkönyve szerint senki nem mondta azt, hogy nincs veszély. Efféle mondatok hangzottak el ott: „a térségben valószínűtlen a nagy földrengés, de kizárni nem lehet”, „korábban valóban voltak olyan nagy rengések, amelyeket kisebb rázkódások előztek meg, de sok rázkódást nem követett nagy rengés”, és a konklúzió: „nincs okunk azt hinni, hogy a kisebb rázkódások sorozata biztos előjele lenne egy nagy rengésnek”.
Ezek alapján kijelenthető, hogy a kutatók jól végezték tudományos feladatukat, és a rendelkezésre álló adatok alapján helyes következtetést vontak le. A következtetés kommunikációja azonban egy másik történet. Az ítélet után az olasz sajtóban megjelent egy lehallgatott telefonbeszélgetés átirata, amely két magas rangú geológus és polgári védelmi tisztviselő között zajlott. Ebben egyértelműen arra tesznek utalásokat, hogy a lakosság elől el kell hallgatni a veszély valós nagyságát, és a sajtóközleményeket általános, semmitmondó frázisokkal kell megtölteni. A beszélgetésből kiderül, hogy a kutatók már a katasztrófa előtt is tisztában lehettek a kockázatokkal, de az összehívott vészértekezletek apropójáról ugyancsak hallgattak a nyilvánosság előtt.
A konkrét esetben tehát vélhetően nem annyira ártatlanok a kockázatértékelő bizottság tudós tagjai, mint amennyire a katasztrófában nem érintett közvélemény nagyobbik része látni szeretné őket. Továbbra is kérdéses, hogy valóban emberölésként értékelhető-e az, ha egy nem előrejelezhető esemény lehetséges kimenetelei közül a szerencsésebbet hangsúlyozzuk, majd mégis bekövetkezik a katasztrófa. De meg is fordíthatjuk a kérdést: mi lett volna, ha azt jelentik be, hogy nagy a valószínűsége a földrengésnek, a teljes lakosság pánikba esik, tízezreket telepítenek ki, majd nem történik semmi? Akkor is őket hibáztatták volna? Ez történt sok járványügyi szakemberrel, akik a H1N1-járvány idején felvetették a hatalmas emberáldozatokkal járó, halálos vírustörzs okozta világjárvány kialakulásának lehetőségét, amely csak a hatalmas szerencsének köszönhetően maradt el. Megválaszolhatatlan kérdések ezek.
Az embereknek is meg kell érteniük, hogy a tudomány sem képes mindenre tökéletesen biztos választ adni. Vannak események, amelyek a véletlen hatására következnek be, így nem láthatók előre. Más események előreláthatók, bizonyos sikerességgel. A legnagyobb veszélyt az jelenti, ha a közjó szempontjából kiemelt jelentőségű kutatást folytató tudósok eztán félnek majd részt venni a politikai döntések előkészítésében, a közeljövőben otthagyják a katasztrófavédelmi hivatalokat, és visszaülnek a biztonságos egyetemi irodákba.
2012. november 3.
