Megalapításának ötvenedik évfordulóját ünnepli a napokban a Magyar Biokémiai Egyesület (MBKE). A magyar biokémiai kutatás, amely főként Szent-Györgyi Albert munkássága és a C-vitamin felfedezése kapcsán vált nemzetközileg jegyzetté, azóta is a világ élvonalában van. A tudományterület jelentősége pedig akkorára nőtt, amekkorára az alapítók vélhetően nem is gondolhattak. A magyar biokémikusok rengeteget köszönhetnek a Svéd Királyi Akadémia hajdan hozott döntésének. Azzal ugyanis, hogy 1937-ben a biokémiai oxidációs folyamatok terén tett felfedezéseiért Nobel-díjjal jutalmazták az akkoriban Szegeden dolgozó Szent-Györgyi Albertet, évtizedekre megerősítették pozíciójukat a magyar tudományos élet csúcsain. Ennek fényében meglepőnek is hathat, hogy a Magyar Biokémiai Egyesület csak idén ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját.
– A Magyar Élettani Társaság biztosította sokáig a tudományos diskurzus kereteit több olyan, az életműködéseket vizsgáló tudományág számára is, amelyek mára önálló diszciplínává váltak – mondja Fésüs László akadémikus, a Debreceni Egyetem professzora, az MBKE jelenlegi elnöke. – Amikor a biológiát és az orvostudományt magukba foglaló élettudományok a múlt század ötvenes-hatvanas éveiben robbanásszerű fejlődésnek indultak, és a növekvő tudásanyag okán specializálódni kezdtek a szakemberek, a tudományos társaságok is szaporodni kezdtek.
A biokémia már a magyar biokémiai társaság ötven évvel ezelőtti megalakításakor sem volt fiatal tudományág. Az angol biokémiai társaság tavaly volt százéves, a francia pedig néhány év múlva ünnepli centenáriumát. Magyarországon is voltak már a huszadik század első felében olyan biokémikusok – Szent-Györgyi Alberten kívül is –, akik világraszólót alkottak, de a hatvanas években érezték azt a kutatók, hogy kinőtték az addigi kereteket. Az azóta elmúlt fél évszázadban maga a biokémia fogalma is megváltozott.
– A tudásanyag bővülése folytán a kutatás módszertana és fókusza megváltozott. Ezt jelzi az is, hogy a sok biokémiai társaság és tanszék átkeresztelte magát biokémiai és molekuláris biológiai társasággá, tanszékké – magyarázza Fésüs László.
– Mára a biológia és az orvostudomány szinte egyetlen ágát sem lehet a mögöttes molekuláris biológiai folyamatok ismerete nélkül művelni. Ezt a változást jelzi, hogy az egyesület jelenlegi elnökének intézete első látásra távolinak tűnő tudományterülettel is foglalkozik. Mostanában egyik fő érdeklődési területük az igen divatos hangzású személyre szabott orvoslás. Hogy jön ez a biokémiához?
– Az orvoslás mindig is személyre szabott volt abban az értelemben, hogy a gyógyításkor mindig a konkrét beteg tüneteit kell vizsgálni, és ennek megfelelően kell kialakítani számára a terápiát. Az utóbbi időben azonban kialakulóban van a személyre szabott orvoslás új értelmezése, köszönhetően a biokémiai genomika felfedezéseinek és a fejlődő vizsgálati módszereknek. Ma már képesek vagyunk egy-egy személy átfogó genomikai elemzésére. A genomika az összes gén lehetséges együttes működését egyszerre vizsgálja.
A gének működése hat a gyógyszerek hatásmechanizmusára, és nagyban segíti az orvost, hogy a beteg számára ideális életmódot, étrendet, esetleg orvosi beavatkozást válassza ki. E vizsgálat nem csak a már kialakult betegség kezelésében lehet hasznos. Sok betegség legalább részben öröklött, genetikai okokra vezethető vissza, így az átfogó génvizsgálattal felfedhető, hogy valakinek az átlagosnál nagyobb esélye van arra, hogy rák, esetleg szívinfarktus alakuljon ki nála a jövőben. Az orvoslás és a biokémiai genomika kapcsolata tehát nem csak olyan lehet, ahogy azt az antiutópiákban és a tanulatlan hangulatkeltők írásaikban ábrázolják. Ezek hatására, ha a gén és a gyógyítás együtt jelenik meg, sokan arra gondolnak, hogy istent játszó orvosok megváltoztatják a beteg génjeit, esetleg klónozzák, vagy beleültetnek valamilyen idegen génszakaszt.
– Minden orvosi beavatkozás jár molekuláris szintű hatásokkal is. Emiatt fontos, hogy ismerjük az e folyamatokat szabályozó géneket. Például elképzelhető, hogy egy beteg szervezete nem termel olyan enzimet, amely szükséges lenne a betegsége ellen általában alkalmazott gyógyszer hatékony lebontásához, a hatóanyag felszívódásához – figyelmeztet Fésüs László. – Természetesen e vizsgálatok alkalmával a legszigorúbb etikai előírásokat kell betartani, de fontos megértenünk, hogy itt a biokémiai genomika nem maga a gyógykezelés, csak a helyes diagnózis és a terápia megválasztásának eszköze.
A Magyar Biokémiai Egyesület Tankó Béla biokémikusról, debreceni egyetemi tanárról – az egyesület alapító elnökéről – elnevezett díját idén Gráf László akadémikus, az ELTE Biológiai Intézet biokémiai tanszékének professzora és Buday László, az MTA TTK Enzimológiai Intézet professzora veheti át.
2012. november 3.
