A szerzői jogok április 23-i, illetve a szellemi tulajdon április 26-i világnapja szorosan követi egymást, és ez nem véletlen. E jogi formulák hatással vannak mindannyiunk életére, amikor például szeretnénk lementeni kedvenc zenénket, fénymásolni egy újságcikket, esetleg saját értelmezésünkben előadni Bartók valamelyik művét. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke, Bendzsel Miklós szerint a megváltozott világban változtatni kell hozzáállásunkon ahhoz, hogy védhető maradjon az intellektuális tulajdon.
Mást jelent ma a szellemi tulajdon, mint száz éve?
– A fogalom magvát időtállóan találmányok, védjegyek vagy épp szerzői művek képezik. Ugyanakkor felértékelődött a szerepe a gazdasági, kulturális életben, és ma máshogy is kell védeni, mint a múltban. A változás legfőbb oka a technika fejlődése, amely felgyorsította az információ áramlását és megnehezítte ellenőrzését. A szabadalmi rendszer alapját képező, látszólagos közgazdasági paradoxon azonban változatlan maradt. A szabadalom ma is olyan időben és térben korlátozott monopólium, amely ösztönzi a versenyt. De hogy helyesen tudjuk alkalmazni, a feltalálóknak, mérnököknek, kutatóknak meg kell tanulniuk a használatát. Sőt a szellemi tulajdon tiszteletben tartását már iskoláskorban meg kell tanítani a gyermekeknek. Készségszinten kell elsajátítaniuk azt, hogy mit szabad, illetve mit nem szabad megtenniük más szellemi alkotásaival, és hogyan védhetik meg saját műveiket. Hiszen az internet korában tünékeny jelenségek tudnak tönkretenni évekig tartó, kemény munkával létrehozott eredményeket.
– Az utóbbi években a szabadalmak korántsem jóhiszemű, versenyt ösztönző újdonságként jelentek meg a sajtóban. Rivális cégek, főként mobiltelefon-gyártók csak azért vásárolnak föl rengeteg szabadalmat, hogy mondvacsinált okokkal térdre kényszeríthessék általuk versenytársaikat. Lehet-e, kell-e tenni valamit ezek ellen?
– Sajnos az emberi természet velejárója a sikeres eszközök kifordítása, az alapelvekkel ellentétes célú használata. Az utóbbi években a szabadalmakkal való veszélyesen elharapódzott visszaélések elleni hatásos ellenszert csak keresi az amerikai törvényhozás is. Félő, hogy az ipar hatósági korlátozás nélkül nem vetkőzi le ezt a gyakorlatot. Így szükségessé válhat a spekulánsok elleni jogi fellépés. Hasonló beavatkozásra eddig is voltak példák. Humanitárius megfontolásból, ha a köz érdeke ezt egyértelműen megkívánja, a világ legszegényebb országai számára gyártott gyógyszerek esetében például lehetőség van a szabadalmak időleges korlátozására, esetleg a termék árának meghatározására.
– A köz érdeke sokszor ellentmondásba kerül a szellemi tulajdon birtokosainak érdekével. Nemcsak a gyógyszeriparban, hanem például a könyvkiadásban is. Az e heti könyvfesztivál egyik fő témája éppen a szerzői jog lesz. Hogyan lehet igazságot tenni a szellemi művek szabad hozzáférhetősége és a kiadók, szerzők anyagi honorálása között?
– Itt érdemes különbséget tenni a könyvpiac egyes szegmensei között. A tankönyvek és a tudományos szakkönyvek esetében egyértelműen nagyobb súllyal esik latba az, hogy a bennük foglalt információt célzott, de viszonylag széles közönséghez szükséges eljuttatni. A tudományos tanulmányok közzétételében éppen ez a kényszer indította el a jelenleg is folyó gyökeres átalakulást. A tudományos cikkek megjelentetéséért ma már általában maguk a kutatók fizetnek, és nem csupán az olvasóknak kell előfizetniük a folyóiratokra. Hódít a nyitott hozzáférés eszméje. A technológia fejlődése következtében ugyanakkor nagyon egyszerűvé vált az írott művek engedély nélküli másolása és terjesztése is.
– Az elektronikus könyvek, e-könyvek terjedésében a könyvkiadás új lehetőségét vagy a szerzői jogok érvényesítésének reménytelenségét látja inkább?
– Az emberek olvasási szokásai megváltoztak. Legtöbben főként „töredék idejükben”, tehát utazás, várakozás közben olvasnak. Ilyenkor pedig az egyébként is a kezük ügyében lévő mobiltelefonjukon vagy olvasógépükön a legkényelmesebb olvasniuk. Ez az elektronikus könyvek népszerűségét növeli. Emellett a hagyományos, papíralapú könyvek piacának ár- és költségviszonyai sem feltétlenül előnyösek a rendszer sikeres működése szempontjából. Az eredeti érték létrehozásának honoráriuma eltörpül a könyv árához képest. Ilyen körülmények között nem csoda, ha a világon egyre több ember olvas – általában olcsóbb – e-könyveket. Hazánkban azonban jelenleg még döbbenetesen szerény mértékű az e-könyv kiadás. A megvásárolt könyvek kevesebb mint egy százaléka elektronikus.
– Ennél valószínűleg több e-könyvet olvasnak, hiszen ugyanúgy le lehet tölteni őket illegálisan az internetről, mint a zenéket és a filmeket.
– Éppen a könnyű sokszorosíthatóság, a kalózkodás az egyik oka annak, hogy a hazai kiadók nem szívesen helyeznek nagyobb súlyt az elektronikus terjesztésre. Ez ellen sokféleképpen felléphetünk. Az egyik, jelenleg is alkalmazott és a hagyományos jogi doktrínának megfelelő mód a törvénysértés utólagos büntetése és az illegális másolás akadályozása. A tapasztalatok szerint e módszernek leginkább a korlátjai nyilvánvalók, nem sok eredményt hozott eddig. Viszont vannak a világban olyan előremutató kezdeményezések is, amelyek elsődlegesen nem büntetni igyekeznek az embereket, főleg a fiatalokat. Ehelyett megpróbálják kialakítani bennük azt a szokást, hogy az interneten vásárolt kulturális javakért is fizessenek. A francia kormány például ötven euróval feltöltött elektronikus kártyát ad ajándékba minden érettségizett diáknak. Ebből a pénzből elektronikus könyveket, zenéket, filmeket vásárolhatnak. Ezáltal megismerkedhetnek a jogszerű, mégis megfizethető kultúrafogyasztással. Ezzel az alkotók is jól járhatnak. Hiszen noha csak néhány fillért kapnak egy-egy letöltésért, összességében jelentős mennyiségű pénz áramlik a kultúrába. Az elkövetkező években érdemes volna hazánkban is megvalósítani hasonló rendszert. Bizonyítható, hogy létezik az arany középút a szankcionálás és a felhasználóbarát, kölcsönös bizalmon alapuló, „ajándékozó” együttműködés között.
– Nemcsak az illegálisnak minősülő letöltések jelentenek kihívást a könyvek szerzői joga ellen, hanem a legnagyobb technológiai vállalatok gyakorlata is. A Google milliószámra digitalizálja a világ legnagyobb könyvtárainak állományát, és teszi, tenné föl az internetre bárki számára elérhető módon. A többség érdeke nem írja felül ilyen esetekben néhány személy szempontjait?
– A hagyományos szerzői jog is határt szab annak, hogy az örökösök mennyi ideig gátolhatják a mű szabad terjedését. Ez a határ a szerző halálának hetvenedik évfordulója.
– De egy tudományos vagy műszaki szakkönyv, amelynek a szerzője már hetven évvel ezelőtt elhunyt, legfeljebb kultúrtörténeti kincsként becsülhető, gyakorlati haszna kevés van.
– Valóban, de az ilyen témájú művek kortárs szerzői manapság már sokszor maguk mondanak le a szerzői jogaik egy részéről. Ez az úgynevezett Creative Commons [kreatív közjavak] mozgalom. Az ehhez csatlakozó szerzők például csak azt kötik ki, hogy kereskedelmi céllal nem lehet másolni a művüket, nem lehet megváltoztatni, fel kell tüntetni a nevüket, és így tovább. Ilyenkor a szokásos „Minden jog fenntartva” figyelmeztetés helyett a „Bizonyos jogok fenntartva” jelzés szerepel az alkotáson. Emellett hazánkban több sikeres kezdeményezés is működik, amelyek a fontos irodalmi művek egyetemes hozzáférhetőségét szolgálják. Az egyik a Digitális Irodalmi Akadémia, a DIA, amely kortárs magyar szerzők „megváltott” életművét tartalmazza díjmentesen. Az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy a DIA-ban hozzáférhető szerzők művei iránt nemhogy csökkenne, hanem egyenesen nő a kereslet a könyvesboltokban is.
– Mégis sok szerző vélekedik úgy, hogy ha bárki hozzájuthat a művéhez ingyen, és sokan le is töltik, az talán megteszi erkölcsi elismerésnek, de megélni nem nagyon lehet belőle.
– Az írók honorálására is bővülnek a módszerek. Ennek egyik alapját a klasszikus könyvtár szolgáltatja. Kevesen gondolnak bele, de a könyvtárak gyakorlata elvileg ugyanúgy sújthatja a kiadókat és a szerzőket, mint az elektronikus könyvek illegális letöltése. A könyvtárak létjogosultságát mégsem vonja kétségbe senki. Egy európai uniós irányelv értelmében a könyvtárakból kikölcsönzött könyvek után állami támogatás, úgynevezett haszonkölcsönzési díj illetheti meg a szerzőket. Méghozzá azzal arányban, amilyen népszerűek a könyvtárba járók körében. Ez a rendszer már jelenleg is működik nálunk, és évente százmillió forintos nagyságrendű támogatást oszt majd el.
– Mi történik azokkal a művekkel, amelyeknek nem ismerjük a szerzőijog-tulajdonosát? Azok automatikusan közkinccsé válnak, és szabadon felhasználhatók lesznek?
– Ezek az úgynevezett árva művek, amelyek szerzői jogai fölött kijelölt hatóságunk veheti át a „gyám” szerepét. De csak azután, hogy a felhasználást kezdeményező mindent megtett azért, hogy felkutassa a tényleges jogtulajdonost, és nem járt sikerrel. Ilyenkor azok a kérelmezők kaphatnak engedélyt a mű hasznosítására, akik jogilag jól körülírt célokra akarják használni. E célok leginkább tájékoztatási, oktatási és tudományos jellegűek. A felhasználás fejében beszedett szerzői jogdíjat nem tesszük zsebre, hanem kötelesek vagyunk letétbe helyezni a jövőben esetleg fellelt valós jogtulajdonos számára.
– Jövőre lesz Bartók Béla halálának hetvenedik évfordulója, tehát lejár az életmű szerzői jogi védettsége. A múltban számos esetben előfordult, hogy Bartók örökösei megakadályozták alkotásainak művészi célú felhasználását is. A legemlékezetesebb ilyen eset az volt, amikor az Emerson, Lake & Palmer együttes próbálta feldolgozni az Allegro barbarót. Összeegyeztethető ez a szerzői jogok eszméjével?
– Én más példát mondok rá, hogyan tudnak az örökösök jótékony módon közreműködni abban, hogy a művész életműve ne sérüljön, ám hathatós maradjon. Picasso Guernicája a XX. század egyik legidézettebb képzőművészeti alkotása. Millió műben használták fel a motívumait. E feldolgozások legtöbbjét nem próbálták megakadályozni. Csak ott lépnek föl, ahol ez a jogtalan gazdagodást szolgálja, vagy a mű szellemiségével össze nem egyeztethető üzenet átadására kívánnák használni. Ez a követendő gyakorlat számomra. De a szerzői jog birtokosa szabadon eldöntheti, hogy milyen szigorúan él a tulajdonát képező kizárólagos jogokkal. Ha saját ízlése vagy lelkiismerete miatt túlzóan akadályozza a művek felhasználását, ez akár visszatetszést is kelthet a közönségben. A művészeti vagy tudományos alkotás ugyanakkor mindig az elődök műveire reflektált, Goethével fogalmazva: az óriások vállán áll. A jogok lejárta után már nem egy ember, hanem a közösség, a szakma, a kritikusok ítéletétől függ, hogy felnő-e egy interpretáció az alapműhöz, vagy azonnal elfelejtik, illetve maga az alkotás becses közkinccsé válik-e.
– Évszázadok óta tapasztalható gyakorlat a művészeti alkotások vagy ipari találmányok kisajátítása és eltulajdonítása. Az utóbbi időben azonban korábban elképzelhetetlen vívmányokat, például az emberi géneket is igyekeznek szabadalmaztatni egyes cégek. Lát esélyt arra, hogy idővel célt érnek?
– Valóban, több biotechnológiai vállalat igyekszik úgy védettséget szerezni az általa kifejlesztett genetikai tesztekre, hogy a monopoljog a vizsgált gének használatára is kiterjedjen. Így próbálnak meggátolni másokat abban, hogy ugyanezeket a géneket használják fel a diagnózishoz. Nem szabad összekevernünk a vizsgálati módszert és a vizsgálat tárgyát. A módszer lehet szabadalom tárgya, ha feltalálói tevékenység eredménye, és újdonságértéke van. Az emberi gének szabadalmaztatása azonban mind jogi, mind erkölcsi értelemben egyértelműen tilos. Ezek az emberek testének részét képezik, azonosítanak bennünket, a sajátjaink az emberi méltóság elemeiként. Ilyenformán senki sem szerezhet fölöttük monopoljogokat. Ez jelenleg hazánk és az Európai Unió álláspontja is.
Bendzsel Miklós Budapesten született 1953-ban. 1976-ban szerzett gépészmérnöki, majd 1983-ban mérnök-közgazdász diplomát. 1980 óta a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalában, illetve jogelődjében, a Magyar Szabadalmi Hivatalban dolgozik, jelenleg a hivatal elnöke. A Szellemi Tulajdon Világszervezete Hágai Uniójának közgyűlési elnöke, az Európai Szabadalmi Szervezet igazgatótanácsának elnökhelyettese.
2014. április 26.
