Rehabilitált exobolygó

Két, egymás mellé illesztett fotó járta be az internetet néhány nappal ezelőtt. A fényképeket Tóth András, a Budapest Science Meetup elnevezésű, ismeretterjesztő előadás-sorozat egyik alapítója tette fel elsőként Twitter-oldalára. Mindkét kép naprendszerünk legkülső, klaszszikusan bolygóként tisztelt (az utóbbi években azonban kisbolygóvá lefokozott) égitestjét, a Plútót ábrázolta, a különbség közöttük mégis drasztikus volt.

Az egyik idén májusban készült, és alig néhány tucat képpontból (pixelből) állt, még a bolygó alakját is alig lehetett kivenni belőle. Pedig még pár hónappal ezelőtt is ez volt a legjobb minőségű képünk a Plútóról. Mellette az égitesthez egyre közelebb érő New Horizons (Új Horizontok) űrszonda friss felvétele, amely a csillagászat történetében először részletgazdag képet szolgáltatott a Naprendszer ismerősnek tűnő, mégis szinte ismeretlen tagjáról. Az űrszonda alig néhány ezer kilométer távolságban halad el a Plútó mellett, és az általa gyűjtött, majd a Földre visszasugárzott adatok és fényképek megsokszorozhatják a Naprendszer utolsó, lényegében feltérképezetlen égitestjéről meglévő tudásunkat.

9 és fél
évvel ezelőtt, 2006. január 19-én indították útjára a New Horizons űrszondát az amerikai Cape Canaveral űrközpontból.

16,26
kilométer/másodperces (óránként 58 536 kilométeres) sebességgel lőtték föl az űrszondát hordozó rakétát, amely a valaha volt legnagyobb sebességű felbocsátást jelentette.

2,3 millió
kilométerre közelítette meg az űrszonda a Jupitert 2007 februárjának végén, és lendületet vett az óriásbolygó gravitációs mezejének segítségével. A gyorsítás jól sikerült, a New Horizons sebessége másodpercenként 4 kilométerrel (14 ezer km/h) nőtt. Eközben a szonda a Jupiter holdjairól, légköréről és mágneses mezejéről is küldött haza mérési adatokat.

8
éven keresztül, a Jupiter melletti elrepüléstől idén januárig az űrszonda mesterséges álomba szenderült, hogy megvédjék a fedélzeti műszereit a világűr viszontagságaitól. Évente egyszer azért felébresztették, hogy ellenőrizzék működését.

12 500
kilométerre közelítette meg az űrszonda a Plútót, majd elrepült mellette, és folytatta útját a végtelen felé. E távolság a Plútó átmérőjének mindössze 5,3-szerese.

30
grammnyit visz magával a New Horizons a tisztelet jeleként Clyde Tombaugh, a Plútót 1930-ban felfedező, 1997-ben elhunyt amerikai csillagász hamvaiból. Tombaugh az arizonai Lowell obszervatóriumban dolgozott, és feladata a mérési adatok alapján előre megjósolt, Neptunuszon túli bolygó megtalálása volt.

13,8
kilométer volt másodpercenként az űrszonda Plútóhoz viszonyított sebessége a kisbolygó melletti elhaladás idején. Ilyen sebességnél egy kaviccsal való ütközés is végzetes sérüléseket okozhat az űreszközben.

13
órával a küldetés teljesítése után értesülhetnek először a csillagászok arról, hogy sikeres volt-e a megközelítés. Az űrszonda nem tud egyszerre fényképezni, méréseket végezni és az adatokat a Föld felé továbbítani. A kommunikációval így meg kell várni az adatfelvétel végét, majd a rádióhullámoknak 4 és fél órát kell utazniuk az űrben, míg elérkeznek a Földre.

27
százalékkal nehezebb az Eris kisbolygó a Plútónál. 2005 januárjában fedezték fel, és méretei végleg megpecsételték a Plútó mint „igazi” bolygó sorsát. A Nemzetközi Csillagászati Unió a felfedezés hatására pontosan definiálta a bolygó fogalmát, amelybe a Plútó már nem illett bele, így visszaminősítették kisbolygóvá. Sokan tiltakoztak, mások a mai napig bolygónak tekintik a Plútót. Az égitestet felfedező Tombaugh özvegye úgy nyilatkozott, hogy férje biztosan csalódott lenne, de „tudós volt, megértette volna, hogy az újonnan felfedezett rengeteg hasonló méretű égitest miatt a Plútó bolygóstátusa tarthatatlanná vált”.

2015. augusztus 8.