A 0425-ös számú holttest

Az engedély nélküli határátlépők, legyenek menekültek vagy bevándorlók, gyakran az életüket kockáztatják, miközben megpróbálnak a biztonságot, a jobb életet ígérő országba átjutni. Az Egyesült Államok déli határán sokan valóban meghalnak a senki földjén. Azonosításuk emberiességi kötelesség, de papírok nélkül gyakran alig megoldható szakmai kihívást jelent a halottkémeknek.

Maria Albertina Iraheta Guardado a hondurasi Santa Rosa de Aguánban nőtt föl, özvegy édesanyja Mariát és nyolc testvérét egyedül nevelte. Apját a nyílt utcán gyilkolták meg, amikor véletlenül a helyi bandaháború egyik ütközetének tűzvonalába került. Hondurasban a legmagasabb az emberölések lakosságra vonatkoztatott aránya a világon, évente százezerből 90,4 embert gyilkolnak meg (ez a ráta Magyarországon 1,3). Maria 2012-ben, 37 évesen döntött úgy, hogy maga mögött hagyja a kilátástalan hondurasi szegénységet és erőszakot, és csatlakozik a New York-i Bronxban takarítónőként dolgozó nővéréhez.
Persze vízumot, pláne munkavállalási engedélyt nem kapott, ezért az évi több százezer szerencsétlenhez hasonlóan a mexikói–amerikai határon próbált illegálisan átkelni. Két napig hajtották őt és társait az embercsempészek a texasi sivatagban, amikor végül a végkimerüléssel küzdő nőt sorsára hagyták. Maradványait nem sokkal később megtalálták a helyi seriff hivatalának munkatársai, de identitása, úgy tűnt, örökre elveszett.
Az Egyesült Államok Mexikóval határos déli szövetségi államaiban, Kaliforniában, Arizonában, Új-Mexikóban és Texasban az elmúlt időszakban évente négyszázötven azonosítatlan holttestet találnak a hatóságok. Legtöbbjüknél nincs semmiféle azonosító okmány, hiszen illegálisan próbáltak bejutni az USA-ba, de kiszolgáltatva az embercsempészek kénye-kedvének, nem bírván az embertelen sivatagi menetelést, a negyvenöt fokos hőséget, a kiszáradást, végül meg sem pillanthatták az első amerikai települést sem.
A holttestek azonosítása és visszajuttatása a családjukhoz a legalapvetőbb humanitárius kötelesség lenne. Csakhogy ez az esetek nagy részében az azonosítás lehetetlensége, illetve a szükséges pénzügyi források hiánya miatt nem valósul meg, olvasható a Scientific Americanben. Az elhunyt illegális bevándorlók maradványainak fele Texasból kerül elő, amelynek déli megyéi – amerikai mércével – rendkívül szegénynek minősülnek. A helyi lakosok harmada a szegénységi küszöb alatt él, a hatóságoknak nincs pénzük a tömeges boncolásokra sem, hát még a manapság is luxusnak számító DNS-elemzés elvégzésére. Csak a maradványok szakszerű szállítása 750 dollárt kóstál, a boncolás pedig kétezerbe (570 ezer forintba) kerül. Így a maradványok nagy részét alig jelölt tömegsírokban földelik el. Maria Albertina Guardado maradványait is egy ilyen köztemetőben temették el, csontjainak helyét mindössze egy apró lemeztábla jelölte, belenyomva a holttest nyilvántartási száma: 0425.
Mindez talán örökre így maradt volna, ha a texasi Baylor Egyetem antropológusa, Lori Baker nem szerez tudomást a tömegsírról. Baker immár 2002 óta foglalkozik – szövetségi pénzügyi támogatás híján – szinte társadalmi munkában a déli határ mentén életüket vesztő illegális bevándorlók azonosításával. Emberi jogi szervezetekkel együttműködve több adatbázist is létrehoztak már, amelyek segítségével az Amerikába indult, de útközben eltűnt szeretteiket kereső latin-amerikai családok és a feltárt maradványok között próbálnak kapcsolatot találni. A munkájuk nagy része a holttestek antropológiai vizsgálatából áll, de közel sem szabad a Helyszínelők című krimisorozatból megismert fantasztikus munkakörülményekre gondolnunk. A forráshiány miatt ugyanis gyakran előfordul, hogy egy-egy lelet vizsgálatát a méregdrága elemzések előtt évekre fel kell függeszteniük. A csontokat pedig rekeszekben tárolják, míg újabb forrást találnak az analízis folytatására.
„Az egyik ok, amiért elkezdtem ezt a projektet, a nagymamám. A nagy gazdasági válság idején a nagymamám rokonai munkát keresve vándoroltak az országban, ahogy a többi munkás jó része is bevándorló volt. Együtt érzek ezekkel a családokkal, hiszen pontosan tudom, hogy milyen nehéz egy elveszett hozzátartozót megtalálni – nyilatkozta Baker a Baylor Egyetem újságjának. – Igyekszem arra tanítani [az antropológia szakos] hallgatóimat, hogy a tudásukat felhasználva az emberi jogi törekvésekben jobbá tudják tenni mások életét.”
Eddig a Baylor Egyetem halottkémei 278 halott maradványait vizsgálták meg, és hetvenet azonosítottak közülük. Az első sikeres azonosítás, ha lehet, még szívszorítóbb, mint a hondurasi Maria Guardado története. Az Arizonában előkerült maradványról kiderült, hogy a Mexikó Yucatán régiójából származó Rosa Cano Dominguezről van szó. Rosa két gyermekét hagyta otthon, és a harmadikkal volt terhes, amikor kificamította a bokáját a sivatagban, a csempészek pedig otthagyták.
A 0425-ös és további hetven szerencsétlenül járt bevándorló maradványait rejtő tömegsírt a halottkémek a régészeti ásatásokhoz hasonló szigorú jegyzőkönyvezéssel tárták föl. Zsinegekkel kvadrátokat jelöltek ki a lelőhelyen, és kéziszerszámokkal fejtették le a talajt a csontokról, hogy a lehető legtöbb részletet megőrizhessék. Bár a 0425-ös holttest mellett találtak egy salvadori személyi igazolványt, így viszonylag egyszerűnek tűnt az azonosítás, hamar kiderült, hogy ez zsákutca. Így maradt az aprólékos antropológiai vizsgálat.
Noha – a tévé hatására – mindenki azt hiszi, hogy manapság az egyetlen célravezető módszer az ismeretlen holttestek azonosítására a DNS-analízis, a valóságban ritkán végeznek efféle vizsgálatokat. Egyszerűen túl drágák, és senki nem ad arra pénzt, hogy a mélyszegénységből menekülő ismeretlenek (de vélhetően nem amerikai állampolgárok) maradványain genetikai vizsgálatokat folytassanak, főként ha ez nem is indokolt egyértelműen. Lori Baker a Scientific Americannek adott nyilatkozatában a szövetségi finanszírozás hiánya fölötti felháborodását egy repülőgép-szerencsétlenség példáján keresztül érzékelteti. Ha lezuhanna az arizonai sivatagban egy jumbo, és meghalna több száz ember, a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy biztosítanák a kellő pénzügyi forrásokat az összes áldozat pontos azonosításához. Noha évről évre annyi holttest kerül elő a határ mentén, amennyi bőven lenne egy nagyobb repülőszerencsétlenségnél is, ezt mégsem tekintik tömegkatasztrófának, és a hatóságok elfordítják a fejüket.
Maria Albertina Guardado csontjainak vizsgálatakor elsődlegesen a nemet, a testmagasságot, az életkort, illetve a valószínű származást kellett megállapítani (hiszen ezen információk alapján már kereshetnek hozzátartozókat az eltűnt személyek adatbázisaiban). E lépéseket annak ellenére sem kerülhették meg, hogy az elhunyt cipőjének talpbélése alá rejtve találtak egy – később valósnak bizonyuló – igazolványt. A medencéjéből megállapították, hogy nőről van szó, a csontjai hosszából pedig testmagasságát 142–152 centiméter közé tették. Azt is megállapíthatták, hogy bár testméretei alapján már felnőtt volt, a csontosulás mértéke gyermekekre jellemzően elmaradott állapotban rekedt a maradványaiban, ami súlyos fizikai stresszre és táplálkozásbeli hiányosságokra utalhat.
Mindezek alapján sikerült egyezést találni az egyik alapítványi adatbázisban egy két évvel korábban eltűnt hondurasi nővel, akinek családtagjai vállalták, hogy DNS-mintát küldenek az összevetéshez. A költséges DNS-elemzést ugyanis csak abban az esetben végezhetik el a halottkémek, ha a klasszikus antropológiai módszerek segítségével már szinte teljesen biztosan azonosították az elhunytat, és csak a végső igazolás van hátra.

2015. augusztus 15.