Lopva nőszők

Darwin fő művének, A fajok eredetének megjelenése előtt száz évvel az egyre sokasodó felfedezések hatására a svéd botanikus, Carl von Linné saját korábbi álláspontját is megváltoztatva felvetette az élőlények változásának lehetőségét. Bár az evolúció felfedezéséig nem jutott el, az állatok és a növények rendszerezésében elért eredménye csak Darwinéval vethető össze.

Szociális agy

Bár már régen nem vadászunk mamutokra, és gyűjtögető életmódot is legfeljebb a Tescóban folytatunk, agyunk továbbra is a kőkorbeli életünkhöz alkalmazkodott, állítja a világ egyik legismertebb humánetológusa, Robin Dunbar. A kutatóról nevezték el az emberi viselkedésevolúcióban alapvető Dunbar-féle számot is. A tudóssal a Rómában rendezett evolúciós konferencia szünetében beszélgettünk.

Cukorgolyócskák

A homeopátiás gyógyszerek gyártói a héten támadásba lendültek: európai uniós szintről igyekeznek arra kötelezni a tagállamokat, hogy bizonyítatlan hatékonyságú készítményeiket részben a gyógyszerkasszák fizessék. Eközben sokan semmit sem tudnak a homeopátia mögött rejlő elvekről, hiszen a reklámok csak e szerek kíméletességét hangsúlyozzák. Mi a homeopátia? Az orvoslás forradalma, vagy a sarlatánság legkifinomultabb formája?

Százezres tiszta helyiség

Gazdasági válság ide vagy oda, a hidegháború óta nem látott intenzitással folyik az űrverseny - immáron több új szereplővel. Van-e esélye az Európai Uniónak meghatározó szereplővé válni abban a versengésben, amelyben az asztronautika hagyományos szereplői, az Egyesült Államok és Oroszország mellett Kína és India is babérokra tör? A kis nemzetek összefogása nélkül semmiképp. Ezt az együttműködést hivatott előmozdítani az Európai Űrhivatal, amelynek hollandiai kutatóközpontjában jártunk.

Lomnici praktika

Négyszáz évvel ezelőtt, 1609. augusztus 25-én mutatta be Galileo Galilei maga készítette távcsövét Velencében. Az eszköz segítségével az égi jelenségeket soha nem látott részletességgel tudták a csillagászok megfigyelni, megszületett a modern asztronómia. Az évforduló tiszteletére 2009 a csillagászat nemzetközi éve. Ellátogattunk Európa különleges obszervatóriumába a Tátrában.

Kiemelt bejegyzés

Többé nem frissülő blog

Ez a blog többé nem frissül. Az új cikkek új helyen, a molnarcsaba.wordpress.com címen érhetők el.

2015. augusztus 22.

Acélos fajták

Mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez. Az [előző] bekezdés szerinti jog érvényesülését Magyarország genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdasággal (…) segíti elő – áll az alkotmány huszadik cikkelyében. Ennek értelmében tehát hazánkban tilos génmódosítással nemesített növényfajtákat termeszteni. Kérdés azonban, hogy ezt a rendelkezést alátámasztják-e a tudományos adatok. A génmódosítás előítéletektől, ideológiáktól mentes értékelésére kértük fel a téma két, a közvélekedés szerint markánsan eltérő álláspontot képviselő kutatóját.

Ingyenebéd

A feje tetejére állt a világ. Miközben évtizedeken keresztül a Windows operációs rendszer éppen aktuális verziója volt a legdrágább szoftver a legtöbb ember számítógépén (kivéve azt a néhány száz milliót világszerte, aki lopta), a Microsoft a napokban ingyen elküldi a legújabb, 10-es változatot mindenkinek, aki eddig 7-est vagy 8-ast futtatott. Miből lesz így pénze a cégnek, szegényházba jut-e Bill Gates?

Szentjánosbogarakkal a rák ellen

Néhány napon belül két kutatócsoport is a világító rovarokkal kapcsolatos eredményeket publikált. Amerikai tudósok évtizedek sötétben tapogatózása után felfedezték, hogy pontosan milyen molekuláris mechanizmus miatt fénylenek a szentjánosbogarak. Svájci társaik pedig máris a világítást kiváltó enzimreakció orvosi alkalmazásával álltak elő.

A Csatorna-szigeteket áthatja a történelem

A Brit-szigetek és Franciaország között fekvő Csatorna-szigetek, Jersey és Guernsey és néhány kisebb sziget közelségük dacára rendszerint elkerülik mind az Észak-Franciaországba, mind a Dél-Angliába utazók figyelmét. Pedig mintha egy sehová sem tartozó, függetlenségét elsődlegesnek tartó mesebeli királyságba csöppenne ott a látogató. A szigetek természeti adottságai, éjszakai életük és a világ egyik legkülönlegesebb állatkertje mind ideális helyszínt teremtenek egy igazán szokatlan kiránduláshoz.

Ki vagy rúgva!

A következő amerikai elnökválasztást megelőző kampány legérdekesebb figurája a milliárdos vagyona dacára showmanként ripacskodó Donald Trump. A mexikói bevándorlókról tett rasszista megjegyzései egekbe röpítették népszerűségét az erre vevő republikánusok körében, de a háborús hős John McCain szenátorra mért becsmérlő szavai akár végzetes hibának bizonyulhatnak. Múltjában pedig szép számmal találunk szennyest, amit ellenfelei bármikor a nyakába boríthatnak.

Kopasz fejmetszés

A felsőoktatást irányító kormányzat úgy döntött, hogy a Miskolci Egyetem a jövőben nem indíthat kulturális antropológiai alapszakot. Ezzel megszűnik az ország egyetlen ilyen jellegű képzése. A sokak szerint pótolhatatlan veszteség az egész tudományág magyarországi jövőjét veszélyezteti. No de nem baj, a kulturális antropológia úgysem jó semmire. Vagy mégis?

Emberrablás a bulinegyedben

Ha egy regényt az ifjúsági jelzővel illetnek, az sokak szemében a silánysággal és az igénytelenséggel egyenértékű. Miközben jelen vannak a piacon a fiatal olvasóknak szóló értékes művek is, az „ifjúsági” szerzők egy része korábban Verne, Cooper, May, Kästner könyveinek, ma Harry Potter, a szerelmes vámpírok, esetleg az angolszász főúri gimnáziumok világában játszódó külföldi művek másolásával keresi a kenyerét.

2015. augusztus 17.

Tom, Dick és Harry

Gyakorlatilag minden börtönből meg lehet szökni – persze kell hozzá pénz, motiváció s néhány jó kapcsolat. A Köpcös becenéven ismert mexikói drogbáró minapi távozása a Mexikóváros melletti fegyintézetből korántsem a legelképesztőbb szökés a történelemben.

2015. augusztus 2.

Ha bőrzik a tó

Sokat javult az ezredforduló táján tapasztalható állapotokhoz képest természetes fürdővizeink minősége a kijelölt strandokon. A nemrégiben nyilvánosságra hozott, többéves méréseket felölelő adatok szerint nagy többségük egyenesen kiváló minősítést kapott. Vajon mi állhat e kedvező fordulat hátterében, illetve nem lenne-e indokolt több folyószakaszt megnyitni a fürdőzők előtt?

Csillagok, sávok

Két világraszóló esemény, két lobogó: az Egyesült Államokban a konföderációs zászló a Charlestonban kilenc fekete hívőt meggyilkoló Dylann Roof, a szivárványos lobogó, a homoszexuálisok szimbóluma pedig a legfelsőbb bíróság melegházasságot legalizáló döntése kapcsán került reflektorfénybe. Cikkünkben e két, tökéletesen ellentétes jelentéstartalommal bíró jelkép történetét idézzük föl.