Megjelent a Magyar Nemzet 2013. július 27-i számában
A Mona nevű vitorlás hajó hazahozatalának nem a legegyszerűbb, bár mindenképpen a legélvezetesebb módját választotta a tulajdonosa. Társaival Elba szigetéről a Földközi-tengeren, csatornákon, folyókon és az Alpokon keresztül eljutottak a Balatonig.
Tovább...
2013. július 31.
Hajóvonták
2013. július 30.
Gömbakvárium
Megjelent a Magyar Nemzet 2013. július 27-i számában
Különös probléma támadt a Nemzetközi Űrállomás űrhajósainak szkafanderével néhány napja, és emiatt az űrsétát is meg kellett szakítani. Az "incidens" akkor történt, amikor egy olasz űrhajós sisakja máig érhetetlen módon elkezdett megtelni vízzel. (Az incidens vagy az esemény szót szokta a NASA a vészhelyzet, a meghibásodás szavak helyett használni amolyan eufemizmusként.)
Tovább...
Égi bicikli
Megjelent a Magyar Nemzet 2013. július 20-i számában
Burleszkfilmek megszokott jelenete: a főhős levegőbe emelkedik a biciklijére szerelt propellerek, esetlen szárnyak segítségével, majd a reménytelen pedálozás dacára egy méterrel arrébb lezuhan. A burleszk most a valóságba is beköltözött, hiszen a minap felszállt az első pusztán emberi izomerővel meghajtott helikopter.
Kárhozat
Megjelent a Magyar Nemzet 2013. július 20-i számában
Az atombombát lehet szeretni vagy nem szeretni, de mindenképpen büszkének kell lennünk a kifejlesztésében részt vevő magyarok teljesítményére - e közhellyel kezdődik a Manhattan-tervről szóló, Magyarországon megjelenő szinte minden könyv, újságcikk. Pedig dehogy. Az atombombát nem lehet szeretni, hiszen a legszörnyűbb találmány, amelyet az emberiség valaha is megvalósított. Emberek tíz-, százezreinek halálát okozta az a kettő, amelyet bevetettek. Ha a többit is ledobják, biztosan kihaltunk volna mind egy szálig.
Biológiai monopoly
Megjelent a Magyar Nemzet 2013. július 20-i számában
Az amerikai legfelsőbb bíróság minapi ítéletében kimondta, hogy Amerikában nem lehet szabadalmaztatni a természetben is előforduló emberi géneket. A döntés támogatói a józan ész diadalaként értékelik a határozatot. Azt azonban szinte senki nem vette észre, hogy Európában és hazánkban is rutinszerűen szabadalmaztathatók az újonnan izolált DNS-szakaszok.
2013. július 22.
Távirat vége. Stop.
Megjelent a Magyar Nemzet 2013. július 13-i számában
Néhány napon belül feladják a világ utolsó táviratát - harsogja a világsajtó a Scientific Americantől a The Christian Science Monitorig annak apropóján, hogy az indiai állami távközlési cég júliusban leállítja a szolgáltatást. Noha a hír nem igaz, hiszen például a Magyar Posta is fenntartja egyelőre a távirat-továbbítást (bár csak belföldre, nemzetközi viszonylatban már nem), a felfokozott érdeklődés valóban a kommunikáció korszakhatárát jelzi.
Tovább...
Mezítláb
Megjelent a Magyar Nemzet 2013. július 13-i számában
"A futás az a rendkívüli képesség, amely emberré tett minket - és ez azt jelenti, hogy minden ember birtokában van ennek a rendkívüli képességnek." Ezzel a vélhetően bombasztikusnak szánt és az amerikai életmódtanácsadó könyvek formavilágát idéző borítón elhelyezett idézettel próbálja érdekessé tenni a kiadó a Futni születtünk című könyvet az emberek számára. Ez sajnálatos, hiszen az állítás több szempontból is nettó butaság. Az evolúció mechanizmusainak teljes félreértéséről tanúskodik az, ha a szerző egyetlen tényezőt, a futást gondolja az emberré válás kizárólagos okának.
Tovább...
Fogunk fehérje
Megjelent a Magyar Nemzet 2013. július 13-i számában
Hatvan éve tart a vita az Egyesült Államokban az ivóvíz fluorozásáról. Pártolói szerint ez a gyakorlat segít megelőzni a fogszuvasodást, ellenzői viszont értelmetlenségét, magas árát és az összeesküvés-elméletek jól ismert kliséit hangoztatják. Sok országban adtak-adnak fluort az ivóvízhez. Hazánkban nem, de vajon indokolt lenne-e?
Tovább...
2013. július 16.
Elektronikus könyvek
A legjobbnak ítélt írások gyűjteményei “hordozható” kiadásban, amelyeket ekönyv-olvasókra, tabletekre, mobiltelefonokra tölthet.
CSENDES BŐGÉS
Számok nyelvén (2008-2012)A magyar sajtóban példátlan, immár hét éve íródó rovatunkban egy-egy, főként tudományos illetve technológiai hírt mutatunk be az adatok szemszögéből. Kiderül, hogy hány ember halt meg a Boeing-747 Jumbo eddigi katasztrófáiban, mennyi medúza támad a fürdőzőkre manapság, és hány milliomod másodperccel telik lassabban az idő, ha felmegyünk a tizedikre.
Letöltés Kindle / EPUB / PDF |
SÁRISÁPI ÁRAMKÖRÖK
Riportok (2011-2015)A Lomnici praktika című riportkönyv folytatása, a 2011 és 2015 között íródott legjobb riportok gyűjteménye. A címadó írás a szocializmus utolsó éveiben éledező, tipikusan magyar pályát befutó komputergyártásról mesél. Emellett helyszíni riportot olvashatnak e kötetben a San Diegó-i Sea World vízi vidámparkban nap mint nap fellépő gyilkos bálnák ellentmondásos sorsáról, de a vinil (bakelit) lemezek esélytelen reneszánszáról is. Letöltés Kindle / EPUB / PDF |
LOMNICI PRAKTIKA
Riportok (2007-2011)Főként természettudományos és technológiai témájú, illetve a tudomány és a társadalom egymásra hatását vizsgáló írások. Az egri családi házban hollywoodi szintű komputeranimációs rajzfilmet barkácsoló testvérektől védőoltások beadását megtagadó szülőkön és az Európai Űrügynökség hollandiai kutatóközpontján át a pánikba eső tömeg okozta szórakozóhelyi tragédiák mögött rejlő pszichés folyamatokig. Letöltés Kindle / EPUB / PDF |
LEBEGŐ GITÁR
Interjúk (2008-2015)Beszélgetések vezető magyar kutatókkal (sokak mellett Csányi
Vilmossal, Almár Ivánnal, Falus Andrással, Barabási Albert Lászlóval),
Nobel-díjas tudósokkal (Oláh Györggyel, Elizabeth Blckburnnel),
sportolókkal (Bessenyei Péterrel, Klein Dáviddal, Meskó Zoltánnal),
világhírű írókkal (Robin Cookkal, Simon Singh-gel, Steven Saylorral,
Jared Diamonddal), összesen negyvenhat interjúalannyal. Letöltés Kindle / EPUB / PDF |