A felsőoktatást irányító kormányzat úgy döntött, hogy a Miskolci Egyetem a jövőben nem indíthat kulturális antropológiai alapszakot. Ezzel megszűnik az ország egyetlen ilyen jellegű képzése. A sokak szerint pótolhatatlan veszteség az egész tudományág magyarországi jövőjét veszélyezteti. No de nem baj, a kulturális antropológia úgysem jó semmire. Vagy mégis?
A délszláv háború kitörésekor, 1992-ben hirtelen tömegesen kezdtek Magyarországra érkezni a mozlim bosnyák menekültek. A magyar hatóságok elszállásolták őket, és még élelmet is adtak nekik. A bosnyákok azonban – érthetetlen (?) hálátlanságról tanúbizonyságot téve – nemcsak hogy visszautasították a feltálalt rántott karajt, de még lázongani is kezdtek. A helyiek persze szörnyen felháborodtak, sokan kifejezetten megutálták a menekülteket, hiszen a vendéglátók jót akartak tenni e szerencsétlen emberekkel, és ők a köszönet helyett válogatni kezdtek. Lehet, hogy akkor jól jött volna Kerepestarcsán egy kulturális antropológus, aki felvilágosítja a helyieket a mozlim étkezési szokásokról.
Ezt a napjainkban különös aktualitással bíró példát említik elsőként tudományáguk nagyon is kézzelfogható hasznáról az Eötvös Loránd Tudományegyetem kulturális antropológiai tanszékének munkatársai. Annak apropóján beszélgetünk velük, hogy sokak szerint a kulturális antropológia teljes hazai jövője került veszélybe, miután a kormány minapi döntése megszünteti a kulturális antropológiai alapképzést Magyarországon.
– Az Egyesült Államokban ezrével kapnak antropológiai diplomát minden évben, és nem lesz mindegyikükből kulturális antropológus. Mégis hasznosítani tudják a megszerzett ismereteket, hiszen ez közismereti tárgy, saját társadalmunk és az egész világ kultúrájáról kap átfogó tudást, aki valaha is hallgatott kulturális antropológiát – mondja Kézdi Nagy Géza. – Nemcsak minél több egyetemen lenne szükség ilyen alapképzésre, hanem a gimnáziumi tanterv meghatározó tárgyává is kellene tenni. Erre voltak is próbálkozások, az elmúlt két évtizedben több középiskolában is tartottak kísérleti órákat, és nálunk tanári diplomát is lehetett szerezni. Jelenleg sajnos egyetlen középiskolában sem tanítanak antropológiát, részben a közoktatás állami átszervezése miatt.
Társadalmi hasznosság… Az utóbbi időszakban e kifejezés vált egy-egy tudományág állami támogatásának (és így túlélésének) csaknem egyedüli zálogává. A kifejezés pontos értelmét nehéz meghatározni – a kritikusok szerint azért, mert ilyen nincs neki. Mindenesetre valami olyasmit értenek rajta a tudománypolitika irányítói, hogy az adott területen végzett kutatások hozzájárulnak-e azonnal és nyolc elemivel is felfogható módon a nemzeti össztermék növeléséhez, magyarul, lesz-e tőle kenyere, pálinkája, autója a népnek. Nem minden tudományterület felel meg e követelményeknek.
– A tudomány a világ jelenségeinek magyarázatára törekszik, nem pedig a gyorsan, könnyen felhasználható produktumok előállítását célozza. A kulturális antropológia más módszerekkel meg nem szerezhető ismerethalmazt hoz létre. A világ népei rendkívül sokfélék, és e változatosság leírása önmagában is igen fontos – tartja Sárkány Mihály. – Ám ennél sokkal fontosabb a változatosság magyarázata. E magyarázatmódok által a kulturális antropológiával foglalkozók olyan szemlélethez jutnak, amely más módon nem szerezhető meg. Olyan világban élünk, amelyben szinte rá vagyunk kényszerítve e sokféle ismeretet ötvöző szemléletmód elsajátítására.
Az elmúlt évtizedekben magyar kulturális antropológusok a világ számos táján folytattak egyedülálló kutatást. Vargyas Gábor a nyolcvanas években a Közép-Vietnamban élő brú törzs tagjai között élt másfél évig, és ő volt az első nyugati tudós, aki beható módon tanulmányozta e nép életét. A tradicionális életmódot folytató brúk még vadásznak és gyűjtögetnek a földművelés mellett, miközben Észak- és Dél-Vietnam határának közelében lakva az északi oldalon részesei lettek a vietnami háborúnak.
Mészáros Csaba a szibériai Jakutiában töltött két évet két településen. Kutatásai segítettek ledönteni azt a tévhitet, amely szerint Szibéria nomád lakói valamiféle ősi, bennszülött közösség fennmaradt képviselői. Valójában ugyanis legtöbbjüket történelmi léptékben nemrég telepítették össze különböző területekről, s a vizsgálat közösséggé formálódásuk külső és belső tényezőit világította meg.
Sárkány Mihály pedig a kenyai kikujuk kávétermesztési gyakorlatát vizsgálva megállapíthatta, hogy lényegében ugyanazt a metszési módot alkalmazzák a kávécserjéken, amelyet Tokajban kopasz fejmetszésnek hívnak. Ezzel elérik, hogy a növények ne teremjenek, de megmaradjanak. A kávécserjék irtása ugyanis tiltott, ugyanakkor ezáltal a terület élelem- vagy takarmánynövények termesztésére mégis hasznosítható.
Kézdi Nagy Géza mexikói totonák indiánokon végzett kutatásairól korábban már mi is írtunk (Szentjánosbogarak, 2010. július 17.).
Sok kollégájuk természetesen Magyarországon vizsgál különféle népcsoportokat, mégpedig hosszan tartó terepmunkával.
– A kulturális antropológiai kutatás megkerülhetetlen feltétele az alapos terepmunka. Mi nem íróasztal mellől vizsgálódunk, hanem megpróbálunk beilleszkedni a kérdéses népcsoport mindennapjaiba, és elmélyült kapcsolatba kerülni az emberekkel – mondja Sárkány Mihály. – Ilyen módszerekkel munkatársaink magyar roma közösségekben sok más mellett feltárták, hogy például a szégyenről alkotott fogalom hogyan tér el az alkalmi látogatók vagy akár a szomszédságukban élő magyarok szégyenfogalmától, továbbá a nők miként érik el, hogy ne kerüljenek alávetett helyzetbe a hagyományosan férfiközpontúnak tekintett roma társadalomban. Ebből is az derült ki, hogy a világ sosem olyan egyszerű, mint amilyennek első látásra tűnhet.
A kutatók arra hívják fel a figyelmet, hogy a kulturális antropológia nem véletlenül azokban az országokban a legerősebb, amelyek kiterjedt nemzetközi kapcsolataik (és egykori gyarmatbirodalmaik) révén ma is jelentős hatást képesek gyakorolni a világ történéseire. Az amerikai, az angol és a francia antropológusok mindig is jelentős segítséget nyújtottak hazájuk érdekeinek érvényesítéséhez a világban. Ezek ismeretében nehezen érthető, hogy miért éppen Magyarország egyetlen, a Miskolci Egyetemen működő kulturális antropológiai alapképzését szándékszik megszüntetni a felsőoktatást irányító kormányzat (mester- és doktori képzést más egyetemek is folytatnak).
– Huszonöt éve tanítunk kulturális antropológiát Magyarországon. Ez idő alatt számos egyedülálló felfedezést tettek általunk képzett kollégáink, ám úgy tűnik, a politikusok számára nagyon kevés volt ez a negyed évszázad arra, hogy felismerjék e tudományterület értelmét. Én nem érzek semmiféle kapcsolatot az antropológusok és a politikusok között, leszámítva néhány dakota közmondást – mondja Kézdi Nagy Géza. – Noha például az ELTE-n egyelőre megmarad a mesterképzés (MA), ha kihúzzák alóla a hároméves BA alapképzést, könynyen ellehetetlenülhet. Már most is tapasztaljuk, hogy számosan azok közül, akik meglehetősen távoli szakokon szerzett BA-diplomákkal érkeznek az antropológiára, szinte semmilyen előismerettel nem rendelkeznek erről a tudományágról.
A világtörténelemben, mondja Sárkány Mihály, megfontolandó példákat találunk rá, hogy politikai döntéshozók a kulturális antropológusok által megszerzett tudást alkalmazták, és arra is, amikor nem – utóbbi esetekben gyakran katasztrofális következményekkel járt ez az ignorancia. Az Egyesült Államokban a jelenleg is alkalmazott bevándorlási rendszer kialakításában és sikeres működtetésében az antropológiai kutatások eredményeire támaszkodtak, amelyek kimutatták, hogy a bevándorlók mindegyike – függetlenül az etnikai hátterétől – beilleszkedik az amerikai társadalomba.
Az amerikai történelem másik jelentős pillanatában, Japán 1945-ös kapitulációja után az ellenség nemzeti karakterét vizsgáló antropológusok győzték meg a nyertes hatalmakat, hogy hagyják a trónján a császárt, mert felismerték, az ő személye előfeltétele annak, hogy Japán ne süllyedjen irányíthatatlan káoszba, és a háború után sikeressé válhasson.
A negatív példa a közelmúlt iraki háborújához kapcsolódik, amikor a politikusok és a katonák látványosan semmibe vették az antropológusok ismereteit. A társadalom vallási és etnikai tagoltságának figyelmen kívül hagyása, a törzsi és nagycsaládi kötelékek alapján szerveződő uralkodó elit struktúrájának vigyázatlan lerombolása szükségszerűen anarchiát okozott.
A kutatók szerint nem az a kérdés, hogy hol van szükség Magyarországon kulturális antropológusokra, hanem az, hogy hol nincs. A cégek vezetésétől és az alkalmazottak vállalati kultúrába való beilleszkedésétől kezdve az államigazgatás és az önkormányzati irányítás valamennyi szintjéig olyan problémákkal találkoznak a szakemberek, amelyek megoldása kulturális antropológiai ismereteket kíván. Angliában rutinszerűen alkalmazzák az antropológiai módszereket a piackutatásokban, így sokkal átfogóbb és mélyebb képet alkothatnak a vásárlók motivációiról, attitűdjeiről és a vásárlási szokásaikat befolyásoló értékrendjükről.
– Minden országban, így Magyarországon is bármiféle intézkedés megtervezéséhez elengedhetetlen az értő-értelmező tudás megszerzése. Erre pedig csak a kulturális antropológiához hasonló felfedező – tehát nem azonnal alkalmazott – tudomány képes. Csak így derülhet ki ugyanis, hogy mi hasznos és mi nem – fejti ki Papp Richárd. – A felsőoktatás átszervezésének az a legnagyobb tragédiája, hogy ideológiák szerint történik, függetlenül attól, minek van értelme és minek nincs. Az értelmező tudást sem a jelenben, sem a jövőben nem nélkülözheti egyetlen alkalmazás sem. Senki nem tudhatja, hogy évek múlva mi lesz hasznos és mi nem, hiszen a társadalom folyamatosan változik, így „hasznosság” alapján szelektálni a tudományágak között szükségszerűen hibás elgondolás.
Mint Papp Richárd elmondta, az antropológusok bármely társadalmi rétegben képesek feltáró kutatást végezni. E vizsgálatok eredményei alapján egy hirtelen felbukkanó feszültség, probléma esetén azonnal, helyben válnak képessé a szociális szférában dolgozók e bajok kezelésére, így a közösség tagjai nem felülről kapnak a nyakukba egy intézkedést, hanem „saját hatáskörben” találhatnak megoldást.
A migráció problémája mintegy keretbe foglalja a kulturális antropológia magyarországi történetét. Negyedszázada a délszláv háború elől menekülő földönfutók megjelenésekor épphogy elkezdődött az antropológia felsőoktatási intézményülése, napjainkban pedig újra a menekültek erősödő hullámai foglalkoztatják az emberek egy részét. A velük kapcsolatos, nap mint nap fokozódó előítéletek nem kis részben az ismeretek hiányosságaiból és a szükségszerűen téves leegyszerűsítésekből táplálkoznak.
– Nincs olyan, hogy migráns kultúra, hiszen ezek az emberek számos különböző közösségből érkeznek, és mindannyian magukkal hozzák saját szülőföldjük nagyon is különböző kulturális tradícióit. A menekültek több-kevesebb ideig Magyarországon tartózkodnak, és a kulturális különbségekből fakadó problémák kezeléséhez, megelőzéséhez értő-értelmező tudásra van szükség – folytatja Papp Richárd. – Egyáltalán nem mindegy például, hogy a menekültszállásokon hogyan helyezik el a különböző etnikumú, vallású, világnézetű menekülteket. Egy pastu afgán apának például létfontosságú tudnia, hogy a lányait ki láthatja a folyosón, milyen szobákban szállásolják el őket, kivel kell osztozniuk a fürdőszobán, a vécén. Ahhoz is beható ismeretekre van szükség a kultúrákról, hogy felismerjük azokat a nekünk esetleg jelentéktelen apróságnak tűnő részleteket, amelyek más emberek számára életbevágó fontossággal bírnak, és akár életveszélyes összetűzések is kitörhetnek miattuk.
Bár beszélgetőtársaink egyöntetűen aggódnak, hogy az ország egyetlen kulturális antropológiai alapképzésének, illetve az ugyancsak sok antropológiát oktató társadalmi tanulmányok alapszaknak a megszüntetése hátrányosan fogja érinteni a teljes tudományág magyarországi helyzetét, a döntés konkrét következményeit és a mögötte álló esetleges kormányzati motívumokat vérmérsékletük szerint eltérően ítélik meg.
– Mi szeretnénk ezt a lépést nem az antropológia elleni általános támadásként értelmezni: szerintünk ez egyszerű félreértés. Sürgősen korrekcióra van szükség, és nemhogy csökkenteni kellene az alapképzések lehetőségeit, hanem kiszélesíteni – értékeli a helyzetet Sárkány Mihály.
– Én viszont azt gondolom, hogy ez nem félreértés, hanem tudatos stratégia a kormány részéről. Főként olyan szakokat szüntetnek meg, neveznek át, amelyek interdiszciplinárisak, tehát a tudományágak közötti kapcsolatok felkutatására helyezik a hangsúlyt, és a kritikus, értelmező gondolkodásra tanítják a hallgatókat – tartja Papp Richárd. – Azt gondolom, hogy ennek a kormánynak erre a fajta tudásra nincs szüksége. Az antropológia és a társadalmi tanulmányok alapszak megszüntetését előbb-utóbb követni fogja a mesterszakok eltörlése is, miközben létkérdés lenne, hogy az ország sorsát érintő döntések előkészítésében antropológiai tudással bíró szakemberek tömege vegyen részt.
Ezt a napjainkban különös aktualitással bíró példát említik elsőként tudományáguk nagyon is kézzelfogható hasznáról az Eötvös Loránd Tudományegyetem kulturális antropológiai tanszékének munkatársai. Annak apropóján beszélgetünk velük, hogy sokak szerint a kulturális antropológia teljes hazai jövője került veszélybe, miután a kormány minapi döntése megszünteti a kulturális antropológiai alapképzést Magyarországon.
– Az Egyesült Államokban ezrével kapnak antropológiai diplomát minden évben, és nem lesz mindegyikükből kulturális antropológus. Mégis hasznosítani tudják a megszerzett ismereteket, hiszen ez közismereti tárgy, saját társadalmunk és az egész világ kultúrájáról kap átfogó tudást, aki valaha is hallgatott kulturális antropológiát – mondja Kézdi Nagy Géza. – Nemcsak minél több egyetemen lenne szükség ilyen alapképzésre, hanem a gimnáziumi tanterv meghatározó tárgyává is kellene tenni. Erre voltak is próbálkozások, az elmúlt két évtizedben több középiskolában is tartottak kísérleti órákat, és nálunk tanári diplomát is lehetett szerezni. Jelenleg sajnos egyetlen középiskolában sem tanítanak antropológiát, részben a közoktatás állami átszervezése miatt.
Társadalmi hasznosság… Az utóbbi időszakban e kifejezés vált egy-egy tudományág állami támogatásának (és így túlélésének) csaknem egyedüli zálogává. A kifejezés pontos értelmét nehéz meghatározni – a kritikusok szerint azért, mert ilyen nincs neki. Mindenesetre valami olyasmit értenek rajta a tudománypolitika irányítói, hogy az adott területen végzett kutatások hozzájárulnak-e azonnal és nyolc elemivel is felfogható módon a nemzeti össztermék növeléséhez, magyarul, lesz-e tőle kenyere, pálinkája, autója a népnek. Nem minden tudományterület felel meg e követelményeknek.
– A tudomány a világ jelenségeinek magyarázatára törekszik, nem pedig a gyorsan, könnyen felhasználható produktumok előállítását célozza. A kulturális antropológia más módszerekkel meg nem szerezhető ismerethalmazt hoz létre. A világ népei rendkívül sokfélék, és e változatosság leírása önmagában is igen fontos – tartja Sárkány Mihály. – Ám ennél sokkal fontosabb a változatosság magyarázata. E magyarázatmódok által a kulturális antropológiával foglalkozók olyan szemlélethez jutnak, amely más módon nem szerezhető meg. Olyan világban élünk, amelyben szinte rá vagyunk kényszerítve e sokféle ismeretet ötvöző szemléletmód elsajátítására.
Az elmúlt évtizedekben magyar kulturális antropológusok a világ számos táján folytattak egyedülálló kutatást. Vargyas Gábor a nyolcvanas években a Közép-Vietnamban élő brú törzs tagjai között élt másfél évig, és ő volt az első nyugati tudós, aki beható módon tanulmányozta e nép életét. A tradicionális életmódot folytató brúk még vadásznak és gyűjtögetnek a földművelés mellett, miközben Észak- és Dél-Vietnam határának közelében lakva az északi oldalon részesei lettek a vietnami háborúnak.
Mészáros Csaba a szibériai Jakutiában töltött két évet két településen. Kutatásai segítettek ledönteni azt a tévhitet, amely szerint Szibéria nomád lakói valamiféle ősi, bennszülött közösség fennmaradt képviselői. Valójában ugyanis legtöbbjüket történelmi léptékben nemrég telepítették össze különböző területekről, s a vizsgálat közösséggé formálódásuk külső és belső tényezőit világította meg.
Sárkány Mihály pedig a kenyai kikujuk kávétermesztési gyakorlatát vizsgálva megállapíthatta, hogy lényegében ugyanazt a metszési módot alkalmazzák a kávécserjéken, amelyet Tokajban kopasz fejmetszésnek hívnak. Ezzel elérik, hogy a növények ne teremjenek, de megmaradjanak. A kávécserjék irtása ugyanis tiltott, ugyanakkor ezáltal a terület élelem- vagy takarmánynövények termesztésére mégis hasznosítható.
Kézdi Nagy Géza mexikói totonák indiánokon végzett kutatásairól korábban már mi is írtunk (Szentjánosbogarak, 2010. július 17.).
Sok kollégájuk természetesen Magyarországon vizsgál különféle népcsoportokat, mégpedig hosszan tartó terepmunkával.
– A kulturális antropológiai kutatás megkerülhetetlen feltétele az alapos terepmunka. Mi nem íróasztal mellől vizsgálódunk, hanem megpróbálunk beilleszkedni a kérdéses népcsoport mindennapjaiba, és elmélyült kapcsolatba kerülni az emberekkel – mondja Sárkány Mihály. – Ilyen módszerekkel munkatársaink magyar roma közösségekben sok más mellett feltárták, hogy például a szégyenről alkotott fogalom hogyan tér el az alkalmi látogatók vagy akár a szomszédságukban élő magyarok szégyenfogalmától, továbbá a nők miként érik el, hogy ne kerüljenek alávetett helyzetbe a hagyományosan férfiközpontúnak tekintett roma társadalomban. Ebből is az derült ki, hogy a világ sosem olyan egyszerű, mint amilyennek első látásra tűnhet.
A kutatók arra hívják fel a figyelmet, hogy a kulturális antropológia nem véletlenül azokban az országokban a legerősebb, amelyek kiterjedt nemzetközi kapcsolataik (és egykori gyarmatbirodalmaik) révén ma is jelentős hatást képesek gyakorolni a világ történéseire. Az amerikai, az angol és a francia antropológusok mindig is jelentős segítséget nyújtottak hazájuk érdekeinek érvényesítéséhez a világban. Ezek ismeretében nehezen érthető, hogy miért éppen Magyarország egyetlen, a Miskolci Egyetemen működő kulturális antropológiai alapképzését szándékszik megszüntetni a felsőoktatást irányító kormányzat (mester- és doktori képzést más egyetemek is folytatnak).
– Huszonöt éve tanítunk kulturális antropológiát Magyarországon. Ez idő alatt számos egyedülálló felfedezést tettek általunk képzett kollégáink, ám úgy tűnik, a politikusok számára nagyon kevés volt ez a negyed évszázad arra, hogy felismerjék e tudományterület értelmét. Én nem érzek semmiféle kapcsolatot az antropológusok és a politikusok között, leszámítva néhány dakota közmondást – mondja Kézdi Nagy Géza. – Noha például az ELTE-n egyelőre megmarad a mesterképzés (MA), ha kihúzzák alóla a hároméves BA alapképzést, könynyen ellehetetlenülhet. Már most is tapasztaljuk, hogy számosan azok közül, akik meglehetősen távoli szakokon szerzett BA-diplomákkal érkeznek az antropológiára, szinte semmilyen előismerettel nem rendelkeznek erről a tudományágról.
A világtörténelemben, mondja Sárkány Mihály, megfontolandó példákat találunk rá, hogy politikai döntéshozók a kulturális antropológusok által megszerzett tudást alkalmazták, és arra is, amikor nem – utóbbi esetekben gyakran katasztrofális következményekkel járt ez az ignorancia. Az Egyesült Államokban a jelenleg is alkalmazott bevándorlási rendszer kialakításában és sikeres működtetésében az antropológiai kutatások eredményeire támaszkodtak, amelyek kimutatták, hogy a bevándorlók mindegyike – függetlenül az etnikai hátterétől – beilleszkedik az amerikai társadalomba.
Az amerikai történelem másik jelentős pillanatában, Japán 1945-ös kapitulációja után az ellenség nemzeti karakterét vizsgáló antropológusok győzték meg a nyertes hatalmakat, hogy hagyják a trónján a császárt, mert felismerték, az ő személye előfeltétele annak, hogy Japán ne süllyedjen irányíthatatlan káoszba, és a háború után sikeressé válhasson.
A negatív példa a közelmúlt iraki háborújához kapcsolódik, amikor a politikusok és a katonák látványosan semmibe vették az antropológusok ismereteit. A társadalom vallási és etnikai tagoltságának figyelmen kívül hagyása, a törzsi és nagycsaládi kötelékek alapján szerveződő uralkodó elit struktúrájának vigyázatlan lerombolása szükségszerűen anarchiát okozott.
A kutatók szerint nem az a kérdés, hogy hol van szükség Magyarországon kulturális antropológusokra, hanem az, hogy hol nincs. A cégek vezetésétől és az alkalmazottak vállalati kultúrába való beilleszkedésétől kezdve az államigazgatás és az önkormányzati irányítás valamennyi szintjéig olyan problémákkal találkoznak a szakemberek, amelyek megoldása kulturális antropológiai ismereteket kíván. Angliában rutinszerűen alkalmazzák az antropológiai módszereket a piackutatásokban, így sokkal átfogóbb és mélyebb képet alkothatnak a vásárlók motivációiról, attitűdjeiről és a vásárlási szokásaikat befolyásoló értékrendjükről.
– Minden országban, így Magyarországon is bármiféle intézkedés megtervezéséhez elengedhetetlen az értő-értelmező tudás megszerzése. Erre pedig csak a kulturális antropológiához hasonló felfedező – tehát nem azonnal alkalmazott – tudomány képes. Csak így derülhet ki ugyanis, hogy mi hasznos és mi nem – fejti ki Papp Richárd. – A felsőoktatás átszervezésének az a legnagyobb tragédiája, hogy ideológiák szerint történik, függetlenül attól, minek van értelme és minek nincs. Az értelmező tudást sem a jelenben, sem a jövőben nem nélkülözheti egyetlen alkalmazás sem. Senki nem tudhatja, hogy évek múlva mi lesz hasznos és mi nem, hiszen a társadalom folyamatosan változik, így „hasznosság” alapján szelektálni a tudományágak között szükségszerűen hibás elgondolás.
Mint Papp Richárd elmondta, az antropológusok bármely társadalmi rétegben képesek feltáró kutatást végezni. E vizsgálatok eredményei alapján egy hirtelen felbukkanó feszültség, probléma esetén azonnal, helyben válnak képessé a szociális szférában dolgozók e bajok kezelésére, így a közösség tagjai nem felülről kapnak a nyakukba egy intézkedést, hanem „saját hatáskörben” találhatnak megoldást.
A migráció problémája mintegy keretbe foglalja a kulturális antropológia magyarországi történetét. Negyedszázada a délszláv háború elől menekülő földönfutók megjelenésekor épphogy elkezdődött az antropológia felsőoktatási intézményülése, napjainkban pedig újra a menekültek erősödő hullámai foglalkoztatják az emberek egy részét. A velük kapcsolatos, nap mint nap fokozódó előítéletek nem kis részben az ismeretek hiányosságaiból és a szükségszerűen téves leegyszerűsítésekből táplálkoznak.
– Nincs olyan, hogy migráns kultúra, hiszen ezek az emberek számos különböző közösségből érkeznek, és mindannyian magukkal hozzák saját szülőföldjük nagyon is különböző kulturális tradícióit. A menekültek több-kevesebb ideig Magyarországon tartózkodnak, és a kulturális különbségekből fakadó problémák kezeléséhez, megelőzéséhez értő-értelmező tudásra van szükség – folytatja Papp Richárd. – Egyáltalán nem mindegy például, hogy a menekültszállásokon hogyan helyezik el a különböző etnikumú, vallású, világnézetű menekülteket. Egy pastu afgán apának például létfontosságú tudnia, hogy a lányait ki láthatja a folyosón, milyen szobákban szállásolják el őket, kivel kell osztozniuk a fürdőszobán, a vécén. Ahhoz is beható ismeretekre van szükség a kultúrákról, hogy felismerjük azokat a nekünk esetleg jelentéktelen apróságnak tűnő részleteket, amelyek más emberek számára életbevágó fontossággal bírnak, és akár életveszélyes összetűzések is kitörhetnek miattuk.
Bár beszélgetőtársaink egyöntetűen aggódnak, hogy az ország egyetlen kulturális antropológiai alapképzésének, illetve az ugyancsak sok antropológiát oktató társadalmi tanulmányok alapszaknak a megszüntetése hátrányosan fogja érinteni a teljes tudományág magyarországi helyzetét, a döntés konkrét következményeit és a mögötte álló esetleges kormányzati motívumokat vérmérsékletük szerint eltérően ítélik meg.
– Mi szeretnénk ezt a lépést nem az antropológia elleni általános támadásként értelmezni: szerintünk ez egyszerű félreértés. Sürgősen korrekcióra van szükség, és nemhogy csökkenteni kellene az alapképzések lehetőségeit, hanem kiszélesíteni – értékeli a helyzetet Sárkány Mihály.
– Én viszont azt gondolom, hogy ez nem félreértés, hanem tudatos stratégia a kormány részéről. Főként olyan szakokat szüntetnek meg, neveznek át, amelyek interdiszciplinárisak, tehát a tudományágak közötti kapcsolatok felkutatására helyezik a hangsúlyt, és a kritikus, értelmező gondolkodásra tanítják a hallgatókat – tartja Papp Richárd. – Azt gondolom, hogy ennek a kormánynak erre a fajta tudásra nincs szüksége. Az antropológia és a társadalmi tanulmányok alapszak megszüntetését előbb-utóbb követni fogja a mesterszakok eltörlése is, miközben létkérdés lenne, hogy az ország sorsát érintő döntések előkészítésében antropológiai tudással bíró szakemberek tömege vegyen részt.
2015. július 25.
