Csillagok, sávok

Két világraszóló esemény, két lobogó: az Egyesült Államokban a konföderációs zászló a Charlestonban kilenc fekete hívőt meggyilkoló Dylann Roof, a szivárványos lobogó, a homoszexuálisok szimbóluma pedig a legfelsőbb bíróság melegházasságot legalizáló döntése kapcsán került reflektorfénybe. Cikkünkben e két, tökéletesen ellentétes jelentéstartalommal bíró jelkép történetét idézzük föl.

Mostanában két világméretű jelentőséggel bíró egyesült államokbeli eseménysorozatban is főszerepet játszottak a zászlók. Charlestonban egy rasszista, korábban a rabszolgatartó déli konföderáció polgárháborús csatazászlaját lobogtató gyilkos kilenc imádkozó feketét ölt meg egy templomban. Ezzel szinte egy időben az alkotmánybíróság szerepét betöltő legfelsőbb bíróság minden ember alkotmányos jogává minősítette a házasságkötést, ezzel az egész országban törvényesítette az azonos neműek házasságát. A hír hallatán tízezrek vonultak az utcákra a meleg polgárjogi mozgalom szivárványszínű zászlajával, és még a coca-colás üvegek is szivárványszínűvé változtak.

„A legnépszerűbb konföderációs zászlós bikini a kínálatunkban! Szereted a lázadók zászlaját, és ki akarod mutatni a támogatásodat? A konföderációs zászlós bikini elkápráztat mindenkit, a melleket takaró kosarakat és az alsó rész elülső és fenékrészét is a lázadó csillagok-sávok díszítik. A bikini a legfontosabb területeken támogatja az alakodat. Ára 22,95 dollár plusz postaköltség” – szól a termékleírás. Ez a ruhadarab csak egyike a SouthernSistersDesigns nevű internetes áruház által forgalmazott megannyi nosztalgikus holminak, amelyek a polgárháborút elveszítő déli rabszolgatartó államok szövetségének állítanak kritikátlan emléket.
Egészen a charlestoni vérengzésig nem csak a fentihez hasonló, apró cégek foglalkoztak a (tévesen) konföderációs zászlónak nevezett jelkép motívumaival díszített termékek árusításával. A zászlót a déli államokban sokan pontosan úgy tisztelték, mint százötven évvel ezelőtt. Minthogy a charlestoni gyilkos e zászlóval pózolt a bűntett elkövetése előtt, a lobogó egy csapásra szalonképtelenné vált az esetleges bojkottól rettegő nagy cégek szemében. A Tescóhoz hasonló Walmart, az Amazon, az Ebay és sokan mások egymással versengve tüntették el kínálatukból a konföderációs zászlókat, posztereket, kutyatálakat, bögréket és babarugdalózókat.
A zászló rajongói azzal védekeznek, hogy mindez számukra nem a fehér felsőbbrendűségről vagy a feketék elnyomásáról szól, csupán afféle ártatlan hagyományőrzés, a nemzeti örökségük része, a déli kultúra kifejezése. De pontosan milyen örökségről van itt szó?
Az első dolog, amit le kell szögezni, hogy a mostanában közismert zászló, amelyen piros alapon kék andráskeresztben fehér csillagok láthatók, nem az unióból kiválni akaró déli államok konföderációjának hivatalos nemzeti zászlója. A konföderáció a polgárháború öt éve alatt három hivatalos zászlót fogyasztott el, de egyik sem az utóbb híressé vált lobogó volt, írja a CNN. Az elsőt 1861-től 1863-ig használták, hasonló volt az Egyesült Államok zászlajához, csak kevesebb (a hét lázadó államot szimbolizáló) csillag és kevesebb sáv volt rajta. Éppen e hasonlóság miatt nem volt igazán praktikus. A csaták hevében ugyanis, amikor füst szállott mindenütt, és hamar kaotikussá vált a szituáció, a katonák gyakran összetévesztették saját zászlójukat a hozzá megtévesztésig hasonló ellenségével, ez pedig gyakran tragikomikus következményekkel járt.
Emiatt William Porcher Miles politikus javaslatára új csatazászlót vezettek be – a manapság ismert kinézetűt. De a konföderáció ezután sem ezt a zászlót használta állami lobogóként, hanem e mintát illesztették a tiszta fehér zászlójuk bal fölső sarkába. Így létrejött az úgynevezett „tiszta”, 1863 és 1865 között használt lobogó. Ez sem volt azonban tökéletes, mert ha nem fújt a szél, csak a fehér rész látszott, és mindenkinek a megadás fehér zászlója jutott róla eszébe. Ez pedig nem használt a déliek egyébként is fogyatkozó magabiztosságának.
Ezért 1865-ben, a háború végóráiban piros függőleges sávot festettek a zászló jobb szélére. Ennek azonban már kevés gyakorlati jelentősége volt, mert pár héttel később Dél kapitulált. A jelenleg ismert andráskeresztes zászlót, bár nem volt soha a konföderáció nemzeti lobogója, sok hadseregcsoport használta a háborúban (például Lee tábornok hadserege is), így vált népszerűvé. Érdekesség, hogy maga Lee sem rajongott azért, hogy a háború után nagyon lobogtassák a bukott ügy jelképeit: „Azt gondolom, bölcsebb hagyni begyógyulni a háború ejtette sebeket” – írta később.
A polgárháború után majd egy évszázadon keresztül a konföderációs zászló csak ritkán került elő, főleg a háborús megemlékezéseken. Egészen a XX. század közepéig (és a fekete polgárjogi mozgalom erősödéséig) így volt ez, amikor is a dél-karolinai Strom Thurmond elnöknek jelöltette magát, és kampánya legfontosabb szimbólumává emelte a csatazászlót. Legfőbb célkitűzése nem erősíti azoknak az érvelését, akik tagadják, hogy a zászlónak bármi köze lenne a rasszizmushoz. Thurmond pártjának alapszabályában ugyanis ez állt: „kiállunk a fajok szegregációja mellett”. Noha Thurmondból nem lett elnök, a szólamaira fogékonyak rátaláltak elveik régi-új szimbólumára, és a csatazászló megkezdhette máig tartó reneszánszát.

Hasta la vista – köszönt el leghíresebb szerepe, a Terminátor ikonikus kiszólásával egyik (volt) rajongójától Arnold Schwarzenegger akciósztár és volt kaliforniai szenátor a minap a Facebookon. Az illető felháborodottan iratkozott le a színész által közzétett bejegyzések követéséről. Akkor ábrándult ki bálványából, amikor Schwarzenegger – a közösségi oldal több millió felhasználójához hasonlóan – szivárványszínűvé változtatta profilképét, ezzel ünnepelve az azonos neműek házasságának amerikai legalizálását. Az élénk színű csíkok mára egyértelműen a melegjogi mozgalom szimbólumává váltak. A Fehér Háztól az Empire State Buildingen és a Niagara-vízesésen át a San Franciscó-i Kegyelem székesegyházig rengeteg épület, hivatal és műemlék kapott szivárványos megvilágítást, ideiglenes festést Amerikában és szerte a világon.
Persze ez nem mindenkinek tetszett. Vitalij Milonov szentpétervári képviselő és az orosz melegellenes törvények hangos támogatója máris beterjesztett egy törvényjavaslatot, amelynek értelmében Oroszországban blokkolni kéne a Facebookot, amiért ilyen nyíltan ünnepli a melegjogok amerikai beteljesülését. Egy orosz polgárjogi aktivista így írt az ügyről a közösségi oldalon: „Biztos vagyok benne, hogy egyszer Oroszországban is eljön az az idő, amikor egy demokratikusan megválasztott és felvilágosult elnök a szivárvány színeivel világítja majd meg a Kremlt. De abban is biztos vagyok, hogy ezt én már nem érem meg.”
A szivárványos zászlót 1978-ban az amerikai meleg polgárjogi mozgalom központjában, San Franciscóban a mai melegbüszkeség napi felvonulások ősének tekinthető parádén lengették először. Tervezője, Gilbert Baker besorozott katonaként került San Franciscóba, ahol, miután leszerelt, belevetette magát a melegszubkultúrába. Megtanult varrni, és képzőművészként, illetve szabóként dolgozott. Később összeismerkedett a városi önkormányzat (és egész Amerika) első választott, nyíltan meleg politikusával, Harvey Milkkel, és általa került közel a szabadságjogi törekvésekhez, olvasható San Francisco turisztikai honlapján.
Addig a meleg aktivisták a rózsaszín háromszöget használták szimbólumként (amellyel eredetileg a nácik bélyegezték meg a homoszexuálisokat a zsidók sárga csillagához hasonlóan). Baker e mellé tervezte a zászlót, amelyhez az inspirációt talán az Óz, a csodák csodája film Túl a szivárványon című betétdalát éneklő Judy Garland adta. Garland népszerű volt a meleg férfiak körében, halála pedig szinte egybeesett a melegek törzshelyének számító New York-i Stonewall bár rendőri vegzálása miatt kitört lázongással. Emellett a szivárvány motívumát sok más területen is használták az első világháborús kitüntetésektől a békemozgalomig.
A zászló eredetileg nyolc színből állt, amelyek között Baker értelmezése szerint a rózsaszín a szexualitást, a piros az életet, a narancs a gyógyulást, a citromsárga a napsütést, a zöld a természetet, a türkiz a művészetet, a kék a harmóniát és a lila a szellemet szimbolizálta.
Miután Harvey Milket a San Franciscó-i polgármesterrel együtt 1978 novemberében meggyilkolták (nem közvetlenül a melegjogi tevékenysége miatt), a szivárványzászló iránti kereslet megsokszorozódott. A zászlógyártó cég (ahol a ma már királyoknak, államfőknek, városoknak zászlókat tervező Gilbert Baker is dolgozott) alig bírt lépést tartani az igényekkel. Mivel rózsaszín anyagból hiány volt, ezt a csíkot elhagyták, és onnantól kezdve hétsávos lobogót árultak. Még a Szivárványos Lányok nevű szabadkőműves ifjúsági szervezet számára gyártott hasonló zászlókat is eladták a meleg polgárjogi aktivistáknak. Nem sokkal később a türkiz sávot is elhagyták, mert a páros számú csík praktikusabbnak bizonyult a látványos megjelenítés szempontjából. 1979-re végül kialakult a szivárványzászló ma ismert hatsávos változata.
Ahogy lenni szokott, a közismertséghez szükséges publicitást éppen azok biztosították a zászlónak, akik gyűlölték az általa szimbolizált eszmét. Egy kaliforniai lakos ugyanis beperelte bigott háziurát, aki kategorikusan megtiltotta neki, hogy a bérlemény erkélyére kifüggessze a lobogót. A pert megnyerte, az ügyet pedig érdeklődve követte a teljes amerikai sajtó.

2015. július 4.