Lopva nőszők

Darwin fő művének, A fajok eredetének megjelenése előtt száz évvel az egyre sokasodó felfedezések hatására a svéd botanikus, Carl von Linné saját korábbi álláspontját is megváltoztatva felvetette az élőlények változásának lehetőségét. Bár az evolúció felfedezéséig nem jutott el, az állatok és a növények rendszerezésében elért eredménye csak Darwinéval vethető össze.

Szociális agy

Bár már régen nem vadászunk mamutokra, és gyűjtögető életmódot is legfeljebb a Tescóban folytatunk, agyunk továbbra is a kőkorbeli életünkhöz alkalmazkodott, állítja a világ egyik legismertebb humánetológusa, Robin Dunbar. A kutatóról nevezték el az emberi viselkedésevolúcióban alapvető Dunbar-féle számot is. A tudóssal a Rómában rendezett evolúciós konferencia szünetében beszélgettünk.

Cukorgolyócskák

A homeopátiás gyógyszerek gyártói a héten támadásba lendültek: európai uniós szintről igyekeznek arra kötelezni a tagállamokat, hogy bizonyítatlan hatékonyságú készítményeiket részben a gyógyszerkasszák fizessék. Eközben sokan semmit sem tudnak a homeopátia mögött rejlő elvekről, hiszen a reklámok csak e szerek kíméletességét hangsúlyozzák. Mi a homeopátia? Az orvoslás forradalma, vagy a sarlatánság legkifinomultabb formája?

Százezres tiszta helyiség

Gazdasági válság ide vagy oda, a hidegháború óta nem látott intenzitással folyik az űrverseny - immáron több új szereplővel. Van-e esélye az Európai Uniónak meghatározó szereplővé válni abban a versengésben, amelyben az asztronautika hagyományos szereplői, az Egyesült Államok és Oroszország mellett Kína és India is babérokra tör? A kis nemzetek összefogása nélkül semmiképp. Ezt az együttműködést hivatott előmozdítani az Európai Űrhivatal, amelynek hollandiai kutatóközpontjában jártunk.

Lomnici praktika

Négyszáz évvel ezelőtt, 1609. augusztus 25-én mutatta be Galileo Galilei maga készítette távcsövét Velencében. Az eszköz segítségével az égi jelenségeket soha nem látott részletességgel tudták a csillagászok megfigyelni, megszületett a modern asztronómia. Az évforduló tiszteletére 2009 a csillagászat nemzetközi éve. Ellátogattunk Európa különleges obszervatóriumába a Tátrában.

Kiemelt bejegyzés

Többé nem frissülő blog

Ez a blog többé nem frissül. Az új cikkek új helyen, a molnarcsaba.wordpress.com címen érhetők el.

2015. április 14.

Rózsaszín iszap

Megjelent a Magyar Nemzet 2015. április 11-i számában
Jamie Oliver tévészakács évek óta kampányol Amerikában a McDonald’s ellen. A gyorsétteremlánc ottani üzleteiben ugyanis ammónium-hidroxidot használtak abból a célból, hogy a marhahús egyébként fogyaszthatatlan (vagy legalábbis hulladéknak minősíthető) részeiből egységes pépet, Oliver szavaival "rózsaszín iszapot" készítsenek. Ezt a pépet ezután belekeverték a darált marhahúsba, így csökkentették a hús feldolgozása közben keletkező selejtet.

Tambora haragja

Megjelent a Magyar Nemzet 2015. április 11-i számában
Kétszáz évvel ezelőtt, 1815. április 10-én tetőzött az írott történelem legnagyobb vulkánkitörése, az indonéziai Tambora katasztrófája. Emberek százezrei haltak meg a kitörés következtében, sok ezer kilométerre a helyszíntől is. A föld éghajlata évekre megváltozott. Hasonló katasztrófa nem zárható ki a jövőben sem.

Fogoly a tokiói rádióban

Megjelent a Magyar Nemzet 2015. április 11-i számában
Egy könyv olykor jobb annál, mint amit a szerzője gondol róla. Pontosabban jobban tesszük, ha a benne leírt történeteket nem az író által ránk erőltetni próbált szemüvegen át olvassuk, és nem sokat törődünk a valóban elképesztő kalandjaiból leszűrt életbölcsességével. Louis Zamperini Ne add fel, ne törj meg! című kötetére sokszorosan igaz ez.

Ugyanaz történik, mint több száz millió éve

Megjelent a Magyar Nemzet Online-on 2015. április 13-án
A földtörténet legnagyobb tömeges kihalási eseménye az óceánok gyors és drasztikus elsavasodására vezethető vissza - derül ki egy most közzétett kutatás eredményeiből. Az aggasztó a dologban az, hogy most pontosan ugyanolyan folyamatok mennek végbe a világtengerekben, mint a földi élet nagy részét kiirtó, több száz millió évvel ezelőtti kataklizmát közvetlenül megelőzően.
Tovább...

2015. április 10.

Újabb magánűrhajó vár kilövésre

Megjelent a Magyar Nemzet 2015. április 8-i számában
Még idén elkezdődhetnek az Amazon internetes áruház tulajdonosa, Jeff Bezos által alapított űrkutatási vállalat, a Blue Origin űrhajójának végső tesztjei, miután az eddigi próbák során jól teljesített a cég rakétahajtóműve. Bár a magánűrhajók fejlesztése talán lassabban halad a vártnál, egyre több befektető lát fantáziát a divatossá váló új iparágban.

Magyarok határozták meg a proton és a neutron tömegkülönbségét

Megjelent a Magyar Nemzet Online-on 2015. április 10-én
A fizika egyik legnagyobb talányára találtak megoldást a fizikusok a világ egyik legerősebb szuperszámítógépe segítségével. Kiszámolták, hogy az atommagokban lévő neutronok tömege 0,14 százalékkal nagyobb a protonok súlyánál. Ez a felfedezés sok puzzle-darabkát a helyére illeszt az univerzum felépítését magyarázó elméleteinkben.
Tovább...

2015. április 4.

Exponált emlékek

Megjelent a Magyar Nemzet 2015. április 4-i számában
A fotózás elveszítette értékét abban a pillanatban, amikor ingyenessé vált a fényképek készítése - vélekednek sokan. A digitális korban szinte minden hordozható eszköz kamera is egyben, és általános divattá, szinte társadalmi elvárássá vált, hogy életünk legérdektelenebb másodperceit is megörökítsük. Mindig is ezt akartuk csinálni, vagy a technológiát vagyunk képtelenek a helyén kezelni?
Tovább...

2015. április 1.

Elkészült az idegsejtek internetes enciklopédiája

Megjelent a Magyar Nemzet Online-on 2015. április 1-én
Amerikai kutatók megalkották az idegsejtek Wikipédiáját. Sok ezer tudományos közleményből mesterséges intelligencián alapuló algoritmusok segítségével gyűjtötték ki a releváns információkat: az adatbázis segíteni fog az idegsejtek közötti, eddig rejtve maradt összefüggések felfedezésében is.
Tovább...