Lopva nőszők

Darwin fő művének, A fajok eredetének megjelenése előtt száz évvel az egyre sokasodó felfedezések hatására a svéd botanikus, Carl von Linné saját korábbi álláspontját is megváltoztatva felvetette az élőlények változásának lehetőségét. Bár az evolúció felfedezéséig nem jutott el, az állatok és a növények rendszerezésében elért eredménye csak Darwinéval vethető össze.

Szociális agy

Bár már régen nem vadászunk mamutokra, és gyűjtögető életmódot is legfeljebb a Tescóban folytatunk, agyunk továbbra is a kőkorbeli életünkhöz alkalmazkodott, állítja a világ egyik legismertebb humánetológusa, Robin Dunbar. A kutatóról nevezték el az emberi viselkedésevolúcióban alapvető Dunbar-féle számot is. A tudóssal a Rómában rendezett evolúciós konferencia szünetében beszélgettünk.

Cukorgolyócskák

A homeopátiás gyógyszerek gyártói a héten támadásba lendültek: európai uniós szintről igyekeznek arra kötelezni a tagállamokat, hogy bizonyítatlan hatékonyságú készítményeiket részben a gyógyszerkasszák fizessék. Eközben sokan semmit sem tudnak a homeopátia mögött rejlő elvekről, hiszen a reklámok csak e szerek kíméletességét hangsúlyozzák. Mi a homeopátia? Az orvoslás forradalma, vagy a sarlatánság legkifinomultabb formája?

Százezres tiszta helyiség

Gazdasági válság ide vagy oda, a hidegháború óta nem látott intenzitással folyik az űrverseny - immáron több új szereplővel. Van-e esélye az Európai Uniónak meghatározó szereplővé válni abban a versengésben, amelyben az asztronautika hagyományos szereplői, az Egyesült Államok és Oroszország mellett Kína és India is babérokra tör? A kis nemzetek összefogása nélkül semmiképp. Ezt az együttműködést hivatott előmozdítani az Európai Űrhivatal, amelynek hollandiai kutatóközpontjában jártunk.

Lomnici praktika

Négyszáz évvel ezelőtt, 1609. augusztus 25-én mutatta be Galileo Galilei maga készítette távcsövét Velencében. Az eszköz segítségével az égi jelenségeket soha nem látott részletességgel tudták a csillagászok megfigyelni, megszületett a modern asztronómia. Az évforduló tiszteletére 2009 a csillagászat nemzetközi éve. Ellátogattunk Európa különleges obszervatóriumába a Tátrában.

Kiemelt bejegyzés

Többé nem frissülő blog

Ez a blog többé nem frissül. Az új cikkek új helyen, a molnarcsaba.wordpress.com címen érhetők el.

2015. február 24.

Az űrkutatás fősodrába kerül az ország

Megjelent a Magyar Nemzet Online-on 2015. február 24-én
A csatlakozási dokumentumok mai ünnepélyes aláírását követően Magyarország hamarosan az Európai Űrügynökség teljes jogú tagjává válik. Bár a tagság igen nagy költséggel jár, ezáltal olyan lehetőségek nyílnak a magyar űrkutató tudósok és az űripari vállalkozások számára, amelyekről korábban csak álmodhattak.
Tovább

A kukkolás kora

Megjelent a Magyar Nemzet 2015. február 21-i számában
A magyar televíziók által gyártott valóságshow-k sokak számára vállalhatatlanul primitívek, pedig sehol sincsenek e tekintetben sok külföldi produkcióhoz képest. Tetszik vagy sem, az egekben szárnyaló nézettségi adatok fényesen bizonyítják, hogy van igény efféle műsorokra. Az viszont korántsem egyértelmű, hogy  milyen szociológiai folyamatok húzódnak e népszerűség hátterében.

Túlterheléses támadás

Megjelent a Magyar Nemzet 2015. február 19-i számában
Az Anonymous néven ismert hackercsoport a párizsi terrortámadások után beszállt az Iszlám Állam dzsihadistái elleni háborúba, látványos csapást mérve az internetet remekül használó terroristák online szócsöveire. Vajon ez a jó szándék jele, vagy csak a médiát ügyesen használó komputerkalózok magamutogatása?

Már egy vakkantás is sokat elárul

Megjelent a Magyar Nemzet 2015. február 19-i számában
Szinte mindenki az ugatást említi a kutyák legjellegzetesebb viselkedéseként. Valóban, a kutya és rokonainak magatartása között ez a legdrámaibb különbség. Az ugatás, amint azt az elsők között magyar kutatók bebizonyították, rengeteget elárul társállataink, sőt az ember gondolkodásáról, lelkéről és törzsfejlődéséről.

2015. február 16.

Eltűnő slusszkulcs

Megjelent a Magyar Nemzet 2015. február 14-i számában
Bár időskorban szervezetünk szinte minden eleme veszít teljesítőképességéből, a legtöbb ember a mentális, gondolkodásbeli képességek gyengülését viseli a legnehezebben. A memória és az analitikus gondolkodás természetes élettani folyamatok miatt is veszít erősségéből a legtöbb embernél, vannak azonban olyan feladatok is, amelyeket éppen az idős emberek agya képes jobban teljesíteni - derül ki a holland agykutató, André Aleman Az idősödő agy című kötetéből.

Éjfél után nulla

Megjelent a Magyar Nemzet 2015. február 14-i számában
Az Alan Turing életéről és a német Enigma rejtjelező készülék üzeneteinek megfejtéséről szóló Kódjátszma című filmet a minap mutatták be a magyar mozikban. A film, bár történelmi hűsége enyhén szólva is megkérdőjelezhető, sikeresen juttatja célba üzenetét a frontvonalak mögött harcoló igásökrök és a valaha élt egyik legcsillogóbb elme személyes tragédiájáról.

2015. február 14.

Az acélnál is erősebb, átlátszó anyagé a jövő

Megjelent a Magyar Nemzet 2015. február 12-i számában
A szén a legrégebben ismert anyagok egyike, és az élő szervezetek fő alkotórésze, mégis rengeteg titkot tartogat még a tudomány számára. Mára odáig jutott a nanotechnológia, hogy az atomok szintjén tudjuk megmunkálni az anyagot, így a szén módosulatait is részecskéről részecskére alakíthatjuk. A legújabb ilyen matéria az ötszögű gyűrűkből felépülő grafén.

Asperger: másféle gondolkodási forma

Megjelent a Magyar Nemzet 2015. február 12-i számában
Egy eddig titkosan kezelt amerikai katonai tanulmány feltételezése szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök Asperger-szindrómás, tehát enyhén autista. Bár egyre több, eddig pusztán magának valónak tekintett emberről derül ki, hogy e betegségben szenved, valójában semmit sem tudunk a kór eredetéről, lefolyásáról és lehetséges gyógymódjairól.

Hasadó információk

Megjelent a Magyar Nemzet 2015. február 7-i számában
Öt évre ítélték azt az argentin származású amerikai atomtudóst, aki meglehetősen kutyaütő módon próbált meg nukleáris titkokat eladni Venezuelának. Ha ugyanezt tette volna fél évszázaddal ezelőtt, talán az életével fizet. Az atomkorszak története a legjobban őrzött, mégis ellopott titkok históriája.

2015. február 2.

Nyolcvanhat usebti

Megjelent a Magyar Nemzet 2015. január 31-i számában
Néhány hete tért haza az Eötvös Loránd Tudományegyetem expedíciója a thébai nekropoliszból, ahol a magyar egyiptológusok immár két évtizede ásnak Hatsepszut királyné főhivatalnokának sírkamrájában. A magyar egyiptológia számára létfontosságú, hogy hazánk is jelen legyen a terepi ásatásokon, érvel Bács Tamás, az egyiptológiai tanszék vezetője.

Földönbelüliek

Megjelent a Magyar Nemzet 2015. január 31-i számában
Az amerikai kormány nyilvánosságra hozott 130 ezer oldalnyi anyagot a légierő múlt század közepén elzárt ufóaktáiból. Az interneten bárki számára kutathatóvá vált iratokban természetesen semmi bizonyíték nincs az értelmes idegenek létezésére. Ez azonban biztosan nem fogja kedvüket szegni az összeesküvéselmélet-hívőknek és a rajtuk nyerészkedő csalóknak.

2015. február 1.

Okosodó LED-lámpa

Megjelent a Magyar Nemzet 2015. január 29-i számában
A kéken világító fénykibocsátó diódák (LED-ek) tavaly Nobel-díjat értek az őket kifejlesztő kutatóknak. Ez is azt jelzi, hogy a világítástechnika évtizedes, sőt évszázados normái gyökeres változás előtt állnak. A jövő okos városaiban nemcsak racionálisabban világítunk, de a lámpákba szerelt érzékelők közművek egész sorát vezérlik majd.

Géphang

Megjelent a Magyar Nemzet 2015. január 24-i számában
A napokban mutatják be a mozik a Stephen Hawking fizikus életéről szóló A mindenség elmélete című filmet. Ő a világ talán legismertebb tudósa - de az biztos, hogy az elméleti fizikusok között a leghíresebb. Bár kétséges, hogy népszerű könyveinek tízmilliós rajongótábora valójában mennyit fogott föl elméleteiből, Hawking mára a popkultúra ikonjává vált.

Hóágyútűz

Megjelent a Magyar Nemzet 2015. január 24-i számában
Huszonöt éve nem volt olyan rossz a síszezon kezdete az Alpokban, mint az idén. Hóhiány miatt szerte Európában és Észak-Amerikában hónapokig zölden-barnán árválkodtak a lesiklópályák.