Lopva nőszők

Darwin fő művének, A fajok eredetének megjelenése előtt száz évvel az egyre sokasodó felfedezések hatására a svéd botanikus, Carl von Linné saját korábbi álláspontját is megváltoztatva felvetette az élőlények változásának lehetőségét. Bár az evolúció felfedezéséig nem jutott el, az állatok és a növények rendszerezésében elért eredménye csak Darwinéval vethető össze.

Szociális agy

Bár már régen nem vadászunk mamutokra, és gyűjtögető életmódot is legfeljebb a Tescóban folytatunk, agyunk továbbra is a kőkorbeli életünkhöz alkalmazkodott, állítja a világ egyik legismertebb humánetológusa, Robin Dunbar. A kutatóról nevezték el az emberi viselkedésevolúcióban alapvető Dunbar-féle számot is. A tudóssal a Rómában rendezett evolúciós konferencia szünetében beszélgettünk.

Cukorgolyócskák

A homeopátiás gyógyszerek gyártói a héten támadásba lendültek: európai uniós szintről igyekeznek arra kötelezni a tagállamokat, hogy bizonyítatlan hatékonyságú készítményeiket részben a gyógyszerkasszák fizessék. Eközben sokan semmit sem tudnak a homeopátia mögött rejlő elvekről, hiszen a reklámok csak e szerek kíméletességét hangsúlyozzák. Mi a homeopátia? Az orvoslás forradalma, vagy a sarlatánság legkifinomultabb formája?

Százezres tiszta helyiség

Gazdasági válság ide vagy oda, a hidegháború óta nem látott intenzitással folyik az űrverseny - immáron több új szereplővel. Van-e esélye az Európai Uniónak meghatározó szereplővé válni abban a versengésben, amelyben az asztronautika hagyományos szereplői, az Egyesült Államok és Oroszország mellett Kína és India is babérokra tör? A kis nemzetek összefogása nélkül semmiképp. Ezt az együttműködést hivatott előmozdítani az Európai Űrhivatal, amelynek hollandiai kutatóközpontjában jártunk.

Lomnici praktika

Négyszáz évvel ezelőtt, 1609. augusztus 25-én mutatta be Galileo Galilei maga készítette távcsövét Velencében. Az eszköz segítségével az égi jelenségeket soha nem látott részletességgel tudták a csillagászok megfigyelni, megszületett a modern asztronómia. Az évforduló tiszteletére 2009 a csillagászat nemzetközi éve. Ellátogattunk Európa különleges obszervatóriumába a Tátrában.

Kiemelt bejegyzés

Többé nem frissülő blog

Ez a blog többé nem frissül. Az új cikkek új helyen, a molnarcsaba.wordpress.com címen érhetők el.

2014. december 23.

Több mint hipotézis

Megjelent a Magyar Nemzet 2014. december 20-i számában

Néhány hete Ferenc pápa újfent világossá tette, hogy a katolikus egyház tanításai illetve a modern tudományos felfedezések ­ legfőképpen az evolúció és az ősrobbanás ­ között nincs semmi ellentmondás. Más katolikus vezetők az értelmes tervezettségnek nevezett elméletet áltudománynak nevezték. Csak azokat lephették meg e kijelentések, akik az elmúlt fél évszázadban nem figyeltek arra, amit a Vatikán mondott.

2014. december 18.

Szabályszerű egyediség hóból

Megjelent a Magyar Nemzet 2014. december 18-i számában
December örök kérdése: lesz-e fehér karácsony? Tudományos szempontból ez a feladvány bántóan leegyszerűsítő. És nem azért, mert a meteorológus nehezen tud erre válaszolni hetekkel szenteste előtt: a kristályosodás tudományán belül a hópelyhek formálódása ma már komoly kutatási terület, a legújabb besorolás szerint a hópihéknek nem kevesebb mint százhuszonegy osztályuk van.

A 610-es tartály

Megjelent a Magyar Nemzet 2014. december 13-i számában
Harminc évvel ezelőtt történt a történelem legtragikusabb ipari katasztrófája. Az indiai Bhopálban működő növényvédőszer-gyárból irdatlan mennyiségű metil-izocianát gáz szabadult ki, gyakorlatilag gázkamrává változtatva a város szegények lakta negyedét. Ezrek haltak meg azonnal. Az áldozatok igazukat keresik mind a mai napig, a felelősök gyakorlatilag büntetlenek maradtak.

2014. december 12.

Gyógyító misszión Afrikában

Megjelent a Magyar Nemzet 2014. december 6-i számában
A közép-afrikai ebolajárvány káoszában az érintett államok jórészt csak a nemzetközi jótékonysági szervezetek önkéntesei segítségével képesek valamennyire kézben tartani a helyzetet. E szervezetek közül is kiemelkedik az Orvosok Határok Nélkül (MSF), amely mára világszinten is megkerülhetetlen "egészségügyi szolgáltatóvá" vált nem csak az ebolával sújtott területeken. Magyar önkéntesükkel beszélgettünk.

Elefánthűség

Megjelent a Magyar Nemzet 2014. december 6-i számában
Az Afrikába költözött, vadállatokkal foglalkozó nyugati emberek memoárkötetei külön műfajt alkotnak. Generációk utaztak gondolatban a trópusi szavannákra Joy Adamson Oroszlánhűség című könyvét bújva, vagy harcoltak a gorillákat gyilkoló vadorzók ellen Dian Fossey sorain keresztül. E könyvek nem haszontalanok, hiszen szinte minden jövőbeli kutató gyermekként ezekből ismerkedik meg a vadállatok alapvető jellemzőivel, viselkedésükkel (bár fontos, hogy a jelenségek csetlő-botló magyarázatát villámgyorsan felejtsék is el).

Kém a zsebben

Megjelent a Magyar Nemzet 2014. december 6-i számában

Újabb komputervírust fedeztek föl, amely olyan összetett, hogy csak titkosszolgálatok által alkalmazott hackerek írhatták. Bár az efféle állami kémprogramok közületeket, kutatóintézeteket támadnak, semelyik számítógép nincs biztonságban.

2014. december 3.

Új konform

Megjelent a Magyar Nemzet 2014. november 29-i számában

A jelenkori ifjúsági fesztiválok végső soron az antik vallási népünnepélyek utódainak tekinthetők, állítja Szabó János Zoltán kultúrakutató most megjelent A fesztiváljelenség című kötetében. A fesztiválok fejlődése a történelem folyamán a társadalmi változásokkal párhuzamos pályát írt le, így kutatásukkal az emberi kultúra változásait is jobban megérthetjük.