Lopva nőszők

Darwin fő művének, A fajok eredetének megjelenése előtt száz évvel az egyre sokasodó felfedezések hatására a svéd botanikus, Carl von Linné saját korábbi álláspontját is megváltoztatva felvetette az élőlények változásának lehetőségét. Bár az evolúció felfedezéséig nem jutott el, az állatok és a növények rendszerezésében elért eredménye csak Darwinéval vethető össze.

Szociális agy

Bár már régen nem vadászunk mamutokra, és gyűjtögető életmódot is legfeljebb a Tescóban folytatunk, agyunk továbbra is a kőkorbeli életünkhöz alkalmazkodott, állítja a világ egyik legismertebb humánetológusa, Robin Dunbar. A kutatóról nevezték el az emberi viselkedésevolúcióban alapvető Dunbar-féle számot is. A tudóssal a Rómában rendezett evolúciós konferencia szünetében beszélgettünk.

Cukorgolyócskák

A homeopátiás gyógyszerek gyártói a héten támadásba lendültek: európai uniós szintről igyekeznek arra kötelezni a tagállamokat, hogy bizonyítatlan hatékonyságú készítményeiket részben a gyógyszerkasszák fizessék. Eközben sokan semmit sem tudnak a homeopátia mögött rejlő elvekről, hiszen a reklámok csak e szerek kíméletességét hangsúlyozzák. Mi a homeopátia? Az orvoslás forradalma, vagy a sarlatánság legkifinomultabb formája?

Százezres tiszta helyiség

Gazdasági válság ide vagy oda, a hidegháború óta nem látott intenzitással folyik az űrverseny - immáron több új szereplővel. Van-e esélye az Európai Uniónak meghatározó szereplővé válni abban a versengésben, amelyben az asztronautika hagyományos szereplői, az Egyesült Államok és Oroszország mellett Kína és India is babérokra tör? A kis nemzetek összefogása nélkül semmiképp. Ezt az együttműködést hivatott előmozdítani az Európai Űrhivatal, amelynek hollandiai kutatóközpontjában jártunk.

Lomnici praktika

Négyszáz évvel ezelőtt, 1609. augusztus 25-én mutatta be Galileo Galilei maga készítette távcsövét Velencében. Az eszköz segítségével az égi jelenségeket soha nem látott részletességgel tudták a csillagászok megfigyelni, megszületett a modern asztronómia. Az évforduló tiszteletére 2009 a csillagászat nemzetközi éve. Ellátogattunk Európa különleges obszervatóriumába a Tátrában.

Kiemelt bejegyzés

Többé nem frissülő blog

Ez a blog többé nem frissül. Az új cikkek új helyen, a molnarcsaba.wordpress.com címen érhetők el.

2014. szeptember 27.

Eskü a teniszpályán

Megjelent a Magyar Nemzet 2014. szeptember 27-i számában
I. Theodosius római császár 394­ben betiltotta a Krisztus előtti VIII. századtól folyamatosan, négy évente megrendezett olimpiai játékokat, és több mint ezerötszáz évnek kellett eltelnie, míg Pierre de Coubertin báró kezdeményezésére újra olimpiai tornát rendeztek. Ez az állítás téves, derül ki Wolfgang Behringer német történészprofesszor A sport kultúrtörténete című könyvéből.
Tovább...

Kaldera

Megjelent a Magyar Nemzet 2014. szeptember 27-i számában
Senki se próbálja ki, amit csinálok! Lehet, hogy bárki más is meg tudja csinálni e mutatványokat, de az a bárki más is ugyanúgy le tud esni. Így figyelmezteti rutinosan a látványos, ámbár csekély ésszerűségről árulkodó akcióiról elhíresült ukrán Mustang Wanted művésznevű artista A Földgömb magazin szeptemberi számának olvasóit. Az interneten sok ezer ember által követett tornászt vonzzák a magas épületek.
Tovább...

Dezertálás

Megjelent a Magyar Nemzet 2014. szeptember 27-i számában
Japánban három és fél évvel a fukusimai atomerőmű balesete után engedélyt adtak az első atomreaktorok újraindítására. A miniszterelnök szerint az atomenergiával termelt olcsó áram kell a gazdaság fellendítéséhez. Az ellenzék szerint viszont Abe Sinzo kormánya az atomenergia lobbistáinak akar kedvében járni. Mit tudhatunk biztosan a 2011 márciusi baleset következményeiről?
Tovább...

Komputerek a szilíciumkorszak után

Megjelent a Magyar Nemzet 2014. szeptember 25-i számában
A jelenlegi, szilíciumalapú számítógépes csipek már nem sokáig gyorsulhatnak tovább, mivel hamarosan fizikailag is lehetetlen lesz a bennük rejlő sok milliárd tranzisztort tovább miniatürizálni. Így a mainál is gyorsabb informatikai eszközök teljes paradigmaváltást kívánnak. A megújulás egyik lehetséges útját jelentik a fázisváltó anyagok.
Tovább...

2014. szeptember 20.

Immunválasz

Megjelent a Magyar Nemzet 2014. szeptember 20-i számában
A méhnyakrákot okozó humán papillomavírus (HPV) elleni oltás bekerült a magyar oltási rendszerbe. Ez azt jelenti, hogy mostantól a hetedikes lányok ingyen megkaphatják az oltást, ha ők illetve szüleik beleegyeznek ebbe. Ezzel a méhnyakrák gyakorisága egyszerűen visszaszorítható ­hacsak az oltásellenesek aknamunkája el nem ront mindent.
Tovább...

2014. szeptember 19.

Szabad-e génmódosításal szúnyogot irtani?

Megjelent a Magyar Nemzet 2014. szeptember 18-i számában
Egy angol cég génmódosított szúnyogok segítségével akarja megritkítani a trópusi égövön milliókat megfertőző dengue-láz vírusát hordozó rovarok populációit. Miközben a vállalat vezetői szerint a jelenleg is tesztelt módszerrel több ezer ember életét lehetne megmenteni évente, a génmódosítás ellenzői úgy vélik: ismeretlen kimenetelű emberkísérletet folytatnak messzi országok polgárain, azok tudta nélkül.
Tovább...

2014. szeptember 16.

Akik szembenéznek a halállal

Megjelent a Képeslap 2014. -i számában
A kép hátterében az észak-iraki Baretle falu fekszik. A települést a fotó hétfői (szeptember 8.) készítésekor az Irak északi és középső részén jelentős területeket ellenőrző szunnita terrorszervezet, az Iszlám Állam (IS) tartotta megszállva. A hadi helyzet azonban rendkívül képlékeny.

A huszár például hármat ér

Megjelent a Magyar Nemzet 2014. szeptember 13-i számában
Polgár Judit kezdeményezésére ma már több mint száz iskolában alkalmazzák a sakkot oktatási segédeszközként. A tábla és a figurák megkönnyíthetik nemcsak a matematika, hanem a humán tantárgyak tanítását is, a hatás pedig a diákok tanulmányi eredményein is megmutatkozik a programhoz elsőként csatlakozott iskolában.

Nyugtalanító középút

Megjelent a Magyar Nemzet 2014. szeptember 13-i számában
Általában nem szerencsés, ha egy könyv címe alapján teljesen más képet alkothatunk a tartalmáról, mint amilyen valójában. Kivéve, ha a szörnyű cím után kellemesen csalódunk a szövegben. Emily Anthes Frankenstein macskája című könyve szerencsére az utóbbi csoportba tartozik. A kötet az állatok testének átalakítását célzó újszerű kutatásokról szól, de nézőpontja korántsem olyan leegyszerűsít, populista és műveletlen, mint azt a horrorbéli cím alapján sejteni lehetne.

Bakancslista

Megjelent a Magyar Nemzet 2014. szeptember 13-i számában
Fél évvel ezelőtt tűnt el a maláj légitársaság 370-es számú, Kuala Lumpurból Pekingbe tartó járata. A repülőgép felkutatására tett hatalmas erőfeszítések ellenére a maradványoknak nincs nyomuk, és a katasztrófa körülményei is ismeretlenek. Megtudjuk-e valaha, hogy mi történt a fedélzeten?

2014. szeptember 11.

Utódaink viselik életmódunk következményeit?

Megjelent a Magyar Nemzet 2014. szeptember 11-i számában
Az epigenetika az új klónozás? A genetikusok körében legalábbis ugyanolyan nagyok a várakozások körülötte, mint egy évtizede volt az elvileg minden betegségre gyógymódot kínáló őssejtek iránt. Hogy ezekből a várakozásokból mi valósul meg, az évek-évtizedek múlva derülhet ki. Az azonban már most biztosnak látszik, hogy a klasszikus nézettel szemben a DNS kódsorrendje nem az öröklődés egyetlen mechanizmusa, és lehet, hogy az utódok mégsem "tiszta lappal" kezdik az életüket.
Tovább...

2014. szeptember 7.

Tíz pollenszem

Megjelent a Magyar Nemzet 2014. szeptember 6-i számában
Hazánk az Európai Unió egyik parlagfű által legszennyezettebb tagállama, miközben minden ötödik honfitársunk allergiás az e hetekben nyíló gyomnövény virágporára. Bár törvény kötelez az ellene való védekezésre, több megyényi területen él és virágzik a parlagfű. Az eddigi legnagyobb nemzetközi kutatóprogram azonban segíthet a megoldás megtalálásában.

Tovább...

Stratégia a zuhany alatt

Megjelent a Magyar Nemzet 2014. szeptember 6-i számában
Visszavonul minden idők legnagyobb női sakkozója, Polgár Judit. Bár szinte sohasem indult női versenyeken, mert igazi kihívást csak a férfi nagymesterek jelentettek számára, nem hiszi, hogy a nők születetten lennének gyengébbek a sakkban. A környezet és az emberrel szembeni elvárások viszont meghatározzák a sorsát. Tovább...

2014. szeptember 5.

Egerek és emberek

Megjelent a Magyar Nemzet 2014. augusztus 30-i számában
Bár egy kísérleti vírusellenes gyógyszer hatékonynak tűnik, a minden idők legsúlyosabb ebolajárványa terjed. Eközben az egyetemi tanév kezdetével afrikai diákok tömegei áramlanak ki a kontinensről szerte a világba, így hazánkba is. Felkészültünk-e az esetlegesen behurcolt fertőzés elleni harcra?
Tovább...

Cár a mozdonyban

Megjelent a Magyar Nemzet 2014. augusztus 30-i számában
Hamarosan luxusvonatokat indít a MÁV Nosztalgia Kft. Budapestről Teheránba, a legendás Orient expressz hangulatát idézve. Minden idők leghíresebb vonata legalább annyit köszönhet híres utasainak, mint a kocsik nyújtotta, ötcsillagos szállodákat idéző pompának.
Tovább...

Újítást tesztelhet a Bardarbunga

Megjelent a Magyar Nemzet 2014. augusztus 28-i számában
Bár a napokban kiadott szeizmológiai jelentések szerint csökkent annak a valószínűsége, hogy kitör az izlandi Bardarbunga vulkán, nem lehet kizárni, hogy a tűzhányóból esetleg a légkörbe robbanó mérhetetlen mennyiségű vulkáni hamu újra lehetetlenné teszi a légi közlekedést a kontinens nagy része fölött. Vajon tényleg képesek katasztrófát okozni az apró porszemek, vagy csak a légügyi hatóságok aggodalmaskodnak túlságosan?
Tovább...