Megjelent a Képeslap 2014. augusztus 24-i számában
Az ökológiai lábnyom kifejezést, amely azt fejezi ki, hogy hány Földre lenne szükségünk, ha a világ minden lakosa úgy élne, mint mi, régóta ismeri mindenki. Csakhogy a mögötte rejlő koncepció olyannyira összetett, hogy a pontos mérése szinte lehetetlen. Ezért alkották meg a szénlábnyomot...
2014. augusztus 31.
Szénlábnyom
1 400 000 000 palack
Megjelent a Képeslap 2014. augusztus 24-i számában
Ennyi PET-palackot (1,4 milliárd darabot) gyártanak Magyarországon évente, össztömegük 45 ezer tonna. Ezek szinte kizárólag egyszer használatos termékek, amelyek kiürülve a természetbe, a szemétlerakókba, a szemétégetőkbe, jobb esetben - szelektív gyűjtés után - a műanyaggyárakba kerülnek.
Állkapcsok
Megjelent a Magyar Nemzet 2014. augusztus 23-i számában
Már nem gyűlölik annyira az emberek a cápákat, mint az A cápa című film bemutatása után jellemző volt, véli Jeff Kurr, a világ egyik leghíresebb, cápákkal foglalkozó természetfilmese. A tengerek csúcsragadozói, miközben alig támadnak az emberre, pótolhatatlan szerepet játszanak az óceán ökológiai egyensúlyának fenntartásában. Jeff Kurr legújabb alkotása a Cápák a levegőben, amelyet a Discovery Channel sugároz a Cápák hete műsorsorozatában.
Tovább...
Farmer és hidzsáb
Megjelent a Magyar Nemzet 2014. augusztus 23-i számában
Juhász Árpád a magyar ismeretterjesztő televíziózás talán legnagyobb alakja. Hosszú karrierje során a föld szinte minden csücskébe eljutott, és sehonnan sem tért haza üres kézzel. Az évtizedek során készített fényképei, filmfelvételei bizonyosan még sok tucat kötethez biztosítanak elegendő alapanyagot. Legújabb könyvében ázsiai élményeit idézi föl, amelyek között van több évtizedes és egészen friss is.
Tovább...
Reményfutamok
Megjelent a Magyar Nemzet 2014. augusztus 23-i számában
Tizenegy hétig működtették az agyhalott kismama szervezetét a Semmelweis Egyetem orvosai annak érdekében, hogy huszonnégy hetes magzata a méhén belül fejlődhessen tovább, és így esélye legyen az életben maradásra. A kezelés végén a baba sikeresen világra jött. Mit jelent mindez?
Tovább...
2014. augusztus 25.
A villámcsapás gyermekei
Megjelent a Magyar Nemzet 2014. augusztus 16-i számában
Rekordsúlyú, 1,28 kilogrammos nyári szarvasgombát találtak a Jászságban. Noha a nyári szarvasgomba nem olyan értékes, mint a Francia- és Olaszországban híresebb fekete vagy fehér fajták, ára így is csillagászatinak tetszik a laikusok számára. Mi tette ezt a gombát az ínyencek Szent Gráljává és a leggazdagabbak státusszimbólumává? Az, hogy a száz éve kitört első világháború hatalmas pusztítást végzett benne is.
Tovább...
Négy kerék, ajándék autóval
Megjelent a Magyar Nemzet 2014. augusztus 16-i számában
Évek óta a tehetséges roma származású, orvosi pályára készülő fiatalok felzárkóztatása és folyamatos segítése köti le Rosivall László vesekutató, egyetemi tanár idejének jelentős részét. Szerinte az egész ország érdeke, hogy minél többüket segítsük bekerülni az egyetemre. Ez szerinte nem pozitív diszkrimináció, hanem hátrányos helyzetük részleges ellensúlyozása.
Tovább...
2014. augusztus 22.
Meddig marad gyógyíthatatlan az ebola?
Megjelent a Magyar Nemzet 2014. augusztus 14-i számában
Miközben Nyugat-Afrikában cikkünk írásakor már 1779 ebolás megbetegedést észleltek, 961 fertőzött pedig meg is halt, egyre több országban jelennek meg ebolagyanús betegek. Az amerikai segélymunkások sikeres kezelése miatt hirtelen felpezsdült az érdeklődés e vérzéses láz ellenszerének megtalálását célzó kutaások iránt. Úgy tűnik, az ehhez szükséges tudományos háttér eddig is megvolt, csak a fizetőképes kereslet hiányzott.
Tovább...
2014. augusztus 18.
Eltitkolt csoda
Megjelent a Képeslapt 2014. augusztus 10-i számában
Az ebola ellen sem oltás, sem hatásos gyógyszer nem létezik, az orvosok nem tehetnek mást, mint hogy a tüneteket próbálják csillapítani, ezzel segítve a beteg immunrendszerét - írta le a bolygó szinte valamennyi sajtóorgánuma az utóbbi hónapokban milliószor. Talán tévesen.
Halottégetők
Megjelent a Magyar Nemzet 2014. augusztus 9-i számában
Rendhagyó címlapsztorival jelent meg az augusztusi A Földgömb. A könyörtelen hadművelet - Üldözőben a Sea Shepherd című cikk ugyanis nem földrajzi vagy néprajzi szempontból érdekes történetet mesél el, hanem csupán egy a Sea Shepherd [a tenger pásztorai] elnevezésű, bálnavadászat ellen küzdõ szervezetet sztároló milliónyi marketinganyag közül.
Tovább...
Elszökött vírusgazdák
Megjelent a Magyar Nemzet 2014. augusztus 9-i számában
Továbbra is fékezhetetlenül tombol a Guineából kiindult ebolajárvány, és terjed határokat nem ismerve. Több egészségügyi szervezet szerint mostanra ellenőrizhetetlenné vált a ragály. A WHO nemzetközi egészségügyi vészhelyzetet hirdetett. Ez a vírus által valaha okozott legsúlyosabb járvány, és szó sincs arról, hogy továbbra is Afrika "belügye" maradhat. Mára Európába és Amerikába is eljutottak az első betegek.
Tovább...
2014. augusztus 12.
Sejtelem
Megjelent a Magyar Nemzet 2014. augusztus 2-i számában
2, 3, 5, 7, 11, 13, 17, 19, és így tovább. A legtöbb ember - még azok is, akik hamar elveszítették a kapcsolatot az iskolában tanított matematikával - felismeri, hogy e sorozat a prímszámokat tartalmazza. A prímek rendszere talán a legbarátságosabb matematikai konstrukció, hiszen meghatározásuk (olyan számok, amelyek csak eggyel és önmagukkal oszthatók) a halandó emberek számára is felfogható. Sajnos azonban rossz hírünk van.
Tovább...
Tizennyolc tűszúrás
Megjelent a Magyar Nemzet 2014. augusztus 2-i számában
Újból fellángolt a halálbüntetés körüli vita az Egyesült Államokban annak kapcsán, hogy a legutóbbi kivégzéskor az elítélt a várt néhány perc helyett csaknem két óráig szenvedett. Az utóbbi időben egyre gyakoribbá váltak a műhibák a halálbüntetések végrehajtásakor, méghozzá éppen az emberbaráti megfontolások miatt.
Tovább...
2014. augusztus 8.
Testünkre kíváncsi a Google Baseline
Megjelent a Magyar Nemzet 2014. július 31-i számában
Több ezer önkéntes minden elképzelhető egészségügyi, biológiai adatát rögzíteni akarja a Google: példátlanul részletes adatbázist építenek testükről. Azt remélik, hogy a megszerzett, mérhetetlenül sok információt összefüggéseiben elemezve a betegségek rejtett okait deríthetik föl. Az adatvédők máris megkongatták a vészharangot.
2014. augusztus 3.
Hol hagytuk a kulcsot?
Megjelent a Magyar Nemzet 2014. július 26-i számában
Úgy tűnik, a technológia és mindennapi életünket kényelmessé tevő szokásaink rombolják memóriánkat. Az egészségtelen életmód már a fiatalok emlékezőképességét is csorbítja, és időskorukra talán a teljes emlékezetvesztéshez, leépüléshez, végül halálhoz vezető Alzheimer-kórba torkollhat.
Tovább...
2014. augusztus 1.
35 ezer kilométerről figyelnek minket
Megjelent a Magyar Nemzet 2014. július 24-i számában
Röviddel a malajziai légitársaság 17-es járatának Kelet-Ukrajna fölötti lelövése után Obama elnök már tényként jelentette be, hogy a gépet az oroszbarát fegyveresek által ellenõrzött területről indított, orosz gyártmányú légvédelmi rakéta semmisítette meg. Hogyan lehettek az amerikai hírszerzésnek ilyen pontos és valós idejű értesülései egy, a világ másik végén kilõtt, viszonylag kis méretű rakétáról?
Tovább...