Lopva nőszők

Darwin fő művének, A fajok eredetének megjelenése előtt száz évvel az egyre sokasodó felfedezések hatására a svéd botanikus, Carl von Linné saját korábbi álláspontját is megváltoztatva felvetette az élőlények változásának lehetőségét. Bár az evolúció felfedezéséig nem jutott el, az állatok és a növények rendszerezésében elért eredménye csak Darwinéval vethető össze.

Szociális agy

Bár már régen nem vadászunk mamutokra, és gyűjtögető életmódot is legfeljebb a Tescóban folytatunk, agyunk továbbra is a kőkorbeli életünkhöz alkalmazkodott, állítja a világ egyik legismertebb humánetológusa, Robin Dunbar. A kutatóról nevezték el az emberi viselkedésevolúcióban alapvető Dunbar-féle számot is. A tudóssal a Rómában rendezett evolúciós konferencia szünetében beszélgettünk.

Cukorgolyócskák

A homeopátiás gyógyszerek gyártói a héten támadásba lendültek: európai uniós szintről igyekeznek arra kötelezni a tagállamokat, hogy bizonyítatlan hatékonyságú készítményeiket részben a gyógyszerkasszák fizessék. Eközben sokan semmit sem tudnak a homeopátia mögött rejlő elvekről, hiszen a reklámok csak e szerek kíméletességét hangsúlyozzák. Mi a homeopátia? Az orvoslás forradalma, vagy a sarlatánság legkifinomultabb formája?

Százezres tiszta helyiség

Gazdasági válság ide vagy oda, a hidegháború óta nem látott intenzitással folyik az űrverseny - immáron több új szereplővel. Van-e esélye az Európai Uniónak meghatározó szereplővé válni abban a versengésben, amelyben az asztronautika hagyományos szereplői, az Egyesült Államok és Oroszország mellett Kína és India is babérokra tör? A kis nemzetek összefogása nélkül semmiképp. Ezt az együttműködést hivatott előmozdítani az Európai Űrhivatal, amelynek hollandiai kutatóközpontjában jártunk.

Lomnici praktika

Négyszáz évvel ezelőtt, 1609. augusztus 25-én mutatta be Galileo Galilei maga készítette távcsövét Velencében. Az eszköz segítségével az égi jelenségeket soha nem látott részletességgel tudták a csillagászok megfigyelni, megszületett a modern asztronómia. Az évforduló tiszteletére 2009 a csillagászat nemzetközi éve. Ellátogattunk Európa különleges obszervatóriumába a Tátrában.

Kiemelt bejegyzés

Többé nem frissülő blog

Ez a blog többé nem frissül. Az új cikkek új helyen, a molnarcsaba.wordpress.com címen érhetők el.

2014. január 30.

Eljött a sétáló gépek kora

Megjelent a Magyar Nemzet 2014. január 23-i számában
A legutóbbi időkig a két lábon járó robotok mozgása inkább megmosolyogtató ügyetlenkedésnek tűnt, mintsem az emberi járás hiteles utánzásának. Azért volt így, mert a kutatók a két lábon járás mechanizmusát sem értették teljesen. Az új kutatási eredmények azonban bár kis lépést jelentenek az emberiségnek, óriásit a gépek szempontjából.
Tovább...

2014. január 27.

Futamok szigetelőszalagon

Megjelent a Képeslap 2014. január 19-i számában (nem érhető el az interneten)
Nem győzött meg minket a Műszaki Egyetemen rendezett robotautó-verseny arról, hogy az önmagukat vezetni képes közúti járművek belátható időn belül átveszik a volánt az embertől.

Hörcsög az Y-fordulóban

Megjelent a Magyar Nemzet 2014. január 18-i számában
Robotautók versenyeztek egymással a budapesti műszaki egyetem előterében. Bár a verseny szervezői a mérnökhallgatóknak akartak lehetőséget nyújtani szakmabeli jártasságuk bizonyítására, a változó sikerrel szerepelt játék autók ráirányítják a figyelmet az önmagukat vezetni képes nagy autók sikereire és kudarcaira is.
Tovább...

Ismeretszikrák

Megjelent a Magyar Nemzet 2014. január 18-i számában
Közhely, hogy az internet és "felgyorsult világunk" megváltoztatta az emberek olvasási szokásait. Közhely, de nem teljesen valótlan. Míg ha fikciós műről van szó, az emberek hajlandóak végigolvasni egy három-négy száz oldalas könyvet az elejérõl kezdve a végéig, ha tényirodalmat vesznek a kezükbe, ehhez egyre kevésbé fűlik a foguk. Lehet ezt kárhoztatni, de megváltoztatni bajosan tudjuk. Az utóbbi években a kiadók egyre-másra adják ki azokat a külföldön már befutott ismeretterjesztő könyveket, amelyek nem egy témát dolgoznak föl, hanem valamilyen szervező elv szerint egymás mellé rendelt egy-két oldalas fejezetecskéket tartalmaznak.
Tovább...

Képalkotás

Megjelent a Magyar Nemzet 2014. január 18-i számában
A számítógép forradalmadította a szervezet belsejébe betekintést engedő diagnosztikát, de az orvos
sosem válik kiküszöbölhetővé, tartja Palkó András radiológiaprofesszor, az Európai Radiológiai Társaság korábbi elnöke. A radiológus szerint mára sokkal biztonságosabbá vált a röntgenvizsgálat.
Tovább...

Gépi dobogás

Megjelent a Magyar Nemzet 2014. január 18-i számában
Néhány héttel ezelőtt a világon elsőként hordig, amíg alkalmas beültethető szervet találnak számukra. Noha a vér áramoltatását végző berendezések eddig is léteztek, ezek nagy, testen kívüli gépek voltak, és csak rövid ideig tudták biztosítani a vérkeringést.
Tovább...

2014. január 24.

Nincs több titok?

Megjelent a Magyar Nemzet 2014. január 16-i számában
Edward Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség volt szerződéses munkatársa még mindig nem fogyott ki a titkokból. Néhány napja olyan dokumentumokat hozott nyilvánosságra, amelyek bizonyítják: az ügynökség kvantumszámítógépet fejleszt. Egy ilyen komputerrel a világ összes létező titkosítását pillanatok alatt feltörhetnék. De hogyan is működik egy ilyen gép?
Tovább...

2014. január 21.

Újraindításra vár az orosz űripar

Megjelent a Magyar Nemzet 2014. január 9-i számában
Noha az amerikai űrsiklók nyugdíjazásával az orosz űrhivatal létesítményei és járművei pótolhatatlanná váltak a Nemzetközi Űrállomás eléréséhez, és a legtöbb műholdat is az oroszok állítják pályára mostanság, az űripari szektor vegetál. Minthogy az űrkutatás Oroszországban még ma is a nemzeti büszkeség fontos támasza, Putyin elnök mélyreható reformokra szánta el magát. Az eredmény azonban kérdéses.
Tovább...

2014. január 20.

Nagyon mínusz

Megjelent a Magyar Nemzet 2014. 11-i számában
Soha nem voltam még ehhez fogható körülmények között, és nagyon remélem, hogy nem is leszek - mondta el újságírói kérdésekre válaszolva Ted Scambos, a földön valaha mért legalacsonyabb természetes hőmérsékletre rátaláló kutatócsoport vezetője. A kutatáshoz szerencsére nem is kellett odamennie, minthogy nem személyesen a helyszínen végezték a mérést...
Tovább...

Ár akadály nélkül

Megjelent a Magyar Nemzet 2014. január 11-i számában
Louisiana számos megyéjét porig rombolta kilenc éve a Katrina hurrikán. Noha azóta megerősítették az akkor kártyavárként összeomlott gátakat, nem mindenki elégedett meg ennyivel. Pedig a jövőbeli orkánok egyre nagyobbak lesznek.
Tovább...

Kísérlet a képernyőn

Megjelent a Magyar Nemzet 2014. január 11-i számában
Nem kísérletező vegyészeket, hanem komputerrel dolgozó tudósokat tüntetett ki tavaly a kémiai Nobel-bizottság. A díjazottak által kijelölt tudományterületen dolgozik Hetényi Csaba, aki a számítógépes számítások eredményeinek ismeretében még azelőtt megjósolja, melyik vegyület lehet jó gyógyszernek, hogy azt a valóságban előállítanák.
Tovább...

2014. január 13.

Naptüsszentők

Megjelent a Magyar Nemzet 2014. január 4-i számában
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a tudósok csak az olyan érdektelen és jelentéktelen problémák kutatásával foglalkoznak, mint a globális éghajlatváltozás, esetleg a világjárványok vagy az energiaválság. Pedig koránt sincs így, erről pedig a New Scientist magazinhoz érkezett olvasói kérdéseket összegyűjtő (magyarul meg nem jelent) könyvek címei tanúskodnak: Miért nem fagy le a pingvinek lába?, illetve Miért nem tudnak az elefántok ugrálni? Ezekből válogattunk.
Tovább...