Lopva nőszők

Darwin fő művének, A fajok eredetének megjelenése előtt száz évvel az egyre sokasodó felfedezések hatására a svéd botanikus, Carl von Linné saját korábbi álláspontját is megváltoztatva felvetette az élőlények változásának lehetőségét. Bár az evolúció felfedezéséig nem jutott el, az állatok és a növények rendszerezésében elért eredménye csak Darwinéval vethető össze.

Szociális agy

Bár már régen nem vadászunk mamutokra, és gyűjtögető életmódot is legfeljebb a Tescóban folytatunk, agyunk továbbra is a kőkorbeli életünkhöz alkalmazkodott, állítja a világ egyik legismertebb humánetológusa, Robin Dunbar. A kutatóról nevezték el az emberi viselkedésevolúcióban alapvető Dunbar-féle számot is. A tudóssal a Rómában rendezett evolúciós konferencia szünetében beszélgettünk.

Cukorgolyócskák

A homeopátiás gyógyszerek gyártói a héten támadásba lendültek: európai uniós szintről igyekeznek arra kötelezni a tagállamokat, hogy bizonyítatlan hatékonyságú készítményeiket részben a gyógyszerkasszák fizessék. Eközben sokan semmit sem tudnak a homeopátia mögött rejlő elvekről, hiszen a reklámok csak e szerek kíméletességét hangsúlyozzák. Mi a homeopátia? Az orvoslás forradalma, vagy a sarlatánság legkifinomultabb formája?

Százezres tiszta helyiség

Gazdasági válság ide vagy oda, a hidegháború óta nem látott intenzitással folyik az űrverseny - immáron több új szereplővel. Van-e esélye az Európai Uniónak meghatározó szereplővé válni abban a versengésben, amelyben az asztronautika hagyományos szereplői, az Egyesült Államok és Oroszország mellett Kína és India is babérokra tör? A kis nemzetek összefogása nélkül semmiképp. Ezt az együttműködést hivatott előmozdítani az Európai Űrhivatal, amelynek hollandiai kutatóközpontjában jártunk.

Lomnici praktika

Négyszáz évvel ezelőtt, 1609. augusztus 25-én mutatta be Galileo Galilei maga készítette távcsövét Velencében. Az eszköz segítségével az égi jelenségeket soha nem látott részletességgel tudták a csillagászok megfigyelni, megszületett a modern asztronómia. Az évforduló tiszteletére 2009 a csillagászat nemzetközi éve. Ellátogattunk Európa különleges obszervatóriumába a Tátrában.

Kiemelt bejegyzés

Többé nem frissülő blog

Ez a blog többé nem frissül. Az új cikkek új helyen, a molnarcsaba.wordpress.com címen érhetők el.

2013. május 30.

International Ethological Conference (2009, Rennes)

Do dogs talk to each other? Field investigations on dog-dog acoustic communication

A poszter letöltése: PDF

2013. május 26.

Térháló

Megjelent a Magyar Nemzet 2013. május 18-i számában

Ezután bárki gyárthat magának otthon pisztolyt - ilyesmik olvashatók mostanában a háromdimenziós (3D-s) nyomtatásról szóló hírekben. A technológia és az iparág azonban sokkal több lehetőséget rejt, mint amit a tulajdonképpen működésképtelen pisztolyról szóló, de sokakat elborzasztó hírek sugallnak.

Tovább...

2013. május 18.

Jelszó örökségbe

Megjelent a Magyar Nemzet 2013. május 11-i számában

Virtuális végrendelet - a sajtókommentárok így jellemzik a Google új szolgáltatását, amelynek segítségével rendelkezhetünk arról, hogy bizonyos idő elteltével ki kapjon hozzáférést fiókunkhoz. Az elsőre talán morbidnak tűnő kezdeményezés az elhunytak digitális adatainak rendezetlen sorsára hívja fel a figyelmet. E tény pedig sok más esetben nemcsak az elhunytak kegyeleti jogait sértheti, de lehetetlen helyzetbe hozhatja az irodalom- és a történettudományt is.

Tovább...

2013. május 13.

Csonka kúp

Megjelent a Magyar Nemzet 2013. május 4-i számában

Vulkánmúzeum nyílt Celldömölkön. A Kemenes Vulkánpark látogatóközpontjaként működő intézmény a közeli, egykor tűzhányóként kialakult Ság hegy miatt áll ott, ahol, de hiba lenne azt hinnünk, hogy amolyan helytörténeti tárlatként funkcionál. A bemutatott ismeretanyag alapján ugyanúgy állhatna az Etna vagy a Vezúv lábánál is.

Tovább...

Ismeretlen magány

Megjelent a Magyar Nemzet 2013. május 4-i számában

Ugyanolyan ártalmas, ha vadállatnak tartjuk a természeti népeket, mintha faölelgető hippinek tekintjük őket, tartja Jared Diamond evolúcióbiológus-etnográfus, a világ egyik legolvasottabb ismeretterjesztő írója. Diamond legújabb könyve, A világ tegnapig nemrégiben jelent meg magyarul.

Tovább...

Óvó atom

Megjelent a Magyar Nemzet 2013. május 4-i számában

Nincs túl jó sajtója manapság az atomenergiának. Az utóbbi évtizedekben a nukleárisenergia-termelés minden formáját elutasító aktivisták álláspontjával azonosult az emberek nagy része. E szerint az  atomerőművek drágák, ezernyi módon rombolják a környezetet, illetve az emberek egészségét. Így igazából csak tulajdonosaik járnak jól velük, nekünk, közembereknek az volna a legjobb, ha még ma bezárnák az összeset, és áttérnénk a jónak kikiáltott megújuló energiaforrásokra.

Tovább...